A SZELLEMI BUVÁROK PESTI EGYLETE MEGALAKULÁSA
Mindeddig sok mindenről volt szó, azonban nem írtam semmit a legfontosabbról.
Az alapításról.
Tudom, ez sokaknak nem annyira izgalmas, de tudnunk kell, hogy hivatalos engedéllyel rendelkező kör csak néhány volt a Monarchiában (Bécs, Triest, Lemberg, tíz évvel később Brassó). Azonban valamennyi pár évet funkcionált csupán. Amelyik pedig ilyen sokáig működött volna mint a miénk, – lám most is működik – egy sem létezett/létezik.
És hol van már a Monarchia? A Habsburgok? Pedig volt közben sok változás: 1919. Őszirózsás forradalom; I. világháború; Trianon; II. világháború; 1956; szocialista rendszer – jó sokáig, rendszerváltás; UNIÓ; újabb háború … Mi vár még ránk? Jobb ha nem sorolom. S mi még itt vagyunk. Vajon miért? Hogyan történhetett?
Szükséges és fontos tehát megismernünk az Egyesületünk 154 évének alapításkori körülményeit. Kik alapították, mikor, és hogyan? Miután az eddigi történetek érdekességével felkeltettem a figyelmeteket, mert (szerintem) érdekes „véletlenekkel” volt tele, lassan ráfordulhatunk a lényegre: a MIÉRT?-re. Majd ezek feltárására, megismerésére. Induljunk el tehát a „kályhától”. Hogyan, is alakult meg az Egyesület? (csakhogy tisztázzuk: a Szellemi Buvárok Pesti Egylete az amiről szó lesz; a továbbiakban pedig én mint Egyesületet emlegetem)
Az alapítással kapcsolatban 3 dátumot kell ismernünk
Első dátum:
Budapest, 1871. április 21. – A szellemi alapítás – A „Szellemkutatók Társasága” – később Szellemi Búvárok Pesti Egylete megalakulása
„Az egyletnek szellemi fejei vannak. A szellemi fejek: Jézus, Mária, Buddha. Krisztus oltalma alatt vezetik az Egyletet: Mária, Buddha; Adelma médiumitása által pedig kormányozza Ödön, kinek helyettese Adolf, aki akaratunkat, óhajunkat közli. Minthogy mi, Adelma és Ödön vezetése alatt oltalmat és védelmet ígérünk, kötelességünknek tartjuk, hogy rólatok szellemileg gondoskodjunk.” (Vagyis, aki ezt mai is komolyan veszi arra kiterjesztődik ma is ez az ígéret)
Második dátum:
Budapest, 1872. március 6. – A hivatalos alapítói kérelem – Erről szól a mai cikk


EGYESÜLETI ALAPÍTÓ KÉRELEM
„Nagyméltólságu magyar kir. Belügyminisztérium!
Alólirott az alapító választmány nevében a társulati alapszabályok három példányban ide csatolása mellett kérelmez egy:
»Szellemi Buvárok Pesti «
egyletének
című tudományos egylet alakításának engedélyét.
Az egylet – a hasoncélú Bécsi, Triesty, Lembergi stb birodalmunkban fenálló egyletek mintájára – tisztán búvárlati és tudományos célokat követvén eljárásában és végcéljaiban a törvényes szabályok és a rendeleteknek alá veti magát.
Az egylet székhelye Pest, és az engedély, és láttamozott alapszabályok leérkezte után szervezkedni fog – mely szervezkedésről illetőleg az egylet előljárói – elnök, alelnök satöbbi választásáról azonnal jelentést tesz.
A törvényes benyújtási záradékkal ellátott alapszabály-példányt kérném – távollétem esetére – Dr. Grünhut Adolf orvos lakásán Pest Árpád utca 5. dik sz. a. kegyesen kézbesíttetni.
A nagyméltóságú m. k. Belügyminisztérium
legalázatosb szolgája az alakító bizottmány nevében
Báró Vay Ödön”
Harmadik dátum:
Budapest, 1873. április 23. – Az Egyesület működésének engedélyezése



Szervezeti felépítés
Az alapításkori Egyesület szervezeti felépítése a következő volt:

Vay Adelma, bárónő aki folyamatos kapcsolatban állt a szellemi vezetéssel,
Geymüller Katalin, Ödön édesanyja, egyben Adelma hőn szeretett anyósa, aki Adelma lelki-szellemi támasza volt, valamint férje báró
Vay Ödön védnök, aki az Egyesület patrónusa volt, pénzzel és befolyásával a főúri és politikai körökben segítette az alakulást és a későbbi működést.
Grünhut Adolf Dr. aki pedig a szervezet valóságos világi vezetője volt, (mai szóval ügyvezető)
*

*
