Delejezésről a gyakorlatban

A delejezés bemutatása képekkel

Megkértem az ADA-i csoportot segítsenek abban, hogy a delejezésről bővebben informálódjunk. Elméleti anyagok vannak a birtokunkban, de a hétköznapi életben ritka az a lehetőség, hogy azoktól tanuljuk el a módszert, akik ezt több évtizede művelik. Lajos válaszát közlöm. A leírásban képek is vannak, ezért a képekkel együttes cikket a BloGGG-on jelszavaztam. Aki kíváncsi rá annak természetesen szívesen megadom (Messengeren kérjétek) a belépési kódot. Erre azért van szükség mert a képek továbbadása személyiségi jogokat sérthet, ezért kérem az anyagot ekként kezelni. Köszönet az ADA-i csoportnak

Felkérést kaptunk a Szellemi Búvárok Pesti Egylete részéről, hogy néhány szóban mutassuk be a nálunk kb. 20 éve gyakorlattá vált delejezést.

Ennek a felkérésnek szeretnénk eleget tenni jelen írásunkban.

Akár a delejezésről, vagy bármi másról legyen szó, ami a szellemtannal kapcsolatos, nem állhatjuk meg, hogy ne tegyünk említést a Névtelen Szellemről, az ő eszmeiségéről, dicséretéről, Aki az egész Evangéliumi Spiritizmusnak az egyik vezéralakja és eszmei hordozója. A csoportban valószínű, mindenki tudja Róla azt, hogy mindössze három testetöltése volt itt a földön: Először mint a világ egyik legnépesebb vallásának volt a megalapítója, a Buddhizmusnak. Amikor átköltözött hívei félremagyarázták tanát, ezért, hogy tovább tökéletesítse önmagát és tanítását, Jézus mellett jelent meg, Akire az Úr bízta az ő Anyaszentegyházát. Majd harmadik alkalommal visszament Indiába, hogy távolkelet misszionáriusaként a buddhistákat Jézus útjára terelje. Péterként és Xavér Ferencként is életét áldozta Jézus tanáért. Ezzel a két „vérkeresztséggel”, amellyel megkeresztelkedett, jutott Máriával, a tökéletes paradicsomi szellemmel fluidilag egy harmonikus szintre. Szóljunk arról is néhány szót, hogy hogyan látja Őt Laurentius:

„(…) Az Úr ez után a vallomás után háromszor mondja Péternek: „Legeltesd az én bárányaimat, legeltesd az én juhaimat”.

A juhok száma azóta megszaporodott, de Péter még most is legelteti őket, ha névtelenül is, mint egy eszme, amely a mennybe vezető utat világítja meg, hogy ő is hasonló legyen Ahhoz, aki érte is feláldozta Magát, és aki szintén csak egy Eszme maradt a földön. Péter is csak egy eszme, egy irány, amelyet azok látnak, akiknek szemük van a látásra és akiknek már kifejlődött az az érzékük, amely őket a magasabb világ megérzésére és megértésére képesíti.”

Tehát maga a Névtelen Szellem is egy követendő eszme, amely megvilágítja számunkra a Mennybe vezető utat és az utolsó időkben viszont a követői számára védelmet biztosít a csapásokkal szemben. Ezt a tényt igazolja Eszter médiumnak „A mennyei juhakol” c. látomása és annak magyarázata. 

A Névtelen Szellem eszméje a Mennyei Állapotba vezető utat világítja meg,

de nem elég csak a megvilágított út látása, azon haladni is kell, a haladáshoz viszont megtérésre van szükség. No de mi is igazából a megtérés? A Névtelen Szellem tanítása alapján a könyvkiadó (Pali bácsi) erre  megadja a konkrét választ:

„Sokan nem tudják, mit értsenek ez alatt a kifejezés alatt: megtérés. Azt hiszik, aki imádkozni szokott és becsületes emberi életet él, az megtért ember. Nem; Az ilyen emberben még a bűnök egész rendszere elevenen élhet, legfeljebb talán az élet nem szolgáltatott számára olyan alkalmakat, és lehetőségeket, hogy azok őt mások előtt is nyilvánvalóan leverjék a lábáról.

