"Az Evangéliumi Spiritizmus, a Szentlélek kijelentése. Letisztult keresztény hit és erkölcsbölcselet, valamint lélektan: a bűn felismerésének és a bűntől való szabadulásnak mélylélektana. Nagy, értékes, és tiszta világosság, mert magas világok ismereteit, Isten akaratát és Isten törvényeit közli és mutatja meg e szerencsétlen bűnben élő világnak, észérvekkel is alátámasztva a megtérés szükségességét."
Pátkai Pál megnyilatkozása
Pátkai Pál megnyilatkozása

Pátkai Pál megnyilatkozása

Pátkai Pál megnyilatkozása Zita médium által

Arról, hogy az utolsó időkben mi lesz a földi feladata és számít azokra, akik megértik az Utolsó Időket, a Harmadik Kijelentés szerint. (A kiemelt szöveg alatt olvasható a teljes megnyilatkozás.)

Pátkai Pál volt az Egyesület titkára 1926-tól hirtelen haláláig 1942-ig. Ő volt a kiadója és a főszerkesztője ezidőben az Égi Világosságnak is. (1926-1942) A Névtelen Szellem Eszter médiumon keresztül érkezett összes kötetét (21 cím) ö szerkesztette és a könyvek kiadója is ő volt. (Kivéve a Mai kor vallását az első kötetet. Ezt dr. Leidenfrost Sándor adta ki. Médiumilag 4 könyvet írt: Az utolsó óra munkásai 4 kötetét. (Laurentiustól kapott közlemények)

Ti is a körülményeitek, az ismereteitek, a fokozatotok szerint mindent megkaptok az Úron, a Krisztuson keresztül a Szentlélek munkásaitól, hogy földi életetek lezárásával úgy kerüljetek át ebbe a világba, hogy még egy-szer már ne kelljen a földi élet nehézségei, szennyes áradatai közé lemerül-nötök. Hiszen az idő rövidsége is ezt mutatja nektek. Én itt hagytam a földi világot a negyvenes évek elején és ez adott nekem még lehetőséget arra, hogy szívvel, lélekkel felkészüljek ez új, nagy, komoly feladatomra. Isten kegyelméből a lejáródott ötvenegynéhány esztendőmet aránylag egész rövid idő alatt sikerült osztályoznom, átnéznem, a benne lévő hiábavalóságokat, bűnöket kizárni, meglátni, nagyító alá venni, hogy pontosan tudjam, hogy hol állok magammal.

Bár rendkívül szigorú voltam magammal ember koromban is az önvizsgálat terén, de mégsem elég szigorú, mert az igazság rostáján és szitáján még fennakadtak dolgok, amiktől nem tudtam megszabadulni. Ez az itteni rosta mutatta meg mulasztásaimat. Mert itt bizony sűrű a szita rostája, és minden, a földi ember szemében nézve jelentéktelennek tűnő dolog vagy mulasztás is fennakad rajta.

Miután az életem átnézését befejeztem, az itt lévő idő nagy részét erre az új küldetésre való felkészüléssel töltöttem el. Bár mindig úgy éreztem, hogy legyen meg az Úr akarata, de úgy gondoltam, hogy nálam felkészültebbet, nálam erősebbet, nálam nagyobb hittel, – azt nem mondhatom, hogy bizonyossággal, – csak nagyobb hittel rendelkezők fogják, tudják, lesznek képesek majd elvégezni ezt az aránylag sok embert érintő munkát és feladatot.

De mégis, most már teljes bizonyossággal látom, hogy ez a munka rám vár, és ebben minden színemet, minden megszerzett képességemet, tehetségemet magamon fogom viselni, mert a munka maga is megkívánja azt. Tehát nem szereplésből vagy tündöklésből, hanem a munka miatt, amelynek irányítására és vezetésére az isteni végzés mégis csak engem jelölt ki. Reménykedtem, hogy mire a földi élet újra kibontakozik előttem, tehát tizenkét-tizennégy éves koromra, amikor észreveszem majd mindazokat, amik körülvesznek, hogy találkozni fogok majd olyan emberlelkekkel, akik a Harmadik kijelentést ismerve, – ha nem is közvetlenül, de közvetve – a segítségemre lesznek.

