OLVASSUK EGYÜTT 32.

ALLAN KARDEC: AZ EVANGÉLIUM A SPIRITIZMUS MEGVILÁGÍTÁSÁBAN

SZELLEMNYILKTKOZATOK

A bántalmak megbocsátása

Hányszor bocsássak meg testvéremnek? Megbocsáss neki nem hétszer, hanem hetvenhétszer! Íme egyike Jézus olyan mondásainak, amelyek értelmetekre leginkább hathatnak, és szíveiteket megindíthatják. Hasonlítsátok csak össze a könyörületességnek ezeket az egyszerű, velős és mély értelmű szavait, melyeket Jézus tanítványai előtt hangoztatott, és mindig ugyanarra a gondolatra bukkantok. A végtelen igazságos Jézus azt felelte Péternek: A megbocsátást határ nélkül gyakorold, azaz mindannyiszor bocsáss meg, ahányszor vétenek ellened. Ezzel arra az önmegadásra tanítod testvéreidet, amely az embert minden támadással, minden sérelemmel, minden rossz bánásmóddal szemben sérthetetlenné teszi. Szelíd és alázatos leszel, és amellett saját elnézésedet nem mérlegeled soha. Ily módon teszed te is azt, amit te kívánsz magadnak mennyei Atyádtól. Vajon nem kell e Neki is számtalanszor megbocsátania, és vajon számítja e Ő azt, hogy hányszor szállott alá hozzád az ő megbocsátása, hogy eltörölje bűneidet?

Hallgassátok tehát Jézus e feleletét, és mint Péter, alkalmazzátok azt magatokra! Bocsássatok meg, legyetek elnézéssel, könyörülettel, legyetek nagylelkűek, sőt pazarlók szeretetetekkel.
Adjatok, mert az Úr vissza fogja adni, bocsássatok meg, mert az Úr is megbocsát nektek, legyetek kicsinyek, mert az Úr felemel majd titeket, alázzátok meg magatokat, mert az Úr jobbjára ültet majd titeket.

Menjetek szeretteim, elmélkedjetek ezeken a szavakon és értsétek meg azokat. Annak a nevében intézem e szavakat hozzátok, aki a mennyei fényességi magasságából mindig felétek tekint, és szeretettel folytatja azt a hálátlan feladatot, amelyet tizenkilenc századdal ezelőtt kezdett meg. Bocsássatok meg tehát testvéreiteknek, amint nektek is szükségetek van arra, hogy megbocsássanak nektek. Ha tetteik személyes sérelmek ellenetek, egy okkal több, hogy elnézők legyetek irántuk, mert a megbocsátás érdeme a sérelem súlyához van mérve, és tulajdonképpen semmi sem lenne elszenvedni testvéreitek bántalmait, ha csak könnyű sérelmek érnének benneteket.

Ti spiritisták ne feledjétek el soha, hogy akár szavak, akár cselekedetek bántottak meg benneteket, a megbocsátásnak nem szabad csak puszta szónak lennie. Ha spiritistáknak nevezitek magiatokat, legyetek is azok; feledkezzetek meg a rosszról, amelyet veletek szemben elkövettek, és csak egy dologra gondoljatok: a jóra, amivel a rosszat viszonozhatjátok. Aki erre az útra tért, annak nem szabad róla letérnie még gondolatban sem, mert gondolataitokért is felelősek vagytok. Isten ismeri azokat; azon legyetek, hogy a megtorlás érzése teljesen ki legyen törölve azokból, mert Isten tudja, mi maradt benn mindegyik szívnek mélyén. Boldog tehát az , aki minden este e szavakkal térhet nyugalomba : Felebarátom ellen nincs bennem harag, sem gyűlölet . (Simeon. Bordeaux, 1862.)

