OLVASSUK EGYÜTT 38.

ALLAN KARDEC: AZ EVANGÉLIUM A SPIRITIZMUS MEGVILÁGÍTÁSÁBAN

SZELLEM NYILATKOZATOK

Anyagi kegyesség és erkölcsi kegyesség

„Szeressük egymást, és úgy cselekedjünk mással, ahogy mi is kivánnók, hogy velünk cselekedjenek.” Az egész vallás és az egész erkölcstan benne van ebben a két életszabályban. Ha ezeket követnétek idealant, mindnyájan tökéletesek lennétek; nem lenne többé gyűlölet, sem viszálykodás, sőt többet mondok: még szegénység sem lenne, mert minden gazdag asztalának fölöslegéből táplálkozhatnának a szegények, és nem látnátok a sötét külvárosokban – amilyenben utolsó testi életemet töltöttem – szegény asszonyokat, amint maguk után vonszolják mindenben szűkölködő gyermekeiket.

Gazdagok, gondoljatok erre egy kicsit; segélyezzétek javaitokból a szerencsétleneket, adjatok, hogy egykor Isten is adjon nektek jótetteitekért, hogy amikor megszabadultok a földi burokból, egy sereg hálás szellemre találjatok, akik egy boldogabb világ küszöbén fogadnak benneteket.

Oh, ha megértenétek azt az örömet, amelyet éreztem, mikor idefönn találkoztam azokkal, akiket utolsó életemben lekötelezhettem!

Szeressétek hát felebarátaitokat,

mert immár tudjátok, hogy a szerencsétlen, akit visszautasítotok, talán testvéretek, talán atyátok, talán barátotok volt, akit most eldobtok magatoktól és milyen kétségbeejtő lesz majd fölismernetek őket a szellemvilágban!

Bárcsak jól megértenétek, hogy mi az erkölcsi kegyesség, amit bárki gyakorolhat, amely semmi anyagi áldozatba nem kerül, de amelyet sokkal nehezebb a gyakorlatban megvalósítani.

Az erkölcsi kegyesség abban áll, hogy elviseljétek egymás gyöngéit, s ez a legkevesebb, amit ebben az alantas világban tehettek, amelyben pillanatnyilag testben éltek. Higgyétek el nekem, nagy érdem hallgatni tudni, s beszélni engedni tudatlanabbat is, és ez is egyik formája a kegyesség gyakorlásának. Süketeknek lenni, mikor csipkedő szó lebben el a gúnyolódás184 hoz szokott ajkakról. Nem látni meg a gúnymosolyt, amellyel olyan emberek fogadnak benneteket, akik – gyakran tévesen – fölöttetek állóknak tartják magukat, holott a szellemi életben, amely az egyedül reális élet, néhányan ettől nagyon is távol állnak. Íme, ez az érdem, és pedig nemcsak az alázatosság, de a kegyesség érdeme is, mert nem jegyezni meg mások igazságtalanságát: ez az erkölcsi kegyesség.

Ez azonban ne akadályozzon meg titeket a kegyesség másik formájának gyakorlásában se; de mindenek fölött arra vigyázzatok, hogy meg ne vessétek felebarátaitokat, jusson eszetekbe, amit már mondottam: mindig arra gondoljatok, hogy az a szegény, akit visszautasítatok, talán nektek nagyon kedves szellem volt, aki most alacsonyabb sorsban van, mint ti. Én viszontláttam egyet itt a földi szegények közül, akit szerencsére alkalmam volt néhányszor megsegíteni, s akihez most én fordulok segítségért.

Emlékezzetek arra, amit Jézus mondott, hogy testvérek vagyunk, és erre gondoljatok mindig, mielőtt visszautasítanátok a fekélyest vagy a koldust. Isten veletek, gondoljatok azokra, akik szenvednek és imádkozzatok. (Rozália nővér. Paris, 1860.) *

*

Barátaim, hallottam, amint némelyek közületek azt mondták: Hogyan gyakorolhatom a könyörületességet? Hiszen még magamnak is hiányzik gyakran az, amire szükségem, van?