Most az új kép azt mutatja nekem,- hiszen mindennel pontosan kell számolnom, tehát ez az új kép azt mutatja – hogy bár sokan lesznek, akik a szellemvilágból – vagy talán így mondom, hogy a lelkek világából – szerzik majd ismereteiket, vagy igyekeznek táplálkozni, de kevesen lesznek azok, akik olyan táplálékot lesznek képesek levonni ebből a magasabb világból, amely nekem is hasznos és segítséget nyújtó lehet. Pontosan kiszámítottam mindent, mert amikor az ember feladattal jön, akkor mindenféle lehetőséggel számolnia kell.

***

Az alábbiakban Pátkai Pál, a magyarországi szellemtani mozgalom és irodalom meghatározó személyének médiumi úton történt megnyilatkozását közöljük, mely a clevelandi Magyar Szellemtani Társaság köri találkozóján hangzott el, az újra testetöltése előtt.

1992. május 28.

Az Úr nevében köszönt benneteket Pátkai Pál.

Hosszú elgondolások egész sorozata előzte meg jöttömet. Úgy gondoltam, esetlegesen zavart kelthet lelketekben látogatásom, de mégsem tudtam elmenni úgy, hogy végső búcsút ne intsek nektek. Nektek szeretett testvéreim, akik a mi nyomdokaink alapján szintén elszegődtetek munkásnak az Úr szőlőjébe. És bizony-bizony már a huszonnegyedik óra munkásai vagytok, úgy ahogyan a Laurentius által íródott könyvek az Utolsó óra munkásai címet viselik. Ma még jobban látom és érzem, mit is jelent a huszonnegyedik óra munkásainak lenni. Közelről, közvetlenül nem ismerlek benneteket. Néhány levéllel felkerestem még annakidején Gyula testvéremet, és ha emlékezetem nem csal, egy ízben találkoztam Anna testvéretekkel. (A közösség korábbi vezetői. – a szerk.) Ennek ellenére, mégis közel érezlek titeket magamhoz, mert ugyanabban a krisztusi elvben és eszmében munkálkodtok, amelyben én is munkálkodtam, és ti is a Harmadik nagy isteni kijelentés ismereteit gyűjtögetitek magatoknak. Remélem, szorgos méhekhez hasonlóan.

Nekem sok ismeretem, tudásom, tapasztalatom volt ezekben a csodálatos dolgokban, és amikor ide átkerültem, mégis láttam, hogy minden ismeretem, szorgalmam, tudásom ellenére is gyenge és gyarló munkása voltam az Úrnak. Mert az én képességeimmel sokkal többet, sokkal nagyobbat hozhattam volna ki az életemből. Mert igaz, hogy Krisztus elve volt a vezérlő elvem; mert igaz, hogy megláttam Eszter törékeny emberi alkata mögött azt a hatalmas Szellemet, aki Őt eszközének választotta; igaz, hogy az itteni kép úgy mutatja, hogy a Harmadik kijelentés könyvei ilyen mennyiségben és ilyen formában az én adottságaim és szorgalmam nélkül nem láthattak volna napvilágot, és mégis-mégis keveslem az ered-ményt. Mert ha az eredmény olyan lenne, amilyen lehetett volna, akkor most nem kellene búcsút intenem nektek: akkor most nem kellene ennyi mérlegelés után a földi testben megjelennem. Időnként valami biztató érzésem volt, hogy mégis maradhatok, és nem kell a földi világ félelmetes hullámaiba alámerülnöm, de azután mégis csak Eszternek lett igaza. Ő még akkor régen, amikor múltjaimból képeket láthatott az Úr engedelméből, akkor látott engem a jövőben is tengerészként, és ideát is gyakran szó esett közöttünk erről, és azt gondoltam, hogy csak mint lehetőség vetődött előre a jövőben, és nem fog rá sor kerülni.

