OLVASSUK EGYÜTT – 26

ALLAN KARDEC: AZ EVANGÉLIUM A SPIRITIZMUS MEGVILÁGÍTÁSÁBAN

Az okosak és tudósok előtt elrejtett titkok.

Abban az időben szólván Jézus, monda: Hálákat adok Neked Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek előtt és a kisdedeknek megjelentetted.
(Máté XI. 25.)

Különösnek tűnhetik föl, hogy Jézus hálát ad Istennek, hogy ezeket a dolgokat az egyszerűeknek és a kicsinyeknek tárta fel, akik lelki szegények, és hogy elrejtette a bölcsek és tudósok előtt, kik talán látszatra alkalmasabbak azok megértésére. Az elsők alatt az alázatosakat kell érteni, akik megalázkodnak Isten előtt, és akik nem tekintik magukat mindenkinél felebbvalóknak. Az utóbbiak alatt a gőgöseket, akik világi tudományukra büszkék, s okosaknak tartják magukat, mert tagadnak, s úgy bánnak Istennel, mint magukhoz hasonlóval, ha ugyan meg nem hazudtolják. Azért is hagyja Isten nekik a föld titkainak kutatását, az égieket pedig az egyszerűeknek és alázatosaknak tárja fel, kik előtte meghajolnak.

Így van az manapság a spiritizmus által feltárt nagy igazságokkal is. Némely hitetlenek csodálkoznak azon, hogy a szellemek oly kevés fáradságot vesznek maguknak, hogy őket meggyőzzék. Ez azért van, mert a szellemek azokkal foglalkoznak, akik hittel és alázatossággal keresik a világosságot, s ezeket előnyben részesítik azokkal szemben, akik azt hiszik, hogy már minden világossággal rendelkeznek. És úgy látszik, azt gondolják, hogy az Isten nagyon szerencsésnek fogja magát érezni, ha őket magához vezetheti, külön is bebizonyítván nekik, hogy létezik. Isten hatalma érvényesül úgy a legkisebb, mint a legnagyobb dologban, és nem rejti a világosságot véka alá, hanem bőven osztogatja azt mindenfelé. Vakok tehát azok, akik azt nem látják. Isten nem akarja erőszakkal szemüket csak azért felnyitni, mert tetszik nekik azt csukva tartani. Majd reájuk is sor kerül, de előbb a sötétség gyötrelmeit meg kell érezniük, hogy felismerjék Istent, nem pedig a véletlent abban a kézben, amely gőgjüket fenyíti. A hitetlenség legyőzésére oly eszközöket használ, aminők az egyének szerint éppen megfelelnek. A hitetlenség nincs feljogosítva arra, hogy Istennek előírja, hogy mit tegyen, vagy hogy ezt mondja neki: Ha meg akarsz engem győzni, ilyen meg ilyen módot kell alkalmaznod, inkább ebben az időben kell ezt tenned, mint amabban, mert az nekem jobban van ínyemre.

Ne csodálkozzanak tehát a hitetlenek, ha Isten és a szellemek, akik az ő akaratának hordozói, nem vetik magukat alá követeléseiknek. Csak kérdezzék meg önmagukat, Vajon mit szólnának, ha szolgáik közül a legutolsó így viselkednék velük szemben? Isten feltételeket szab, de nem veti magát alá feltételeknek. Jósággal hallgatja meg azokat, akik hozzá alázatosan fordulnak, de nem azokat, akik magokat többnek tartják őnála.

Azt fogják talán kérdezni, vajon Isten maga nem tudná-e őket megrendíteni olyan megdöbbentő jelenségekkel, melyek előtt még a legmegátalkodottabb hitetlennek is meg kellene hajolnia?
Kétségkívül, Isten ezt megtehetné, de akkor hol volna az ő érdemük? De különben is mi célja volna ennek? Vajon nem láthatjuk-e naponta nyilvánvaló dolgok visszautasítását? Sőt némelyek azt is mondják: Ha látnám, sem hinném, mert én tudom, hogy ez lehetetlen. Ha nem akarják felismerni az igazságot, annak oka csak az, hogy szellemük még nem érett annak megértésére, sem szívük annak megérzésére. A gőg az a folt, mely látásukat elhomályosítja, mire való lenne hát a világosság a vaknak? Először a bajnak okát kell eltávolítani. Azért Isten, mint jó orvos elsősorban a gőgöt fenyíti. Ő tehát nem hagyja el elveszett gyermekeit, mert tudja, hogy előbb-utóbb kinyílik a szemük, de azt akarja, hogy az saját akaratukból történjék és akkor a hitetlenség kínjai által meggyőzve, önmagok vetik magokat karjaiba, és mint a tékozló fiú, kegyelmet kérnek.

