János evangéliuma 5. rész; 13-28. vers
XIII.
13. A meggyógyult pedig nem tudja vala, hogy ki az; mert Jézus félre vonult, sokaság lévén azon a helyen.
14. Ezek után találkozék vele Jézus a templomban, és monda néki: Ímé meggyógyultál; többé ne vétkezzél, hogy rosszabbul ne legyen dolgod!
15. Elméne az az ember, és hírül adá a zsidóknak, hogy Jézus az, a ki őt meggyógyította.
16. És e miatt üldözőbe vevék a zsidók Jézust, és meg akarák őt ölni, hogy ezeket művelte szombaton.
17. Jézus pedig felele nékik: Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.
18. E miatt aztán még inkább meg akarák őt ölni a zsidók, mivel nem csak a szombatot rontotta meg, hanem az Istent is saját Atyjának mondotta, egyenlővé tévén magát az Istennel.
19. Felele azért Jézus, és monda nékik: Bizony, bizony mondom néktek: a Fiú semmit sem tehet önmagától, hanem ha látja cselekedni az Atyát, mert a miket az cselekszik, ugyanazokat hasonlatosképen a Fiú is cselekszi.
20. Mert az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat néki, a miket ő maga cselekszik; és ezeknél nagyobb dolgokat is mutat majd néki, hogy ti csudálkozzatok.
21. Mert a mint az Atya feltámasztja a halottakat és megeleveníti, úgy a Fiú is a kiket akar, megelevenít.
22. Mert az Atya nem ítél senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta;
23. Hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, miként tisztelik az Atyát. A ki nem tiszteli a Fiút, nem tiszteli az Atyát, a ki elküldte őt.
24. Bizony, bizony mondom néktek, hogy a ki az én beszédemet hallja és hisz annak, a ki engem elbocsátott, örök élete van; és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre.
25. Bizony, bizony mondom néktek, hogy eljő az idő, és az most vagyon, mikor a halottak hallják az Isten Fiának szavát, és a kik hallják, élnek.
26. Mert a miként az Atyának élete van önmagában, akként adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában:
27. És hatalmat ada néki az ítélettételre is, mivelhogy embernek fia.
28. Ne csodálkozzatok ezen: mert eljő az óra, a melyben mindazok, a kik a koporsókban vannak, meghallják az ő szavát,
A Bibliai idézetek a Károli Bibliából valók.

XIII.
Szellemi magyarázat a János evangéliuma 5. rész; 13-28. versekhez
Jézus szava erősebb az összes gyógyforrásoknál, az Ő gyógyhatásai hatalmasabbak amazokéinál. A harmincéves beteg meggyógyul Krisztusnak egyetlen szavától, az Ő fokozott szellemi akaratának egyetlen rezgésétől. A beteg hisz és engedelmeskedik ez erőnek, s egészséges lesz abban a pillanatban, még pedig anélkül, hogy tudná, kicsoda Krisztus.
A 14. versben figyelmezteti őt Krisztus, hogy fogadja hálásan gyógyulását és ne vétkezzék többé. Ezzel azokra a vezeklésekre céloz, melyek gyakran ily súlyos és hosszadalmas betegségekben jelentkeznek. Sok bűnnek levezeklése történik testi fájdalmak által, mert a fájdalom megtanít imádkozni és megismerni. A zsidók rettenetesen felbőszültek Krisztusnak ezen tettén, mely oly kápráztatón és feltűnően bizonyította az Ő nagyságát és hatalmát. Itt látjátok, miként támad a Legmagasabb, Legtisztább és Legtökéletesebb ellen – aki valaha a földön járt – a legdurvább irigység, harag és gyűlölet, látjátok az ellentét fellépését a legjobb ellen. Még élete ellen is törnek! Jézus azonban nem bőszült fel az ő dühük miatt. Szelíden, de határozottsággal monda: „Az én Atyám mindez ideig munkálkodik” egészen le a földig, „én is munkálódom”. Erre a zsidók még inkább felbőszültek, elnevezték Jézust Istentagadónak, mert Istent „saját Atyjának” nevezte s magát hozzá hasonlította.
A 17. versben azt akarja Krisztus mondani: Amit Isten megkezdett és megindított a földön, azt Ő, Krisztus, végezze el. Mily magasztos szépen szól a 19. versben mindarra a haragos viszálykodására a zsidóknak, akik ellene lármáztak! A fejezet végéig halljátok az Úr szájából ömleni a legmagasztosabb beszédeket, melyeket én írtam le. Azokat magyarázni fölösleges. Itt csak azok igazságát akarom hangsúlyozni és kiemelni. Az összes embereket, akik szellemi előnyökkel bírnak embertársaik fölött, ezek rágalmazzák, megvetik és üldözik, mert az aljasság nem érti meg a szellemi magasságot, ép oly kevéssé, mint ahogy a lefokozottság nem képes tüstént egyesülni a hatványozottsággal anélkül, hogy keresztülmenne a tisztulási fokozatokon. Ti követői az Isten törvényeinek, kiket az ellentét üldöz a földön, ne bosszankodjatok az emberek gúnyszavain, tekintsetek fel Krisztushoz és tartsatok ki türelemmel! A ti hitetek s a ti szeretetek sziklára, Istenre van építve, innen kiindulva gondolkoztok, szóltok és cselekedtek ti.