A megtért ember örök és halhatatlan típusa az Atyjához visszatérő tékozló fiú, akinek immár semmije sincs:  sem vagyona, sem becsülete, sem önbecsülése.

Megtért emberek akkor vagyunk, amikor teljesen és tökéletesen felismertük magunkban a tékozló fiút s mint mindenre érdemtelen koldusok járulunk a Kegyelem asztalához, hogy félénken kinyújtott reszkető kezünkbe hullasson egy-egy morzsát a Kegyelem Ura.

Hogy ezt az állapotot elérhessük, meg kell ismernünk önmagunkat, bűnös lelkünket. Ehhez visz bennünket közelebb minden tanításával, minden könyvével a mi szeretett Vezetőnk.”

A Névtelen Szellem által  leírt  eszmének, illetve útnak egy bizonyos részét képezi maga a delejezés is, ami nem más, mint Isten végtelen kegyelmi ajándéka. A kegyelem viszont Isten szeretetének a bukott világokra kiáradó szeretete. De miért van szükség a delejezésre? A választ szintén a Névtelen Szellemtől idézzük: 

„(…) igenis minden lélek egyformán nyomorúságra, szegénységre és betegségre születik a földre és csupán a Kegyelem az, ami az embert a napos oldalra is tereli és megengedi, hogy a nap a vétkezőkre és hibázókra is süssön.”  A napfényes oldalnak egyik kiegészítő része a delejezés.

Tizenöt éves lehettem, amikor először hallottam a Névtelen Szellem eszméjéről,

habár akkor még nagyon keveset értettem belőle, mindannak ellenére, hogy lényegileg azonosulni tudtam vele. Az első könyv, amit közösen átdolgoztunk, „A mai kor vallása” c. könyv volt, amely még mindig a legközelebb áll hozzám. Teltek, múltak az évek, a közösségi munka azonban némi átalakítással és tagváltással folytatódott. Katonaság után házasságot kötöttünk azzal a valakivel, akit az Égiek kijelöltek a számomra. Azt hittük, hogy fényes jövő áll előttünk, hisz megismertük és valamennyire követtük a Névtelen Szellem eszméjét, de a Gondviselés másmilyen sorsot szánt nekünk, ami tele volt és van emberileg megoldhatatlan problémákkal, mely problémák és nehézségek végülis közelebb vittek és visznek bennünket a Mindenhatóhoz. Az első gyermekünket két éves korában több mint három hétig tartó élet- halál harc után visszahívta a gondviselés, mely eseménynek a fájdalmát még mindig magunkban hordjuk. Ezzel a lelkünknek egy része is átköltözött a szellemvilágba. Ettől kezdve már másként néztünk az életre és a jövőnkre. De a megpróbáltatások ezzel a fájdalmas eseménnyel még nem értek véget.

Életreszóló anyagcsere betegséggel rendelkező gyermekeink születtek, akiknek az állapotán az orvosok nemigazából tudtak javítani, csak fenntartani. 

Így lett az első beteg gyermekünk epilepsziás.

Addig nem igazából foglalkoztunk delejezéssel, vagy legalábbis nem komolyan, de ezen megrázó események után már „kényszerültünk”  komolyabban hozzáállni a dolgokhoz és elővettük Adelmának a „Tanulmányok a szellemvilágról” c. könyvét, amelyből megtudtuk azt, hogy az epileptikus rohamok mögött megszálló szellemek állnak. Kérve Istent, hogy küldjön számunkra világosságot és vezetést a delejezéshez, elkezdtük az alig múlt egy éves kislányt delejezni, akinek az alapbetegségéből kifolyólag sérült és érzékeny volt az idegrendszere. Ez okozta az eperohamokat is, amihez nagyban hozzájárult az elhunyt dédnagymama szellemének az érintése is, aki szellemi állapotban mind sűrűbben és sűrűbben „megsimogatta” a dédunokáját.

