FORSBOOM: EMANUEL

Kardec és Adelma után Emanuel ?

Az elmúlt hét valamelyik napján az Égi Világosság régebbi számait szkenneltem. Ilyenkor néhány oldalanként belepillantok a szkennelésbe, hogy megfelelő-e. Az egyik ilyen alkalomkor olvasom, hogy Forsboom halálának kapcsán emlékezett meg Havas Andor rövid, egyoldalas írásában az Emanuel c. könyv közlőjéről. (1901)
Eközben telefont kaptam, Szántai-Kis Jóska egyebek mellett beszélt arról, hogy Emanuelt másodszor olvassa és méltatlanul elfeledett (kihagyott?) közlője Forsboom a szelemvilági lényeges gondolatoknak.
De hisz nincs elfeledve, gondoltam, Reiner Ágoston ki is adta ezt a könyvet?
Újrakezdtem az olvasását.
Bizony szükséges előhozni a világosabbra.

Mielőtt azonban belekezdenénk a „csemegézésbe”, előzetesen néhány szó a szerzőről és a magyarországi képviselőjéről, Havas Andorról.

Idézet Havas Andor előszavából az 1923-as bővített kiadásból:

„Majdnem negyedszázada annak, hogy Emánuel szellem írómédiumi úton közvetített nyilatkozatai magyar fordításban megjelentek. Az első kiadás már régen elfogyott, a „Szellemi búvárok pesti egylete” tehát spiritiszta olvasó közönségünk óhajtásának tesz eleget, amikor ezt a második, tetemesen bővített kiadást közreadja. Az eredeti németnyelvű kiadás 1898-ban Münchenben jelent meg, melyet Forsboom Bernát tett közzé. Forsboom fiatalabb korában az akkori felfogás szerinti modern materialista világnézet híve volt. Egy alkalommal, több mint húsz évvel az e könyvvel közzétett első szellemi nyilatkozat előtt, Forsboom, amint ezt nekem elbeszélte, Bécsben találkozott Hellenbach Lázárral, aki akkor lelkes előharcosa volt már a spiritizmusnak és lelkesedve beszélve neki kedvenc témájáról, meghívta őt egy spiritiszta ülésre, melyre éppen akkor menendő volt. Forsboom nagy kétellyel fogadta Hellenbach szavait, de kíváncsisága mégis reábírta őt, hogy elmenjen az ülésre.
Az említett ülésen tapasztalt szellemi jelenségek által meggyőzött Forsboom ezután több mint húsz éven át minden idejét a spiritizmus tanulmányozására fordította. Nem kímélt sem költséget, sem fáradságot, hogy az akkor Európa különböző országaiban fel-feltűnő médiumokat felkeresse és tanulmányozza. Ekképp volt már előkészülve, amikor 1890-ben felkereste lakásán egy fiatal gárdatiszt és arra kérte Forsboomot, hogy vegye át egy spiritiszta kör üléseinek vezetését, mivel unokanővére, a kör írómédiuma útján ott jelentkező, s magát Emánuelnek nevező magas szellem azt kívánja, hogy Forsboom tegyen fel kérdéseket, amelyekre válaszolni fog. Forsboom a legnagyobb készséggel felelt meg a felhívásnak és az eredményt „Kundgebungen des Geistes Emanuel – 1890-1897” (Emánuel szellem nyilatkozatai – 1890-1897) című könyvben adta ki. Mikor Forsboom Bernátot 1899 év végén Münchenben felkerestem, és vele megismerkedtem, már igen törődött ember benyomását tette reám, de szeme lelkesen felcsillámlott, mihelyt Emánuel szellemnyilatkozatairól vagy médiumáról kezdett beszélni”

És az első kiadás előszavából Forsboom München 1897:

