ETIKAI SPIRITIZMUS 11.

A JÓSÁG A LEGNAGYOBB BÖLCSESSÉG

Nem az eszméket találják fel az emberek, hanem az eszmék vonzzák és csoportosítják maguk köré az érett és félig érett, vagy az egészen érett lelkeket. A nagy gondolkozók, bölcselők sem a saját agyukból pattantják ki azokat a fénylő szikrákat, amelyek évszázadok, vagy évezredek múlva is világítanak az eszmék világában, hanem az eszme vonzza ezeket a lelkeket magához. Az eszmék, mint isteni igazságok, minden fejlődési rétegben el vannak hintve, és minden réteg a maga kialakult természetében otthont nyújt azoknak, akik bele tudnak illeszkedni ezekben a gondolatformákban.

      Az emberi lélek megunja a hosszas, egyhelyben való toporgást, és felébred benne a vágy a jobb és tökéletesebb után. A lélek elfárad a hiábavaló küzdelemben, megunja a terméketlen eredménytelenséget. Ilyenkor érkezik el az ideje, hogy a lélek olyan után keresgél, ami kedélyének frissességet, üdeséget nyújthat, vagy ami lelkesedését izzásba hozhatja. A lélek hibás és tökéletlen természete folytán nem hozhat létre tökéletes eredményt, tehát így hiányok és előre ki nem számítható nagy hátrányok keletkeznek.

     Az elbizakodottság, gőgös kevélység, nagy kerékkötője az emberi lélek haladásának, mert az ilyen lélek nem ismer magára, nem tudja felismerni, hogy kicsoda ő tulajdonképpen. Nem tud belehelyezkedni a mások érzésvilágába – így amit tesz – mindent ellentétesen cselekszik, nem úgy, ahogyan az isteni törvény és fejlődés törvénye előírja.

A nagyot akarás izgatja

az ismeretre eljutott, félig fejlett, de a munkára még egészen alkalmatlan emberlelkeket. Türelmetlenségükkel és önmaguk személyének a túlértékelésével olyan ténykedési teret és hatalmi szabadságot törekednek maguknak biztosítani, hogy senki és semmiféle akarat ne korlátozza őket cselekvésükben, s hogy ők vezethessenek és irányíthassanak mindenben. Ezek, ha valamit tanulnak, vagy tudnak is, azt nem a szolgálat lelkével csoportosítják, hanem a saját személyük felemelésére és hatalmuk kiszélesítésére használják fel, hogy ezt elpalástolják: hazudnak, álszenteskednek, kétszínűsködnek kifelé; befelé bosszúsak, irigyek, gyűlölettel és rosszakarattal telve, tisztátalan lelkűek, akiknek lelkében éppen ezért nem visszhangzik az Úr szava és nem irányíthatja őket a Szentlélek sem gondolataikban, sem cselekedeteikben, így homályos marad az igazságérzetük, és mindvégig bűnt bűnre halmoznak.

    Az ember kezében van sorsának kialakítása, de ha hozzásimul Isten akaratához és igyekszik lelki természetét olyanná alakítani, hogy megközelíthesse azt az eszmét, amelyet a legfelsőbb világoktól a legalsóbbig oly tökéletesen kidolgozott a természettörvény, akkor ezen az úton eljut az isteni kijelentésekig, amelyek félremagyarázhatatlanul és világosan a szellemhez szólnak. Ezeket a betűket az ember szellemének kell megtanulnia, hogy meg tudja érteni az Isten akaratát.

      Aki kicsit is megértette, az többé nem tévelyeg a sátán útvesztőjében, hanem megragadja Isten kegyelmének lenyújtott segítségét, és igyekszik minden tévelygéséből kiemelkedni. Az ilyen nem keresi az elsőséget, nem keresi a feltűnést, a mások figyelmének és érdeklődésének maga felé irányítását.

Az alázatosság a bölcsek alaperényei között az első helyen áll

    Nem olyan könnyű a tévelygésekbe és bűnökbe belegyökerezett léleknek a földi élet próbáin keresztül átdolgozni magát, ha még olyan sokat tud is a szellemek világáról, ha az erények legkisebbjét, az alázatosságot nem tudta megszerezni. Az igazi alázatosságot, mely a lélek benső világában úgyszólván rendet tart fenn, minden érzést szabályoz, a vágyakat és törekvéseket a legszentebb célok szolgálatába állítja, a lélek egyensúlyi helyzetét igazgatja. Az alázatosság, bár nagyon mellőzött és egyáltalán nem csillogó az erények között, de az igazán bölcsek alaperényei között az első helyen áll, csak ezzel az erénnyel lehet a szent célt a legrövidebb úton megközelíteni.

