OLVASSUK EGYÜTT 44.

ALLAN KARDEC: AZ EVANGÉLIUM A SPIRITIZMUS MEGVILÁGÍTÁSÁBAN

A gazdagság egyenlőtlensége

A gazdagság egyenlőtlensége egyike azoknak a problémáknak, amelyeknek megoldását hiába keressük, hacsak a jelen életet tekintjük. Az első fölvetődő kérdés ez: miért nem egyenlően gazdagok az emberek? Nem azok egy igen egyszerű oknál fogva, t.i. mert nem egyformán értelmesek, tevékenyek és szorgalmasok, hogy megszerezzék, és nem egyformán józanok és gondosak, hogy megtartsák. Egyébként matematikailag bebizonyított tény, hogy a pontosan elosztott vagyonból mindenkinek csak igen csekély és elégtelen rész jutna, és ha föltesszük, hogy ez az elosztás megtörténnék, az egyensúlyt hamarosan fölborítaná a jellemeknek és képességeknek különböző volta. Föltéve továbbá, hogy ez az elosztás lehetséges és tartós lenne, az, hogy mindenki csak nehezen tudna megélni, lehetetlenné tenné a nagy alkotásokat, amelyek az emberiség jólétére szolgálnak; és ha lenne is mindenkinek annyija, amennyire szüksége van, nem lenne többé, ami a nagy fölfedezésekre és hasznos vállalkozásokra serkentsen. Ha Isten a javakat bizonyos pontokra összpontosítja, ez azért történik, hogy innen árassza ki a szükséges mennyiségben.

Azonban mindezeket megengedve is az a kérdés merül fel:

miért adja Isten a vagyont olyan embereknek, akik képtelenek arra, hogy azt az összesség javára gyümölcsöztessék? Ez is egyik bizonyítéka Isten jóságának és bölcsességének. Szabad akaratot adván az embernek, azt akarta, hogy saját tapasztalatából tanuljon meg különbséget tenni a jó és rossz között, és hogy a jónak gyakorlása saját igyekezetének és akaratának eredménye legyen. Nem kell végzetszerűen vezettetnie sem a jóban, sem a rosszban, mert különben csak passzív eszköz lenne, felelősség nélkül, mint az állatok. A vagyon az erkölcsi próbatétel eszköze; de mint ugyanakkor a haladást szolgáló tevékenység hatalmas eszköze, nem heverhet sokáig gyümölcsözetlenül, s ezért a vagyon folytonosan gazdát cserél. Mindenki hozzájut, hogy megpróbálja, hogyan tudja hasznát venni; de mivel anyagilag lehetetlen, hogy egyszerre mindenki gazdag legyen, mert különben senki sem dolgoznék, és a föld jobbá tétele szenvedne rövidséget. Mindenkire rákerül a sor; aki ma szegény, az már volt gazdag, vagy lesz egy következő életben, és aki ma gazdag, lehet, hogy holnap meg szegény lesz. Vannak gazdagok és szegények, mert Isten igazságos és mindenkire rákerül a sor, hogy dolgozzék. Egyiknek próbatétele a szegénység, a türelem és megnyugvás, a másikra nézve pedig a gazdagság, a szeretet és önmegtagadás gyakorlására.

Érthető a sajnálkozás annak láttára, hogy némely ember minő nyomorultul használja fel vagyonát, s az alantas szenvedélyek láttára, amelyek irigységet keltenek. Úgy hogy az emberek azt kérdezik magukban, vajon igazságos e Isten, mikor ilyen embereknek juttat gazdagságot? Bizonyos, hogy ha csak egyszer élnénk, a földi javak ilyen elosztását semmi sem igazolná. Ha azonban ahelyett, hogy tekintetünket a jelen életre korlátoznánk, az egzisztenciák összességét tekintjük, meg fogjuk látni, hogy minden igazságosan kiegyenlítődik s a szegénynek nem lesz többé oka vádolni a Gondviselést, vagy irigyelni a gazdagokat, sem a gazdagoknak arra, hogy dicsekedjenek azzal, amit bírnak. Hogy vissza ne éljenek vele, ezt sem parancsokkal, sem a fényűzés elleni törvényekkel nem lehet megakadályozni; a törvények pillanatnyilag megváltoztathatják a külsőségeket, de nem változtathatják meg a szívet. Innen van, hogy hatásuk csak ideiglenes, és mindannyiszor még féktelenebb visszahatás követi azok alkalmazását. A baj forrása az önzés és a gőg, s azonnal megszűnik önmagától, mihelyt az emberek a szeretet törvénye után igazodnak.