A könyörületesség, édes barátaim,

különbözőképpen gyakorolható; tehetitek azt gondolattal, szavakkal és cselekedetekkel. Gondolattal úgy, ha imádkoztok azokért az elhagyott nyomorult szellemekért, akik a földtől elváltak anélkül, hogy a szellemi világosság feltárult volna szellemi szemeik előtt. A szívből eredő ima mindig könnyít rajtuk. Szavakkal gyakorolhatjátok úgy, ha embertársaitoknak jóakaratú tanácsokat adtok. Akik a kétségbeesés és a nélkülözések által elkeserítve, a Magasságbelinek nevét káromolják, mondjátok nekik: „01yan voltam én is, mint ti, szerencsétlennek éreztem magamat én is, de 185 hittem a spiritizmusban, s ez megnyugvást hozott számomra”. Azoknak, akik aggkorukban úgy nyilatkoznak előttetek, hogy minden hasztalan már rájuk nézve, mert életpályájuk végén vannak és meghalnak úgy, amint éltek, mondjátok: „Isten mindenkivel szemben igazságos mértékkel mér, gondoljatok az utolsó óra munkásaira”! A környezetük által bűnbe ragadott, az utcán kószáló, s a rosszra hajló gyermekeknek mondjátok: „Kedveseim, Isten lát titeket!” És ne átalljátok nekik gyakran ismételni e kedves szavakat, mert amikor e szavakat ismételve hallják, zsenge elméjükben megfogamzódhatnak intelmeitek, s a kis csavargókból még derék emberek lehetnek. Ez is könyörületesség.

Többen ezt is mondják közületek: „Oh, olyan sokan vagyunk a földön, Isten nem láthat mindannyiunkat.” Halljátok csak barátaim: ha hegycsúcson állotok, nemde tekintetek felöleli a milliárd homokszemet, amely ezt a hegyet borítja? Nos, Isten is így lát benneteket. Meghagyja szabad elhatározásotokat, mint ahogy ti sem akadályozzátok meg, hogy ama porszemek el ne széledjenek a szélben, mely őket szétszórja; azonban Isten az ő végtelen könyörületességében őrszemet állított szívetek mélyére s ez a l el k ii smeret. Hallgassatok rá, tőle csak jó tanácsot kaptok. Olykor elnémítjátok, szembeállítván vele a rossznak szellemét, s akkor ő hallgat. De legyetek meggyőződve, hogy ez az elaltatott őrszem azonnal hallatja a hangját, mihelyt bepillantani engeditek lelketek sötétebb helyeibe. Kérdezzétek és hallgassatok rá, és gyakran vigaszra leltek abban a tanácsban, amit tőle kaptok. Barátaim, minden új ezrednek zászlót ad a tábornok; részemről Krisztusnak ezt a parancsát adom nektek: „Szeressétek egymást.” Fogadjatok szót e parancsnak, gyülekezzetek e köré a lobogó köré és megtaláljátok benne a vigasztalás örömét. (Egy őrszellem. Lyon, 1860.)