Ezeket az információkat a kislányról médiumi úton kaptuk.

Imádkoztunk és delejeztünk, naponta több alkalommal is, míg a kislányunkat elhagyni kényszerült a dédnagymama. Ettől kezdve megszűntek a kislány rohamai és elkezdett fejlődni. Természetesen ez nem ment ilyen egyszerűen, hanem könnyek és sírások között, lélekben összetörve, de a Mindenható meghallgatta a könyörgésünket és megszabadította a kislányunkat a helytelen ragaszkodás okozta behatásoktól. Ez a „csodás gyógyulás” gyakorlatilag egy életre szóló szabadulás eredménye lett. Igaz voltak még egyéb betegségei is, amelyeknek a legyőzéséhez kizárólag a delejezés használt. Volt rá eset, hogy a kislány láza felszökött 43C˚-ra, amit  semmilyen lázcsillapító sem bírt lehúzni.

Ahogyan feleségem delejezte a kis forró testet, úgy minden egyes delejes vonás egy-egy tized fokot lehúzott.

Azóta is delejezzük, ill. „áldjuk”  őt napi szinten, habár ennek a fenti esetnek már idestova  harminc éve.

Az életünk során több alkalommal is szükség volt a gonosszal szemben történő delejezés „bevetésére”. Ezekből szeretnénk néhányat, talán a legkirívóbbakat megemlíteni.

A negyedik gyermekünk, három kislány után kisfiú lett, aki szintén, mint az első, aki meghalt és a harmadik is, egy örökletes betegséggel született. Három hónapos korában hipotón lett. Olyan nagy mértékű volt az izomgyengesége, hogy úgy feküdt, mint egy darab fa. Lógott a feje, mind a két lába és a kezeit sem bírta még csak megmozdítani sem. Elszállítottuk a helyi kórház gyerekosztályára, de csak tovább romlott az állapota. Onnan a szegedi gyermekklinikára vittük. Amikor az orvos meglátta, azt kérdezte tőlünk, hogy mit akarunk ezzel a „rongybabával”? A gyerek állapota minden orvosi kezelés ellenére még a klinikán is tovább romlott. Ekkor úgy döntöttem, hogy „erőszakkal” kihozom, mert ha tovább bent hagytam volna, a kisfiú meghalt volna. Itthon a közösségben elkezdtük delejezni és napi több alkalommal is ezt tettük. A delejezés hatására elkezdte emelgetni a fejét, majd megmozdultak a kezei, és végül az alsó végtagokba is visszatért az élet. A kisfiú tíz napi delejezés után teljesen felépült, nyoma sem maradt a hipotóniának! Amikor visszamentünk a klinikára ellenőrzésre, az orvos el volt képedve Gábor egészségi állapotától és vitte minden olyan orvosnak és egészségügyi dolgozónak megmutatni, hogy  csoda történt. 

Gabi jelenleg húsz éves és szalad, fut, dolgozik

a maga módján, semmi nyoma sincs az izomgyengeségnek, habár az orvosi prognózis szerint egy életen keresztül kerekesszékbe kellett volna, hogy üljön és semmilyen önellátó tevékenységet nem tudott volna elvégezni maga körül, csakis szülői segítséggel. HÁT NEM HATALMAS AZ ISTEN? 

