ESZTER MÉDIUM ÉLETE 1.

Eszter médium, a Névtelen Szellem közlője

A két korszak közötti átmeneti időszakról bőven lesz még szó, (nehéz időszak volt az is) de itt az ideje, hogy „in medias res” belevágjunk a közepébe és abban is – kezdjük a lényeggel: Papp Eszterrel és Pátkai Pállal.
Az ő kettősük hozta el nekünk sok évtizedes manifesztációkon keresztül több mint húsz könyvben a Névtelen Szellem kijelentéseit, magyarázatait. Amiért, aminek megértésén, terjesztésén most mi is dolgozunk. Ismerkedjünk meg tehát velük.
Fontos mindent megtudnunk róluk. (Persze a lehetőségeken belül)

Papp Eszter (1882-1977)

Kőröshegyen született, 1882 december 13-dikán. Másnap, 1882. december 14-dikén keresztelik. Ő az első gyermeke szüleinek, (édesanyja Szabó Zsuzsa, édesapja Papp Ferenc) két testvére születik még András 1885-ben Mária 1892-ben.
Böhm Mihállyal 1903 augusztus 18-dikán kelnek egybe az akkori II. kerületben. Ezidőben már mind a ketten Budapesten élnek. (Mihály éppen, hogy elmúlt 26 éves, Pakson született, Budapesten fodrászként dolgozik.) Eszter már túl van a 21-diken.
Médiumitása felvállalt elhivatottságával együtt fejlődött olyan szintre, hogy őt – Eszter médiumként – a legnagyobb magyar médiumegyéniségek közt tartjuk számon. Médiumi fejlődéséről a Médiumi élmények című könyvéből kapuk igazán képet.

Gyermekkori álomemlékek

Első ilyen emlékeit 6 éves korából őrzi. Folyamatosan kap információkat a szellemvilágból, de van olyan emléke, amire nem talál magyarázatot. Keres és kutat.
„ Már zsenge gyermekkoromban mutatkoztak, s egynémelyikük olyan hatással volt reám, hogy emlékük ma is úgy él a lelkemben, mintha tegnap történtek volna. Környezetemben sohasem hallottam túlvilági életről, vagy szellemekről beszélni, és így ez a tudatomba még véletlenül sem juthatott bele; minden alap híján tehát a képzelődésnek még a lehetősége is ki volt zárva, A jelenségek önként, váratlanul, minden előzmény nélkül következtek be, és a lelkemből majd minden alkalommal félelmet, megdöbbenést és csodálkozást váltottak ki. A sötéttől, titokzatostól ösztönszerűleg féltem, mert nem tudtam fölfogni, mit rejt magában. Ez az érzésem egész mostanáig megmaradt, bár a spiritizmus által úgyszólván mindenre megtaláltam a feleletet De azért a szellemvilággal való összeköttetést ma is bizonyos szent félelmet keltő titokzatos állapotnak tartom, amely számomra ki tudja még hány titkot rejteget.”
Maradandó emléke 10 éves korából egy éjszakai látogatás. Éjjel léptek zajára ébred, teljesen éberen észleli, hogy valakik járkálnak a szobában, felemelik a takaróját, végigsimogatják a testét többször, majd elmennek. Tolvajokra gyanakszik, mikor elmennek és csend lesz, sikoltva ébreszti édesanyját, hogy zárja be az ajtót, de az bizony be van zárva, a kulcs pedig belülről van a zárban.
Folyamatosan az az érzése, hogy nincs egyedül. Álmaimban „…sokszor láttam magamat, mint könnyű, lebegő alakot, akin fehér, fátyolszerű ruhaféle van, melyet leomló, bő fehér lepel takar. Ebbe a lepelbe burkolva lebegek, vagy a gondolat sebességével szállok oda, ahová akarok. Ebben az állapotomban meglátom a bekövetkezendő eseményeket. Látom, ki hal meg, vagy ki lesz beteg, és sok olyasmiről szerzek tudomást, ami földi életemben egyáltalán nem érdekel.”

Tizennyolc éves korára megbetegszik. (1900)

Súlyos tüdőbajt kap. Ez a betegség azidőben még nem volt gyógyítható tömegével szedte áldozatait.
„Azt, hogy a bajom súlyos, nekem nem mondták meg és így rá sem gondoltam a halálra. Én élni akartam. Körülbelül 10 -14 napig feküdhettem nagy lázban, teljesen legyengülve, amikor mély álomba merülve kibontakozik belőlem a lelki alakom, és készül a nagy Király vacsorájára.”
Álmában mennyegzői ruhában van, és igyekszik előre kerülni, hogy őt is megszólíthassa az Úr, de a megszólítás nem történik meg. Félelmében visszamenekül testéhez és minden erejével igyekszik felébredni. Nagyon nehezen sikerül. Javulni kezd, két hét múlva felgyógyul, de gyengesége, betegeskedése nem hagy alább. Az álmok azonban megszakadnak.