*

Ellenségeinknek megbocsátani annyit tesz, mint magunk számára bocsánatot kérni, barátainknak megbocsátani annyi, mint barátságunkról bizonyságot tenni. A sérelmeket megbocsátani pedig annyi, mint megmutatni, hogy jobbakká lettünk. Bocsássatok meg barátaim, hogy Isten is megbocsásson nektek, mert ha keményszívűek, követelők, hajthatatlanok vagytok, ha egy kis sérelemért is túlságos szigort alkalmaztok, hogyan akarhatjátok, hogy Isten megfeledkezzék arról, hogy nektek az ő elnézésére naponta a legnagyobb szükségetek van? Jaj annak, aki ezt mondja: „Sohasem bocsátok meg”, mert maga magát ítéli el. Különben ki tudja, ha komolyan magatokba szálltok, nem jöttök e reá, hogy tulajdonképpen ti vagytok a támadók?
Ki tudja, vajon abban a viszályban, mely egy tűszúrással kezdődött és szakítással végződik, nem ti voltatok e éppen, akik az ütést mértétek? Vajon nem ti mondtátok e ki az első sértő szót? Vajon gyakoroltátok e mindig a szükséges önmérséklést? Két ségkívül ellenfeleteknek sincs igaza, amikor nagyon érzékenykedik, de annál indokoltabb, hogy elnézők legyetek, hogy magatok is okot ne szolgáltassatok arra a szemrehányásra, amelyet ellenfeleteknek tesztek. Tegyük fel, hogy csakugyan ti vagytok bizonyos alkalmakkor a sértett fél, de ki mondja meg azt, hogy vajon nem magatok mérgesítettétek e el a dolgot megtorlásokkal. Vagy nem csináltatok-e éppen ti komoly veszekedést abból, amit könnyen lehetett volna feledni? Ha tőletek függött a következmények megakadályozása, és ti azt nem tettétek, ti vagytok a vétkesek. S tegyük fel végre, hogy semminemű szemrehányást sem tehettek magatoknak; akkor annál nagyobb az érdemetek, ha szelídeknek mutatjátok magatokat.

De a megbocsátásnak két különböző neme van: van megbocsátás pusztán szóval, és megbocsátás szívből. Sok ember mondja ezt; „Megbocsátok neki!” De ugyanakkor titkos örömet rejteget magában azok felett a bajok felett, melyek ellenségét érik, azt mondogatván magában, hogy csak azt kapta, amit érdemelt. Hányan mondják: „megbocsátok neki”, hanem hozzáteszik: „de nem barátkozom vele, s nem is akarom őt látni soha életemben.” Hát ez az evangélium szerint való megbocsátás? Nem; az igazi megbocsátás, a krisztusi megbocsátás az, amely a múltra fátyolt vet; ez az egyedüli, amelyet számba vesznek, mert Isten nem elégszik meg a látszattal: Ő a szívek mélyén kutat, számol a legtitkosabb gondolatokkal, s puszta szavakkal és hiú színleléssel nem lehet Őt megcsalni. A sérelmek teljes és abszolút elfeledése nagy lelkek sajátsága, a megtorlás pedig mindig lelki süllyedtség és korlátoltság jele. Ne feledjétek, hogy az igazi megbocsátás mindig inkább tettekben, mint szavakban nyilvánul meg. (Pál apostol, Lyon, 1861.)

*

Elnézés

Ti spiritiszták, ma az elnézésről akarunk nektek szólani, erről az édes testvéri érzésről, melyet minden embernek kellene gyakorolnia testvéreivel szemben, amit azonban nagyon kevesen tesznek.

Az elnézés másnak hibáit nem látja, vagy ha látja is, tartózkodik róluk beszélni, s piacra vinni azokat. Ellenkezőleg rejtegeti őket, csakhogy más meg ne tudja, és ha a rosszakarat mégis felfedezi, mindig talál mentséget számukra. Természetes, hogy elfogadható, komoly mentségről van itt szó és nem olyan ravaszságról, mely a palástolás látszatával még inkább kidomborítja a hibákat.

Az elnézés tulajdonképpen sohasem foglalkozik mások rossz cselekedeteivel, legfeljebb abból a célból, hogy az illetőnek szolgálatot tegyen, de akkor is a legenyhébben jár el. Sértő megjegyzéseket nem tesz, a szemrehányásokat kerüli, legfeljebb tanácsot ad, de azt is csak burkoltan. Mert amidőn más embert bíráltok, tulajdonképpen mit is lehet szavaitokból következtetni? Azt, hogy ti, akik korholtok, nem követtétek volna el azt, amit szóvá tesztek, s hogy többet értek, mint az illető bűnös. Oh, emberek, mikor fogjátok már saját szíveteket bírálni, mikor fogtok ítélni saját gondolataitok és cselekedeteitek fölött anélkül, hogy azzal törődnétek, amit testvéreitek csinálnak?
Mikor lesz az, amikor csak saját magatokat nézitek szigorú szemmel?