” Hát vajon a Földre hozott legfelségesebb kijelentésnek, a krisztusi kijelentésnek, nem kellett-e a visszautasításoknak, ellenmondásoknak, üldözéseknek és a helytelen felfogásoknak elkerülhetetlen esélyein keresztülmennie? Mégis mindennek a meggondolása sem téríthetett el attól az elhatározásomtól, hogy Emánuelnek összhangzó, önmagával soha ellenmondásba nem jövő tanításait azokkal a számtalanokkal megismertessem, kiknek jelenlegi szükségeit relatív igazságaikkal kielégítik, akiknek lelkében valami hasonló szunnyadozik, s akik nyugtalan vággyal törekszenek arra, ami tisztán látott céljával öntudatukban él.
Ennek az évek hosszú során folytatott közlekedésnek az eredménye, logikus felépítésében magasabb távlatokba, ez idő szerinti felfogásunk határán túl enged bepillantani és ösvényről ösvényre utat törve, ezeket járható, biztos utakká változtatja. Sokan mosolyogni fognak rajta, mások rokonszenvvel fogadják, mert hathatós segítségük lesz nekik hazavezető útjukban.
Emánuel, a mi biztos vezetőnk a szellemi magaslatokon, ezt mondja nekünk: ,,Mi, szellemek, örülünk, ha a csűrjeinkből származó minden jó és igaz kis magocska Földetekben meggyökeresedik, s habár sok nem is csírázik ki, ez nem gátol meg minket, hogy mind több és több magot hintsünk szét abban a biztos tudatban, hogy minden talajnak megjő a maga tavasza, amelyben bizonyos törvények a lappangó életet csírába hajtják és megérlelik.”

Majd Havas Andor nekrológja az Égi Világosság 2. számából

1901 január 15

„Forsboom Bernát az „Emánuel szellemnyilatkozatai “-nak kiadója e hónap 9-én Münchenben 77 éves korában meghalt.
Akik személyesen ismerték azt a nagytudásu, az igazság kutatásában megerősödött hitü és törhetetlen akaratú férfiút, azok előtt örökre felejthetlen lesz az ő emléke.
Hogy mi volt a szellemi mozgalom ez egyik legkiválóbb harczosa pályája kezdetén, az nem függ össze az ő több mint 25 éves, fáradhatlan munkásságával, amelyet a spiritizmus etikája körül kifejtett. Nekem, akit barátságával kitüntetett, többször röviden, de elég jellemzően úgy vázolta előéletét, hogy materialista volt.
Egész váratlanul oly meggyőző és mondhatni materiális bizonyítékot kapott a szellemvilág létezéséről, hogy egész világnézete alapjában megingott. Erős vágy támadt fel benne a kétségtelenül létező rejtély kutatására és felderítésére.
És, amint mondá, e nappal kezdődött a spiritizmus terén kifejtett munkássága.
Materialista létére akkor a materiális bizonyítékok érdekelték. Nem kiméit sem fáradságot, sem költséget, hogy a különféle médiumokat, még az oczeánon túl is- felkeresse és a jelenlétükben tapasztalható tüneményeket tanulmányozza.
És valóban alig van valaki, aki e téren annyit tapasztalt volna, mint Forsboom. De ez irányban kifejtett nagy tevékenysége mind csak előkészület volt ama nagy feladatok, mondhatni élethivatása teljesítéséhez, melyet Emánuel szellemnyilatkozatai gyűjtésével és közzétételével oly fényesen oldott meg.

Aki figyelemmel olvasta e nagybecsű könyvet, annak bizonyára feltűnt az idevágó irodalomnak a kérdésekben megnyilatkozó alapos ismerete és az önállóan gondolkodó fő szívós ragaszkodása az igaznak ismert álláspontokhoz, melyet Emánuelnek pontról-pontra kellett meggyőzni. Ilyen ismeretekkel és minden iránt, amit a logikája és benső érzése még igaznak el nem ismert, kételyekkel telt főre volt Emánuelnek szüksége, hogy a spiritizmus filozófiájának az a remekműve létrejöhessen, amely még sokáig világitó fáklyája lesz az emberiségnek. Az, hogy e fáklya ragyogó fényét ma még kevesen látják, mitsem változtat a dolgon. Minden szellemi mozgalom kezdetét csak kevesen ismerték fel és csak később, amikor az emberiség a benne rejlő kincset mindinkább megismerte, vált az, úgyszólván, közkincsévé.
Nem tesz semmit. Munkásságod gyümölcsét azok fogják élvezni, akikkel a szellemek szolidaritásának felismert örök törvénye szerint tudtad, hogy össze vagy kapcsolva. […]”

