OLVASSUK EGYÜTT 53.

ALLAN KARDEC: AZ EVANGÉLIUM A SPIRITIZMUS MEGVILÁGÍTÁSÁBAN

Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem meghasonlást.

Ne, gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássák a földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem fegyvert. Mert jöttem, hogy meghasonlásba hozzam az embert az ő atyjával, a leányzót az ő anyjával és a menyet az ő napával. És hogy az embernek ellensége legyen az ő háznépe. (Máté X. 31., 35., 36.)
Tüzet jöttem vetni e földre, s mennyire kívánom, hogy már meggyulladna! De keresztséggel kell megkereszteltetnem, s mennyire gyötrődöm, míglen beteljesedik! Azt hiszitek, azért jöttem, hogy e földön békességet szerezzek? Nem, mondom néktek, sőt inkább széthúzást. Mert mostantól fogva öten lesznek egy házban, akik viszálykodnak, három kettő ellen, és kettő három ellen. Meghasonlik az atya a fiú ellen, és a fiú az atya ellen; az anya az ő leánya ellen és a leány az ő anyja ellen; a napa az ő menye ellen és a meny az ő napa ellen. (Luk. XIÍ_4953.)

Vajon Jézus, a szeretet megtestesülése, aki sohasem szűnt meg a felebaráti szeretetet hirdetni, vajon Ő mondhatta-e: Nem azért jöttem, hogy békességet hozzak, hanem fegyvert; azért jöttem, hogy szétválasszam a fiút az atyától, a férjet feleségétől; azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, s kívánom, hogy meggyulladjon?! Nincsenek-e ezek a szavak kiáltó ellentétben az ő tanításával? Nem istenkáromlás-e Neki tulajdonítani ezt a vérengző és pusztító hódítóhoz illő, nyelvezetet? Nem, sem káromlás, sem ellentmondás nincs ezekben a szavakban, mert bizonyára Ő mondta ezeket, amelyek tanúskodnak az ő magasztos bölcsességéről, csupán a kétféleképp értelmezhető kifejezésforma födi el a gondolatot. Ez az oka annak, hogy; félremagyarázták annak valódi értelmét betű szerint véve azt, amely értelmezés az ő tisztára békés küldetését zavargást és viszályt keltő működéssé változtatta. Ez pedig oly képtelen következtetés, amit a józan észnek el kell vetnie, mert Jézus nem hazudtolhatta meg önmagát.
Minden új eszme heves ellenállással találkozik, s nincs egyetlen egy sem, amely harc nélkül érvényesült volna. Az ellenállás pedig mindig egyenes arányban áll a célzott hatással, mert minél nagyobb horderejűt az eszme, annál súlyosabb érdekekbe ütközik. Ha nyilvánvalóan téves, úgy hogy előreláthatólag következmények nélkül marad, senkit sem izgat fel s nem törődnek vele, tudván, hogy úgy sem életrevaló. Ha azonban igaz és szilárd alapokon nyugvó, úgy hogy előreláthatólag jövője van, akkor valami titkos előérzet megsejtteti ellenzőivel, hogy veszély közéig rájuk és arra a fennálló rendre, amely az ő érdekeiket szolgálja, s ezért ellenállásra szervezkednek. Úgy hogy valamely új eszme fontosságának legjobb mértéke az a felzúdulás, amely megjelenésekor fogadja, az ellenállás, amelyet fölébreszt és az állhatatosság a gyűlöletben, amelyet ellenzői vele szemben tanúsítanak.
Jézus oly tant hirdetett, amely alapjában ingatta meg azokat a visszaéléséket, amelyekben a farizeusok, az írástudók és korának papjai éltek; ezért is ölték Őt meg, azt hívén, hogy ha az ember meghal, meghal az eszme is. Azonban az eszme túlélte, mert igaz volt. Növekedett, mert Isten tervében állt, és a zsidóság homályos fészkéből kiindulva kitűzte zászlaját, szemben legelkeseredettebb ellenségeivel is, a pogányok fővárosaiban is, akiknek legtöbb érdekük volt harcolni ellene, mert felforgatta azokat az évszázados vallásokat, amelyeket immár sokan csupán érdekből, nem pedig meggyőződésből követtek. Ezért ádáz küzdelmek vártak az eszme apostolaira. Az áldozatok megszámlálhatatlanul szaporodtak, de az eszme folyton növekedett és diadalmaskodott, mert minden előbbinél nagyobb igazság volt.