És most íme, itt állok teljes bizonyossággal: most már megszűnt a mérlegelés, hogy talán maradok, talán megyek; talán, ha így alakulnak a dolgok, akkor mégsem kell mennem, hanem teljes bizonyossággal tudom, hogy indulnom kell. Az, hogy felkészültségem teljes-e, még mindig nem kristályosodott ki bennem. Félelem nincs már bennem, hiszen él az én Krisztusom. Ő az Úr égen és földön, Krisztus az ura az időnek, a múltnak, a jelennek, a jövőnek; Krisztus az Úr minden felett és mindenki felett; Krisztus az Úr a huszonnegyedik óra munkásai felett, és az Írás szerint: velünk van az Isten, és ha Isten velünk, ki ellenünk? Így teljes megnyugvással vettem a fellebbezhetetlen hírt, de mégis-mégis valami izgalom, valami bizsergés járja át egész valómat, mert a jövő képe félelmetesnek és szennyes áradatúnak látszik. Annak idején, amikor Eszter beszélt nékem erről a testetöltésemről, úgy gondoltam, hogy az majd egy kiváltságos helyzetben játszódik le, egy olyan embercsoportban, ahol a nehézség és a nyomorúság nem általános.

De most tisztán látom, hogy nincs biztonságos zuga a Földnek; a biztonságot csak magunkban hordozhatjuk azzal, hogy a gondolataink, törekvéseink, céljaink, feladataink, munkáink abban merülnek ki, amik Isten akaratában vannak lefektetve és megírva, és csak ha így élünk, remélhetjük, hogy a jel a homlokunkon lesz, amikor az utolsó óra munkásai összegyűjtetnek Krisztus zászlaja alá, hogy a Földről magasabb világokba mehessenek. Krisztus zászlóit bontják ki még most a Földön a hozzám hasonlók, és kell kibontanom nekem is azon körülmények között, ahol – talán így mondom – az S.O.S. jel alatt lelkeket kell menteni. A tengereken, óceánokon a veszélyeztetett hajók jelzése az S.O.S. jel, amely az angol Save Our Soul mondat rövidítése. És ebben az időszakban a szó legszorosabb értelmében a lelkek mentésére merülök alá. Sokat, mindent köszönhetek az én Krisztusomnak és a Harmadik kijelentésnek, amely engem minden oldalról munkába vett, minden oldalról fényesre csiszolt, amely a kiképzésemben a legfőbb irányitó elv volt. Azt hiszem, mindannyiótokat kivétel nélkül hasonló kiképzésben ré-szesít ez a hatalmas Igazság, amivel Isten kegyelméből ti is megismerkedhettetek. Nem az Úron, nem a szerető Atyán, nem a Szentlélek munkásain múlik, hogy mennyire jutunk előbbre a kiképzésben, hanem csakis önmagunkon. Mindent megkaptam, mindent megkaptunk ott a Nagy Körben, és még inkább Eszter családi körében. Eszteren keresztül fény derült az életemre, azaz azokra a dolgokra, amelyek szükségesek voltak ahhoz, hogy minden oldalon a kiképzésem eredményes legyen.

Ti is a körülményeitek, az ismereteitek, a fokozatotok szerint mindent megkaptok az Úron, a Krisztuson keresztül a Szentlélek munkásaitól, hogy földi életetek lezárásával úgy kerüljetek át ebbe a világba, hogy még egyszer már ne kelljen a földi élet nehézségei, szennyes áradatai közé lemerülnötök. Hiszen az idő rövidsége is ezt mutatja nektek. Én itt hagytam a földi világot a negyvenes évek elején és ez adott nekem még lehetőséget arra, hogy szívvel, lélekkel felkészüljek ez új, nagy, komoly feladatomra. Isten kegyelméből a lejáródott ötvenegynéhány esztendőmet aránylag egész rövid idő alatt sikerült osztályoznom, átnéznem, a benne lévő hiábavalóságokat, bűnöket kizárni, meglátni, nagyító alá venni, hogy pontosan tudjam, hogy hol állok magammal. Bár rendkívül szigorú voltam magammal ember koromban is az önvizsgálat terén, de mégsem elég szigorú, mert az igazság rostáján és szitáján még fennakadtak dolgok, amiktől nem tudtam megszabadulni. Ez az itteni rosta mutatta meg mulasztásaimat. Mert itt bizony sűrű a szita rostája, és minden, a földi ember szemében nézve jelentéktelennek tűnő dolog vagy mulasztás is fennakad rajta. Miután az életem átnézését befejeztem, az itt lévő idő nagy részét erre az új küldetésre való felkészüléssel töltöttem el.

Bár mindig úgy éreztem, hogy legyen meg az Úr akarata, de úgy gondoltam, hogy nálam felkészültebbet, nálam erősebbet, nálam nagyobb hittel, – azt nem mondhatom, hogy bizonyossággal, – csak nagyobb hittel rendelkezők fogják, tudják, lesznek képesek majd elvégezni ezt az aránylag sok embert érintő munkát és feladatot.

