OLASSUK EGYÜTT 43.

ALLAN KARDEC: AZ EVANGÉLIUM A SPIRITIZMUS MEGVILÁGÍTÁSÁBAN

S Z E L L E M N Y I L A T K O Z A T

Szeretet nélkül nincs üdvösség

Gyermekeim, ezekben a szavakban; Szeretet nélkül nincs üdvösség, megtaláljátok az ember egész rendeltetését úgy a földön, mint a mennyben. A földön, mivel ennek a lobogónak árnyékában békében éltek; mert akik ezt gyakorolják, kegyelmet találnak az Úr előtt. Ez a jelszó a mennyei fáklya, a tűzoszlop, mely keresztül vezeti az embert az élet pusztaságán, hogy az ígéret földére vezesse; ez ragyog a menyben, mint szent dicsfény a kiválasztottak homloka körül, s ez van a földön bevésve azoknak szívébe, akiknek Jézus mondani fogja: „Menjetek jobbra, én Atyámnak áldottai”. Ráismertek erre a kegyesség légkörében, mely őket körüllengi. Semmi sem fejezi ki jobban Jézus gondolatát, semmi sem foglalja jobban egybe az ember kötelességeit, mint az isteni rendnek ez a szabálya; a spiritizmus nem adhat jobb bizonyítékot eredetéről, mint hogy ezt írja elő életszabályul, mert ez a legtisztább krisztushit visszfénye; ezzel a vezetővel soha el nem téved az ember. Igyekezzetek barátaim, hogy megértsétek ennek mély értelmét, és következményeit s mindenben megtaláljátok a lehetőségeit, hogy alkalmazzátok is. Vessétek alá minden cselekedeteket a szeretet ellenőrzésének és lelkiismeretetek: válaszolni fog; nem csak kikerülni segít a rossz cselekedetet, de jót tétet veletek, mert nem elegendő a negatív erény, de pozitív erényre van szükség. A jócselekvéshez pedig mindig akaratkifejtés kell, míg rosszat nem tenni gyakran elég a restség és nemtörődömség is.

Barátaim, adjatok hálát Istennek, aki megengedte, hogy örvendezhessetek a spiritizmus világosságának. Nem csak azért, hogy akik ennek birtokában vannak, maguk menekülhetnek meg, hanem mert ezáltal jobban megértvén Krisztus tanításait, jobb keresztényekké tesz benneteket. Igyekezzetek, hogy titeket látva, azt mondhassák, hogy igazi spiritista és igazi keresztény ugyanaz, mert akik a szeretetet gyakorolják, mind Jézus tanítványai, akármilyen valláshoz tartozzanak is. (Pál apostol. Paris, 1860.)

XVI. FEJEZET

Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak

A gazdagok üdvözülése. – Óvakodjunk a kapzsiságtól. – Jézus Zacheusnál. – A gonosz gazdag parabolája. – A talentumok parabolája. – A vagyon gondviselésszerű haszna. A gazdagság és a nyomor próbatételei. – A gazdagság egyenlőtlensége. – Szellemnyilatkozatok: Az igazi tulajdon. – A vagyon felhasználása. – A földi javaktól való függetlenség. – A vagyon öröklése.

A gazdagok üdvözülése

Senki sem szolgálhat két úrnak; mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok egyezerre Istennek és a Mammonnak. (Lukács XIV. 13. Máté VI. 24.)

Akkor egy ember közeledett feléje és monda neki: Jó Uram, mi jót tegyek, hogy az örök életet elnyerhessem? – Ő pedig monda neki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy, az Isten. Ha be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat. Milyen parancsolatokat? Kérdé emez. Jézus pedig monda: Ne ölj, ne paráználkodjál, ne lopj, hamis tanúságot ne tégy. Tiszteljed atyádat és anyádat és szeresd felebarátodat, mint tenmagadat.

Monda neki az ifjú: Mindezeket megtartottam ifjúságom óta; mi fogyatkozás van még bennem? – Jézus monda neki: Ha tökéletes akarsz lenni, add el amid van, és oszd el a szegényeknek, és kincsed leszen a mennyországban; és jer, kövess engem.