Legyetek tehát szigorúak önmagatokkal szemben és elnézők mások iránt. Gondoljatok arra, aki végső fokon ítélkezik, aki látja minden szív titkos gondolatait és elnéző sokszor azokkal a hibákkal szemben, amelyeket ti korholtok, vagy elítéli azt, amit ti mentegettek, mert Ő ismeri a cselekedetek titkos rugóit, míg ti, mialatt másokra anathémát kiáltotok, talán sokkal súlyosabb hibákat követtek el,

Legyetek elnézők barátaim, mert az elnézés vonz, enyhít, felemel, míg a Kemény szigor bátortalanít, eltávolít és ingerel. (József őrszellem, Bordeaux, 1863.)
Legyetek elnézők mások hibáival szemben, bármilyenek legyenek is azok. Csak a saját cselekedeteiteket bíráljátok szigorúan, és az Úr is elnéző lesz irántatok, amint ti azok voltatok másokkal szemben.

Támogassátok az erősöket, buzdítsátok őket kitartásra; erősítsétek a gyöngéket, rámutatva az isteni jóságra, amely a legkisebb megbánást is számon tartja; mutassatok a megbánás angyalára, amint kitárja szárnyait az emberi hibák fölött, elrejtvén azokat. Annak szemei előtt, aki nem nézheti azt, ami tisztátalan.
Érsétek meg mindnyájan Atyátok végtelen könyörületességet, és ne feledjétek el minden gondolatotoknál, de főleg cselekedeteiteknél ismételni : „Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.”
Értsétek meg jól e fenséges szavak értékét. Nemcsak a kifejezés csodálnivaló benne, hanem a tanítás is, amelyet tartalmaz. Mit kértek ti az Úrtól, amikor a megbocsátást kéritek?
Vajon csak azt e, hogy felejtse el a sérelmeket? Vajon azt kéritek e, hogy feledésben hagyjon benneteket? Ha Isten megelégszik azzal, hogy elfelejti hibáitokat, és nem büntet, azzal még nem jutalmaz . A jutalmazás pedig nem lehet oly jónak eredménye, amelyet elmulasztottunk, még kevésbé oly rossznak, melyet elkövettünk, ha ez a rossz el is van feledve.
Tehát amikor bűneitek bocsánatáért esedeztek, akkor azt a kegyelmet kéritek, hogy többé vissza ne essetek, s ezzel azt a szükséges erőt kéritek, amellyel az új útra, a megadás és szeretet útjára léphettek, és amelyen a megbánást a jóvátétellel öszszeköthetitek.

Amikor testvéreiteknek megbocsáttok, ne elégedjetek meg azzal, hogy hibáik fölé a feledés fátyolát borítjátok; ez a fátyol igen gyakran nagyon is átlátszó lesz szemeitek előtt. A megbocsátással a szeretet is együtt járjon; tegyétek velük azt, amit ti kértek, hogy a mennyei Atya tegyen veletek. Cseréljétek föl a haragot, mely a lelket beszennyezi, a szeretettel, mely azt megtisztítja. Mutassatok példát a tevékeny és fáradhatatlan könyörületességben, melyre Jézus tanított titeket; mutassatok példát úgy, amint azt Ő maga tette, amikor a testi szemek előtt is láthatóan élt a földön, és amint Ő azt szüntelenül teszi azóta is, mióta csak szellemi szemek lát hatják. Kövessétek ezt az isteni példát; járjatok nyomdokaiban; ezek vezetnek majd titeket arra a menedékhelyre, ahol nyugalmat találtok a küzdelem után. És valamiképpen ő tette, vegyétek fel ti is a keresztet, és haladjatok, ha keservesen is, de bátran kálváriátokon: ott, annak a tetején van a megdicsőülés. (Ján. ev. Bordeaux, 1862.)

