A SÖTÉT KÖDÖK SZÉTOSZLANAK ELŐTTETEK
„Sokszor maga a szellem kéri,
hogy ugyanazon kérdések elé állítsa a sors vissza az új testöltésben, amit a múltban rosszul oldott meg, mert szeretné kijavítani azokat a nagyobb ismerettel és világossággal, amelyet azóta megszerzett.
Azért mondom, testvéreim, mindenre el kell készülnötök.
Bármit hozzon is a sors elétek, legyetek készen lélekben, hogy a lehető legjobban oldhassátok meg azokat a kérdéseket, amelyeknek elébe állít sorsotok. Mert akkor ti nemcsak a magatok jövőjét készítitek elő, hanem a lelketek belső nagy örömére szemlélitek majd, hogy a ti kicsiny hitetekkel, azzal az úgynevezett „közös erővel” mekkorát változtattatok a világ lelki arculatán, az anyagi életen és annak formálásán. Akkor boldog megelégedéssel tekintetek vissza földi életetekre, és nem szégyenkeztek azok miatt az idők miatt, amelyeket itt e földön töltöttetek el. Mert azok a fájdalmak abban az örömben eloszlanak, megsemmisülnek, amelyek ezen a földön titeket – mint terhek – körülvesznek és mint sötét ködök és útvesztők előttetek állnak a jelenben. Ha Istenbe helyezitek minden bizalmatokat, hiteteket és reménységeteket, ezek a sötét ködök szétoszlanak előttetek, és tisztán látjátok az utat, amely az árnyak között végigvezet. Az Úr azt mondotta:

A mai pozítív gondolat Éva ajándéka
„Ne féljetek!” Isten veletek van
és a természettörvények erői áthághatatlan hatalmas erők, amelyeket ti a jóban, a jóval magatokra nézve megoldottatok, és mintegy lekötöttetek. Ezek óvnak, védnek minden gonosztól és minden olyan lehetőségtől, amelyek titeket nagyobb megpróbáltatás elé állíthatnának.”
A maradékhoz – A NÉVTELEN SZELLEM TANÍTÁSA ESZTER MÉDIUM ÚTJÁN – IV. kötet, 60-61.o.
A MARADÉKHOZ IV. – A névtelen szellem tanítása Eszter médium útján

KLIKKELJEN A KÉPRE – KLIKKELJEN A KÉPRE – KLIKKELJEN A KÉPRE – KLIKKELJEN A KÉPRE

KLIKKELJEN A KÉPRE – KLIKKELJEN A KÉPRE – KLIKKELJEN A KÉPRE – KLIKKELJEN A KÉPRE