A minap felmerült kérdésre – vajon mi a földi élet célja? – Forsboom 1897-ből hozza a választ Emanuel segítségével:

„Az emberiségnek az a rendeltetése, hogy összekötő kapocs legyen a magas és alacsony szellemvilág között, hogy a jót és igazat a felsőbbektől átvegye, és az alsóbbaknak átadja. A magast az alacsonytól a szellemvilágban törvény választja el, de a kettőnek érintkeznie kell, hogy a kiegyenlítődés létrejöhessen. Az anyag a bukás következménye; Isten kegyelme azonban kiterjesztette ezt a következményt is, és így megvan az anyagban a magas és alacsony közötti közlekedés lehetősége. Istenadta nyelvvé lett ez, amelynek egymás megértését olyanok között is lehetővé kell tennie, akik a különböző nyelveket nem érthetnék meg. Az emberi ruha (a test) olyan szellemfokozatokat kapcsol össze, melyek saját otthonukban el vannak választva egymástól. Az emberiségnek e feladatát a spiritualistáknak kell felismerniük, és az ismeret erejével kell törekedniük ennek betöltésére. Ma még csak a fősereg előőrseit küldték ki. Tudnotok kell, hogy az egész teremtett világot egy feladat köti össze, mint ahogy az egész teremtett világ elé egy célt tűztek ki, amelyet minden életatomnak el kell érnie. A feladat a megváltás és a megszabadítás, az eltévelyedetteknek a törvény útjára való visszavezetése. Ahogy benneteket a cél és az út egysége köt össze, úgy a nektek nyújtott tan egysége is be fog következni; mert a szellemi segítség hatalmas áramát fogjátok ezáltal magatokra irányítani. A törekvés egysége, a segélynyújtás iránti önzetlen vágy, ismeretekben már gazdag szellemeket fog hozzátok levonni, és a szellemi előrehaladásban a tanok különbsége meg fog szűnni.
De ne kívánjatok a csírázás idején már virágot és gyümölcsöt látni. A spirituális mozgalom hordereje oly messze ható, hogy azt ti, kicsiny emberek, megközelítőleg sem vagytok képesek áttekinteni. Földeteken csak most indult meg a kezdete; jóllehet emberek lakják, de majdnem kizárólag olyanok, akiknek rendeltetésük és céljuk felől tudomásuk sincs. Az embereknek ismeretekben való gyengesége szintén gyenge ismerettel bíró szellemcsoportot von le magához, mert a törvény rendületlenül áll, hogy a hasonló a hasonlóhoz vonzódik. Küldtek hozzátok egyes tanító szellemeket, s az egyes emberek a hangjai ezen szellemeknek. Azonban még csak egyes lángok villannak fel Földeteken, de majd egykor a világosságnak teljes mértékben kell azt elöntenie. E lángot az egyik sárga, a másik kékes színűnek látja, és elszomorodik a színkülönbség felett, ahelyett, hogy belátná: a színkülönbség csak a fénytörés következménye, és minden tört fény a majdan elérendő tökéletességben ismét egyesülve, színtelenül fog sugározni. Azon legyetek tehát, hogy az egy célra törekvés és lehetőleg tiszta ismeret kössön össze titeket egymással, s önzetlenség, segély utáni vágy legyen a törekvésetek, amelyből a tan egysége, mint következmény fog kinőni. A segélynyújtás különböző; a médium által az alacsony fokon álló szellemnek nyújtott segítség csak egy módja a segedelemnek. Tartsátok mindig szem előtt a nagyot, az egységet és óvakodjatok attól, hogy a nagy láncolatnak egy szemét felismerve, annak nagyobb fontosságot tulajdonítsatok, mint a szomszédos láncszemeknek.[…]”