*

Kedves barátaim! Legyetek szigorúak magatokkal szemben és türelmesek mások gyöngeségeivel szemben; ez a még csak kevés ember által gyakorolt könyörületesség. Mindnyájatokban vannak legyőzni való rossz hajlamok, javítandó hibák és átalakítandó szokások. Mindnyájatokon van többé-kevésbé nehéz teher, amelyet le kell vetnetek, hogy a haladás tetőpontját elérhessétek.
Miért látjátok hát oly tisztán felebarátaitok hibáit, s miért vagytok oly vakok a magatokéival szemben? Meddig fogjátok még keresni a felebarátaitok szemét sértő szálkát anélkül, hogy észre vennétek a gerendát, mely titeket vakokká tesz, és bukásról bukásra vezet? Higgyetek nekünk szellemeknek, testvéreim, hogy minden ember, aki elég gőgös arra, hogy magát testvéreivel szemben erényben és érdemben különbnek tartja, oktalan és vétkes, és Isten megbünteti őt az ítélet napján. A szeretetnek legigazibb jellege a szerénység és az alázatosság, amely abból áll, hogy másnak hibáit csak felületesen látjuk és mindazt, ami benne jó és erényes, érvényre juttatjuk, mert habár az emberi szív a romlottság örvénye is, rejtett redői között mégis van a jó érzésnek egynéhány csirája, a szellemi lényegnek élő szikrája.
Spiritizmus, te vigasztaló és áldott tan, boldogok, akik téged ismernek, és akik az Úr szellemeinek üdvös tanításait hasznukra fordítják. Útjuk meg van világítva, s az egész út mentén olvashatják azokat a szavakat, amelyek a célhoz Vezető módokat mutatják. Ezek pedig: tevékeny irgalom, szívbeli könyörületesség, felebaráti szeretet és mindenek fölött Isten iránti szeretet, mért ez utóbbi az összes kötelességeket magában foglalja. Hiszen lehetetlen Istent igazán szeretni anélkül, hogy a könyörületességet gyakorolnók, melyet ő törvényül szabott minden teremtményének! (Dufétre, neversi püspök. Bordeaux.)

*

(Mint hogy az emberek közül senki sem tökéletes, vajon senkinek sem áll jogában felebarátját rendre utasítani? )

Ez nem állítható, mert mindegyikteknek kötelességé az, hogy az összesség, de főleg azok érdekében dolgozzék, akik rátok vannak bízva; de ezt mindig mérséklettel és jó szándékkal tegyétek és nem a befeketítés gyönyörével, ahogy az gyakran történik. Ez utóbbi esetben a feddés: gonoszság, az előbbiben pedig kötelesség, melyet a szeretet minden lehető eszközzel parancsol. Továbbá, ha valakit meg akarunk feddeni, jó, ha azt először magunkra próbáljuk irányítani: vajon nem érdemelnők e meg mi is a feddést? (Szent7* Lajos. Paris, 1860.)

*

( Vajon megrovandó e az, ha mások tökéletlenségeit megfigyeljük, ha ez nincs is hasznunkra, s ha a megfigyelés ócsárlássá nem válik?)

Minden a szándéktól függ. Bizonyára nincs megtiltva, hogy a rosszat meglássuk, amikor a rossz létezik; hiszen nem is volna célszerű, hogy mindenütt csak jót lássatok, ez az illúzió ártana a haladásnak. A bűn abban áll, ha megfigyelésünket felebarátunk kárára fordítjuk, amikor őt szükség nélkül a közvélemény előtt lerántjuk. Még inkább megrovandó, ha mást azért ócsárlunk, mert abban rosszakaratú érzéssel azért telik kedvünk, mivel másokat hibásoknak találunk. Egészen másképp áll a dolog, ha az ember a rosszra a nyilvánosság előtt fátyolt vet, és a rossz 7 * Az apostolok, s újabban más nyilatkozó szellemek sem használják neveik előtt a „szent” jelzőt. Ha ez a régebbi időben itt-ott előfordult, az nyilván csak a személyükre vonatkozó tévedés elkerülése céljából történt. (A k i – a d ó k ) megfigyelését tisztán csak a maga javára fordítja. Azaz, amikor tanulmányozza, hogyan kellene azt elkerülni, amit másnál feddésre méltónak talál. Az ilyen megfigyelés bizonyára hasznos az erkölcsöt tanulmányozónak. Hogyan is tudná az ilyen az emberiség félszegségeit jellemezni, ha mintaképeket, modelleket nem tanulmányozna? (Szent Lajos. Paris, 1860.)