Az ifjú pedig e beszédet hallván, elméne megszomorodva, mert sok jószága volt. Jézus pedig monda tanítványainak: Bizony mondom nektek, hogy nagyon nehezen jutnak azok a mennyek országába, kiknek gazdagságuk van. – Ismét mondom nektek: hogy könnyebben jut a teve^* a tű fokán át, mint a gazdag az Isten országába. (Máté XIX. 16-24. Luk. XVIII. 18-27. Márk X. 17-27.)

Óvakodjunk a kapzsiságtól

Monda pedig néki egy a sokaság közül: Mester, mondd meg az én atyámfiának, hogy ossza meg velem az örökségét. Ő pedig monda: Ember, kicsoda tett engem köztetek bíróvá vagy osztóvá? Monda azért nekik: Legyetek azon, hogy a kapzsiságtól távol tartsátok magatokat, mert az ember élete nem függ a javaktól, amelyekben bővelkedik.

És monda nekik egy példázatot: Egy gazdag embernek földje bőséges termést hozott, azért így okoskodott magában: Mit tegyek? Nincs hova eltakarítanom földeim termését. És monda: íme ezt cselekszem: lebontom csűrjeimet, nagyobbakat építek, és oda helyezem el az összes termést és javaimat; – és ezt mondom az én lelkemnek: Lelkem, neked több évre való javaid vannak, pihend ki magad, egyél, igyál, lakomázzál! Monda pedig néki az Isten: Esztelen, ez éjszakán elviszik a lelkedet, és ki számára lesz az, amit gyűjtöttél?

Így van dolga annak, ki magának földi kincseket halmoz, az Istenben pedig nem gazdag. (Lukács XII. 13-21.)

Jézus Zacheusnál

Jézus belépvén Jerikóba, áthaladt a városon. Élt abban a városban egy Zacheus nevű ember, fővámszedő és gazdag. Ez vágyakozott azután, hogy Jézust lássa, de a nagy tömeg miatt nem láthatta, mert nagyon kis termetű volt; azért előreszaladt, felmászott egy szikomor fára, hogy Őt lássa, mert arra vala elmenendő. És mikor Jézus arra a helyre érkezett, felnézett és mikor látta őt monda: Zacheus, szállj le gyorsan, mert ma a te házadnál kell maradnom! És azonnal leszállt, és örömmel fogadá Őt. És mikor ezt látták, mindnyájan zúgolódtak mondván: íme egy bűnös emberhez^** ment be szállásra.

Zacheus pedig előállván, monda az Úrnak: Uram, vagyonomnak felét a szegényeknek adom; és ha valakit bármiben is megrövidítettem, négyszeresen térítem meg. Monda pedig neki Jézus: Ma lett üdvössége e háznak, mivelhogy ő is Ábrahám fia; mert azért jött az embernek Fia, hogy felkeresse és megmentse azt, ami elveszett. (Luk. XIX. 1-10.)

A gonosz gazdag parabolája

Volt pedig egy gazdag ember, ki bíborba és patyolatba öltözködik és naponkint lakomázik vala. És volt egy Lázár nevű koldus, ki kapuja elé volt vetve fekélyekkel telve és ki kielégíteni akarta éhét azokkal a morzsalékokkal, amelyek a gazdagnak asztaláról lehullottak; de csak az ebek jöttek nyalni a sebeit. Történt pedig, hogy a koldus meghalt, és az angyaloktól Ábrahám kebelébe vitetett. Meghalt a gazdag is és eltemették. És amikor a pokol kínjaiban felemelte szemeit, a távolban Ábrahámot látta és Lázárt az ő kebelében és kiáltván monda: Ábrahám atyám, könyörülj rajtam és küldd hozzám Lázárt, hogy ujja hegyét belemártsa a vízbe, hogy azzal felüdítse nyelvemet, mert e lángban borzasztó kínok gyötörnek. Ábrahám pedig monda: Fiam, emlékezzél meg róla, hogy te javaidat elvetted a te életedben, hasonlóképpen Lázár is az ő bajait. Most pedig ez vigasztaltatik, te pedig gyötretel. De mi több, nagy elválasztó örvény van közöttünk és közöttetek annyira, hogy azok, akik innen felétek menni akarnának, erre nem képesek, ahogy ti sem vagytok képesek onnan hozzánk jutni.