SZELLEMNYILATKOZATOK

Gőg és alázatosság.

Az Úr békéje legyen veletek, kedves barátaim! Hozzátok jövök, hogy felbátorítsalak a helyes út követésére.

Minket egyszerű szellemeket, akik azelőtt a földön laktunk, Isten azzal a küldetéssel bíz meg, hogy jöjjünk titeket felvilágosítani. Áldva legyen e kegyelemért, hogy megengedi nekünk, hogy elősegítsük javulásotokat. Kérem őt, világosítson meg engem is a Szent Lélek és segítsen, hogy szavam érthető legyen, és adja nekem azt a kegyelmet, hogy mindenkinek érthetővé tegyem azt, amit közölni akarok, és hogy benneteket, akik testben vagytok és szenvedtek és keresitek a világosságot, segítsen meg Isten akarata, hogy szemeitek megnyíljanak e világosság előtt.

Az alázatosság az az erény, amelyről nagyon elfeledkeztek az emberek. A nagy példákat, amelyeket kaptatok, nagyon kevéssé követitek, pedig alázatosság nélkül lehettek-e könyörületesek felebarátotok iránt? Óh nem, mert ez az érzés teszi egyenlőkké az embereket, s mondja meg: nekik, hogy testvérek, akiknek kölcsönösen kell egymást segíteniük, és jóra vezeti őket. Alázatosság nélkül olyan erényeket fitogtattok, amelyeknek nem vagytok birtokában; mintha olyan ruhát viselnétek, amellyel testetek alaktalanság át akarnátok leplezni. Emlékezzetek Arra, aki megváltott bennünket, emlékezzetek alázatosságára, mely oly naggyá tette, s minden próféta fölé emelte Őt.

A gőg az alázatosságnak rettentő ellensége. Míg Krisztus a mennyek országát a legszegényebbeknek ígérte, e világ nagyjai azt képzelik, hogy a címek és gazdagság érdemeiknek kijáró jutalma. És hogy lényük tisztább a szegényekénél. Azt hiszik, hogy mindaz megilleti őket. Azért van azután, hogy mikor Isten elveszi gazdagságukat, igazságtalansággal vádolják őt. Mily nevetséges dolog, mily vakság! Isten talán a test szerint tesz különbséget? És a szegény porhüvelye nem ugyanaz-e mint a gazdagé? A Teremtő kétféle embert alkotott volna?!
Mindaz, amit Isten tesz, nagyszerű és bölcs, ne tulajdonítsatok neki soha oly eszméket, aminőket a ti gőgös agyatok szül.

Ó gazdag, míg te aranyos díszletek közepette hidegtől védve alszol, nem tudod-e, hogy testvéreidnek ezrei, akik érnek anynyit, mint te, a szalmán hevernek? Vajon az a szerencsétlen, aki éhségtől szenved, nem egyenlő-e veled? Hogy e beszédre gőgöd fellázad, jól tudom. Arra még csak reászánod magad, hogy alamizsnát adj neki, de hogy barátilag kezet szoríts vele, soha! Micsoda, mondod, én a nemes vérből való, én a nagy ember, egyenlő volnék ezzel a nyomorulttal, ki rongyokban jár? Az úgynevezett filozófusok agyréme ez! Ha egyenlők volnánk, miért állította őt oly mélyre Isten, és miért oly magasra engem? Igaz, hogy ruháitok nem hasonlók, de ha mindketten levetkőztök, mi különbség van köztetek? Azt fogod mondani: a nemes vér; de a vegytan nem talál semmi különbséget a főrangú és a köznép emberének vére között, vagy az úré és szolgáé között.
Ki tudja, hogy te magad is nem voltál-e olyan nyomorult és szerencsétlen, mint ő? Vajon nem koldultál-e te is alamizsnáért, s vajon nem fogsz-e kéregetni egykor annál, akit ma megvetsz?
Hát a gazdagság örökké tartó-e? Nincs-e vége a testtel, mely szellemednek csak múlékony burka? Óh alázd meg magad!
Vesd végre szemeidet e világ dolgainak valódi értékére, arra, ami a másik életben felmagasztaltatást vagy lealacsonyítást szül. Gondolj arra, hogy a halál téged éppúgy nem fog megkímélni, mint mást, hogy címed és állásod nem védhet meg, hogy téged is elérhet holnap, ma, vagy egy óra alatt, és ha te gőgödbe temetkezel, óh akkor siratlak, mert méltó leszel a sajnálkozásra.