S Z E L L E M N Y I L A T K O Z A T O K

Az igazi tulajdon

Az ember csak annak tulajdonképpeni birtokosa, amit a túlvilágba magával vihet. Azt, amire földre jöttekor talál, s amit elmenetelekor itt kell hagynia, csak itt tartózkodása alatt élvezi, s mivel tőle megválni kénytelen, csak haszonélvezetnek, nem pedig tényleges tulajdonának tekintheti. Mi az övé tehát?
Semmi, ami a testet szolgálja, csak az, ami a szellemé: az értelem, az ismeretek és az erkölcsi tulajdonságok. Íme ezek azok, amiket magával hoz, s amiket magával visz, amiket senki sem tulajdoníthat el tőle, s amik a túlvilágon még inkább hasznára válnak, mint emebben. Csak tőle függ, hogy elköltözésekor gazdagabb legyen, mint megérkezésekor volt, mert attól, amit szerzett, nagyon is függ jövendő helyzete. Mikor az ember messze vidékre utazik, oly dolgokból állítja össze batyuját, amelyek az illető vidéken használhatók, s nem terheli meg magát olyanokkal, amelyek ott asznavehetetlenek lennének. Így tegyetek hát ti is a jövő élet érdekében, és azzal lássátok el magatokat, ami ott javatokra szolgálhat.

A vendégfogadóba érkező utasnak jó szállást adnak, ha fizetni tud; annak, aki kevesebbel rendelkezik, kevésbé kellemeset adnak, akinek pedig semmije sincs, az legfeljebb a szalmán hál. Így van ez az emberrel is, amikor a szellemek világába jön. Helyzete vagyonától függ, de azt arannyal nem vásárolhatja meg. Nem azt kérdezik tőle, hogy mennyi vagyona volt a földön, vagy hogy milyen rangja volt? Fejedelem volt e vagy napszámos? Hanem azt fogják kérdezni: Mit hoztál onnét magaddal? Nem javainak és címeinek értéke kerül mérlegre, hanem erényeinek összessége, s ezek árán a kézműves gazdagabb lehet, mint a fejedelem. Hiába fogja azt mentségül felhozni, hogy elutazása előtt a belépést arannyal váltotta meg, azt fogják neki felelni: Az itt levő helyek nem vásárolhatók meg pénzért, csak jó cselekedetek árán. Földi pénzen vehettél földeket, házakat, palotákat, itt azonban mindent csak a szív tulajdonságaival lehet megszerezni. Gazdag vagy ezekben a tulajdonságokban? Légy üdvöz, és foglald el az első helyet az üdvözültek közt, akik rád várnak. Szegény vagy? Menj az utolsó helyre, ahol szegénységedhez mért bánásmódban részesülsz. (Pascal. Genf, 1860.)

*

Az anyagi javak Isten tulajdonát képezik,

aki azokat tetszése szerint osztogatja. Az ember tehát csak haszonbérlő, vagy többé-kevésbé jellemes, értelmes sáfár. Oly kevéssé egyéni sajátjai azok az embernek, hogy Isten gyakran minden emberi előrelátást leront12*, és gyakran elvész annak is a birtoka, aki azt hitte, hogy teljes joggal rendelkezik felette.

