OLVASSUK EGYÜTT 37.

ALLAN KARDEC: AZ EVANGÉLIUM A SPIRITIZMUS MEGVILÁGÍTÁSÁBAN

XIII. FEJEZET.

Ne tudja a te balkezed, hogy mit tesz a jobb kezed

Jót kell tenni fitogtatás nélkül. – A szerény szerencsétlenek. – Az özvegy fillére. – A szegények és nyomorékok mint meghívott vendégek. A viszonzás reménye nélkül való lekötelezés. -Szellemnyilatkozatok: Anyagi kegyesség és erkölcsi kegyesség. – A jótékonyság – A könyörületesség. – Az árvák. – Hálátlansággal viszonzott jótettek. – Legyünk jótékonyak személyválogatás nélkül

Vigyázzatok, hogy alamizsnátokat ne az emberek előtt osztogassátok, hogy azok titeket lássanak, mert úgy a ti mennyei Atyátoknál jutalmatok nem lészen. – Azért, amikor alamizsnát osztogatsz, ne kürtöld azt ki világgá, amint azt a képmutatók a zsinagógákban és az utcákon cselekszik, csakhogy őket az emberek dicsérjék. Bizony mondom nektek, elvették jutalmukat. 176 Amikor alamizsnát osztogatsz, ne tudja a balkezed, hogy mit tesz a jobb; hogy a te alamizsnád titokban legyen; a te Atyád pedig, aki látja azt, mi történik titokban, megfizeti azt neked nyíltan. (Máté VI. 11.) Mikor Jézus a hegyről leszállott, nagy sokaság követte Őt; és íme egy bélpoklos jött, és térdre esvén előtte monda: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem. – És Jézus kinyújtván kezét, megilleté őt és monda: Akarom, tisztulj meg! És azonnal meggyógyult annak poklossága. Akkor szólt neki Jézus: Tartózkodjál attól, hogy ezt bárkinek is elbeszéld, de mutasd meg magad a papnak, vivén a Mózes által előirt ajándékot, hogy ez bizonyságul szolgáljon neki. (Máté VIII. 14.)

Jót kell tenni fitogtatás nélkül

A jót fitogtatás nélkül gyakorolni nagy érdem; – az adakozó kezet szántszándékkal rejtegetni még nagyobb és lelki felsőbbségről tesz tanúságot. Mert hogy a földi dolgokat magasabb szempontból tekintse, mint a közönséges ember, el kell vonnia magát a jelen élettől, és a jövő élethez igazodnia, vagyis az emberiség fölé emelkednie s lemondania arról az elismerésről, melyet az emberek helyeslése jelent, s csak az isteni helyeslésre várnia. Aki az emberek helyeslését Isten helyeslésénél többre becsüli, ezzel azt bizonyítja, hogy több hite van az emberekben, mint Istenben. És hogy a jelen élet többet ér előtte, mint a jövő élet, illetőleg, hogy a jövendő életben nem is hisz; ha pedig az ellenkezőjét állítja, úgy cselekszik, mintha nem hinné azt, amit mond. Hányan vannak, akik csak abban a reményben tesznek jót, hogy a lekötelezett elhíreszteli a jótettet. Akik a nyilvánosság előtt nagy összeget adnak, de titokban nem adnának egy fillért sem! Ezekre mondotta Jézus, hogy akik fitogtatva tesznek jót, „elvették jutalmukat.” Valóban, aki a maga dicsőségét e földön keresi azért a jóért, amit tett, már kifizette önmagát, Isten nem 177 tartozik neki többé semmivel, s nincs Tőle semmi egyéb kapnivalója, mint a gőgjéért járó büntetés. „Ne tudja a balkezed, mit tesz a jobb” , ez a szóképp csodálatosan jellemzi a szerény jótékonyságot. Mert van valódi és tettetett szerénység is, a szerénység másolata. Vannak t. i. emberek, akik az adakozó kezet ugyan elrejtik, de gondjuk van arra, hogy észrevegyék, és körültekintenek, vajon látja e őket valaki, amint adakozó kezüket elrejtik. Ez Krisztus elveihez nem méltó paródia. Ha a gőgös jótevőket még az emberek sem becsülik, mennyivel kevesebb érdemük lesz Isten előtt! El is vették jutalmukat a földön. Vágyuk az volt, hogy az emberek lássák őket, s ez megtörtént. Ez minden, amit kaphatnak. És vajon mi lesz a jutalma annak, aki jótéteményével az arra utalt egyént súlyosan megterheli, s nem csak elismerést követeli tőle valamilyen formában, de át is érezteti vele helyzetét, felmagasztalván az érettéi hozott áldozatot? Oh, az ilyen még a földi jutalmat sem veszi el, mert meg van fosztva attól az édes elégtételtől, hogy áldani hallja nevét, és ez gőgjének első büntetése. A könnyek, amelyeket csak hiúságiból szárított fel, ahelyett, hogy az ég felé szállnának, a fájdalomtól sújtottnak szívébe hullanak, és elkeserítik azt. A jó, amelyet tesz, nem válik hasznára, mert felhánytorgatja azt és minden felhánytorgatott jó cselekedet hamis és érték nélküli pénz. A feltűnés nélküli jó cselekedet kettős érdem, t. i. az anyagi jótett mellett erkölcsi könyörületesség is, amely a rászoruló érzékenységet kíméli, s anélkül nyújtja a jót, hogy annak önérzetét sértené, s emberi méltóságát lealacsonyítaná, mert az fogad el ilyen szolgálatot, aki nem fogadna el alamizsnát. Mert ha a másoknak tett szolgálatot bánásmódunkkal az alamizsna színvonalára szállítjuk le, ezzel az illetőt lealacsonyítjuk, és amikor másokat lealacsonyítunk, a gőg és gonoszság működik bennünk. Az igazi könyörületesség ellenben mindig gyöngéd és találékony a jótétemény elpalástolásában, a sértés legcsekélyebb látszatától is óvakodik, mert minden morális sérelem 178 növeli a szükségben lévő szenvedéseit; mindig talál enyhe, szelíd szavakat, amelyek a segedelemre szorult helyzetét az adakozóval szemben megkönnyítik, míg a gőgös könyörületesség nyomasztólag hat. Az igazi nemeslelkűségnek a magasztossága néha abban a szerepcserében van, hogy éppen az adakozó találja meg a módot arra nézve, hogy azzal szemben, akinek szolgálatot teljesített, mint lekötelezett tűnhessék föl. Íme, ezt akarják mondani e szavak: „Ne tudja a te balkezed, hogy mit tesz a jobb kezed.”

