Összefüggések bennünk és a világban a Névtelen szellem mondataira.
Az őrangyalok
Bizonyára tudjátok, hogy Évi hatalmas erővel, hozzáértéssel és intuícióval válogatja az általa szerkesztett POZITÍV GONDOLATOK című heti lelki segítséget. És remélem élvezitek is.
Nemrégiben volt egy (engem) „megütős gondolata”, – „A szellemi és lelki erők hatása az alsóbbrendű erők világára” – címmel. Ez még nem akkora hír, de a kép (festmény) amit hozzáválogatott! A festményreprodukció annyira vonzó volt számomra (ahogy most is az), hogy nem bírtam megszabadulni tőle. Visszatértem a képre és mindannyiszor elolvastam a Pozitív gondolatot is, ha már ott vagyok…
Ezt olvasom sokadszorra…
„Ha valakit egy szent lelkesedés, egy szent törekvés hat át, és ez a lelki érzése az egész sejtvilágát átitatja, annak az egész lelki teste megváltozik, benne ég abban a gondolatban, érzésben, vágyakozásban. Így ha nemes, tiszta, szent törekvések hatnak át benneteket, akkor azok nemcsak a lelketekben, hanem ha azzal hosszabb időn keresztül foglalkoztok, a ti éteri testetek sejtvilágában is változásokat hoznak létre.” – Ezotériàk II., A szellemi és lelki erők hatása az alsóbbrendű erők világára II. – Eszter médium

Hogy is mondja a Névtelen?
„Ha valakit egy szent lelkesedés, egy szent törekvés hat át, (…) egész lelki teste megváltozik…”
Gondoltam: egy életem-egy halálom ennek a festménynek jobban utánanézek. Ne piszkáljon tovább csak úgy ok nélkül…
És ha nem is napokig, de órákig tartó kutatás következett. Szerettem volna látni a festőt (festőnőt). Leginkább őt. Ki az alkotó? Honnan az intuíció?

Kerestem egy képet Boyce-ról. Láthassam, ki volt ő. Sehol semmi. Semmit nem találtam, holott a férje is egy Preraffaelita kiváló festő. Henry Tanworth Wells. Feltúrtam az internetet: ott se semmi. A Wikin van egy festményről készült kicsiny fotó, ahol mindketten szerepelnek a férjével, de olyan kicsi, hogy semmit nem lehet látni belőlük. Ez Henry Tanworth Wells (1828-1903) – Boyce férje – festménye. Pontosabban az arról készült fotó. Amit egy évvel felesége halála után festett 1862-ben. És persze azért kicsiny, mert Wells miniatűrfestő volt!!! Mint utóbb megtudtam.
Végre nagy nehezen találtam egy rajzot róla.

Joanna Boyce Wells (1831-1861)
Tizenegy éves korában kezdte el hivatalos rajztanulmányait. Wells (a leendő férj) először 1849-ben találkozott Joanna Mary Boyce-al az észak-walesi Betws-y-Coedben, ahol a nő David Cox festőnél tanult. A férfi elintézte, hogy 1851-ben bemutassák Boyce-nak, és 1855-ben megkérte a kezét. A nő ezt elutasította, mondván, szabadon akarja folytatni az életművét. A férfi nem tágított és eljegyezték egymást, de Boyce apja halála után az anyja rábeszélte, hogy változtassa meg a véleményét, és Joanna visszaadta az eljegyzési gyűrűt. Wells továbbra sem adta fel, és továbbra is leveleztek egymással. 1855-ben mindketten olaszországi körútra mentek. 1857. december 9-én házasodtak össze. Két lányuk született, Alice Joanna Street és Joanna Margaret Hadley. Boyce négy év házasság után, 1861-ben, harmadik gyermeke születését követő szövődményekbe halt meg 29 évesen. Utolsó befejezett festménye, az Isten madara, (vagy „Te Isten madara”) a festőállványán maradt. „A halála évében festett műben Boyce szó szerint (és prófétai módon) néz szembe saját halandóságával. És az arckifejezés – könyörtelen.” – írják többek között róla a méltatásokban.
És megdöbbentett a festmény születésének folyamata is…
Guercino (Giovanni Francesco Barbieri – ismertebb nevén: Il Guercino „a Kancsal”) olasz barokk művész „Angeli Custode” című, festménye ihletett egy költőt; Robert Browningot – ebből született a The Guardian-Angel az „Az őrangyal” című verse, – majd ebből ihletődött Boyce Thou Bird of God „Te Isten madara” című képe.
Fantasztikus!
A művészek




.
A művek



Itt pedig a mindent átható két mondat a Névtelen szellemtől
„Ha valakit egy szent lelkesedés, egy szent törekvés hat át, és ez a lelki érzése az egész sejtvilágát átitatja, annak az egész lelki teste megváltozik, benne ég abban a gondolatban, érzésben, vágyakozásban. Így ha nemes, tiszta, szent törekvések hatnak át benneteket, akkor azok nemcsak a lelketekben, hanem ha azzal hosszabb időn keresztül foglalkoztok, a ti éteri testetek sejtvilágában is változásokat hoznak létre.„ Névtelen szellem – Ezotériàk II.
És, hogy a ránk vonatkozó rész nehogy kimaradjon: mikor is történik mindez? A festmény 1861-ben születik amikor az egész világon ébredezik a spiritizmus. Adelma akkor éppen 21 éves, benne pedig éledezik a médiumitás. Nincsenek véletlenek?