Azt fogjátok talán mondani, hogy így van ez az örökölt vagyonnal, de nem azzal, amelyet az ember saját munkájával szerez. Kétségkívül, ha törvényes vagyonról a földön beszélni lehet, akkor az az, amelyet az ember becsülettel maga szerzett. A vagyont tudniillik akkor nevezhetjük törvényszerűnek, ha megszerzése miatt senkin kár nem esett, mert az ember számolni fog ama fillérekről, amelyeket mások kárával szerzett. De ha az ember maga szerezte is vagyonát, talán többet visz belőle magával a túlvilágra, mint máskülönben? Sokszor nem teljesen fölöslegesek azok a gondok, amelyekkel a vagyont utódainak akarta biztosítani? Hiszen ha Isten nem akarja, hogy nekik juttassa, semmit sem tehet az ő akarata ellen. És vajon használhatja e, vagy visszaélhet e bárki is az ilyen vagyonnal anélkül, hogy számot ne kellene adnia róla? Nem, mert Isten azért engedte neki a vagyont megszerezni, hogy ezzel igyekvését és kitartását megjutalmazza. de ha a vagyont csak érzékei és gőgje kielégítésére használja fel, ha az kezeiben bukásának okává válik, jobb lett volna neki, ha nem is bírta volna azt. Így elveszítve egyrészt, amit nyert, másrészt munkájának érdemét semmisíti meg, s ha a földet elhagyja, Isten azt fogja neki mondani, hogy már elvette a jutalmát. (M. őrszellem. Brüsszel, 1861.)

A vagyon felhasználása

Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak: jól jegyezzétek ezt meg ti, akik fölött az arany szeretete uralkodik, akik eladjátok lelketeket, hogy kincset szerezzetek, mert az a többi ember fölé emel benneteket, és módot nyújt szenvedélyeitek kielégítésére! Nem, nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak! Ha tehát azt érzitek, hogy lelketeket hatalmukba kerítik a test vágyai, igyekezzetek lerázni e terhes igát, mert az igazságos és kérlelhetetlen Isten így fog szólni hozzátok: Hűtlen sáfár, mit tettél a javakkal, amelyeket reád bíztam? A jó cselekedeteknek e hatalmas eszközét csak saját személyes céljaidra fordítottad!

Mi tehát a vagyon leghelyesebb fölhasználása?

E probléma megoldását keressétek ezekben a szavakban: Szeressétek egymást. Ebben rejlik a gazdagság helyes felhasználásának titka. Az, amit az embernek felebarátja iránt kell tanusítania egész viselkedésében, s ami Istennek tetszik, az a szeretet. Nem az a hideg és önző szeretet, amely abból áll, hogy kiönti maga körül az aranyfölöslegét, hanem az a szeretetteljes jótékonyság, amely fölkeresi a szerencsétlent, és fölemeli megalázás nélkül.

Gazdag, adj a fölöslegedből; tégy többet: adj a szükségesből, mert ami neked szükséges, az még mindig fölösleg; de adj okosan. Ne utasítsd vissza a siránkozót attól való féltedben, hagy megcsalnak, hanem menj a baj forrásáig, enyhítsd előbb, azután tudakozódjál, s meg fogod látni, vajon a te munkád, tanácsaid, érdeklődésed nem lesznek e eredményesebbek, mint az alamizsnád? Áraszd magad körül könnyedén az Isten, a munka és a felebarát iránt való szeretetet. Oly alapra fektesd gazdagságodat, mely soha el nem múlik, és dús kamatot hoz: a jó cselekedetekre. Az értelmi gazdagságot éppúgy kell használnod, mint az anyagit: hintsd el magad körül a tanítás kincseit, áraszd testvéreidre a szeretet kincseit s azok gyümölcsözni fognak. (Cheverus. Bordeaux, 1861.)

*

Amikor a földi élet rövidségét tekintem, fájdalmasan érint az a szüntelen törekvés, amellyel az anyagi jólétet hajszoljátok, míg erkölcsi haladástoknak a lehető legkisebb fontosságot sem tulajdonítjátok és annak előmozdítására igen kevés, vagy semmi időt sem szenteltek, amely pedig örök érvényű rátok nézve. Az általatok kifejtett munkásságot szemlélve azt hinnők első pillanatra, hogy az emberiség sokkal nagyobb érdekei ösztönöznek rá, pedig majdnem mindig egyébről sincs szó, csak arról, hogy túlzott szükségleteiteket és hiúságotokat kielégítsétek, vagy hogy különböző túlkapásokra adjátok magatokat. Mennyi fáradságot, gondot, kint okoz magának az ember, hogy már is gyakran kelleténél nagyobb vagyonát gyarapítsa. És hogy vaksága annál nagyobb legyen, nem ritkán láthatni, hogy nemcsak kínos munkának veti magát alá, csak hogy a gazdagság és az élvezetek iránti mértéktelen szeretetét kielégítse, hanem képes még eldicsekedni is azzal, hogy munkássága mily önfeláldozás és érdemteljes, mintha csak a mások és a maga számára dolgoznék. Esztelen, talán azt hiszed, hogy beszámítják majd neked egykor igyekvésedet, melynek rugója az önzés, kapzsiság vagy a gőg volt, mialatt jövőd gondját, és ama kötelességeket elhanyagolod, amelyeket a testvéri szolidaritás feladatul szab mindazoknak, akik a társadalmi rend előnyeiben részesülnek.

