EVANGÉLIUMI SPIRITIZMUS 02.

AZ EVANGÉLIUMOK FONTOSSÁGA 2.

Az Evangéliumok igazsága tesz szabaddá!

    A földi emberiség szervezett társadalmi életének alapját a földi javak képezik. Ezek megoszlása körül forog az egész állami és társadalmi élet. Az egész nagy apparátus, mely a munka alatt görnyedő polgároknak annyi milliójába kerül: béke és háború, belügy és külügy, közigazgatás és igazság­szolgáltatás, valamennyi végeredményben azt az egy célt szolgálja, hogy biztosítsa a vagyont, a tulajdont, mert enélkül felbomlana az egész társadalmi rend, s lehetetlen volna a földi élet egyáltalán; de azért közben előáll az a fontos kérdés is, hogy minő elvek alapján és kulcs szerint lenne helyes ezeknek a földi javaknak megoszlása.

   És midőn erre a kérdésre keressük a választ, akkor megszólal az ébredező lelkiismeret hangja és fülünkbe harsogja ezeket a rég elfelejtett absztrakt fogalmakat: „igazság és igazságosság” Igazságot és csak igazságot beszélni és igazságosságot gyakorolni mindig és mindenkivel szemben! Ez volna a földi javak megoszlásának helyes és eszményi mértéke.

   De hát egyáltalán lehetséges-e ez a földön? Képzelhető-e csak egyetlen egy ember is, aki mindig és minden körülmények között csak igazat mond, s az igazságot soha el nem hallgatja? Tudják-e egyáltalában az emberek, hogy mit jelent ez a magasztos absztrakt fogalom: „igazság” és miben áll az ennek megfelelő konkrét tartalom?

„Micsoda az igazság?”

   Midőn Jézus így szólt Pilátushoz: „Én azért születtem és jöttem a világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Valaki az igazságtól vagyon, hall­gatja az én beszédemet”; akkor Pilátus erre nem tudott egyebet mondani, mint:„Micsoda az igazság?” És mintha magában azt mondta volna: Ez az ember nem bűnös, hanem rajongó bolond, aki a földön beszél igazságról, itt egy teljesen ismeretlen absztrakt fogalomról, egy üres frázisról, melynek a földön semmiféle konkrét tartalma nincs, „ismét kiméne a zsidókhoz és mon­da nékik: Én Őbenne semmi bűnt nem találok. „

   S ennek a Pilátusnak a maga szempontjából igaza volt. A földön tényleg nincs igazság, olyannyira nincs, hogy az emberek az igazságot még meg­hallgatni sem bírják, ha az önmagukra vonatkozik. „Csak aki az iga­zságtól vagyon, hallgatja meg az én beszédemet”, vagyis az igazságot, mondja azért Jézus. Próbáld meg, nevezd el a csalót gyilkosnak, vagy bármi más súlyosabb természet bűnösnek, fel sem veszi. De ha az általa tényleg elkövetett csalást hányod szemére, ha tehát az elevenére tapintottál, akkor ellened támad, és védekezik körömszakadtáig a szemére hányt vád ellen.

   Igazság! Hát létezik egyáltalán igazság?! „Mi az igazság?” – kérdi csodálkozva az a művelt és tanult, nagy állású és széles látókörű római. S ugyanezt kérdeznék a mai nagy jogászok is, ha őszinték tudnának lenni. Azok a régi rómaiak sokkal közelebb állottak az igazsághoz, mint a mai kultúremberek és kultúrnemzetek. A régi rómaiak, úgy látszik, keverékét képezték az ógörögöktől átszármazott, bukott elsődöknek és bukott embriószellemeknek, s ennél a keveréktársadalomnál átcsillámlott még az igazság régi absztrakt fogalma, mely természetesen devalvált és eltorzított formában, vagyis relati­vitásban jelentkezett.

   Az igazságnak ebből az eltorzított formájából keletkezett aztán a jog esz­méje, melyet a rómaiak rendszerbe foglaltak és mely rendszer utóbb átment a legtöbb európai állam törvénykezésébe, melynek most már nem az igazságosság, hanem a jogszerűség lett bevallott és kitűzött célja.