Figyelemreméltó, hogy a kereszténység akkor jelent meg, mikor a pogányság hanyatlóban volt, s végső küzdelmét vívta a józanész világosságával. Gyakorolták ugyan még a forma kedvéért, de a hit eltűnt, s a vallást már csak a személyi érdek tartotta fönn. Nos, az érdek makacs, nem enged soha az igazságnak s annál ingerültebb, minél világosabb a vele szembeállított érvek igazsága, s minél jobban mutatják ezek tévedését. Jól tudja, hogy nincs igaza, de azzal nem törődik, mert az őszinte hit hiányzik lelkéből. A világosságtól irtózik, mert az megnyitja a vakok szemeit, akiknek tévelygéséből hasznot húz; ezért ragaszkodik hozzá görcsösen és védelmezi azt.
Sokrates a maga idejében bizonyos mértékig hasonló tant hirdetett, mint Krisztus. Vajon mért nem érvényesülhetett az abban a korban a föld legfejlettebb értelmiségű népénél? Mert az alkalmas időpont még nem érkezett el, oly földbe vetett, amely még nem volt kellően megmunkálva; a pogányság még nem élte ki magát. Krisztus gondviselésszerű küldetését a kellő időpontban vállalta. Kétségtelen, hogy korának emberei nem állottak a keresztény eszmék magaslatán, de sokkal alkalmasabbak voltak már azok befogadására, mert kezdték érezni azoknak a mindennapi vallásoknak ürességét, amelyek kielégítetlenül hagyják a lelket. Sokrates és Platón megnyitották az utat és előkészítették a lelkeket.
Szerencsétlenségre az új tan hirdetői nem értettek egyet a Mester legnagyobbrészt allegorikus alakba öltöztetett szavainak értelmezése tekintetében; innen származtak kezdettől fogva azok a nagyszámú felekezetek, amelyeknek mindegyike a kizárólagos igazság birtokosának tartotta magát, s amelyeket tizenkilenc század sem hozott egymáshoz közelebb. Ezek a felekezetek elfelejtették az isteni tannak leglényegesebb alkatrészeit, amelyeket Jézus magasztos épületének alapköveiül jelölt meg, s egyben az üdvözülés kizárólagos feltételéül: a jóságot, a testvériséget és felebaráti szeretetet. Ezeknek gyakorlása helyett átkot szórtak egymásra, lábbal tiporták egymást, az erősebbek megsemmisítették a gyengébbeket, s máglyahalállal és kínzásokkal fojtották vérbe az ellenvéleményt. A kereszténység, legyőzve a pogányságot, üldözöttből üldözővé lett. Mind a két világban tűzzel és vassal akarta a szeplőtelen bárány keresztjét kitűzni. Megállapított tény, hogy a vallásháborúk sokkal kegyetlenebbek voltak és több áldozatot követeltek, mint a politikaiak.
Vajon Krisztus tanában van talán a hiba? Bizonyára nem, hiszen Ő elítél minden erőszakosságot. Mondta-e valaha tanítványainak: Menjetek, öljétek, kínozzátok, égessétek meg azokat, akik nem úgy hisznek, mint ti? Ellenkezőleg ezt mondta: Minden ember testvér, Isten mindenki iránt könyörületes. Szeressétek felebarátaitokat, szeressétek ellenségeiteket, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek. Továbbá azt is mondta: Aki karddal öl, kard által vész el. A felelősség tehát nem Krisztus tanában, hanem azokban van, akik azt rosszul értelmezték, és szenvedélyeik érvényesítésére szolgáló eszközül használták fel, akik elfelejtették ezt a mondást: „Az én országom nem e világból való”.