Monda pedig amaz: Kérlek tehát Atyám, küldd el őt atyám házába, ahol öt testvérem van, hogy előttük tanúságot tegyen, hogy ők maguk is a kínok e helyére ne kerüljenek. Ábrahám monda neki: Van Mózesük, és prófétáik, hallgassák azokat!
Nem úgy atyám Ábrahám, de ha valaki a halottak közül őket felkeresné, megtérnének. Ő pedig monda neki: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, akkor sem fognak hinni, ha valaki a halottak Közül feltámad. (Luk. XVI. 19-31.)

A talentumok parabolája

Mert az Úr úgy jár el, mint az az ember, aki útra akarván kelni, előhivatá az ő szolgáit és amije volt, átadá nekik. És ada az egyiknek öt tálentomot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet. Kinek-kinek az ő erejéhez képest, és azonnal útra kele. Elmenvén pedig, aki az öt tálentomot kapta vala, kereskedék azokkal, és szerze más öt tálentomot. Azonképpen akié a kettő vala, az is más kettőt nyere. Aki pedig az egyet kapta vala, elmenvén, elásá azt a földbe, és elrejté az ő urának pénzét.

Sok idő múlva pedig megjőve ama szolgáknak ura és számot vete velők. És előjővén az, aki az öt talentumot kapta vala, hoza más öt tálentomot mondván: „Uram, öt tálentomot adtál vala nékem; ime, más öt tálentomot nyertem azokon. Az ő ura pedig monda néki: „Jól vagyon, jó és hű szolgám; kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be; a te uradnak örömébe”.
Előjővén pedig az is, aki a két tálentomot kapta vala, monda: „Uram, két tálentomot adtál volt nékem; íme, más két tálentomot nyertem azokon.” Monda néki az ő ura: „Jól vagyon, jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe”.

Előjővén pedig az is, aki az egy tálentomot kapta vala, monda: „Uram, tudtam, hogy te kegyetlen ember vagy, aki ott is aratsz, ahol nem vetettél, és ott is takarsz, ahol nem vetettél. Azért félvén, elmentem és elástam a te tálentomodat a földbe. Íme megvan, ami a tied. Az ő ura pedig felelvén, monda neki: „Gonosz és rest szolga, tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem és ott is takarok, ahol nem vetettem; el kellett volna tehát helyezned az én pénzemet a pénzváltóknál, és én megjővén, yereséggel kaptam volna meg a magamét. Vegyétek el azért tőle a tálentomot, és adjátok annak, akinek tíz tálentoma van. Mert mindenkinek, akinek van, adatik, akinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, amije van. És a haszontalan szolgát vessétek a külső sötétségre, ott lészen sírás és fogcsikorgatás. (Máté XXV. 14-30.)

A vagyon gondviselésszerű haszna

Hogyha a gazdagság tisztán csak akadálya volna azok üdvösségének, akik vele rendelkeznek, s ha Jézus, szavait csak betű szerint és nem szellemük szerint magyaráznék, azt következtethetnők, hogy Isten, aki a földi javakat osztogatja, egyesek kezébe okvetlenül kárhozatba vivő eszközt adott volna, ami a józanésszel ellenkeznék. A gazdagság minden esetre nagyon sikamlós megpróbáltatás, csábingerei, kísértései és elvakító hatása miatt sokkal veszélyesebb, mint a nyomor. A gőgnek, az önzésnek és az érzékiségnek legnagyobb ingerlő szere; a leghatalmasabb kötelék, mely az embert a földhöz köti, és gondolatait az égtől elfordítja, oly kábulatot idéz elő, milyent gyakran lehet látni olyanoknál, akik a nyomorból a gazdagságba jutottak, s akik gyorsan elfelejtik előbbi helyzetüket, megfeledkeznek azokról, akik velük hasonló sorsban osztozkodtak, s akik segítették őket; most érzéketlenekké, önzőkké és hiúkká lettek. De abból, hogy az utat megnehezíti, még nem következik, hogy azt lehetetlenné is teszi, és hogy ne válhatnék az üdvözülés eszközévé azok kezei között, kik azt használni tudják, éppúgy, mint némely méreg is gyógyszerül szolgál, ha azt alkalomadtán és célszerűen használjuk.