„Az igazság abszolút, a jog rela­tív;”

    Ilyképpen változott át mérhetetlen időkön keresztül, abban az arányban, melyben az emberiség eltávolodott az ősforrástól, az igazság joggá, az igaz­ságosság jogszerűséggé, s ilyképpen lett az igazság eszméje szerinti igaz­ságszolgáltatásból, vagyis igazságosság gyakorlásából a jog eszméje sze­rinti jogszolgáltatás, mely a különböző népek, nemzetek különböző fejlődé­si foka, műveltsége, éghajlati viszonyai, nemzetközi vonatkozásai szerint különféleképpen alakult és alakul még ma is át. Íme, az abszolútnak átalakulá­sa a relatívnak számtalan fokozata szerint. Az igazság abszolút, a jog rela­tív; az igazság örök és változhatatlan; a jog időleges és folyton változó; az igazság isteni, a jog emberi. És minél messzebb távolodik el az emberi civilizáció az Ősforrástól, annál nagyobb lefokozottságban jelentkezik az „igazság” eszméje a különféle jogrendszerekben.

    A teokratikus kormányformájú államokban a törvénykezés az isteni dol­gok vezetőinek kezeibe volt letéve, mert az igazság kiszolgáltatását isteni funkciónak tekintették, és csak később, midőn az állam dolgai lassankint kü­lönváltak az egyház dolgaitól s a kormányformák megváltoztak, keletkeztek a jogrendszerek és épültek fel a jogállamok, melyek fennen hangoztatják a törvény előtti teljes egyenlőséget nemre, vallásra, foglalkozásra, társadalmi állásra való tekintet nélkül.

    És sajátságos szimatja, van a mi magyar nyelvünk géniuszának. Míg a többi európai nyelvek mind jogról, törvényről, jogszolgáltatásról szólnak: „Gerichtsbarkeit”-ról, „Jurisdictio”-ról, „Justitia”-ról, addig magyarul még mindig „Igazságszolgáltatásról” beszélünk, és talán öntudatlanul, talán számítás nélkül, de bizonyára nem indokolatlanul beszélünk magyar „igazságügy”-ről és magyar „igazságszolgáltatás”-ról, nem pedig „jog­ügyiről és „jogszolgáltatás”-ról.

    Sajnos, ez az ősi erény is kiveszőfélben van. A formáért ugyan nem volna kár, de a lényeg, az „igazság” kiszolgáltatása nem épp jó állapotba jutott és van jelenleg. Honnan ez az általános feljajdulást okozó, feltűnő jelenség most, a rohamos haladás, a politikábani lázas igazságkeresés korszakában?!

    (Kormányfői kijelentés 2005. július 5-én a Kossuth Rádióban: „A közmé­diának nem az a felelőssége, hogy visszhangozza a politikusok szavait, ha­nem az, hogy keresse az igazságot, és ha úgy látja, hogy valaki nem mond igazat, akkor azt mondja, hogy többet hazugsághoz nem adok teret.” – Magyar Nemzet, 2005. július 6. 3. old.)

   A szabadok:

    Onnan, hogy ez a haladás csak látszólagos, mert ahelyett, hogy az igazság ősforrásához vezetne, ellenkező irányt vesz, s inkább eltávolodik attól; onnan, hogy a hitetlenség társadalmunkban ijesztő arányokat ölt; onnan, hogy a hitetlenség együtt jár a lelkiismeretlenséggel, lelkiismeret nélkül pedig a legtökéletesebb emberi törvény is hamis ítélkezésre vezet. Bárhogy okoskodjanak és szépítgessék a dolgot a materialista moralisták és etikusok – mert ilyenek most bőven vannak – hit nélkül nincs lelkiismeret, lelkiismeret nélkül nincs becsületesség és őszinteség, e nélkül pedig lehe­tetlen közelebb férkőzni az igazsághoz. A tiszta igazság pedig csak az evangéliumban található fel, Jézus szavaiban. És mert az isteni igazság szabadságot, az emberi jog pedig rabságot jelent, jelszavunk nem lehet más: vissza, a jogtól az igazsághoz, az igazság ősforrásához! Hiszen világosan és félreérthetetlenül megmondta a Megváltó: „Az igazság fog benneteket sza­badokká tenni.”

A MEGVÁLTÓ IGAZSÁGA!

Az Evangéliumok a spiritológia tükrében – LUKÁCS. Bevezető tanulmányokból. Pataky Árpád: Igazság és Igazságosság II.. Befejező rész

ETIKAI SPIRITIZMUS – Válogatott gondolatok az Evangéliumi spiritizmus megéléséről – Szerkeszti: Szántai József.