De mégis, most már teljes bizonyossággal látom, hogy ez a munka rám vár, és ebben minden színemet, minden megszerzett képességemet, tehetségemet magamon fogom viselni, mert a munka maga is megkívánja azt. Tehát nem szereplésből vagy tündöklésből, hanem a munka miatt, amelynek irányítására és vezetésére az isteni végzés mégis csak engem jelölt ki.

Reménykedtem, hogy mire a földi élet újra kibontakozik előttem, tehát tizenkét-tizennégyéves koromra, amikor észreveszem majd mindazokat, amik körülvesznek, hogy találkozni fogok majd olyan ember-lelkekkel, akik a Harmadik kijelentést ismerve, ha nem is közvetlenül, de közvetve a segítségemre lesznek. Most az új kép azt mutatja nekem,- hiszen mindennel pontosan kell számolnom, tehát ez az új kép azt mutatja – hogy bár sokan lesznek, akik a szellemvilágból – vagy talán így mondom, hogy a lelkek világából – szerzik majd ismereteiket, vagy igyekeznek táplálkozni, de kevesen lesznek azok, akik olyan táplálékot lesznek képesek levonni ebből a magasabb világból, amely nekem is hasznos és segítséget nyújtó lehet.

Pontosan kiszámítottam mindent, mert amikor az ember feladattal jön, akkor mindenféle lehetőséggel számolnia kell. Olyan ez, mint amikor valaki egy hajó kormányosa, vagy repülőgép pilótája; ki kell számítania pontosan a lehetőségeket, amelyekbe belekerülhet, és tudnia kell, hogy a különböző helyzetekből hogyan és hol van a szabadulás, a kivezető út. Mert ha ezt a vezető nem tudja, akkor valóban vak vezet világtalant, akkor valóban a hajó elsüllyed, a repülő lezuhan. Tehát mindezeket ismerni kell az utolsó időkben azoknak, akik még vállalkoznak arra, hogy a fejvesztettségek idején, az ellentét elszabadulása idején helytálljanak, és másoknak a helyes irányt mutassák. Bár úgy látom, többnyire idősebb emberek vagytok, azonban látom azt is, hogy vannak közöttetek olyanok, akiknél számítás szerint, bár az élet Isten kezében van, tehát csak számítás szerint úgy néz ki, hogy életük belekerül az erősen hullámzó időszakokba, amelyeknek én részese és komoly irányítója leszek. Nem azoknak a külső eseményeknek, amelyeket a meggondolatlan, Istent nem ismerő, Krisztushoz nem közelálló emberlelkek dobnak a történések rendjébe és világába, hanem azoknak az embereknek, akik mindezekben a zavarokban, vagy így is mondhatom: pánikot keltő időszakokban nem veszítik el a fejüket, és tudják, hogy a rájuk bízott emberekkel mik a teendőik.

Mert az elkövetkezendő időszakban az óceánnak és a tengernek komoly szerepe lesz majd, bár az ember azt hinné, hogy mivel a levegőt is meghódította, ez a repülés korszaka lesz. De mivel mindazoknak az ellenségeskedéseknek, háborúskodásoknak, amelyek népeket népek ellen, nemzeteket nemzetek ellen sodornak majd a gyűlölet, a rablási szándék, az erőszakosság miatt, azoknak a csatái, a szállítmányok sikerei mégiscsak a tengerek, az óceánok vizén fognak eldőlni. Nem is beszélve arról az éhségről, amely ebben a világban már egészen látható számunkra. És hogy az utolsó időkben milyen fontos lesz, hogy milyen és mennyi eleséget tud még a tenger, az óceán az emberiségnek szolgáltatni. Mert jönnek azok a nagy-nagy aszályok és szárazságok, amelyek ahhoz lesznek hasonlatosak, amiket a fáraó látott álmában, és amelyek azután be is következtek Egyiptom népére a hét szűk esztendő alatt. De Istennek akkor is gondja volt az övéire azáltal, hogy a fehér lelkű József a fáraó álmát képes volt megfejteni, és ahogyan megbízást kapott arra, hogy magtárakat építsen és csűrökbe takarítsa be a hét bő esztendő termését a hét szűk esztendőre.