A szerény szerencsétlenek

Nagy szerencsétlenségek alkalmával az emberek sokszor nemes felbuzdulást tanúsítanak a nyomorúság enyhítésére, és a könyörületesség megindul. De ez általános szerencsétlenség mellett ezernyi részleges baj fordul elő, amely észrevétlen marad, s amelynek viselői panasz nélkül sínylődnek fekhelyeiken. Ezek a titkos és rejtett szerencsétlenek, kik nem járnak segélyt kérni, s akiket csak az igazi nemeslelkűség tud felfedezni. Előkelő nő megy amott egyszerű, de gondos viseletben, akit fiatal, szintén szerény öltözetű leány kísér. Szurtos kinézésű házba lép be, ahol úgy látszik, ismerik, mert tiszteletteljesen köszönnek neki. Kihez megy? Padláslakásba tér be, ahol kis gyermekektől körülvéve betegen fekszik a családanya. Érkezésére mindannyiuk arcán felcsillan az öröm, mert tudják, hogy bajukat jött enyhíteni. A magával hozott segélyt szelíd és vigasztaló szavaival fűszerezi, úgy; hogy jótéteményét pirulás nélkül fogadhatják el, mert ezeknek a szerencsétleneknek nem koldulás a mesterségük. De minthogy az atya kórházban van, az anya nem tudja a szükségletet kielégíteni. Emez előkelő hölgynek köszönhető, hogy a gyermekek nem szenvednek sem hideget, sem éhséget. Meleg öltözetben iskolába járnak, és az anya melléből nem apad ki a csecsemőnek szükséges táplálék. Ha beteg valaki gyámoltjai közül, semmi anyagi áldozattól sem riad vissza. Innen a kórházba megy, hogy valami csemege az 179 apjuknak is kijusson, és hogy megnyugtassa őt családja sorsa felől. Az utca sarkán kocsi vár rá, egész raktárával annak, amiből pártfogoltjainak osztogat, akiket egymásután látogat meg. Nem kérdezi tőlük sem hitüket, sem nézeteiket, mert az ő szemében minden ember testvér, és Isten gyermeke. És amikor körútját így befejezte, azt mondja: a mai napot jól kezdtem meg! Mi a neve? Hol lakik? Senki nem tudja; a szegényekre nézve a név nem jelent semmit. Ő csak a vigasztalás angyala. És esténként az áldások özöne emelkedik érte a Teremtőhöz; katolikusok, zsidók, protestánsok, mindnyájan áldják őt. S miért olyan egyszerű az öltözete? Mert fényűzésével nem akarja megbántani a szegényeket. És miért kíséri őt leánya? Azért, hogy megtanulja tőle, miként kell a jó cselekedetet gyakorolni. Leánya maga is szeretné már a könyörületességet gyakorolni, de az anyja azt mondja neki: Mit adhatsz te, gyermekem, hisz semmid sincs még, ami kizárólag a saját magadé lenne? Ha pedig én adok neked valamit, hogy azt másoknak add, mi lesz a te érdemed? A könyörületességet valójában nem te, hanem én gyakorolnám, az érdem pedig a tiéd lenne, de ez nem lenne igazságos dolog. Te tehát csak segíts nekem, mikor a betegeket látogatni, s őket ápolni megyünk, mert róluk gondoskodni már annyit jelent, mint valamit adni. És ha ez ki nem elégítene, semmi sem egyszerűbb ennél: tanulj hasznos kézimunkát, és csinálj ruhát e szegény kicsikék számára; ily módon adhatsz valami olyast, ami tisztán tőled ered. Így neveli az igazi keresztény anya leányát a Krisztus által tanított erények gyakorlására. Vajon spiritista? Ez nem lényeges. Környezetében nagyvilági hölgy, mert társadalmi állása így hozza magával; de senki sem tudja, mit szokott cselekedni, mert senki részéről sem kívan elismerést, csak Isten és a saját lelkiismerete részéről. Egyszer azonban valami váratlan körülmény egyik istápoltját vezeti hozzá, aki jótékonykodása révén viszonyban áll vele; ez fölismeri jótevőjét, és hálálkodni akar 180 neki. „Pszt!” – szól ő, – „egy szót se senkinek!” Jézus is így beszélt.

