„… amikor a lelkünk el nem sírt könnyeit a más szemében látjuk élethűen ragyogni …”
„Ebben a fárasztó robotban, ebben a kimerítő állapotban vágyódva gondol a lélek a maga igazi hazájára, ahol minden jó valóság már és minden szép elérhető. És felelevenedik az emberi tudat alatt a jónak, a tökéletesnek képe és a valóságot a lelkében elrejtett isteni szikra hol szegényes, hol káprázatos színekkel látja, mert eléje festi azt az örök nagy művész, a természet- törvény. És megtanulja, hogyan kell a szerteszétdobált szépet és igazat összerakni úgy, hogy egészet képezzen. Megtanulja szavakba öltöztetni gondolatait, melódiákba érzéseit és lelke hangulatának ritmikus hullámzást adni, hogy ezzel a mások lelkében levő hasonló érzéseket és gondolatokat életre ébressze.
Mert ami szép bennünket bukottakat elragadott és ismeretlen hazánkba visszavitt, melyet régen elfeledtünk, melynek emlékét belepte a bűn salakja, melynek még a létezését is megtagadtuk – ez a szép nem szűnt meg létezni, csak a bukás által elhomályosult a gondolatok szépsége, az érzések titokzatos mélysége, mely telve van át nem élt örömökkel, el nem ért boldogsággal. Az ezek után való vágyakkal emlékezünk arra a bűnbeesés előtti állapotra, amikor még a magunk alkotta boldogságot nem tartottuk értéknek és nem cseréltük el érte a kapottat, az Istentől adottat.
Ez jut eszünkbe, amikor valami igazán szépet, igazán jót, eredetit, természeteset látunk vagy hallunk, amikor egy csomóba szedve az eredetiben, a természetesben a mi lelkünk bánatát, boldogtalanságát látjuk megnyilatkozni, amikor a lelkünk el nem sírt könnyeit a más szemében látjuk élethűen ragyogni, amikor a mi vágyaink a más lelkén hullámzanak végig és a mi szépről alkotott fogalmaink a más lelkében csillognak, bár mi magunk még sem színt, sem hangot nem tudtunk neki adni. Ez a mennyei szellő ébreszti fel a lélek rejtett erőit, mozgatja meg érzéseit és szelíd simítással törvényes redőkbe igazgatja azokat, a lélek ruhájáról pedig letisztítja a föld hazug porát, az enyészet hamuját és emeli feljebb és feljebb a haladás lépcsőjén.
Ez a törekvés: az igaz jót érvényre juttatni a hazugság vad világában, nem maradhat mindörökre eredménytelenül. El kell jönnie az időnek, amikor minden lélek felfigyel arra a szóra, arra a hangra, amely eredeti, természetes, tehát igaz. Felfigyel, mert mindenki úgy érzi, hogy az ő bensőjéből, az ő lelke mélyéről tört utat az a hang, az a szó, amellyel az ő lelke adja tudtul a világnak, hogy elég volt a rabszolgaságból és szabadságra vágyik benne az isteni szikra, az eltemetett szellemi egyéniség.
Tehát aki az Úr szellemében él és munkálkodik, az ne búsuljon, ha nem kíséri is nagy siker, gyors eredmény fáradozását. Az igazság győz és hatalmas erejével diadalra viszi azoknak fáradozását, reménykedését, akik szolgálatába szegődtek.”
A Névtelen Szellem közleményei II., IV. rész: Az igazság – 5. Az igaz érték nem vész el
A Pozitív gondolatok oldalainak szöveg- és képszerkesztését Évinek köszönhetjük. Attól ilyen jó.