EVANGÉLIUMI SPIRITIZMUS 01.

AZ EVANGÉLIUMOK FONTOSSÁGA 1.

Igazság és Igazságosság

   Semmi sem bizonyítja világosabban az ember szellemi származását, mint az elvont, absztrakt fogalmak. Hogy mit értsünk asztal, szék, ház, kert, falú, város alatt, vagy szín és hang alatt, az világos mindenki előtt, akinek megvan épségben az öt érzékszerve. De már a született vaknak hiába beszé­lünk a színekről és a süketnek a legandalítóbb zenét is hasztalanul magasztaljuk. Minden érzékszerv csak azokat a konkrét természeti tárgyakat képes észlelni, megismerni és felfogni, melyek azzal a szervvel természetes vi­szonylatba képesek helyezkedni és csak annyira, amennyire ennek a véges érzékszervnek törvényes ható ereje terjed.

E határon túl megszűnik minden észlelés.

Az ép, egészséges szem messzebb lát, mint a rövidlátó; de bizonyos távolságon túl a legélesebb testi szem sem képes a természeti tárgyakat felfogni, és ha a törvényes látkörön túl van, akkor a legragyogóbb csillagot sem képes észrevenni. Ennek ellenére senki sem fogja vitatni, hogy például a Sirius csillag nem létezik, mert ez térbeli távolságánál fogva el van vonva az ő látóköréből. Létezik, de ránk nézve csak elvontan létezik. Az a fogalom ugyanis, melyet mi ahhoz az általunk észlelhetetlen tárgyhoz vagy dologhoz fűzünk, ránk nézve elvont, absztrakt fogalom, bármennyire való és konkrét legyen is különben önmagában véve a szóban forgó tárgy vagy dolog.

    Ez ismét fényes bizonyítéka annak, hogy itt a földön, ezen a mi alantas világunkon minden csak relatív, semmi sem abszolút. Különösen vonat­kozik ez azokra az elvont fogalmakra, amelyek a mi erkölcsi világunkhoz tartoznak. Így aztán a legnagyobb tévedése a legtöbb embernek, hogy az úgynevezett elvont fogalmakat igazában nem létezőknek, hanem csak a mi fantáziánk által kigondoltaknak, valamely kornak, szokásnak, divatnak, hangulatnak jellemzésére szolgálóknak hajlandók tekinteni s az ilyen elvont fogalmaknak valódi életet, igazi létezést nem tulajdonítanak. Ez a végzetes tévedés okozza, hozza létre aztán az emberek hitetlenségét is.

Ami távol esik tőlünk térben, az testi szemünk elől el van vonva,

tehát ránk nézve absztrakt fogalommá vált, ami pedig időben esik távol tőlünk az az emberiség emlékezetéből esett ki, és ez a kiesés a kételynek és a taga­dásnak adott helyet. És minél nagyobb a távolság térben és időben, an­nál nagyobb a bizonytalanság, a kétely, a tagadás és a hitetlenség. Hiszen most ezért merészelik tudósoknak tartott nagyságok koptatni eszüket és tollukat annak bizonyítására, hogy Jézus soha nem is élt mint ember, hanem, hogy az egész Jézus-tan csupán mítosz, fantázia, tehát abszt­rakt fogalom.

   Pedig absztrakt fogalom sem keletkezhet önmagától és nem származ­hat csupán emberi képzelő-tehetségtől, hiszen minden absztrakt fogalom­nak – legyen az bármily mérhetetlen tér és időbeli távolságban – egy bizo­nyos konkrét dolog felel meg, mondotta ezt a 17. század nagy angol bölcsésze, Locke (1632-1704), a megismerési elmélet, a tapasztalati lélektan és a materialista szenzualizmus megalapítója.

   Szerinte ugyanis „nihilest in intellectu, quod non fuerit prius in sensu”, vagyis: „semmi sincs az értelemben, ami előbb ne lett volna az érzetekben „; másként: fogalmainkat csakis a tapasztalásból meríthetjük. Nincs tehát apri­ori, velünk született fogalom – mondja korának elismert bölcselője – csak olyan fogalmak vannak, melyeket valamikor tapasztalásból merítettünk. Egész tudásunk tapasztalaton nyugszik, ami ideákból áll, ezek viszont nem mások mint benyomások, képzetek, fogalmak eredményei. Az újszülött tu­data „üres helyiség”, „tiszta tábla” (tabula rasa), és csak az – érzetekből (sensus) álló – tapasztalat tölti meg azt tartalommal. Felfogása tehát egyben az idealista platonikus, kartéziánus és okkazionalista (Malebrance) „velünk született eszmék elméletének” bírálatát is jelenti és annak további fejlődése végül a dialektikus materializmus tételeihez vezetett.