A jótékonyság

A jótékonyság, barátaim, már e földön képes szíveteknek a legtisztább és legszelídebb örömet és élvezetet nyújtani, s ezt 186 az örömet sem lelkiismereti furdalás, sem közöny nem zavarhatja meg. Oh, bárcsak meg tudnátok érteni mindazt, ami magasztos és lélekemelő a nemes emberek nagylelkűségében, mely érzelemnél fogva az ember másokra ugyanazzal a szemmel tekint, mint saját magára, és még önmagát is képes ruhájától megfosztani, csak hogy szűkölködő testvérét befödje. Vajon van e boldogabb foglalkozás annál, amellyel másokat boldoggá teszünk? És mely ünnepeteket lehetne hasonlítani ahhoz az örömteljes naphoz, amelyen ti, mint Isten megbízottai egyik másik szegény családnak, amely eddig csak az élet hajait és keserűségeit ismerte, nyomorát megenyhíthetitek? Milyen végtelenül boldogító látni, amikor elhervadt arcukon felcsillan a remény, mert a szerencsétleneknek kenyerük sem volt, és a gyermekek, akik nem tudják azt még felfogni, hogy a földi élet tulajdonképpen csak szenvedés, – sírva-ríva ismételgették az anyjuk szívét éles tőrként marcangoló szavakat: Éhes vagyok! Oh értsétek meg, hogy minő lelki gyönyörűsége van annak, aki újból feltámadni láthatja az örömöt ott, ahol egy pillanattal azelőtt még kétségbeesést láttatok. Értsétek meg, hogy milyen kötelességeitek vannak testvéreitekkel szemben! Menjetek, menjetek eléje a boldogtalanságnak, és menjetek mindenütt segítségére a rejtett nyomornak, mert ez a legfájdalmasabb. Menjetek szeretteim, és emlékezzetek a Megváltó ama szavaira: Ha egyet a kicsinyek közül felruháztok, velem teszitek azt.

Oh te minden erényt felölelő szeretet, te fogod vezetni a népeket boldogságuk felé, mert csak akkor teremtenek maguknak tartós örömöket úgy a jövőben, mint e földi száműzetésben, ha téged gyakorolnak. Te léssz vigaszuk, s előíze azoknak az örömeknek, amelyeket egykoron együttesen fognak élvezni mennyei Atyjuk, a szeretet istenének keblén. Te vagy az isteni erény, amely egyedül volt képes boldog pillanatokat szerezni nekem földi életemben. Bárcsak ti, kik még testben vagytok, hinnétek barátotok szavának, aki e szavakkal fordul hozzátok: Keressétek szívetek nyugalmát a szeretetben, ebben találjátok 187 fel lelketeknek megelégedését és találtok orvosságot az élet minden viszontagságaiban. Oh, mielőtt sorsotokért Istent vádolnátok, nézzetek azokra, akik alattatok vannak. És lássátok mennyi nyomor vár enyhítésre, hány szegény gyermek él szülők nélkül, hány aggastyán van, akinek hiányzik a segítő baráti kéz, és amikor a halál hívja, nincs senki, aki szemét lezárná. Mennyi jó cselekedetre lenne szükség! Oh ne panaszkodjatok, hanem ellenkezőleg! Adjatok hálát az Istennek, és pazarul, tele kézzel szórjatok vonzalmat, szeretetet, pénzt azoknak, akik megfosztva e világ javaitól, szenvedésben és elhagyatottságban sínylődnek. Már itt lenn élvezni fogjátok a szeretettel végzett jó cselekedetek boldogító örömeit. (Adolf, algeri püspök. Bordeaux, 1861.)

*

Legyetek jók és könyörületesek,

ez a menny kulcsa, mely a kezetekben van. Az örök boldogság ebben összpontosul: szeressétek egymást! A lélek csak a felebaráti szeretettel emelkedhetik szellemi régiókba, és csak a szeretet felbuzdulásában talál vigaszt és boldogságot. Legyetek jók, támogassátok testvéreiteket. Félre az önzés rút nyavalyájával és a teljesített kötelesség nyissa meg előttetek az örök boldogság kapuját. Kinek nem dobogott még a szíve a benső örömtől, amikor odaadó tettről, vagy igazi szeretetből fakadó cselekedetről hallott beszélni? Hacsak oly gyönyöröket keresték, amelyeket a jó cselekedetek szülnek, a szellemi haladás útján vagytok. A példák nem hiányoznak, csak a kellő jóakarat ritka. Tekintsetek történelmetek derék embereinek sorozatára, akik iránt kegyeletes emlékkel kell viseltetnetek.