Egy másik alkalommal viszont az történt, hogy a  hímvesszője olyannyira begyulladt, hogy nem lehetett  még pelenkázni sem, mert olyan fájdalmai voltak. A duplájára vastagodott és elzárta még a vizeletnek az útját is. Természetesen feleségemmel mindketten bepánikoltunk. Hirtelen nem láttunk más választást, mint saját lakásán felhívni telefonon a szegedi kezelőorvost, aki sürgős műtéti beavatkozást javasolt. Az orvos otthonról bement a gyermekklinikára, otthonról behívta a gyermeksebészt és vártak bennünket, illetve a kisfiunkat sürgősségi beavatkozásra, de mi nem tudtunk átmenni, mert akkor sem volt autónk, a reggeli szegedi autóbuszjárat meg már elment. Nem maradt más, mint az ima és a delejezés. Delejeztünk vizet és a fürdőteknőbe öntöttük, amibe a feleségem beleültette a kisgyereket ameddig csak el nem hült a víz, majd delejeztük őt magát is, valamint az ételét, az italát, a pelenkát, amit eleinte csak alá lehetett tenni stb. HÁLA ISTENNEK a kisgyerek már másnapra annyira felgyógyult, hogy birt vizelni, egyébként a visszaforduló vizelet egy életreszólóan tönkretette volna mindkét veséjét és dialízisre került volna sor. Harmadnapra viszont teljesen helyreállt az egészségi állapota. Az ellenőrző vizsgálatok alkalmával még a nyomát sem találták a hímvesszőmegnagyobbodásnak, de még vesekárosodást sem igazoltak a klinikai vizsgálatok! 

Több olyan eset volt már az életünkben, amikor az orvosi segítség csődöt mondott,

de annál inkább működött az isteni segítség komoly és őszinte ima és a delejezés révén, amihez mindenekelőtt fentről irányított hitre van szükség, mert a delejezés révén elsősorban a lélek, és a lelki sebek gyógyulnak és ennek hatására gyógyul a test. Az orvosok csak a testet gyógyítják, a lélek kezeletlen marad, nem beszélve arról, hogy ha valaki az előző életéből hozott valamit, ami miatt ebben az életében lett beteg. Komoly bűnbánattal Isten kiemeli az embert ama  konkolynak a terméséből, annak következményéből, amelyet az ember az előző életében hintett szét maga körül. Szinte minden betegség valamilyen „elszórt konkolynak” a beért következménye. 

Ahhoz viszont, hogy az ember minél tisztább fluidokat tudjon levonzani, magának is valamennyire meg kell tisztulnia:

„Beteg valaki köztetek? Hivassa magához a gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érte és kenjék meg olajjal az Úr nevében. És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer. Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok.” (Jak. 5. 14-16)

Így bevezettük a közös imába az olvasás mellé a bűnvallomást.

Imádkoztunk, olvastunk és meg kellett vallani a bűneinket, hibáinkat, botlásainkat egymás előtt. Elejében igen kínos volt, de szabadulást hozott. Ekkor már egymást is delejeztük. A delejezendő alany a középen ült, mi pedig körül álltuk és a lehető legtisztább erőket próbáltuk lehozni az alanyra. A kezünket vagy a fejére, vagy a szívére helyezve kb 5 cm-re. Ez sokat segített úgy lelkileg, mint testileg is. Vizet is delejeztünk és delejezünk mind a mai napig és azt is isszuk folyamatosan. Abból is főzünk. (A víz delejezéséről fotókat is mellékeltünk) Nem a városi vizet fogyasztjuk, mert igen klóros és alapból arzénos. Ezért egy folyton folyó ártézi vizet szoktunk hozni, és azt delejezzük, ill. áldást árasztunk rá. Abból is főzünk és folyamatosan azt a vizet fogyasztjuk. Történt egy eset, amikor az előző községből vendég jött hozzánk és megkóstolta a nem delejes és a delejes vizet is és nemcsak ízben, hanem energetikai szempontból is komoly különbséget érzett a két víz között.

Amikor a gyerekek megfáztak, delejezett ruhát kötöttünk a beteg nyakukra, ami felgyorsította a gyógyulásukat. De vattát is delejeztünk, vagy áldottunk már sok alkalommal, amit a beteg, vagy elgyengült szervre ragasztottunk, ami a benne lévő erők hatására felgyorsította a gyógyulását a betegnek. 

Ami azonban a legfontosabb, az az, hogy az ember imádságos lelkülettel, imádkozva a betegért és szeretettel eltelve fogjon hozzá a delejezéshez.