Ti gőgösök, mik voltatok ti, mielőtt nemesekké és hatalmasakká lettetek? Lehet, hogy alacsonyabb sorsban voltatok, mint utolsó szolgátok! Hajtsátok meg hát büszke fejeteket, melyet Isten abban a pillanatban alázhat meg, amikor azt a legmagasabbra emeltétek. Az isteni mérlegen minden embernek egyenlő súlya van. Isten csak az erény szerint különböztet meg benneteket.
Minden szellem ugyanegy lényegű és minden test ugyanegy agyagból van gyúrva; címetek, állástok, nevetek azon nem változtathat semmit, azok a sírban maradnak és a boldogságot, mely a kiválasztottaknak van ígérve, nem ezek adják meg, hanem a könyörületesség és alázatosság lesz a ti nemesi címetek.

Szegény teremtés! Te anya vagy, gyermekeid ínségben vannak, fáznak, éheznek, és te kereszted súlyától meggörnyedve mégy magad megalázni, hogy egy darab kenyeret szerezz számukra. Ó én meghajlok előtted, te szememben nemes, szent és nagy vagy! Remélj és imádkozzál; a boldogság ma még nem e világból való. Az elnyomott és benne bízó szegényeknek Isten a mennyek országát adományozza.

És te, fiatal leányzó, ki munkában, nélkülözések között élsz, miért szomorkodsz, miért könnyezel? Fordítsd tekintetedet áhítattal és nyugodtan Isten felé; a kis madaraknak Ő ad eledelt,
légy bizalommal Hozzá, és ő téged nem fog elhagyni. E világ ünnepségeinek és örömeinek zaja nyugtalanítja szívedet?
Te is szeretnéd virággal övezni fejedet és te is szeretnél e föld boldogjai köze vegyülni? Azt mondogatod magadban, hogy te is tudnál oly bohókás, mosolygó, gazdag lenni, mint azok az asszonyok, akiket melletted látsz elhaladni! Óh gyermek, csak hallgass! Ha tudnád, hogy mennyi könnyet, mennyi névtelen fájdalmat rejt az a csipkés ruha, mennyi zokogást nyomnak el a víg zene hangjai, – örvendenél alázatos visszavonultságodnak és szegénységednek. Maradj tisztán Isten szeme előtt, ha nem akarod, hogy őrangyalod fehér szárnyaiba rejtett arccal elvonuljon tőled, hogy lelkifurdalásoddal vezető és támasz nélkül hagyjon e világban, ahol el lennél veszve, míg a másikban a büntetés várna reád.

És ti mindnyájan, kik igazságtalanságot szenvedtek az emberektől, legyetek elnézők testvéreitek hibáival szemben abban a meggyőződésben, hogy ti sem vagytok feddhetetlenek. Ezt kívánja a könyörületesség, de egyszersmind az alázatosság is.
Ha valaki rágalmaz benneteket, hajoljatok meg ez előtt a megpróbáltatás előtt. Mit törődtök a világ rágalmazásával? Ha lelkiismeretetek tiszta, vajon nem adhat-e nektek Isten elégtételt? Csak aki bátran és türelemmel viseli a megaláztatásokat, melyek őt az emberek részéről érik, az alázatos, és csak az alázatos ismeri, hogy Isten mily nagy és hatalmas. Ó Istenem, talán szükséges volna, hogy Krisztus másodszor is visszajöjjön e földre, hogy megtanítsa az embereket az elfeledett törvényekre? Ki kellene ismét űznie a templomból az üzérkedőket, kik bemocskolják házadat, mely az imádságnak háza? És ki tudja, ó emberek, ha Isten ezt a kegyelmet megadná, vajon nem tagadnátok-e meg Őt ismét, mint egykor? Bizonyára ti is istenkáromlónak neveznétek őt, ha a modern farizeusok gőgjét ostorozná, s talán a Golgota útját is megismételtetnétek vele.

Amikor Mózes a Sinai hegyen volt, hogy átvegye az isteni parancsokat, Izrael népe magára hagyva, elhagyta az igaz Istent, férfiak és asszonyok aranyukat és ékszereiket adták oda, hogy bálványt csináljanak belőle, és azt imádják. Ti művelt emberek, ti éppúgy cselekedtek, mint ők. Krisztus hátrahagyta tanítását, minden erény példáját adta, és ti elhagytátok példáját és elveit.
Mindegyiktek szenvedélyeinek hódolván kedvetek szerint való Istent csináltatok magatoknak: némelyek szerint rettenetes és vérszomjas, mások szerint e világ ügyeivel nem törődő Istent. Az az Isten, melyet ti csináltok magatoknak, ma is az arany borjú, amelyet ki-ki saját ízléséhez és gondolkozásához idomít.