Nem beszélt e Krisztus mindarról, ami csak a szeretet és könyörületesség erényeire vonatkozhat? Isteni tanításait miért teszitek félre? Miért zárjátok el fületeket ez isteni szavak elől, és szíveiteket az ő elvei elől? Azt óhajtanám, hogy több érdeklődéssel, nagyobb hittel olvasnátok az evangéliumot. Az emberek elhanyagolják ezt a könyvet, üres szónak s holt betű188 nek tekintik azt, átadván a feledésnek ezt a csodálatraméltó törvénykönyvet. Pedig minden bajotok abból származik, hogy akarattal félreteszitek az isteni törvénynek ezt a gyűjteményét. Olvassátok Jézus odaadásának eme lángoló lapjait, és elmélkedjetek fölöttük!

Ti erősebb lelkűek övezzétek fel magatokat,

ti gyengébbek szelídségetekből és hitetekből kovácsoljatok fegyvert, hogy meggyőző erőtök gyarapodjék, s több kitartásotok legyen az új tan terjesztésében. Mi csak bátorítással szolgálhatunk nektek, csak azért jöttünk, hogy buzgóságotokat és erényeiteket ösztönözzük, amint Isten nekünk megengedi. Nektek azonban a saját akaratotokra is éppúgy szükségetek van, mint Isten segítségére. A spiritizmus ösztönzései csak a behunyt szemek és érzéketlen szívek megnyitására valók.

A szeretet az az alaperény, amelyen a földi erények egész épülete nyugszik. Nélküle a többi erény semmis. Szeretet nélkül jobb sorsot várni nem lehet, és nélküle megszűnnek azok az erkölcsi érdekek, melyek minket hozzátok vezetnek. Szeretet nélkül nincs hit, mert a hit nem más, mint olyan tiszta sugár, mely csak a szeretettel eltelt szívből sugározhat ki.

A szeretet minden világ üdvösségének horgonya, a Teremtőnek legtisztább kiáramlása, legsajátosabb erénye, melyet a teremtésnek ad. Hogyan lenne félreismerhető ez a legfőbb jóság? És minő romlott lenne az a szív, amely ezt tudva, ezt az isteni érzést elnyomni vagy visszautasítani akarná? Melyik gonosz gyermek volna az, aki a szeretet édes érzésével szemben dacoskodnék?

Saját tetteimről nem akarok itt nyilatkozni, mert a szellemeknek is szerényeknek kell lenniük, ha a saját dolgaikról van szó; de azt hiszem, én kezdeményeztem egyikét azoknak a dolgoknak, amelyek leginkább vannak hivatva felebarátainkon segíteni. Gyakran látok oly szellemeket, akik megkezdett munkámat misszióképpen folytatni kívánják. Látom szende nővéreimet jámbor és istenes szolgálatukban, látom őket, amint az önfeláldozásnak és az odaadásnak általam aján189 lott erényeit örömmel gyakorolják. Nagyon örülök, amikor látom, hogy az emberek mennyire becsülik emiatt őket, és küldetésüket mennyire szeretik, és örömest támogatják. Egyesüljetek hát ti is jó és erős akaratú emberek, s folytassátok a szeretet terjesztésének ügyét, és a jutalmat már az erény gyakorlása közben megtaláljátok. Hiszen nincs nagyobb szellemi öröm, mint amit ez az erény nyújt már a jelen életben is. Egyesüljetek, szeressétek egymást Krisztus szellemében! Úgy legyen! (Páli szt. Vince*) Paris, 1858.)

*

Nevem könyörületesség;

én vagyok a főút, mely Istenhez vezet. Kövessetek engem, mert én vagyok a cél, mely felé mindnyájatoknak törekednetek kell.

Szokásos körutamat tettem ma reggel és vérző szívvel szólok hozzátok: Oh barátaim, mennyi nyomorúságot, mennyi könnyet láttam, s mennyi tennivaló vár reátok, hogy e könnyeket mind felszántsátok! Hiába igyekeztem vigasztalni a szegény anyákat, akiknek fülébe súgtam: Bátorság, vannak még jó szívek, melyek őrködnek felettetek; nem vagytok elhagyva, csak türelem! Van Isten, és ti az ő szerettei és kiválasztottal vagytok! Úgy látszott, hogy meghallottak és tétovázó szemüket felém fordították. Szegény arcukról leolvastam, hogy testük, a szellem zsarnoka éhezik, és ha szavaim őket egy kicsit fel is vidítják, azzal még nem telik meg a gyomruk. Mindamellett ismételgettem: Bátorság, bátorság! Akkor egészen fiatal szegény anyát láttam, ki kisdedét kezében tartva, az üres térségi felé nyújtotta őt, mintegy kérve, hogy vegyem pártfogásomba a szegény kis teremtést, mert sovány melléből nem képes őt kellően táplálni.