   Locke-nak ezt az intuitív bölcseleti tételét vizsgálgassuk csak közelebbről a szellemtan-spiritológia tükrében. Rájövünk, hogy a szerző kizárólag anyagi vonatkozásúnak mondott felfedezése mögött tanunk egyik alapvető tétele: a többszöri testöltés, a reinkarnáció kegyelmi törvénye rejlik. Isten szerető intézkedése folytán ugyanis az ellentét működéséből is végső soron valami jó keletkezik. /Goethe: Faust: Ich bin ein Theil von jener Kraft, die stets das Bőse will, und stets das Gute schaft”, azaz: „Én része vagyok ama erőnek, mely mindig rosszat akar, és mindig jót teremt. „/

   Azokat az absztrakt erkölcsi fogalmakat, melyek erkölcsi és hitéletünkben szerepelnek, nem tapasztalhattuk meg ebben az egy rövid földi életben és csak abban az értelemben fogadhatjuk el, hogy azok nem velünk született, apriorisztikus, hanem tapasztalás útján szerzett fogalmak, hogy azokat ugyan nem mostani rövid földi életünkben, hanem már előző életeink valamelyi­kében szereztük meg, s azokat, mint bennünk, a halhatatlan szellemünkben-lelkünkben szunnyadókat most, – az újabb életbe magunkkal hozva és új testünkben látens (altudatilag?) felébredésre várókat – sikerült újból emlé­kezetünkben felidézni, életre kelteni.

Összes absztrakt fogalmaink között a legmagasztosabb az „Isten” fogal­ma.

Ez azért absztrakt fogalom ránk nézve, mert senki sem látta közülünk, földi emberek közül az Istent, senki sem tapasztalta meg Őt földi testének érzékszerveivel. Ennek ellenére semmi a világon nem bizonyosabb és két­ségtelenebb, mint Isten létezése, mert okszerűen képtelenek vagyunk bármi­nek a létezését is elgondolni az Ősok, Isten nélkül. És semmi sem bizonyítja világosabban és ellenállhatatlanabbul az Isten létezését, mint éppen az a körülmény, hogy fogalmunk van Istenről, és hogy akarva-akaratlan, kénytelenek vagyunk foglalkozni az „Isten” fogalmával. És mert az „Is­ten” fogalom nekünk absztrakt fogalom, azért relatív a földön ez is, s ezért látjuk az emberiség egész történetén keresztül azokat a különböző felfogásokat „Isten”-ről.

   Az ember sose feledkezzék meg arról, hogy ő mélyen bukott és bukásánál fogva nagyon tökéletlen és gyarló szellemlény, akinek az a földi rendeltetése, hogy itt csakis azon határok között fejlődhet, szellemesülhet, amelyeket ez az alantas világ létfeltételei részére kijelölnek.

   Általános és rettenetes tévedése a mai kultúrembernek, hogy minden te­hetségét és tudását a vagyonszerzés szolgálatába köteles állítani, s nem is képes az élet céljául mást tekinteni, mint minél nagyobb vagyon gyűjtését, s ez a törekvése aztán a legtöbb esetben annyira elvakítja, hogy képtelen meg­különböztetni a törvényes eszközöket a törvénytelenektől.

Ennek a felismerésére szolgál a Jézus evangéliuma.

Az evangélium ad irányt a haladásnak és fejlődésnek; az evangélium ad konkrét tartalmat az absztrakt hitnek; az evangélium által ismerhetjük meg csak Jézust, és csak Ő általa juthatunk közelebb Istenhez, Akitől mérhetetlen idők óta folyton eltávolodtunk. Evangélium nélkül a hit egy szabályozó nélkül lobo­gó láng, mely hol perzsel, hol meg csak pislog, mely egyfelől vak hitre és babonára, másfelől kételyre és ingadozásra vezet. Evangélium nélkül a lát­szólag legboldogabb élet is sivár, szellemi tartalom nélküli, s az ily élet célja homályos, elmét és szívet ki nem elégítő. Semmiféle bölcselet, sem a Bhagavad Gita, sem a Korán, sem Mózes törvénye nem hasonlíthatók a ki­fejezés ereje és hatása tekintetében az evangéliumhoz, mely alatt természete­sen csak magának Jézusnak szavait kell érteni.

„Soha ember így nem szólt, mint ez”,

mondták az ő ámulatba ejtett hallgatói. A szellemerkölcsi életünket benépesítő elvont fogalmakat csak az evangélium segélyével vagyunk képe­sek megérteni s azokat a nekünk megfelelő konkrét dolgokra visszavezetni. E művelet nélkül azok a magasztos absztrakt fogalmak üres frázisok maradnak, amelyek nemcsak, hogy előbbre nem visznek bennünket, hanem kétszínűsködésre, képmutatásra és nagyképűsködésre vezetnek. Vallás, hit, bölcses­ség, igazság, igazságosság, szeretet, türelem, öröm, bánat, mind üres szavak maradnak, ha meg nem találjuk az evangélium fonalán a nekik megfelelő konkrét tartalmat. S e földi életre nézve ezek az absztrakt erkölcsi fogalmaik közül azok bírnak főfontossággal, melyek az emberi társadalmat vannak hivatva oly módon szervezni és szabályozni, hogy abban az emberek lehetőleg boldogul s megelégedetten élhessenek egymás mellett, és elérhessék, vagy legalább megközelíthessék földi feladatuk betöltése által a számukra felállított célt.

Az Evangéliumok a spiritológia tükrében – LUKÁCS. Bevezető tanulmányokból. Pataky Árpád: Igazság és Igazságosság I.. Befejező rész következik

ETIKAI SPIRITIZMUS – Válogatott gondolatok az Evangéliumi spiritizmus megéléséről – Szerkeszti: Szántai József.