POZITÍV GONDOLATOK 9.
POZITÍV GONDOLATOK 9.

POZITÍV GONDOLATOK 9.

Nem kell többé tapogatózni, csalódni, kísérletezni … – Az őrszellemek szeretete.

„Amíg az ember a földön él, el sem képzelheti, mennyi munkát ad azoknak a szellemtestvéreinek, akik a szeretet érzésétől áthatva megmentésére vállalkoznak. Mert az emberi fül általában oly kevéssé fogékony az ő sugalmazásaikkal, akárcsak a másnyelvű népek beszédjével szemben; nem is tudja miről van szó, csak a jelekből következtet, de azt is csak homályosan. Csak akkor ámul el, amikor földi testét levetve ide megtér, s már némileg javult, csak akkor érti meg azt a nagy fáradozást és igyekezetet, amelynek mint ember is ő volt a központja; és ekkor nem tud érte eleget hálálkodni. Azért mi mindnyájan minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy azok közül, akik nem egészen süketek az igazság meghallására, mindig többeket felébresszünk és megmentsünk, és ezáltal a további fejlődéshez vezető utat mind jobban és mindig többek számára kiszélesítsük. […]
De ha nemcsak egyesek, hanem tömegek tömörülnek a hit zászlaja alá, nagyobb utat képesek kivágni a rengetegből és így a gyengébbeknek is megkönnyítik a haladás útját. Minél nagyobb utat törnek azután a rengetegben, annál több lélek juthat az igazság megismeréséhez és ismerheti fel a következő fordulónál a számára kitűzött helyes útirányt. Nem kell többé tapogatóznia, csalódnia, kísérleteznie, mert az út nyitva maradt utána, csak haladnia kell azon tovább. És ez már végtelenül nagy kegyelem, mert még ha munkáját elvégezve nem is jön többé vissza a földre, innen a szellemvilágból irányíthatja visszamaradt szeretteit, akiket sajnál, s akiknek boldogságával növekedik az ő boldogsága is.”

A Névtelen Szellem Közleményei – Eszter médium útján II. kötet III. rész: A szeretet. 10.: Az őrszellemek szeretete

Legnagyobb örömömre Évi átvette a Pozitív gondolatok szerkesztését. A továbbiakban hetente az Ő válogatását olvashatjátok szövegben és képben is.

A NÉVTELEN SZELLEM KÖZLEMÉNYEI II. kötet

KLIKKELJEN A KÉPRE – KLIKKELJEN A KÉPRE – KLIKKELJEN A KÉPRE – KLIKKELJEN A KÉPRE

KLIKKELJEN A KÉPRE – KLIKKELJEN A KÉPRE – KLIKKELJEN A KÉPRE – KLIKKELJEN A KÉPRE

Download this article as an e-book

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Follow by Email
Facebook20
fb-share-icon