"Az Evangéliumi Spiritizmus, a Szentlélek kijelentése. Letisztult keresztény hit és erkölcsbölcselet, valamint lélektan: a bűn felismerésének és a bűntől való szabadulásnak mélylélektana. Nagy, értékes, és tiszta világosság, mert magas világok ismereteit, Isten akaratát és Isten törvényeit közli és mutatja meg e szerencsétlen bűnben élő világnak, észérvekkel is alátámasztva a megtérés szükségességét."
LÉLEKBEN ÉS IGAZSÁGBAN I.
LÉLEKBEN ÉS IGAZSÁGBAN I.

LÉLEKBEN ÉS IGAZSÁGBAN I.

LÉLEKBEN ÉS IGAZSÁGBAN I. – OKTATÁSOK, MEGNYILATKOZÁSOK ÉS LÁTOMÁNYOK ZITA MÉDIUM ÁLTAL

A Szentlélek küldötteitől kapott oktatások, megnyilatkozások, látományok újabb gyűjteményével lépünk a kedves olvasó és hallgató közönség elé. Igyekeztünk ezeket a közléseket rendszeres csoportokba foglalni, már amennyire az ilyen természetű szellemnyilatkozatok rendszerbe foglalhatók. Ugyanis az erkölcsi tanításokat olvasva megfigyelhető, hogy szellemi oktatóink figyelme a felvetett témán túl, minden földi, emberi történésre kiterjed, azokat mindenkor összevetve az örök értékű krisztusi igazságokkal. Természetesen ezekből a közlésekből sem hiányoznak a bennünket féltő szeretetteljes intelmek, figyelmeztetések, a bíztatás a helyes önismeretre, az önmunkálkodásra, az önmegtagadásra. Az első kötet tartalmazza a különböző tárgykör szerint csoportosított közléseket, a TÚVILÁGI ÁLLAPOTOK című fejezet a lélek földi élete utáni állapotokba nyújt betekintést, a LÁTOMÁSOK pedig a földi ember számára láthatatlan dimenzióba vezetik el az olvasót. A második kötetben található tanítások, mind-mind különböző erkölcsi mondanivalót rejtenek magukban a kereső, kutató ember számára. Tanítóink célja az, hogy a végidők zűrzavarában irányt mutassanak nekünk, ezért mindenkor Krisztus Urunkat állítják elénk, mint példaképet. Ő „az út, az igazság és az élet”, és ha tekintetünket Őrá szegezzük és Tőle várjuk a segítséget az életünk mindennapjaiban, akkor egészen biztosan révbe érünk az élet viharos tengerén; akkor mi is feltámadhatunk lélekben és igazságban. Kérjük kedves hallgatóinkat, hogy ezeket a közléseket imádságos lélekkel hallgassák. Adja a jó Isten, hogy az ezekben rejlő igazságok közelebb vigyék lelkünket a tökéletességhez és az üdvösséghez!

Download this article as an e-book

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Follow by Email
Facebook20
fb-share-icon