    Akinek lelkében nincs szánalom és irgalmasság, az nem számíthat a maga részére sem erre, mert mindenki csak azt kaphatja vissza, amit belead a világba. Azért szükséges, hogy az Igazság mérlege az egyensúlyi helyzetet megmutassa, hogy semmi eltúlozva ne legyen, mert minden, ami elveszti az egyensúlyt, már nem lehet jó és hasznos az eredményeiben. Ezt ugyan nem igen ismeri fel a földi ember, de azért valamiképpen mégis megközelítheti bizonyos bölcsességgel.

    Ezért a dolgoknak igazságos megítélését csakis az érett lelkű, bölcsességre eljutott embertől lehet várni, aki bele tudja magát képzelni és élni azokba az elgondolásokba, amelyek még mielőtt megvalósulnának, már eleve vagy elvetve, vagy teljes erővel támogatva lesznek a láthatatlan történések síkjain.

A bölcs ember gondolkozik és érez

mielőtt az anyagban bizonyos dolgok megvalósulnak, azonban a bölcsesség híján lévők még ha jót akarnak, akkor sem képesek azt a jót kihozni, amit szeretnének, mert nem tudnak helyesen érezni és gondolkozni, csak a saját rövidlátásukkal, a maguk érdekei szerint képesek jót vagy rossz következtetéseket levonni, így nem tudnak igazságosak lenni.

    Aki élénken részt vesz a lelki fejlődés minden fokozatán azoknak a különböző feladatoknak a megoldásaiban, amikkel, mint mindig ismeretlenekkel és újakkal találkozik, az látja, hogy minden helyesen megoldott feladat után mennyivel mélyebben tudott behatolni az emberi lélek titokzatos világába. Aki mindezt megérti és helyesen, egy irány felé tudja tömöríteni ezeket az érzés és gondolattömegeket, az nagy munkát végez.

    Ezért kell a bölcsesség, hogy az embert ne kapja el a jelen kedvező, vagy kedvezőtlen behatása, hanem tudjon mérsékelt lenni mind a kedvező, mind a kedvezőtlen állapotok idején, tudjon felülemelkedni a külső világ hatásain és tudjon számot adni önmaga ellenőrző énjének mindenről, és tudjon olyan nyomokat maga után hagyni a világban, hogy akik őt, az ő igazságát, követték, el ne tévedjenek, hanem megtalálhassák az előttük ragyogó fényben tündöklő célt, mely felé törekedtek. Azért kell azoknak is végigjárni a homályos utakat, amelyeket a tévelygők, a bűnösök tettek homályossá és kietlenné, hogy az utánuk jövőknek megvilágosítsák bölcsességükkel és az Isten Szentlelkének világosságával.

Az Isteni igazság visszatükrözése

     Ezek a lelkek tudják az isteni Igazságot, ha nem is teljes fénnyel visszatükrözni, de hasonló formában, az emberi értelemnek felfoghatóvá tenni, ezért kell, hogy a vezető ismerje az életnek nem csak az elméleti, hanem a nyers, gyakorlati oldalát is, mert amíg csak elméletileg ismeri valaki az élet rögös útját, addig könnyebben átsiklik azokon az akadályokon, amelyeken a tájékozatlan lélek könnyen elbukik és összezúzza magát. Könnyű elméleteket felállítani, de megvalósítani még az sem képes, aki azt elgondolta, mert nincs két mindenben azonos lélek és nincs két egyformán azonos sors, nincs két egyforma feladat és nincs egyforma megoldása sem.

     Mindenki csak önmaga tudja a saját feladatát megoldani és ez a megoldás képezi jövő sorsának alakulását, de a feladat felismerése és a megoldás mikéntjének helyes megválasztása attól függ, mennyi bölcsességgel fog hozzá, milyen felkészültséggel rendelkezik. Ezt a felkészültséget a léleknek magának kell megszereznie, szorgalmas tanulással és a tanultaknak belső átértékelésével, hogy amikor itt van a próba ideje, akkor ne álljon készületlenül. Szükséges az, hogy az emberi lélek még akkor is lássa és érezze az elrontott dolgok következményeit, ha nem is szolgált rá, ha nem is volt része a szenvedtető következmények létrehozásában, hogy lelkében az Igazság mérlege egyensúlyban maradhasson.