Minderről, de főként a víz delejezésének technikájáról és hatásáról Dr. Grünhut Adolf írt a „Tanulmányok a spiritizmus köréből” c. könyvének I. kötetében. Mi azonban Adelma könyvének tanulmányozásával indultunk neki a delejezésnek, aminek végülis több fajtája ismert. De ami a legfontosabb volt a számunkra, az a Névtelen Szellemnek a tanításai, amelyeket alapul vettünk ehhez a témához is. Számunkra Ő az alap és a csúcs is egyben. Tőle és a kijelentéseitől nem szeretnék eltérni ezután sem. 

Íme egy idézet a Névtelen Szellem írásaiból a delejezésre vonatkozóan:

„Hiszen tulajdonképpen a delejezés is micsoda? Semmi más, mint az a kifejlesztett jóakarat, amelyet az emberi lélek az ő harmonikus testi erővel együtt a neki rokonszenves betegre átsugároz s ezáltal a megbetegedett részeket normális működéshez segíti- mintegy a hóna alá nyúl az összeesett, erőben kimerült testrésznek és felsegíti azt-hogy a feladatát betölthesse. Ilyenkor t.i. a delej az életerőhöz kapcsolódik a jóakarat által. Természetes ennélfogva, hogy a legjobb delejező is, csak úgy tud hatást elérni- mégpedig helyes hatást- hogyha imádságában Istenhez fordul. 

Ilyenformán ti is egymásért imádkozva felemelkedhettek abba a világba, ahonnan egybe ezzel a jóakaratotokkal és törekvésetekkel magatokhoz vonhatjátok azokat a szabadon levő erőket, amelyek elárasztják a mindenséget, így a körülöttetek lévő földi világot is, de amelyeket a megbetegedett szerv nem képes magához vonzani; ti azonban a ti akaratotokkal és egészséges, harmonikus életműködésetekkel nagyobb mennyiséget is magatokhoz vonzhattok és azt a nagyobb mennyiséget odairányíthatjátok, ahová akarjátok.

Azonban még a legjobb akarattal sem mindig érhettek el hatást, mert sokszor a lélek nem fogadja el a segítséget; bár az ember szeretné, óhajtja és vágyódik is utána, mert szeretne meggyógyulni, de a lélek, az énnek ez a rétege nem fogadja el a segítséget, vagy nem fogadhatja el, és így nem tud a nyújtott segítséggel összekapcsolódni.”

A delejezéssel kapcsolatban szeretnénk még kiemelni, mint saját tapasztalatot, hogy nagyban elősegíti a delejezésnek, ill. az áldásnak a hatását a hús nélküli táplálkozás, mert a hús fogyasztásával az ember alacsonyabbrendű, azaz állatias fluidokat és az ölés törvényét vonja magára. A hús nélküli táplálkozás előnyeiről több helyen is ír a Névtelen Szellem.

Mi kb. 20 éve, hogy nem fogyasztunk húst és hústermékeket, de tejet és tejtermékeket igen, mert azt írja a Névtelen Szellem, hogy amit az állat szeretetből ad, az fogyasztható az ember számára is. Tojást viszont inkább lábadozó betegeknek ajánl. 

A másik komoly tapasztalat viszont az erők, ill. kegyelmek leközvetítésével kapcsolatban az az, hogy minél tisztábban és minél erényesebben él az ember, annál tisztább és nagyobb mennyiségű fluidokat tud leközvetítenni. A bűnök és betegségek összefüggéséről is több helyen ad tanítást a Névtelen Szelle, de ezekből jelen esetben nem idézünk.

Kedves Közösség!

Talán ennyi fért bele a delejezésről szóló beszámolónknak a szűk terjedelmébe, amelyben elsősorban a tapasztalatainkat szerettük volna megosztani és nem a hogyant, mert a módszer után mindenki utána tud olvasni, főként Dr. Grünhut Adolf könyvében. A betegségeknek a szellemi hátteréről viszont Adelma számol be. A két könyv teljesen kiegészíti egymást. A Névtelen Szellem is több helyen ír a delejezésről, de  mi csak egy konkrét írását ismertettük.

Az Úr áldjon meg mindenkit a delejezés gyakorlati megismerésében és az útján történő  elinduláshoz és továbbhaladáshoz! 

                                                                                                “Kőszikla”