ÉLETEMBŐL – ADELMÁTÓL- részletek az I. kötetből 4.
Friedmann Franciska látomásából: Krisztus tovább szólott Adelmához –
„Gyakran keressed fel a földi hívők körét és vigyél a gyermekeknek erőt, hogy erősödjenek az egymás iránti szeretetben. Kezed által tanulják meg Isten szeretetét és hatalmát megérezni. Ezt cselekedje a te kezed (médiumi írás által). – Téged szeretnek az emberek.”
ÖRVENDJETEK, HOGY A TI NEVEITEK A MENNYEKBEN FEL VANNAK ÍRVA.

Ez a tudat egy hatalmas vigasz bánatban és szenvedésben, hogy Isten minden gyermekének nevét tudja. Az emberek felejtenek, Isten azonban soha.
Ma egy kis enyhe bóra fújdogál. Cigale azonban szélvédett! Nálunk Steuerországban havazik és -10 fok hideg van; így írja a mi gazdaasszonyunk. Lussin és Gonobitz között mindössze 15 órányi út van: vonaton és gőzösön, és mily nagy a különbség a klímában.
Vezetőim ma az Akhasáról a szellem-étherről – lélek-szellemről a következőket írták: „A legnagyobb művészet a tiszta isteni világétert (fluid) – mely az Ősfényből árad, áramlik – magunkhoz vonzani tudni. Ez az, amit mi a „SZELLEM, ERŐ, ANYAGBAN” a te számodra Ősfénynek neveztünk. Némelyek Akhasának, asztrálfénynek, ódnak nevezik. Aki az Akhasa magához vonzásának művészetét és tudományát ismeri, vagy ezzel – mint Istentől nyert kegy – adománnyal bír, ezt az Akhasát magához vonzza mellkasába és tüdejébe belélegezvén; az a legszentebb erővel bír! Jó és fejlett emberek, imádság, szemlélődés és transz közben magukhoz vonzzák azt egy olyan állapotban, melybe az ember delejező közbenjárása nélkül juthat. Tekintsétek a pásztorokat, a kvékereket, kiknek az ő gyülekezetükben a Szent Szellem áramlik, mely, mint mondják, hozzájuk szól, beszél. Az ember öntudatos akaratával, imádság által magához vonzhatja. Az ember feküdjék a hátára, zár-ja le szemeit, nyújtsa ki karjait, miként Krisztus a keresz-ten és imádkozzék! A delejes fluid ezek után kiáramlik ujjaidból, agyvelődből, lábaid hegyéből és te magadhoz vonzod AKHASÁT egy bensőséges, Istenhez küldött imával, a megfeszített Krisztushoz! Kiálts így: „MINDENHATÓ! JÖJJ HOZZÁM ÉS MARADJ NÁLAM, TÉGY ENGEM JÓVÁ; TIÉD AKAROK LENNI ÉLETEMBEN, HALÁLOMBAN.” Ha beteg vagy és van erőd ezt cselekedni, úgy az Ősfény akhasaáram idegeidet, húsodat, minden szervedet át meg át fogja járni és te ismét egészséges leszel. Ez egy magas isteni tudomány, melyet a hinduk már évezredek óta ismernek. Az eksztatikusok ezt öntudatlanul gyakorolják. Minden szelíd, jó ember imádság által magához vonzhatja azt.
Buddha
Alább következik egy látomás, melyet a jó öreg Friedmann Franciska 1884. nov. 13-án kapott Dr. Grünhut, a férjem és én előttem.
„Amikor Vay Adelma a szomszédos szobában lévő más jelenlévőkkel az ülésterembe lépett (Grünhut dr. lakásában), melyben Franciska és a spiritiszta egyleti tagok közül többen már együtt voltak; Franciska (a vak látnoknő) egy kertet látott, melyben Adelma, mint szellem lebegett; ugyanekkor, ugyanezt látta az ülésteremben is az összes többi testvér jelenlétében. Grünhut dr. imádsága után ismét látta a leírhatatlanul szép kertet, melyben egy hosszú asztal állott, vakító fehér terítővel leterítve. Eközben az oldalfalak megmozdultak, miként, ha éltek volna. Az asztalnál Krisztus ült, köröskörül fényárba borítva mindent, felejthetetlen szépségében! Aranyfényben Krisztust szellem-sereg vette körül. Mária, Mária Magdolna, Mártha és mindazon asszonyok és férfiak, kik a Bibliából, mint magas szellemek ismeretesek; Angyalok és a 12 Apostol, Adelma vezetői és a pesti spiritiszta egylet tagjai. Kissé távolabb még egy asztal állott, szintén szép fehéren volt terítve, melynél Adelma jobb és baloldalán boldogult apja, Ernő és boldogult anyósa, Katalin ültek és más elhaltak a pesti spiritiszta egyletből. Krisztus az asztalnál szellemileg szólott, amit ketten jegyeztek, míg a másik asztalnál ülők mindent jól hallhattak. Amidőn Krisztus befejezte beszédét, karjait Adelma felé nyújtá, mely egészen odáig elért, ahol Adelma ült s mondá: „Ezzel erőt adok néked.” – eközben Franciska az Úr csukott kezében, az ujjak között kékes fehér fényt (Akhasa – Ősfény) látott csillogni. Krisztus tovább szólott Adelmához:
„Gyakran keressed fel a földi hívők körét és vigyél a gyermekeknek erőt, hogy erősödjenek az egymás iránti szeretetben. Kezed által tanulják meg Isten szeretetét és hatalmát megérezni. Ezt cselekedje a te kezed (médiumi írás által). – Téged szeretnek az emberek.”
Ezek után Franciska látta Adelma szellemét leszállani a földre Ernővel, és Antal (Prochászka, a kör elhalt médiuma), aki ezután Adelmán keresztül egy szép kinyilatkoztatást írt.
Franciska látása mélyen érintett engem. Szívem, lelkem mélyéből adtam hálát Istennek és felajánlottam, hogy életemet Krisztusnak szentelem.





HIT, REMÉNY, SZERETET
Mindenemet elrabolhatjátok,
mire egyébként az ember forrón vágyik,
de sohasem azt a kegyajándékot,
melyre anyám tanított és ez a Hit.
Kötelekkel megkötözhettétek
kezeimet s lábaimat még,
mégsem kötözhetitek meg
bennem a reménység szellemét.
Szívemet átdöfhetitek
fegyverrel, mely még oly véres is volt,
de ti mégsem döfhetitek
benne a szeretetet, hogy légyen holt.
E három megmarad mindig,
bár minden törne is vagy szakadna
és adnak világosságot, mely csillámlik,
ha minden fény ki is aludna.