Máskor, barátaim, szegény aggastyánokat láttam munka, s csakhamar menedékhely híján, kitéve a nyomor minden kínjának. Szégyellték nyomorukat, s a járókelők könyörületességét* nem merték igénybe venni, mert még sohasem koldultak. És én, aki semmi anyagival sem rendelkezem, helyettük koldultam, s elindultam ösztönözni a jóakaratot, megindult szívvel igyekeztem a nemesen gondolkodó s együtt érző szíveknek jó gondolatokat sugalmazni. Ezért jövök hozzátok is, hogy figyelmeztesselek azokra a szerencsétlenekre, kiknek szekrényük kenyér, tűzhelyük tűz, és ágyuk takaró nélkül van. Nem mondom, mi a tennivalótok. A kezdeményezést jó szívetekre bízom, mert ha kötelességeiteket én szabnám meg, jó cselekedeteitekért nem volna érdemetek. Csak annyit mondok hát: Én vagyok a könyörületesség, és szenvedő testvéreitekért felétek nyújtom kezemet.

De ha kérek, adok is, és sokat adok, nagy lakomára hívlak meg benneteket és „karácsonyfát” hozok nektek, mely mindnyájatokat kielégít. Nézzétek mily szép, s menynyi virág és gyümölcs van rajta! Rajta, rajta, szedjetek mindannyian gyümölcsöt a fáról, melynek neve: jótékonyság. Végzett jó cselekedeteiteket aztán én ráfűzöm a fára, s elviszem Isten elé, hogy új adományokkal rakja meg számotokra, mert a könyörületesség kimeríthetetlen. Kövessetek tehát engem barátaim, sorakozzatok zászlóm alá, mert én az üdvösség útjára vezetlek benneteket, mert én a könyörületesség vagyok. (Caritas.** Lyon, 1861.)

*

A könyörületesség gyakorlásának sok módja van;

amit közületek sokan összetévesztenek az alamizsnával, pedig a kettő között nagy különbség van. Az alamizsna néha hasznos, mert könnyít a szegényeken, de majdnem mindig lealacsonyító, és pedig az osztogatóra éppen úgy, mint az elfogadóra nézve. A könyörületesség ellenben a jótevőt és a lekötelezettet mindig egymáshoz fűzi, bármilyen alakban jelenik is az meg. A könyörületességet hozzátartozóinkkal és barátainkkal is gyakorolhatjuk, ha egymás iránt türelmesek vagyunk. Egymás gyöngéit megbocsátjuk, és gondunk van rá, hogy senki önszeretetét meg ne bántsuk. Nektek spiritistáknak különösen könyörületességet kell gyakorolnotok azokkal szemben, akik nem úgy gondolkodnak, mint ti. És pedig úgy, hogy a kevésbé tisztán látókat a hit felé terelitek, anélkül, hogy meggyőződésüket hevesen támadnátok, hanem óvatosan hozzánk vezetitek üléseinkre, ahol alkalmuk lesz minket hallgatni, s ahol mi majd csak reáakadunk szívük egy-egy fedőjére, amelyen át behatolhatunk lelkeikbe. Íme, ez is egyik oldala a könyörületességnek.

Most pedig halljatok valamit a szegények iránti könyörületességről, akik ki vannak ugyan zárva a földi javak örökségéből, de akiket az Isten megjutalmaz, ha nyomorúságukat zúgolódás nélkül fogadták. És ez tőletek is függ. Egy példával szeretném megértetni magamat.

