Havas Andor
1906-1925 szerkesztője az Égi Világosságnak
Újság-szerkesztőként méltó munkatársa Nérei Ödönnek. Az Egyesület lapját, az Égi Világosságot majdnem 20 évig szerkeszti, ezzel stabilitását biztosítva éppen a Névtelen Szellem tanításának korszakában.
Ő is megírta szellemtani alapkönyvét, amelynek címe is kifejező: „Az ember és rendeltetése – A spiritizmus megvilágításában.” Könyve igazi szellemtani ihletésű összefoglaló munka, amely világos rendben foglalja össze a kozmosz és az ember létrejöttét, kapcsolatát és közös törvényeit.
Havas Andornak azonban egy másik fontos szerep is jutott. Ő volt az, aki lefordította és ki is adta a német Bernat Forsboom Emánuel szellem nyilatkozatai című médiumi úton létrejött fontos könyvét, amely egyetemes mondanivalójával, a vallások együttes bemutatásával és az új kor megrajzolásával a Névtelen Szellem nyilatkozatai tanítás-sorozat előzményének is tekinthető.
Forsboom útját a spiritizmushoz Havas Andor ismerteti könyvének előszavávában:
„Forsboom fiatalabb korában az akkori felfogás szerinti modern materialista világnézet híve volt. Egy alkalommal Bécsben találkozott (a magyar) Hellenbach Lázárral, aki akkor lelkes előharcosa volt már a spiritizmusnak, és lelkesedve beszélve neki kedvenc témájáról, meghívta őt egy spiritista ülésre, melyre éppen akkor menendő volt.
Forsboom nagy kétellyel fogadta Hellenbach szavait, de kíváncsisága mégis rábírta őt, hogy elmenjen az ülésre. Az említett ülésen tapasztalt szellemi jelenségek által meggyőzött Forsboom ezután több mint húsz éven át minden idejét a spiritizmus tanulmányozására fordította.
1890-ben felkereste lakásán egy fiatal gárdatiszt és arra kérte, hogy vegye át egy spiritiszta kör üléseinek vezetését, mivel a kör írómédiuma útján ott jelentkező, és magát Emanuelnek nevező magas szellem azt kívánja, hogy Forsboom tegyen fel kérdéseket, amelyekre válaszolni fog. Forsboom a legnagyobb készséggel felelt meg a felhívásnak, és az eredményt „Kundgebungen des Geistes Emanuel 1890-1897” című könyvben adta ki.
1900-ban Forsboom látogatást tett a Szellemi Búvárok Pesti Egyleténél. Ugyanebben az évben, közvetlen halála előtt, Forsboom Havas Andorra bízta Emánuel szellem további nyilatkozatainak kiadását. Így ennek a magasrendű szellemi tanításnak a sora két ágon is kapcsolódott hozzánk, magyarokhoz.
Download this article as an e-book