Jézus az ő mélységes bölcsességében előrelátta azt, aminek be kellett következnie, de ezek a dolgok elkerülhetetlenek voltak, mert hozzátartoztak az alantas emberi természethez, amely nem alakulhatott át egyszerre. A kereszténységnek át kellett mennie e tizenkilenc század hosszú és kegyetlen megpróbáltatásain, hogy megmutassa erejét. Mert mindazoknak a bűnöknek dacára, amelyeket nevében elkövettek, ma is tisztán áll és azokat sohasem okozta. A gáncs mindig azokra hullott vissza, akik vele visszaéltek; minden türelmetlenségből eredő cselekedetre az áll: Ha jobban megértették és alkalmazták volna Krisztus tanait, ez meg nem történhetett volna.
Mikor Jézus ezt mondja: Ne gondoljátok, hogy békét hozni jöttem, hanem meghasonlást, az ő gondolata ez volt:
„Ne gondoljátok, hogy az én tanaim békésen fognak elterjedni; véres küzdelmekkel fog az járni, amelyeket az én nevem hangoztatásával vívnak meg, mert az emberek nem fognak vagy nem akarnak megérteni. A testvérek, akiket hitük elválaszt, kardot húznak egymás ellen, és meghasonlás uralkodik majd ugyanannak a családnak tagijai között is, ha nem lesznek ugyanazon a hiten. Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, amely megtisztítsa azt az előítéletektől és tévelygésektől, mint ahogy a tűz megtisztítja a mezőt a dudvától. És vágyakozom, hogy meggyulladjon, hogy minél gyorsabb legyen a tisztulás, mert ebből az összeütközésből az igazság fog diadalmasan kikerülni. A háború után a béke, a pártgyűlölet után az egyetemes testvériség, a fanatizmus sötétsége után a megvilágosodott hit derűje fog következni. És ha a mező elő lesz készítve, elküldöm nektek a Vigasztalót. Az Igazság Szellemét, aki minden dolgot rendbe hoz, azaz megismertetvén szavaimnak igazi értelmét, amelyet a felvilágosultabb emberek végre képesek lesznek megérteni. Véget vet a testvérgyilkos küzdelemnek, mely elválasztja egymástól ugyanannak az Istennek gyermekeit. Belefáradva a végnélküli küzdelembe, – amely csak kétségbeesést von maga után, és a viszályt a családi szentélybe is beleviszi, – megismerik végre az emberek, hogy hol vannak igazi érdekeik, úgy erre, mint a másik világra nézve. S látni fogják, hol vannak barátaik és ellenségeik. Akkor mindenki ugyanaz alá a zászló alá: a szeretet zászlaja alá tömörül, és a földi dolgok az igazság és az általam tanított elvek szerint fognak elrendeződni.”
A spiritizmus van hivatva arra, hogy a kitűzött időre megvalósítsa Krisztus ígéreteit, de ez sem teheti meg a visszaélések lerombolása nélkül, amint Jézus, úgy a spiritizmus is gőggel, önzéssel, túlzott becsvággyal, kapzsisággal és vak fanatizmussal találkozik útjában, amelyek visszaszorítva utolsó sáncaik mögé, megpróbálják előtte elzárni az utat, s azt hirdetik, hogy üldözni és terjedését megakadályozni kell; ezért a spiritizmus is harcolni kénytelen. Azonban az eszmék elleni véres üldözések és harcok kora elmúlt; a spiritizmusnak csupán erkölcsi küzdelmeket kell kiállania, de ezeknek is vége közeledik. Az első harcok századokig tartottak; ezek csak évekig fognak tartani, mert az új világosság nem egyetlen tűzhelyről ered, hanem a földgolyó minden pontján ragyog, s előbb-utóbb megnyitja a vakok szemeit.
Jézusnak e szavai alatt annak a haragnak megnyilvánulását kell érteni, amelyet ő előre látott, hogy tanai fel fognak idézni, meg azokat az összeütközéseket, amelyek ennek a haragnak lesznek következményei. És a harcokat, amelyek elterjedését megelőzik, (mint aminő a zsidókra várt az ígéret földjére való belépésük előtt) nem pedig valami előre megállapított tervet, amely szerint szándékosan idéz elő zavart és viszályokat. A bajnak az emberektől kellett erednie, nem pedig Tőle. Ő úgy jött az emberiséghez, mint az orvos a beteghez, akinek orvossága egészséges krízist idéz elő, fölkavarván a beteg szervezetnek megromlott nedveit.