Csak testedre gondoltál, önző gondoskodásod egyedüli tárgya a test jóléte s élvezetei voltak, s a veszendő javak miatt elhanyagoltad örökké élő szellemedet. Így vált a test, ez az anynyira dédelgetett és kényeztetett urad zsarnokoddá, ő parancsolt szellemednek, mely rabszolgájává szegődött. Mi volt tehát célja annak az életnek, melyet Isten adott neked? (Egy őrszellem. Krakkó, 1861.)

*

Mivel az ember csak letéteményese azoknak a javaknak,

amelyeket Isten a kezeibe adott, szigorú számadástétellel tartozik arról a sáfárkodásról, amelyet azokkal szabad akaratánál fogva űzött. A rossz sáfárkodás abban áll, hogy nem használta saját személyes céljainál egyébre, míg jó sáfárkodásról van szó mindannyiszor, mikor valaki másnak javára fordította azokat. Az érdem azzal az áldozattal arányos, amely a jótéteményben megnyilvánul. A jótékonyság a javak felhasználásának csak egyik módja, mely a pillanatnyi nyomort enyhíti, csillapítja az éhséget, megmenti a szűkölködőt a hidegtől, vagy menedéket ad a hajléktalannak. De éppoly parancsoló és érdemszerző kötelesség az is, amely a nyomor elkerülésére irányul. Ez a rendeltetése főként azoknak a nagy vagyonoknak, amelyek mindennemű munkáik révén e téren sokat tehetnek. És ha meg is van belőlük a törvényes hasznuk, a jótétemény nem lesz általa kisebbé, mert a munka egyszersmind fejleszti az értelmet és emeli az emberi méltóságot, mikor büszkén mondhatja, hogy megkeresi a kenyeret, amelyet megeszik, míg ellenben az alamizsna lealacsonyít. Az egy kézben fölhalmozódott javak úgy szerepelhetnek, mint az élő víz forrása, mely maga körül termékenységet és jólétet áraszt. Oh, gazdagok, akik az Úr akarata szerint sáfárkodtok, a ti szívetek lesz az első, amely e jótékony forrásból fogja szomját csillapítani; ti ebben az életben a léleknek kimondhatatlan örömeiben fogtok részesülni az anyagi örömök helyett, amelyek az önzők szívét üressé teszik. Neveteket áldani fogják a földön, és mikor elhagyjátok azt, az Úr hozzátok is ezeket a szavakat intézi: „Jól van, jó és hű szolgám, menj be a te Uradnak örömébe”. Vajon az a szolga, aki Urának talentumát elásta a földbe, nem annak a fösvénynek képmása e, akinek kezében a vagyon gyümölcsözetlenül marad? Ha pedig Jézus főképpen az alamizsnáról beszél, ez onnan van, hogy az ő idejében s abban az országban, ahol Ő élt, még ismeretlenek voltak azok a nagy intézmények, amelyeket később az ipar és vállalkozás teremtett, és amelyekben a vagyon hasznos hivatást végezhet az általános jólét érdekében. Mindazoknak tehát, akik adni tudnak, akár sokat, akár keveset, ezt mondom: Adjatok alamizsnát, mert az szükséges, de ha csak lehet, változtassátok azt át fizetéssé, hogy aki azt elfogadja, ne piruljon. (Fénelon Alger, 1860.)

Allan Kardec e kiváló munkájában is több helyen úgy vázolja a sors alakulásának a folyamatát, mintha azt Isten közvetlenül intézné. Ez megfelelt az akkor dívó felfogásnak. Az újabb szellemi kinyilatkoztatások azonban világosan hangsúlyozzák, hogy Isten örök érvényességű t ö r v é n y e i ú t j á n intézi azokat. Ami végső eredményben ugyanaz. (A k i a d ó k )