A lélek áttekintése

     Azonban a léleknek vannak olyan részei, amelyeket még maga a szellem sem képes áttekinteni egészen addig, amíg csak az a rész meg nem érett arra, hogy felszínre juthasson. Sokszor csak olyankor vesz róluk tudomást a szellem, hogy mi rejlik az alsóbb természetében, amikor a lélekben már kialakultak bizonyos vágyak, törekvések, és azok érvényesülni akarnak. Ugyanúgy van ez, mint amikor valami anyag a folyadékban leülepszik, és csak akkor mutatkozik meg, amikor valami mozdulat folytán az a folyadék felkavarodik. Így történik ez a lélekkel is, amikor valamilyen hatás megzavarja benne az egyensúlyi helyzetet — legyen az akár ütközés, akár valami más — esetleg valami nagy öröm. Ezek a hatások a próbák, amelyek a lélek fenekére leülepedett dolgok felszínre jutását előidézik. Az ilyen próbák célja pedig az, hogy a lélekben a felkavarodás folytán felszínre kerülő részt a szellem az igazság szűrőjén átszűrhesse, megfigyelhesse, s ebből megállapíthassa, hogy mi volt az, ami őt abba a bizonytalan helyzetbe juttatta, amely helyzetet nem volt képes uralni. Természetesen mindig a legsúlyosabb részek ülnek le az aljára, amelyeknek a fölkeverésére nagy mozgásokra van szükség, hogy mindaz, ami a lélekben, mint tisztátalan dolog elhelyezkedett, a felszínre kerülhessen, és a szellem elvégezhesse azt az átszűrési munkálatot, amelyből következtetéseket vonhat le magának.

   Amikor átszűrte, felismerte, küzdött ellene, és a küzdésében eredményt tudott elérni, akkor azoktól a tévelygésektől, azoktól a hibáktól megtisztul, azaz átminősíti azokat, ha azok olyan dolgok, amelyeket más irányban fel tud használni, akkor szolgálatot vállal, és abban a szolgálatban dolgozik, fárad, áldozatokat hoz olyan irányban, amely irányban végzett munkájával ezeket a részecskéket felporlaszthatja, amit a maga számára átminősíti, s ezáltal a lelki természete megtisztul tőlük. Természetesen egy életen keresztül nem képes a lélek megtisztulni, sőt a Gondviselés angyalai, ha olyan nagy és súlyos dolgok rejlenek a lélekben, amelyekkel a szellem nem bírna megbirkózni, nem is engedik, hogy akkora megrázkódtatást szenvedjen, amitől a lélek egészen az aljáig felkavarodnék.

       Akik pedig már egyszer megértek a magasabb igazságok ismeretére, azoknak többé nem kell a mese. Érettebb lelkeknek a komolyabb és mélyebb bölcseletek valók.

De vajon mi is az a bölcselet?

A dolgok mélyére való tekintés. Az egész bölcseletet két mondatban ki lehet egyszerűen, tisztán fejezni. Az ember pedig ismeri jól ezeket a szavakat régóta, de az értelmét, a valódi értelmét mégsem tudja felfogni. „Ember, légy jó. Használd ki életedet a javulásra.” Egyszerű két mondat és mégis nehezen érthető s homályos az embernek, mert nem tudja, mi is az a jóság! Előtte áll tehát a titok, melyet fel kell bontania az igazság világosságával.

Az apróbb részletek megfigyelésére nem mindenkinek a látása van kifejlődve. Ezeknek még erősödniük kell a hitben, fejlődniük a szeretetben és sokat csalódniuk a látszatban, hogy a látszat alatt a valóságot keressék. Az igazság ismeretére senki sem jut könnyen, csak úgy, ha kitartóan, szorgalmasan keresi azt.

      Akinek szeme ma még csak a külső formát látja, arra is eljön az az idő, amikor a belső, titkos homályba is bele fog tekinteni; mert bele kell tekintenie, mivel a haladás törvénye kényszeríteni fogja erre. Akit az evangéliumnak még csak a külseje köti le, tehát nem a belső lényeg, az Ige, hanem csak a csodák, a gyógyítások, és a halottak feltámadása érdekel: az még csak a testi szemeivel nézi a Megváltót. Azt még tévedésbe ejti a hatalom és a titkos dolgok tudása, de aki belemélyed az isteni bölcseletbe, az Igébe, az Ige hatalmas erejének, igazságainak, emberi okoskodással meg nem dönthető valóságának szemléletébe: az már nem emberi szemmel néz, és nem emberi füllel hall, hanem szellemi látásával szerez biztos tudomást a felől, hogy hatalom adatott Neki mennyen és földön, és nincs más hatalom, mely azt megdönthetné, mert Krisztusban az isteni bölcsesség, az isteni szeretet öltözött testbe mi érettünk, hogy minket megmentsen.