Az özvegy fillére.

És leülvén Jézus a templomperselynek átellenében, nézi vala, hogy a sokaság miként vet pénzt a perselybe. Sok gazdag pedig sokat vet vala abba. És egy szegény asszony is odajővén, két fillért, azaz egy negyed pénzt vete bele. Akkor előszólítván tanítványait, monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy ez a szegény özvegy asszony többet vetett, hogynem mind a többi, akik a perselybe vetettek vala. Mert azok mindnyájan az ő fölöslegükből vétenek, ez pedig az ő szegénységéből; amije volt, mind beveté, az ő egész vagyonát. (Márk XII. 41-44.)

Sok ember sajnálja, hogy nem tehet annyi jót, mint amennyit tenni szeretne, mert hiányoznak a hozzávaló segédforrások, és vagyont kívánnak maguknak, amint mondják azért, hogy könyörületességet gyakorolhassanak. A szándék kétségkívül dicséretre méltó s némelyeknél talán egészen őszinte is, de az is bizonyos, hogy nem mindegyiknél teljesen érdeknélküli. És vajon azok, akik a könyörületesség gyakorlásához vagyont kivannak, nem önmagukra vonatkoztatják e elsősorban a jótékonyságot, hogy több élvezetben lehessen részük, s a maguk számára gondoskodjanak némi fölöslegről, aminek eddig híjával voltak, hogy azután a maradékot a szegényeknek adják. Ez a hátsó gondolat, amely talán mélyen el van rejtve szívüknek fenekén, de amelyet megtalálhatnak, ha kutatni akarják, – megsemmisíti szándékuk érdemét, mert az igazi kegyesség előbb gondol másokra, mint önmagára. Ez esetben a kegyesség magasztossága abban nyilvánul meg, hogy a saját munkája, saját ereje, értelme és tehetsége által keresse meg azokat a segédforrásokat, amelyekből megvalósíthassa nemes szándékát. Ez a legkedvesebb áldozat az Úr előtt. Sajnos, a legtöbben sokkal könnyebben megszerezhető eszközökről álmodoznak a meggazdagodás tekintetében, t. i. egy csapásra, fáradság nélkül, ábrándok után futva, mint kincstalálás, véletlen kedvező kö181 rülmények, nem várt örökség felfedezése, stb. Mit mondjunk azokról, akik az effajta keresésben a szellemek között remélnek segítséget találhatni? Ezek bizonyára nem ismerik és nem értik a spiritizmus szent célját, még kevésbé a szellemek rendeltetését, akiknek Isten megengedi, hogy közlekedjenek az emberekkel. Meg is bűnhődnek érte, mert alantas szellemek félrevezetik őket. Azok, akiknek törekvése minden személyi érdektől tiszta, azért, hogy nem tehetnek annyi jót, mint szeretnének, vigasztalódjanak azzal a gondolattal, hogy a szegény garasa, amelytől magát fosztja meg, többet nyom a mérlegen Isten előtt, mint a gazdag aranya, aki a fölöslegből ad. Kétségkívül nagy öröm lenne a szükségen nagy arányokban segíthetni, de ha ez meg van tagadva, megadással kell belenyugodni, s csak annyit kell tenni, amennyit lehet. Különben csak az arany száríthatja e fel a könnyeket s akinek nincsen, az tétlen maradjon? Aki őszintén akar használni testvéreinek, ezer alkalmat talál reá, ha nem az egyik módon, akkor a másikon. Mert senki sincs, aki rendelkezvén szabad akaratával, nem végezhetne valami szolgálatot, nem nyújthatna vigasztalást, nem enyhíthetne valami fizikai vagy; erkölcsi szenvedést, nem tehetne valami hasznos utat. Ha pénze nincs is, nincs e mindenkinek munkaképessége, ideje, békessége, amelynek egy részét feláldozhatja? Ez is ugyanaz, mint a szegény garasa, az özvegy fillére.

