LATENS SPIRITISZTÁK – Tóth Béla

LATENS SPIRITISZTÁK – Tóth Béla – aki „előbb-utóbb a mi táborunkba tartozott volna.”

Tóth Béla (1857–1907) magyar újságíró, filológus, művelődéstörténész, író és műfordító. Róla az a hiedelem járta az Egyesületi körökben, hogy támadásai kifejezetten jót tesznek a spiritisztáknak, mert írásai egy látens (lappangó) spiritiszta gindolatait tükrözik. Halálakor glosszázták is, melyben sajnálatukat fejezték ki, afölött, miszerint nem kellett volna még sokáig élnie, hogy jó spiritiszta lehessen belőle.
1902-től a Pesti Hírlap tárcarovatában támadta rendszeresen a spiritisztákat. 1903-ban pedig külön könyvet is kiadott a spiritizmus lejáratására.
A spiritizmusról c. könyvében tucatoldalakon keresztül foglalkozik az asztaltáncoltatás mikéntjével. Ebben a könyvében ügyet sem vetve a Szellemi Buvárok könyveinek mondanivalójára.

„Ez a könyv nem bolygat sem vallásos hitet, se bölcselmi meggyőződést. A lélek életének nagy kérdésével egyáltalán nem foglalkozik. Czélja csak az, hogy egyrészt magyarázatát adja a spiritizmus tüneményeinek, melyeket annyi jóhiszemű és művelt ember itél természetfölöttieknek; másrészt pedig be akarja mutatni azokat a fogásokat, melyekkel a szemfényvesztő médiumok élnek. Szűkre szabott terünkön lehetetlen kiterjeszkednünk a spiritizmus egész történetére.”

Tóth Béla úgy ismerte a szellemtant mint kevesen a legfelkészültebbek közül.

Furcsa viszonyát – a se vele, se nélküle bizonytalanságát – a másik oldal jó szemmel észrevette. 1902-ben jelent meg egy rövid cikk az Égi Világosság hasábján Tóth Béla spiritiszta címmel, amelyben az ismeretlen szerző azt állította, hogy “retteg a spritizmustól, de nem tud tőle megszabadulni: sőt azt hiszem – így a szerző –, hogy mindig arról álmodik (…) Ő az, aki (…) az emberek figyelmét fölkelti.”
A cikk névtelen írója végül annak a reményének adott hangot, hogy Tóth Béla végül “mint megnyilatkozott spiritiszta fog meghalni”. Amikor aztán valóban meghalt, az Égi Világosság nekrológgal búcsúztatta el, sajnálkozván halálán,mivel “előbb-utóbb a mi táborunkba tartozott volna.”

*

A Tóth Béla és Wolkenberg képviselte egyház után még az orvosi, pszichológusi kar is megtámadta a spiritizmust. 1902-ben az Orvosok Lapjában Donáth doktor és Ranschburg Pál a szellemidézés betiltásáért szállt síkra, mert „nemcsak a hipnotizmus, de a spiritiszta ülések is az idegrendszer súlyos zavarát, különösen hystero-epilepsiát okozhatnak”. A másik fél részéről egy orvos válaszol Ranschburgéknak.
Wajdits Alajos leszögezi, hogy „a pszichiátria spiritizmus nélkül nem tudomány” Merész kijelentése nem meglepő, hiszen – ha nem is a megrögzött spiritiszták eltökéltségével – a legismertebb magyar pszichológus, a későbbi Freud-tanítvány, Ferenczi Sándor is nagy jelentőséget tulajdonított a szellemidéző médiumok pszichikus vizsgálatának.

Tóth Béla szenvedélye a kelet. Szabadságait Isztambulban tölti

„A Budapesti Hírlap két tárcaíróját: Rákosi Viktort és Tóth Bélát a következő csoportban rajzolta le Jankó. A jelenet Rákosi látványos népszínművére, a «Dezentor»-ra céloz. A minaret tetején a müezzin énekét Tóth Béla markírozta, kinek különben is szenvedélye a kelet. Minden szabadság idejét Stambulban vagy az Archipelagusban tölti s mesés dolgokat tud beszélni személyes élményeiről. Mikor megkezd valami elbeszélést, körébe siet az egész szerkesztőség, sztenografálnák, tárcacikkek egész sora kerülne ki előadásából. Vele szemközt a «dezentor» jelmezében (de még a dezertálás előtt) Rákosi Viktor, a közönség kedvelt Sipulusza strázsál. A szerkesztőségben nem áll így glédába, ő ott a pajzán jókedvet, az életet és ötletet képviseli, amikben kifogyhatatlan. Közös szobában dolgoznak Tóth Bélával, az országgyűlési tudósító, Csajthay Ferenc egészíti ki a hármas kollégiumot. E szobából hangzik ki a legtöbb kacaj, onnét kerül ki a legtöbb tréfa, bohó rajz, humorisztikus ötlet.” Magyar Salon, 8. kötet (5. évfolyam, 1887-1888/1) 440–441. o.