Mindennek a titkát megtudni – erre kell a bölcselet, a tudomány

a bajt, a csapást megelőzni, veszedelmet elhárítani, mégis a legfontosabb; erre kell a bölcselet, a tudomány.

      A szeretet sokakat elhitet, hogy ez vagy amaz az igazság. A szeretet is éppen olyan vak bölcsesség nélkül, mint a gyűlölet. Az igazság, amit a szeretet fed, melyet az igazság támogat, az a valódi, az megmarad. A szeretet magában nem lehet igazságos, és az igazságszeretet nélkül nem lehet igazság.

Fel kell bontani a fényt, hogy a földi ember szeme elviselhesse; fel kell bontani a mennyei igazságot, hogy a földi ember értelme felfoghassa; fel kell bontani a szeretetet, hogy azt a földi ember szíve megérezhesse, s a maga részére valamit megrögzíthessen belőle, mert ez a mennyei érzés, a szeretet,

olyan hatalmas, hogy ezt bűnbe alásüllyedt, megtévesztett emberi lélek a maga valójában fel nem foghatja. Az emberi léleknek fokról-fokra kell haladnia, ismeretről ismeretre, igazságról-igazságra, a szeretet hatásának megismerésére, hogy ez a világ, az Isten világa, az Isten országa az ő részére fokról-fokra felfoghatóvá, érzékelhetővé, észrevehetővé legyen.

     Bármennyire jóakaratú, bármennyire tisztaérzésű legyen is az ember földi fogalmak szerint, mégis külső burokba öltözteti az igazságot, hogy ő maga is befogadhassa, és másokkal is elfogadtathassa. Azután mivel a külső buroknak nagyobb fontosságot tulajdonít, mint a belső lényegnek, a burok marad meg lényegnek, a belső lényeg pedig — mivel az emberi szív meg nem rögzítette — elpárolog, s az emberi tudat csak az üres burok iránt marad fogékony. Így jönnek létre az egymással szembenálló hitformák.

     Üres burkok ezek, belső lényeg nélkül, hogyha az Isten igazságának nevelő és tisztító ereje, ténykedő lényege hiányzik belőlük. Így a forma mögött az igazság az emberi lelkek számára felfoghatatlanná, érzékelhetetlenné válik, mert nem tudják azt a maguk részére olyan alakban rögzíteni, hogy azt a bűnbe alásüllyedt ember, mint értéket felfoghassa. A bűnös ember előtt hiába beszélünk az igazságról, utálatos és félelmetes az előtt az ember előtt, aki nem tudja felfogni az igazságnak azt a gyönyörű mivoltát, ami nélkül meg sem értheti az élet lényegét.

Könyörületesség, irgalmasság, megbocsátás, áldozatkész szeretet

    Tehát ameddig még az ember lelke az igazság lényegéhez hasonulni semmiképpen nem tud, szükséges, hogy az igazság felbontódjon könyörületességre, irgalmasságra, megbocsátásra, áldozatkész szeretetre, hogy az; igazságnak csodás és gyönyörű értékét felfoghatóvá tehesse egyik lélek a másik

lélek előtt, hogy amikor felfogta, át tudja venni a velejáró érzéseket is.

     Ezeknek az érzéseknek ki kell a lélek szerveit tisztítaniuk, létre kell hozniuk a lélekben bizonyos érzékenységet, hogy fokról-fokra nagyobb igényű legyen a szeretettel szemben, mert ezek az igények mutatják meg a szeretetnek és az igazságnak szükségességét; ezek viszik rá az ember lelkét az igazság

gyakorlására és az életben való gyakorlati érvényesítésére. Amikor a lélek a szeretetnek és igazságnak ezt a szükségességét megismerte, akkor alkot magának fogalmat azokról a bölcsességekről, amelyeket azelőtt, míg a bűn tévelygéseiben élt, megvetett, és nem törődött velük. Aki a maga igazságát az emberek előtt értékessé akarja tenni, annak azt az igazságot fel kell bontania apró, kicsiny részekre, fel kell osztania és hozzáalkalmaznia az emberi lelkek alacsony fokozatához, nehéz felfogóképességéhez és az emberi szív tompa érzésvilágához, szeretetlenségéhez és önzéséhez.

Áldozatos szeretetre kell az igazságot felbontania,

hogy ebben a formában adhasson valamit a nála szegényebbnek, a nála alacsonyabb fokozatúnak.

    A szeretetben való szegénység az, ami nemcsak a világi embereknél, de még a hívő emberek érintkezésénél is, mint hidegség, ridegség, közöny, nemtörődömség, egymás elől való elzárkózás jelentkezik, mert ez mind-mind a szeretet hiányának a bizonyossága.