Három év múlva férjhez megy. (1903)

Még ebben az évben meghal hőn szeretett nagyanyja.
Ettől kezdve térnek vissza szellemvilágbeli álom-látomásai, mert másodénje addig kutat a túlvilágon, míg meg nem találja nagymamáját és elhozza alvó énjéhez. A nagymama nagy lelkendezéssel beszél hozzá – az álomban lévő Eszterhez.
1904-ben megálmodja távollevő anyósa halálát. Teljes részletességgel végigéli a halott mosdatását felöltöztetését is, amit azután Pestre érkező apósa szóban megerősít.
Átköltöznek egy kis budai házba, ahol egy hét után éjjelente zörgés, halk beszélgetés, jövés menés, ajtócsapkodás zavarja őket. Ezeket a zajokat férje is hallja, sőt velük élő nővére is. Rettegnek. Kiderül, hogy a háztulajdonosnő nagypapája lehet, aki kocsmát üzemeltetett az házban.
Az érthetetlen jelenségeket semmivel nem tudja magyarázni. „Önmagamtól is kezdtem félni: „Ki vagyok én, mi vagyok én, ha bennem ilyen titokzatosságok vannak, amiket én kormányozni nem tudok?” Félelmemben csak még erősebben ragaszkodtam és könyörögtem az én Krisztusomhoz, aki minden rejtett titkoknak tudója, hogy szabadítson meg ettől a különös tulajdonságtól.”

Az álmok folytatódnak

Gyakran álmodik egy fiatal katonatiszttel, akit nagyon szeret, de hatalmas fájdalom is érződik közöttük. „A legutolsó ilyen találkozásom alkalmával jól megnéztem: világos, meggyszínű piros posztóruha volt rajta, dús aranypaszománnyal díszítve. Sírtunk mind a ketten, ő, – az én álomkatonám, – hogy könnyeit letörölje, egy széles hímzésű nagy zsebkendőt vett elő, ami megfelelne egy kisebb asztalterítőnek. Láttam jól, hogy reggel fél négy óra van, a szobában derengő világosságnál belenézek a tükörbe, s míg fél kezemmel éjjeli látogatóm kezét fogom, másik kezemmel lebontom magamról a könnyű fehér leplet és kedvtelve tekintek a tükörben megjelenő képmásomra, mert azt nagyon szépnek találom. Visszatekintek az ágyban alvó testemre és azt akarom, hogy az is lásson; de az csak alszik tovább mélyen.”
Eszternek folyamatosan, olyan álmai vannak, amelyek (mint később kiderült) mindegyike egy előző földi élet lenyomata és mintegy filmet látja önmagát régi életeinek helyzeteiben.

Látom magamat

„… idegen földi alakban előkelő úri nőnek, amint egy színházi páholyból kilépve, egy magas, szőke, elegáns férfi estélyi köpenyt borít a vállamra. Nem ismerem; ebben az életben nem láttam soha.
Lemegyünk a lépcsőn, lent vár a fogatom; a férfi mellém ül, megyünk haza, mert ez a nagyon udvarias, finom valaki a férjem.
Majd látom magamat ugyancsak abban a földi alakban, mint fiatal anyát. Gyermekemet fehér bóbitás dajka hordozza és mutogatja az összegyűlt előkelő vendégeknek. A legfeltűnőbb a dologban, hogy a gyermek uszályos pólyába van kötve, amilyent ebben az életben nem láttam soha. Én gyengén, betegesen, párnákkal kitámasztott támlásszékben pihenek, s kedvtelve nézem azt az elegáns úriembert, aki a férjem, amint a babával foglalatoskodik.
Egyik álmomban tengeri hajón utazom ugyanezzel az úriemberrel. Együtt reggelizünk, míg a fülkénket rendbehozzák. Én tengeri hajón nem utaztam soha, a dunai hajókat is csak kívülről láttam, tehát honnan vette volna a fantáziám a fényűzéssel berendezett luxushajó pontos leírását, ha nem egy régebbi élet emléke lett volna? A férfi arca, alakja, mind a három látásomban ugyanaz.”

Ezek az esetek elveszik az életkedvét. Eszter úgy érzi, jobb lenne meghalnia, mert az álmaiban szebb életeket lát, mint ami itt a földön neki jutott. Azt képzeli a halál utáni túlvilág visszaadhatja álmai boldogító érzései.

Szöveg és képanyag kivonat az ÖSSZEFÜGGÉSEK TÉNYEKKEL – a Szellemi Búvárok Pesti Egylete története című készülő könyvünkből (Folytatása következik)