A 19. versben világosan bizonyítja Krisztus, hogy Ő nem Isten maga, de mégis Istennel összhangzatos és Egy vele. „Nem cselekedhetik a Fiú magától”, míg ellenben Isten nyilván, mindent magától cselekszik. „A Fiú cselekszi azt, amit az Atyától lát cselekedni”, minthogy a szeretet és akarat révén a legbensőbben egyesítve van Istennel; így és csak akkor cselekedheti a Fiú azt, amit az Atya cselekszik. Isten pedig szereti az elsődöket és megmutatja nekik mindazt, amit Ő cselekszik. Ők hordozói az Ő törvényeinek, támaszai a mindenségnek.
Mindaz, amit láttatok, hogy Krisztus cselekedett a földön, semmi ahhoz a nagy, magasztos munkához képest, melyet Ő végez a szellemiben.
21. vers. „Isten támaszt halottakat”, azaz Ő ad a szellemeknek halhatatlanságot, örök életet és feltámasztja az elesetteket, akik kénytelenek keresztülmenni a halálon, hogy folyton új erőhöz jussanak. Krisztus is bírja a feltámasztásnak ezen erejét. Isten, az Atya átadta Krisztusnak a földön való bíráskodás hivatalát. Mint annak Messiása és Megváltója hatalommal bír fölötte, és az összes emberek tartoznak ezen erő és hatalom előtt meghajolni s azt elismerni.
Krisztus műve és feladata a földnek újjáalakítása és hatványozása; ez okból Ő bíráskodik is fölötte, Isten Reá ruházta ezt a hivatalt. Aki nem tiszteli Istennek ezt a küldöttjét, az nem tiszteli az Atyát sem.
Melyik atya fogadná el a megtiszteltetést attól az embertől, aki megveti az ő kedves fiát és küldöttjét! Azért tartoznak a föld emberei elismerni ezt a hivatalt, Krisztusnak ezt a kijelentését, ha el akarnak jutni Istenhez.
A 24. vers tartalmazza a legfelségesebb ígéretet azok számára, akik hisznek. Minthogy ezek bírnak a legmagasabb megismeréssel, ennélfogva felülállnak minden ítéleten, nem szorulnak semmiféle testöltésre, sem halálra, tovább képződhetnek mint szellemek, az anyagtalanban.
25. vers. A föld halottjai meghallják Krisztus hangját; azok a szellemek, akik a föld légkörét lakják, meghallják azt, s azok, akik követik ezt a hangot, élni fognak, zsibbadtságukból (letargiából) új erőre és tevékenységre ébrednek. Ti emberek és médiumok is képesek vagytok imáitokkal, jó szavakkal és nemes tettekkel felüdíteni a földnek benneteket környező szerencsétlen szellemeit. Igenis, ti képesek vagytok azokat a szegény lényeket, akik hibáik által a földhöz vannak kötve, inteni, vigasztalni, tanítani. Az ilyen bűnösök gyakran gonosz tettük rögéhez tapadnak, hogy ott vezekeljenek; őszinte ima, jó szó, nemes tett, ugyanott elmondva vagy végrehajtva, gyakran megváltja és felébreszti őket szellemi álmukból. Ezt jegyezzétek meg magatoknak, óh emberek és különösen ti médiumok! Miképpen Istenből kiárad élet, éltető és teremtő erő, azonképpen Krisztus, a Fiú is bírja ezt magában, viszonylagosan Istenhez. Az Atyához való hasonlóságánál fogva ép ebben rejlenek Annak adományai és ereje. Azért rendelkezik Krisztus az ítélkezés erejével, s azzal a hatalommal, melynél fogva megváltásszerűen és szervezésileg működhetik a mindenségben.
Ezen ne csodálkozzatok. Az összes szellemek, az összes elhaltak tartoznak ezt tudni és felfogni, igenis, valamennyien kötelesek Krisztusnak, az elsődnek Istennel, az Atyával való benső összhangját felfogni tanulni, hogy előrehaladhassanak; ezen megismerés nélkül nincs előrehaladás a bölcsességben, mely fő mozgatója a szellemi haladásnak.
Ezen rendkívüli idézetek segítsék figyelmünket rávezetni a teljes Evangélium megismerésére, a Szeretet útjára vezető Krisztusi tanítás fontosságára. Az idézeteket Jóska érzékeny válogatása szerint kapjuk.
A felolvasás Bibliai részét Tóth Gézától (Patmos), a Szellemi magyarázatot pedig Noémitől halljuk. Köszönet érte.


























































