"Az Evangéliumi Spiritizmus, a Szentlélek kijelentése. Letisztult keresztény hit és erkölcsbölcselet, valamint lélektan: a bűn felismerésének és a bűntől való szabadulásnak mélylélektana. Nagy, értékes, és tiszta világosság, mert magas világok ismereteit, Isten akaratát és Isten törvényeit közli és mutatja meg e szerencsétlen bűnben élő világnak, észérvekkel is alátámasztva a megtérés szükségességét."
Szentkirályi Ödön
Szentkirályi Ödön

Szentkirályi Ödön

Szentkirályi Ödön

A Magyar Szellemkutatók Társasága vezetését 1974-től kezdve (heti két ülés) Pőcze József látja el, helyetteséül pedig a szellemi vezetés Szentkirályi Ödönt nevezte ki. Ebben az időben már csak Mészár Anna és Pőcze Zita végeztek médiumi munkát. 1981-ben Anna testvér korára való tekintettel abbahagyta médiumi működését, így azóta Zita személyében csak egy médiumunk van. Zita 1969 óta végzi szolgálatát alázattal, komoly felelősségtudattal és elkötelezettséggel. Nem nehéz elképzelni, hogy az elmúlt 46 év alatt heti két alkalommal ez hány szellemi megnyilatkozást jelent, amiért mindannyian szeretettel és hálával tartozunk Zitának.

Szentkirályi Ödön a clevelandi magyar nyelvű iskolai oktatásban is komoly szerepet vállalt.

  • Szentkirályi Ödön (ed.) 2008. Magyar Iskola. Cleveland Hungarian School 1958–2008. 50
    éves jubileumi emlékkönyv. Cleveland, Ohio.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Follow by Email
Facebook20
fb-share-icon