Térjetek magatokba testvéreim, barátaim, hadd indítsa meg szíveteket a szellemek szava, legyetek nagylelkűek és könyörületesek fitogtatás nélkül, azaz cselekedjetek jót alázatossággal. Rombolja le mindegyiktek az oltárt, melyet a gőgnek emelt; egy szóval legyetek igazi keresztények és tietek lesz az igazság országa.

Ne kételkedjetek többé az isteni jóságban, mikor annak annyi bizonyítékát veszitek. Mi előkészíteni jövünk az utat, hogy a jóslatok szava beteljesedjék, hogy amikor az Úr kegyelmének legfényesebb bizonyítékát fogja adni, az égi küldönc csak egyetlen nagy családot találjon nálatok. Szelíd és alázatos szívetek készen legyen az isteni szózat befogadására, amelyet hozzátok hoz; hogy a kiválasztott csak leterített pálmákat találjon útjában, hogy a ti jólétetek, kegyességetek és testvériségetek újra helyreálljon és akkor: a ti világotok földi paradicsommá válik. De ha érzéketlenek maradtok a szellemek szavára, akiket megtisztulásotok és a művelt társadalom érdekében küldtek, ha tudás tekintetében gazdagoknak, de a jobb érzésben szegényeknek találnak titeket, akkor jaj nektek és akkor nekünk csak remegnünk és sírnunk kellene sorsotokon. De nem, nem lesz az így. Jertek vissza Atyátokhoz, Istenhez és akkor mi mindnyájan, kik az ő akarata teljesedésén fáradozunk, rázendítünk a kegyes cselekedetek énekére, hogy hálát adjunk az Úrnak kimeríthetetlen jóságáért, dicsőítvén őt mind örökkön örökké. Amen. (Lacordaire Constantáié, 1863.)

*

Emberek, miért zúgolódtok bajaitok miatt, amikor ti magatok halmoztátok azokat össze fejetek fölött? Félreismertétek Krisztusnak szent és isteni erkölcsét, ne csodálkozzatok tehát, hogy a romlottság mindenütt elhatalmasodott.

A nyomasztó helyzet általánossá válik: kihez forduljatok, ha elsősorban nem fordultok magatokhoz, akik még most is napról-napra egymás megsemmisítésére törekedtek? Nem lehettek boldogok kölcsönös jóakarat nélkül; de hogyan érvényesülhet ott a jóakarat, ahol a gőg uralkodik? Éppen a gőg a ti bajaitoknak forrása: legyetek hát azon, hogy ezt irtsátok ki magatokból teljesen, ha nem akarjátok gyászos következményeit viselni. Egyetlen eszközötök lehet csak ehhez, de ez az eszköz csalhatatlan: fogadjátok el Krisztus törvényét változhatatlan szabályul magaviseletetekben, azt a törvényt, amelyet visszautasítottatok, vagy különböző magyarázatokkal meghamisítottatok.

Miért tartjátok inkább azt tiszteletben, ami csillog és elkápráztatja a szemet, mint azt, ami a szívet megindítja? Miért van az, hogy a gazdagnak a bűne hízelgésetek tárgya, míg a homályban rejtőző igazi érdemet megvetitek, lenézitek? Ha a gazdag tékozló, testileg, lelkileg elkárhozva, megjelenik valahol, minden ajtót tárva talál, minden tekintet feléje fordul, s alig méltatjátok figyelemre annak a köszöntését, aki becsületes ember és munkájából él. Ha a tisztelet, mellyel valakinek adózunk, annak az aranynak a súlyához van mérve, amellyel az illető rendelkezik, vagy ahhoz a névhez, amelyet visel, milyen érdek fogja az ilyen embert bűneinek elhagyására bírni?

Egészen másképpen állana a dolog, ha a közvélemény az aranyba öltözött bűnt éppen úgy ostorozná, mint a rongyokba öltözöttet. De a gőg elnéző minden iránt, ami neki hízeleg! Ez a kapzsiság és a pénz százada, mondjátok; kétségkívül, de miért hagyjátok az anyagi szükségleteket felülkerekedni a józanész és az okosság fölé? Miért akar mindegyiktek testvérei fölé helyezkedni? A társadalom máris érzi ennek a következményeit.