Látok egy hölgytársaságot,

mely hetenként többször jön össze. Különböző korúak vannak köztük, rájuk nézve tudjátok, hogy mindnyájan testvérek. Mit csinálnak? Sürgős a dolguk, nagy munkában vannak, s ez egyesült munkához mily dobogó szívvel, mily sugárzó arccal látnak hozzá. Mi a céljuk? Itt a tél, mely némely szegény háztartásra keményen ránehezedik. A hangyanép a nyár alatt nem volt képes a szükséges gabonát összehordani, jövedelmük nagy része másra kellett. A szegény anyák nyugtalankodnak és sírnak, amikor arra gondolnak, hogy gyermekeik e télen fázni és éhezni fognak. De türelem, szegény asszonyok! Isten sugalmazza a tehetősebbeket, összegyülekeztek, és kis ruhákat készítenek számotokra. S majd ha hó borítja a földet, és ti zúgolódni fogtok, hogy Isten nem igazságos, – mert hisz így szokott beszélni, aki szenved, – akkor azt látjátok, hogy a segedelemmel megjelenik nálatok egy-egy gyermek e szorgalmatoskodók közül, akik a szegények munkásaivá szegődtek. Igen, értetek dolgoztak ők, és a ti zúgolódástok áldássá változik, mert a szerencsétlenek szívében a szeretet a gyűlölet mellett lakik.

Minthogy pedig azoknak a szorgalmatoskodóknak bátorításra van szükségük, egész sereg jó szellemet látok, akik hozzájuk 192 csatlakoznak. Férfiak, akik e társasághoz tartoznak, szintén hozzájárulnak munkájukkal, felolvasásokat tartanak, amelyek annyira tetszenek. És mi hogy minden egyes buzgólkodót megjutalmazzunk, olyan klientélát ígérünk e szorgalmas munkásnőknek, amely készpénzben fizet, t. i. áldással, amely egyedüli forgó pénz a mennyben. És kérjük őket, hogy utasításaink szerint haladjanak minden aggodalom nélkül s a jutalom nem fog elmaradni. (Caritas. Lyon, 1861.)

*

Kedves barátaim, naponta hallom,

amint némelyek közületek azt mondják: szegény vagyok, nem gyakorolhatom a könyörületességet! És naponta látom, mennyire nem vagytok elnézők felebarátaitokkal szemben. Nem tudtok nekik megbocsátani, és gyakran szigorú bírókként ítéltek felettük anélkül, hogy feltennétek magatokban azt a kérdést, vajon tetszenék e az nektek, ha mások veletek szemben ugyanazt tennék. Az elnézés nem szintén könyörületesség e? Ti, akik csak az elnézés könyörületességet gyakorolhatjátok, gyakoroljátok legalább azt, de azt azután minél nagyobb mértékben.

Két ember szomszédos volt. Isten azt mondta: amíg ez a két ember élni fog, zsákba kell tenni mindegyiknek jó cselekedeteit, és haláluk után a zsákokat megmérjük. Mikor a két ember halála órája elérkezett, a két zsákot Isten elé hozták. Az egyik nagy s jól megtömött volt, csengett a benne lévő sok érctől. A másik egész kicsiny és oly vékony volt, hogy sejteni engedte pár garasból álló tartalmát. Mindegyik ember ráismert a maga zsákjára. Íme, az enyém, monda az első. Ráismerek. Gazdag voltam és sokat adtam. Amaz az enyém, monda a másik. Szegény voltam, sajnos, majdnem semmim sem volt, amit megoszthattam volna. De mily meglepetés! Mikor a két zsákot a mérlegre tették, a vastagabb könnyebb volt, mint a vékonyabb, úgy hogy ez jóval lejjebb nyomta a mérleget. Akkor monda Isten a gazdagnak: Igaz, hogy sokat adtál, de tüntetve, csak azért, hogy a gőg templomaiban szerepelni lásd a nevedet, és 193 adakozásoddal nem fosztottad meg magad semmitől. Menj balra, és elégedjél meg azzal, hogy a te alamizsnád még mindig számít valamicskét. Azután monda a szegénynek: Te nagyon keveset adtál, barátom, de mindegyik garas, mely ezen a mérlegen van, mutatja, hogy azt magadtól vontad el, és ha alamizsnát nem adhattál is, szeretetet gyakoroltál, és ami fő, szereteted őszinte és minden számítás nélkül való volt. Elnéző voltál, nem törtél pálcát felebarátod felett, sőt mentegetted minden cselekedetét. Menj jobbra és vedd el jutalmadat! (Egy őrszellem. Lyon, 1861.)