*

(Vannak-e esetek, amikor mások hibáinak feltárása hasznos? )

Ez a kérdés nagyon kényes; és itt főleg a jól felfogott felebaráti szeretetre kell utalnunk. Ha az illető tökéletlenségei csak neki magának ártanak, nincs szükség arra, hogy azokat másokkal is megismertessük. De ha ezek a hibák mások ártalmára szolgálhatnának, a többség érdekeinek előnyt kell adni egy ember érdekével szemben. Bizonyos körülmények között az álszenteskedés vagy a hazugság leleplezése kötelesség lehet, mert jobb, ha egy ember bukik, mint hogy többen martalékai, vagy áldozatai legyenek. Hasonló esetben számolni kell a bekövetkezhető előnyök és hátrányok összegével. (Szent Lajos, Paris, 1860.)

XI. FEJEZET.

Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat.
A legfőbb parancsolat. – úgy cselekedjünk mással, ahogy mivelünk kívánnak, hogy cselekedjenek. –
A hitelező és adós parabolája. – Adjátok meg a császárnak, ami a császáré. – Szellemnyilatkozatok: A szeretet törvénye. –
Az önzés. – A hit és a szeretet. – Szeretet a bűnösök iránt. – Szabad e kockára tenni az életet egy gonosztevőért ?

A legfőbb parancsolat

A farizeusok pedig, mikor hallották, hogy a szadduceusokat elnémította, egybegyűlének, és egy közülük, aki törvénytudó volt, kísértetbe akarván Őt hozni, ezt a kérdést intézte hozzá: Mester, mondd, melyik a törvény legnagyobb parancsolata? Jézus felelt neki: Szeresd a te Uradat Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb és első parancsolat. A második pedig, mely hozzá hasonló: Szeresd felebarátodat, mint tennenmagadat! Íme ezekben foglaltatnak az egész törvény és a próféták. (Máté XXII. 34-40.)
Amit akartok azért, hogy az emberek tiveletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal, mert ez a törvény és a próféták. (Máté VII. 12.)
És amint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképpen cselekedjetek azokkal. (Luk. VI. 31.)
Azért hasonló a mennyek országa egy királyhoz, ki szolgáival számolni akart. És mikor számolni kezdett, hoztak ő elébe egy szolgát, ki adós volt neki tízezer talentummal. És mikor emez nem volt képes azt lefizetni, azt parancsolta az úr, hogy adják el őt magát, a feleségét és gyermekeit, és mindenét amije van, hogy így az adósság lerovassék. A szolga azonban leborult és könyörgött az urához e szavakkal: Uram légy kis türelemmel, és visszatérítek mindent. És ekkor az úr megkönyörült rajta, elbocsátá őt, és elengedé neki az adósságot is. Amint a szolga kiment, találkozott eggyel szolgatársai közül, ki neki adós volt száz dénárral; neki rohant és fojtogatta őt, mondván: Fizesd meg amivel tartozol! S akkor a szolgatársa leborult előtte, könyörgött hozzá mondván: Légy kis türelemmel és visszatéritek mindent. De amaz nem akart reá hallgatni. Elfordult tőle, és a tömlöcbe vetteté, hogy ott tartsa addig, míg csak le nem rója az adósságot.
Az ő szolgatársai pedig látván, hogy mi történt, nagyon megszomorodának, és elmondták uruknak mindazt, ami történt. Akkor az úr előhivatván a szolgát, monda neki: Gonosz szolga, mindent elengedtem neked, amivel tartoztál, mert kértél engem!
Nem kellett volna e neked is könyörülnöd társadon, amint én könyörültem rajtad? És ura haragjában a poroszlók kezeibe adta őt, hogy tartsák addig fogva, míg csak le nem rója mind, amivel tartozott.
Így fog veletek bánni az én mennyei Atyám is, ha mindegyik közületek nem bocsátja meg szívéből testvérének a hibákat, amelyeket ellene elkövetett. (Máté XVIII. 23-35.)

„Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat.” – „Amint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképpen cselekedjetek azokkal.” Ez a szeretet legtökéletesebb meghatározása, mert az összes kötelességeket magában foglalja a felebarát iránt. Lehetetlen világosabb útmutatást, határozottabb irányelvet találni ennél: tedd a felebarátoddal szemben azt, amit magiadnak is kívánsz. Milyen jogon követelnénk felebarátunktól szívesebb modort, elnézést, jóakaratot és alázatosságot, mint amennyivel magunk viseltetünk velük szemben? Ezeknek az életszabályoknak célja az önzés lerombolása; ha majd az emberek ezt fogadják el magaviseleti szabályul és intézményeik alapjául, akkor megértik a valódi testvériséget, és a békét és igazságot fogják uralkodóvá tenni maguk között; akkor nem lesz köztük sem gyűlölet, sem széthúzás, hanem egység, egyetértés és kölcsönös jóakarat.

Adjátok meg a császárnak, ami a császáré.

Akkor a farizeusok elvonultak tanácskozni, mimódon foghatnák őt meg beszédében. Azért küldték hozzá tanítványaikat Heródes szolgáival, akik így szóltak hozzá: Mester, tudjuk, hogy te igaz vagy, és hogy igazsággal tanítod az Isten útját anélkül, hogy bárkivel is törődnél, mert az embereknél nem a személyeket nézed; – mondd meg nekünk tehát, mi a te véleményed: Szabad e adót fizetnünk a császárnak vagy nem? Jézus pedig ismervén az ő álnokságukat monda: Mit kísértgettek engem, képmutatók? Mutassátok nekem az adópénzt. Azok pedig odavivének egy dénárt. Akkor monda nekik Jézus: Kinek a képe és felírása van a pénzen? A császáré – mondták neki.
Akkor Jézus felelt nekik: Adjátok meg ami a császáré a császárnak, és ami az Istené, az Istennek!

Hallván eme feleletét, csodálják azt és elhagyván őt, elvonultak. (Máté XXII. 15-22. Márk XII. 13-17.)

A Jézushoz intézett e kérdést az a körülmény indokolta, hogy a zsidók, irtózván a rómaiak által rájuk rótt adótól,” vallási kérdést csináltak belőle, s tekintélyes párt alakult az adót ellenzők sorából. Az adófizetés állandó izgató kérdés volt közöttük, úgy hogy enélkül a Jézushoz intézett kérdésnek: „Szabad e a császárnak adót fizetnünk” – semmi értelme sem lett volna. Kelepce volt ez a kérdés, amelyre adandó válasz vagy a római főhatóság, vagy a disszidens zsidóság bosszúját volt hivatva fölidézni. Jézus azonban „felismervén az ő álnokságukat”, kikerülte a tőrt, s egyben leckét adott nekik az igazságról, mikor azt mondta nekik, hogy adják meg kinek-kinek, ami őt megilleti.
(Lásd: Bevezetést és a Publikánusokról szóló szakaszt.)

Ezt a parancsot: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré”, nem kell valami szorosan körvonalazott értelemben venni. Mint Jézus valamennyi tanítása, ez is általános elvnek összefoglalása gyakorlati formában, sajátszerű körülményre alkalmazva. Ez az elv csak következménye annak a másik elvnek, amely azt kívánja, hogy úgy cselekedjünk felebarátainkkal, amint kívánnánk, hogy velünk cselekedjenek. Elitélése a felebarát ellen elkövetett mindennemű erkölcsi vagy anyagi ártalomnak, érdekei mindennemű megsértésének. Ez az elv mindenki jogainak tiszteletben tartását írja elő, mint ahogy mindenki megkívánja az övéinek respektálását; kiterjeszkedik a család, a társadalom, a felsőbbség, valamint az egyén iránt tartozó
kötelességek betöltésére.