Amikor Jézus ezt mondja annak az ifjúnak, aki az örök élet elnyerésének eszközei felől kérdezte: „Add a vagyonodat a szegényeknek és kövess engem” – nem akarja általános elvül kimondani, hogy mindenki fossza meg magát attól, amije van, sem azt, hogy az ember csak ilyen módon üdvözülhet, hanem csak annyit, hogy a földi javakhoz való ragaszkodás az üdvözülésnek akadálya. Ez az ifjú tényleg azt hitte, hogy minden rendben van, mivel bizonyos szabályokat megtartott, de attól a gondolattól mégis megdöbbent, hogy megváljék javaitól, az örök élet után való vágya nem ért el eddig az áldozatig.

Az, amit Jézus javasolt neki, elhatározó próba volt arra nézve, hogy napfényre hozza lelkének legmélyét. Bizonyára feltétlen becsületes ember lehetett e világ értelmezése szerint, aki nem vétett senkinek, nem rágalmazta felebarátját, nem volt sem hiú, sem gőgös, tisztelte atyját és anyját; azonban nem volt meg benne az igazi szeretet, mert erénye nem jutott el az önmegtagadásig. Íme, ezt akarta Jézus kimutatni; annak az elvnek alkalmazása volt ez: Szeretet nélkül nincs üdvösség.

E szavaknak szigorú értelemben vett következménye lenne a vagyonról való lemondás, mint amely ártalmas a jövő boldogság tekintetében, a földön pedig sok bajnak forrása; sőt mi több: elitélése lenne a munkának, mint amely amazt megszerzi.
Ez azonban oly képtelen következtetés lenne, amely az embert az ős vad állapotba vetné vissza, s amely ennél fogva ellentétben állana a haladás törvényével, amely szintén Isten törvénye.

Ha a gazdagság sok bajnak forrása is, és ha annyi rossz szenvedélyt, sőt annyi bűnt okoz is, nem magát a dolgot, hanem az embert kell okolni, aki vele visszaél, mint ahogy visszaélnek Isten minden ajándékával, s veszedelemmé teszik azt, ami hasznukra szolgálhatott volna. Ez a földi világ mély elesettségének következménye. Ha a gazdagság csak rosszat szülhetne, Isten nem adta volna azt a földnek. De az ember dolga, hogy jót hozzon ki belőle. Ha az erkölcsi haladásnak nem is, de az értelmi fejlődésnek kétségtelenül hatalmas eszköze.

Tulajdonképpen az ember rendeltetése, hogy a föld anyagi javulásán dolgozzék, hogy termőbbé és egészségesebbé tegye, hogy alkalmassá tegye arra, hogy egykor befogadhassa azt a népességet, amelyet felülete megbír; s hogy el tudja tartani ezt a szünet nélkül szaporodó népességet, növelni kell a termőképességét, és ha egyik vidék termése nem elegendő, távolabbról kell beszerezni. Ennek folytán a népeknek a népekhez való viszonya szükségességgé válik, aminek könnyebbé tételére le kell rombolni az őket szétválasztó anyagi korlátokat, s gyorsabbá tenni a közlekedést. Azokhoz a munkákhoz, amelyek századok művei, az embernek az anyagot a föld gyomrából kellett előteremtenie, s megkeresnie az eszközöket a tudományban, hogy ezt biztosabban és gyorsabban végezhesse.
Mindennek végrehajtására azonban anyagi segédforrásokra volt szüksége. A szükségszerűség szülte a gazdagságot, mint ahogy ez fedezte fel a tudományt. A szükségszerű tevékenység ugyanezek által a munkák által növeli és fejleszti az ember értelmét, ez pedig, amelyet kezdetben az anyagi szükségletek kielégítésére fordít, később rásegíti, hogy megértse a nagy erkölcsi igazságokat. A gazdagság lévén tehát a végrehajtás első eszköze, nélküle sem nagy művek nem létesülnének, sem tevékenységi, sem ösztönzés, sem kutatás nem lenne; joggal tekinthető tehát a haladás elemének.

* Ez a merész kép talán erőltetettnek látszik, mert nem látjuk a viszonyt a teve és a tű között. Onnan van ez, mert a héber nyelvben ugyanaz a szó jelenti a kötelet és a tevét. A fordításban ezt az utóbbi értelmét vették, s
kétes, vajon nem az előbbit gondolta e Jézus. Ez legalább sokkal termé-
szetesebbnek látszik

**Lásd a Bevezetésben a „Publikánusok” című cikket