A szegények és nyomorékok, mint meghívott vendégek

Monda pedig annak is, aki őt meghívta: Mikor ebédet vagy vacsorát készítesz, ne hívd barátaidat, se testvéreidet, se rokonaidat, se gazdag szomszédjaidat, nehogy viszont ők is meghívjanak téged és visszafizessék néked. Hanem mikor lakomát készítesz, hívd a szegényeket, a csonkabonkákat, sántákat, vakokat; és boldog leszel, mivelhogy nem fizethetik vissza néked, mert majd visszafizettetik néked az igazak feltámadásakor. 182 Hallván pedig ezeket egy azok közül, akik ővele együtt ülnek vala, monda néki: Boldog az, aki eszik kenyeret az Isten országában. (Luk. XIV. 12-15.)

„Mikor lakomát készítesz” – mondja Jézus – „ne hívd meg barátaidat, hanem a szegényeket és nyomorékokat.” Ezek a szavak betű szerint véve képtelenségek, de magasztosak, ha a bennük rejlő szellemet keressük. Jézus nem azt akarta ezzel mondani, hogy barátaink helyett az utca koldusait gyűjtsük asztalunk köré; az ő beszéde csaknem mindig képletes volt, s azok számára, akik a gondolat finomabb árnyalatait megérteni képtelenek, erőteljesebb képekre, rikítóbb színek alkalmazására volt szükség. Gondolatának szelleme a következő szavakba foglalható össze: „Boldogok lesztek, mert nekik nem lesz módjukban viszonozni szívességeteket” – azaz nem kell a jót a viszonzás reményében cselekedni, hanem magában a jó cselekedetben rejlő örömért Hogy megragadó hasonlatot alkalmazzon, ezt mondja: Hívjátok meg lakomáitokra a szegényeket, akikről tudjátok, hogy nem tudják nektek viszonozni. Lakoma alatt nem a szószerinti értelemben vett étkezést kell érteni, hanem mindazokban a javakban való részeltetést, amelyekkel rendelkezünk. Különben lehet ezeket a szavakat sokkal inkább szószerinti értelemben is alkalmazni. Hány ember hív meg csupán olyanokat az asztalához, akik – mint mondani szokták – becsületükre válnak, vagy akik viszont meghívhatják őket! Mások ellenben abban találják örömüket, hogy olyan rokonaikat vagy barátaikat hívják meg, akik náluk kevésbé szerencsések, és ilyenekkel mindenki rendelkezik. Ezáltal nem egyszer nagy szolgálatot tesznek anélkül, hogy az lenne a látszata. Az ilyenek – anélkül, hogy összegyűjtenék a vakokat és nyomorékokat – mégis követik Jézus tanítását, ha ezt jóakarattal, tüntetés nélkül cselekszik, s a jótékonyságot őszinte kedélyesség alá rejtik.