Az elmúlt héten kaptam a hírt, hogy Szentkirályi Ödön, aki 1932 október 6-án született, és a Clevelandi gyülekezet oszlopos tagja volt életének 93-dik évében elhunyt. Álmában érte a halál. Magyarországról való távozása után csak kétszer járt újra itthon: először 2002-ben, amikor meglátogatta Hermin néniéket is, (Molnár Szilveszterné) és alkalma volt megismerkedni Hermin néni csoportja tagjaival is. Akkor volt vele nekem is egy rövid találkozásom. Második alkalommal a fia kisérte el őt Magyarországra és Erdélybe. (András)
SZENTKIRÁLYI ÖDÖN

A 2025. április 15-én szeretett Ödön testvérünk, körünk egyik értékes tagja távozott a már amúgy is megfogyatkozott létszámú közösségünk soraiból.
Ödön testvér, feleségével Melindával 1963-ban csatlakozott körünkhöz, és kötelezte el magát az evangéliumi spiritizmus eszmeiségének követésére, amihez élete utolsó napjáig hű maradt.
1972 óta körvezető helyettes volt, és már a tagsága kezdete óta önként vállalt több adminisztrációs teendőt is körünkben. A könyvtárunk gondozását, rendszerezését, három könyvünk szerkesztését végezte, valamint az elhangzott tanításokat tárgykör szerint csoportosította.
Az utóbbi években, korára való tekintettel, visszavonult a körünkben végzett aktivitásától, de mindvégig rendszeres résztvevője volt összejöveteleinknek.
Isten akaratában megnyugodva várta távozását a földi életből, és az Ő kegyelméből álmában tért át az örökkévalóságba.
Pőcze József
MAGYAR SZELLEMKUTATÓK TÁRSASÁGA
Bedford, Ohio U.S.A.
Hivatalosabb életrajz róla:
Szentkirályi Ödön 1932. október 6-án született, Győrben, egy katonacsaládba. Édesapja a Ludovika magyar királyi katonai akadémián tanított, később tüzérként a Második Világháborúban a Sió folyó mentén orosz támadás alatt megsebesült. Ödön, a család katonai háttere miatt osztályidegen volt, a Néphadsereg munkaszolgálatosa lett, Tizenöt hónap börtönbüntetést is leült. 1956-ban buszvezetőként előszőr kórházokból vitt haza betegeket, hogy legyen hely a sebesülteknek, majd Ausztriába ment gyógyszerért. Huga, Klára ápolónő volt a szabadságharc alatt és egy sebesült ellátása közben az Üllői úton orosz gépfegyvertalálat ölte meg november 4-én. Ödön feleségével, Lovass Melindával, aki debreceni születésű, úgy döntöttek, hogy a reménytelenség és kilátástalanság miatt elhagyják az országot. Negyvenöt évig nem is látta Budapestet. Los Angelesbe kerültek, majd Clevelandben telepedtek le a Buckeye magyar negyedben. Négy gyermekük született és mindegyik aktív volt a clevelandi magyar közösségben (cserkészet, magyar iskola, regős tánccsoport). Ödön a magyar iskola igazgatója volt 21 éven át és a Külföldi Magyar Cserkészszövetségben is aktív szerepet vállalt. Mint gépészmérnök dolgozott, amelyhez a diplomát már az USÁ-ban szerezte.

Memori Projekt videointerjú Szentkirályi Ödönről
Szentkirályi Ödön 21 évig volt a clevelandi Magyar Iskola igazgatója. Bogárdy Imrétől, az előző iskolaigazgatótól 1988-ban vette át az irányítást és 2009-ig vezette az iskola ügyeit. Nagyon sok újítás, rendszerezés fűződik a nevéhez, amelyek a Magyar Iskola reformítását eredményezték. Ödön átdolgozta és rendszerbe foglalta az iskola tananyagát, tanítási rendszerét. Az osztálykönyvek bevezetését és a tablóképek készítését is ő szorgalmazta, illetve az iskola könyvelését is ő digitalizáltatta.
A Bocskai Rádió a következő interjúkat készítette Szentkirályi Ödönnel:
https://www.bocskairadio.org/a-cserkeszet-nem-munka-az…
https://www.bocskairadio.org/szentkiralyi-odon-bacsi…/