Ne felejtsétek el, hogy a dolgok ilyen állapota mindig az erkölcsi romlottság jele. Amikor a gőg a végső határi eléri, ez a közeli bukásnak az előjele, mert Isten a gőgösöket mindig sújtja. És ha néha meg is engedi, hogy fölemelkedjenek, ez csak azért van, hogy időt engedjen nekik a meggondolásra és megjavulásra ama csapások hatása alatt, melyeket időről-időre gőgjükre mért, hogy megfordulásra indítsa őket. Ám ők ahelyett, hogy megaláznák magukat, lázongnak Isten ellen. S így mikor a mérték eléri tetőpontját, Isten egyszerre lesújtja őket s esésük annál rettenetesebb, minél magasabbra hágtak.

Szegény emberi nem, melynek önzése minden utal megrontott, szedd össze most magad; Isten végtelen könyörületességében hatalmas orvosszert nyújt bajaidra, sanyarúságodban nem remélt segítséget küld. Nyisd meg szemeidet a világosságnak: íme azok szellemei, akik elhaltak, jönnek téged emlékeztetni igazi kötelességeidre; ők meg fogják neked mondani nyomatékosan és saját tapasztalataikból, hogy múlékony létezéseteknek nagyságai és hiúságai milyen semmiségek az örökkévalósághoz képest. Azt fogják mondani neked, hogy odaát az a legnagyobb, aki legalázatosabb tudott lenni itt alant a kicsinyek között, és hogy azt szeretik legjobban az égben, aki embertestvéreit is leginkább szerette. Hogy a földnek a hatalmasai, ha tekintélyükkel visszaéltek, kényszerülnek odaát szolgáiknak engedelmeskedni. Hogy a könyörületesség és az alázatosság, ez a két testvér, ki egymás kezét fogja, adja a leghathatósabb jogcímet, mellyel az Örökkévaló kegyét meg lehet nyerni.
(Adolf, algeri püspök. Marmande, 1862.)

Az értelmiséghez tartozó ember hivatása a földön.

Ne legyetek büszkék arra, amit tudtok, mert e tudásnak korlátolt határai vannak azon a világon, melyen ti laktok. De ha e földgömbnek értelmiségi kitűnőségei volnátok is, még akkor sincs semmi jogotok arra, hogy hiuk legyetek. Ha Isten elhatározásából oly környezetben, születhettetek, ahol értelmiségetek fejlődhetett, ez azért történt, hogy ti azt az összesség számára hasznosítsátok, mert ez a hivatástok, melyet kaptatok, s ez az az eszköz, amellyel ti fejleszthetitek az elmaradt elméket, és Istenhez vezethetitek őket. És vajon az eszköz természete nem mutatja-e eléggé, hogyan kell azt használni? A kapa, amelyet a kertész munkásának kezébe ad, nem mutatja-e neki, hogy kapálnia kell? És mit mondanátok ahhoz, ha ez a munkás, ahelyett hogy dolgoznék, fogná a kapát, és urára emelné, hogy ráüssön vele? Azt mondanátok, hogy az borzasztó, és hogy a szolga megérdemli, hogy elkergessék. Nos tehát nincs-e éppígy azzal, aki értelmét arra használja, hogy lerontsa vele testvérei között az Isten és a Gondviselés eszméjét? Nem emel-e ez is kapát az ő ura ellen, holott azt azért adták neki, hogy munkálja vele a talajt? Vajon van-e joga a megígért bérre és nem inkább azt érdemli-e meg, hogy a kertből kikergessék? Kétségkívül úgy is történik vele, és nyomorúságos egzisztenciákon kell keresztülmennie, melyek telve vannak megaláztatásokkal, míg összetörve meg nem hajol az előtt, akinek mindenét köszönheti.

Az értelmiség gazdag érdemeket szerezhet a jövőre nézve, de csak oly föltétel alatt, ha jól használjuk. És ha minden ember, aki rendelkezik vele, Isten akarata szerint használná, akkor a szellemek feladata könnyű lenne az emberiség előbbre vitelében. Sajnos azonban, sokan értelmüket gőgjük eszközévé teszik, és így önmagukat teszik tönkre. Az ember visszaél értemével, mint minden más tehetségével annak dacára, hogy bőven van része olyan leckékben, amelyek figyelmeztetik őt, hogy egy hatalmas kéz mindazt elveheti tőle, amit neki adott. (Ferdinánd őrszellem. Bordeaux, 1862.)