    Az igaz jóság a képességeket a lélekben a legjobb eshetőségek határáig tolja ki; ezeknek a határoknak kitolásával pedig az egyén mindig újabb és nagyobb hatalom birtokába jut, amely elsősorban őt boldogítja, azután pedig az egyénen keresztül erőt sugároz bele a természetbe.

Csak az ismeret magában erre nem elegendő, mert hiába tudtunk, hiába bölcselkedünk, hogyha az az ismeret a szívünket, az érzésvilágunkat hidegen hagyta, nem gyúrta át, s nem vetette el benne azokat a fejlesztő magvakat, azokat az apróbb-nagyobb érzéseket, amelyek mind szükségesek arra, hogy az embernek itt a földön való megjelenését tűrhetővé, sőt kellemessé és áldást hozóvá tegyék. Sok apró, kicsiny dolog megértésével juthat az ember előre.

   Minél többet tud adni az egyén a maga életéből: értéket, hitet, szeretetet, mint érzést, annál nagyobb az ő értéke ennek a törvénynek a megvilágításában. Ezen a megvilágításon keresztül értékelik a Mennyei

Hatalmasságok az emberek lelkeit. Minden hivalkodás, minden külső formaság, minden, ami a látszat világában nagynak és kívánatosnak látszik a földi ember előtt, szégyenletes kicsinységgé zsugorodik össze az igazság világossága előtt. Mindaddig, míg az egyéni lélek felfelé törekszik, míg magát naggyá akarja tenni, az Isten Lelkének igazságos és bölcs világához közel sem juthat. Hiába hangoztat nagy és hangzatos szólamokat, hiába alkalmazza az igazság szigorát, hiába hoz törvényeket megfélemlítő szigorral, minden összeomlik, minden eltörpül, mert ezáltal az ő lényének éppen az a része emelkedik ki, amelynek összébb kell esnie, hogy helyet adjon az isteni magnak, az isteni szikrának, hogy az ő Istenéhez, Teremtőjéhez közelebb juthasson, hogy az isteni igazság fényét és dicsőségét megismerhesse, a maga értékét abba beledolgozhassa, és így szolgálhasson a nagy Akaratnak, annak a nagy Igazságnak, amelyet úgy hívnak, hogy: Istenség.

   Ameddig az egyén a maga életét igyekszik kiemelni mások rovására – az összesség kárára-, addig nem fejlődik, hanem elbukik. Legyen azonban a legkisebb, aki a maga egyéniségét megtagadja, és legyen az ő igazsága nem is egészen helyesen értelmezett, talán tökéletlenül felfogott, de ha az az összesség javát, az összesség fejlődését célozza: az isteni törvény megkeresi azt, lefúja róla a jövő szele a port és hamut, és egyszerre csak ott áll a világosság előtt a maga csillogásával, mert az isteni igazság tükröződik róla vissza.

Ha az ember jó volt itt a földi életében akkor nem kell félnie

       Tehát, ha az ember jó volt itt a földi életében, ha jól cselekedett, és azt igyekezett érvényre juttatni, ami igaz és jó, akkor nem kell félnie, hogy elfelejtik, hogy nem értik meg és nem értékelik. Az Isten igazságát egy időre elfödhetik, egy időre sírba zárhatják, egy ideig örvendezhetnek a tévelygés szellemei és hatalmuk lehet felette, de idővel, mint az isteni igazság töredéke kikel sírjából és gyümölcsöt terem. Akik ma még megvetik, gúnyszavakat kiáltanak rá, arcul verik, megsebzik, megalázzák, azok egy bizonyos idő múlva megrettenve és áhítattal állnak meg a nagyság előtt, amelyet Isten az ő Lelkéből eredő igazsággal cselekszik.

      Minden, ami Istentől van, jó és igaz, és amit az ember ebből az Istenből valóból a maga részére megszerzett és a maga lelkéből újra a világba kivetít, az feltámad, és feltámadása után új lehetőségekkel áll ott az emberek előtt, és várja, hogy az emberi lelkek előtt megmutassa magát, és bizonyságot tegyen arról az isteni Akaratról, amely nem nyugszik meg a halálban, a félreértésben, az igazságtalanságban, hanem diadalt és dicsőséget vár és ad, mert ami Istené volt, az ismét Őhozzá tér vissza.

Szemlézve a következő könyvekből: Ha a só megízetlenül, A maradékhoz IV, Örökértékű igazságok

Az Etikai Spiritizmus írásait és képeit Lillától kapjuk. Ő írja és szerkeszti ezt a rovatot