*

Vajon az olyan szerencsés és gazdag asszony,

akinek idejét a háztartás nem köti le, nem szentelhetne e néhány órát hasznos munkára felebarátai javára? Vajon élvezeteinek fölöslegéből nem vásárolhatna e egyet s mást, amivel a hidegtől didergő befödje testét, s nem készíthetne e finom kezeivel durva, de meleg ruhát, s nem segíthetné e az anyát azzal, hogy újszülöttét felruházza? Ha saját gyermekének emiatt egynéhány csipkével kevesebb jutna is, de egy szegény gyermek megmenekülne a hidegtől. A szegényekért dolgozni annyi, mint az Úr szőlőjében munkálkodni.

És te szegény munkásnő, ki fölösleggel nem rendelkezel, de testvéreid iránt való szeretetből mégis akarsz adni abból a kevésből is, amid van, szentelj te is naponként egy néhány órát a te idődből, mely egyedüli kincsedet képezi. Vállalj azokból a finom munkákból, amelyek a gazdagokat csábítják, add el az esti órák munkáját és így te is szerezhetsz testvéreidnek könynyebbülést. Talán kevesebb szalagot vehetsz magadnak, de cipőt adsz annak, aki mezítláb jár.

És ti asszonyok, kik életeteket Istennek szenteltétek, dolgozzatok szintén e munkán, de a ti finom és értékes munkátok ne ékesítse kizárólag kápolnáitokat, hogy ezáltal figyemet keltsetek, s azt fitogtassátok, hogy milyen ügyesen és türelmesen tudtok dolgozni. Dolgozzatok leányaim, de munkátok árát arra 194 szenteljétek, hogy vele testvéreitek bajait enyhítsétek. A szegények Isten szeretett gyermekei; dolgozzatok érettük. Ez annyit jelent, mint Istent dicsőíteni. Legyetek ti a Gondviselés, amelyről mondva van, hogy az ég madarairól is gondoskodik. Az arany és ezüst, amely kezeitekben összegyűl, változzék át a szűkölködők számára ruhává és táplálékká. Tegyétek ezt és áldott lesz a munkátok.

És ti mindannyian, akik alkottok, adjatok, adjatok értelmetek, inspirációtok, szívetek munkájából és Isten meg fog áldani benneteket. Ti költők, ti irodalmi emberek, akik az előkelő világot lekötitek műveitekkel, kitöltve üres időtöket, szenteljétek termékeitek jövedelmét a szerencsétlenek javára; festők és szobrászok és minden fajtájú művészek, járuljatok ti is képességeitekkel testvéreitek felsegítéséhez! Ezzel dicsőségetek nem kisebbedik, de apasztjátok a szenvedéseket.

Mindnyájan adhattok tehát, bármilyen osztályhoz tartozzatok is, mindegyikőtöknek van mit megosztania. Akármit is adott nektek Isten, annak egy részével a szűkölködőknek tartoztok, mert az ő helyükön ti is örülnétek, ha más osztozkodnék veletek. Ha ezzel földi kincsetek fogy is valamicskét, de az égi nagyobbodik, mert százszorosát aratjátok ott fenn a jótéteményeknek, amelyeket itt lenn vetettetek. (János. Bordeaux, 1861.)

• ** Élt a XVII. század közepén Mária és Richelieu alatt.
• * Meghalt mint vértanú Rómában