Ehhez hasonlatosan többeknek majd az lesz a feladata, hogy az emberiség ezen szomorú időszakában feltétlenül gondoskodjanak – még ha minimális táplálékkal is – azokról, akiknek a huszonnegyedik, az utolsó órában még elvégzendő munkájuk van. Lelkileg nyugodt, békés időszakot élhettetek ebben a nagy, gazdag Amerikában, a tejjel-mézzel folyó Kánaánban, szeretett testvéreim. Mert igazán Amerika földje és Amerika népe még nem ismeri azt a nagy nyomorúságot, amelyet más népek már – különösen ebben az évszázadban – ismerhettek. Ma még Amerikának nagy a hatalma, az ereje, gazdagsága; nagy a területe, ha még egyes városok zsúfoltak is. Ma még messze van attól, hogy minden talpalatnyi hely számítson, hogy minden talpalatnyi helyet pontosan be kelljen osztani, hogy zsúfoltan, egymás nyakán, tömegben kellene – néhány várostól eltekintve – az embereknek lakni. Ma még a temetők szétterülhetnek; kertvárosok, hatalmas udvarok lehetségesek. És ilyen értelemben szerencsésnek mondalak benneteket, hogy ebben a nyugodt, tejjel-mézzel folyó Kánaánban élhettétek le elmúlt évtizedeiteket. (A manifesztáció az amerikai szellemi közösségben hangzott el. – szerk.) A veszély már közeledik, de más helyeken sok-sok embert fog még szenvedtetni, mielőtt ezek a nehézségek itt is érezhetővé válnak. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy időtök és lehetőségetek van arra, hogy felkészüljetek, hogy magatokat minden oldalról kiképezzétek, hogy Krisztus zászlaját magatok is hordozzátok, ne csak a zászló alatt gyülekezzetek. Lehetőségetek van, hogy Krisztus iskolájában legalább olyan kiképzést nyerjetek, mint amilyenben én is részesülhettem az alatt az ötvenegynéhány évem alatt. Mennyire megdöbbentette az egész budapesti nagy gyülekezetet, és Esztert is az én halálom. Nem tudták megérteni, hogy én, akiről úgy gondolták, még szükségük van, aki egészséges voltam, – így is mondhatom, hogy életemnek teljében – akinek még az egész gondolkozásmódja is gyorsan váltott, mindenre reagált, mindenre megtalálta a megoldást, így, egyik pillanatról a másikra azon a szomorú vasárnapon búcsúznom kelljen. Úgy gondolták, milyen nagy szüksége lenne még rám a gyülekezetnek. Eszter is úgy gondolta, milyen nagy szüksége lenne még neki rám, az én emberi jelenlétemre, az én emberi védelmemre a többi emberekkel vagy testvérekkel szemben. Mert a nagy Körben nem volt Eszter úgy befogadott, és nem szerették Őt úgy, ahogyan Krisztus gyülekezetében már természetesnek kellett volna lennie.

Most látom, hogy a legutolsó pillanatig maradhattam, mert nekem itt a nagyobb feladatra és nagyobb munkára való felkészülés mellett még komoly erőfeszítésembe került, hogy azt a bizonyos szintet, amelybe éppen csak megkapaszkodtam, elérhessem. Ez olyan valami, mint amikor az ember egy magaslatra feljut, de még a súlypontja nincs afelett, csak a karjával, kezével kapaszkodik abba, és az egész testét fel kell húznia arra a szintre, hogy ott véglegesen megállapodhassék, és biztonságban érezze magát. Nos, úgy kellett nekem még itt felhúznom magamat arra a szintre, amelyet ma, ötven év után a magaménak mondhatok. Ha a hajlékomat tekintem, az még mindig nincs teljesen befejezve, még a belső simítások és munkálatok hátra vannak. De az idő felgyorsultsága miatt nincs idő most erre, ez már megvan, ez már az enyém, ez már biztonságban van. Most nincs időm, hogy ezekkel a részletmunkákkal foglalkozzam, mert érdemtelen szolgaként nagyobb munkával és feladattal bízott meg engem az Úr. Engem, a gyarlót, aki ha Laurentiushoz mérem magamat, akinek eszközévé válhattam Isten kegyelméből, látom, hogy milyen jelentéktelen, milyen gyenge, milyen semmit tudó, milyen semmitérő vagyok hozzá képest. Laurentius elvitt engem az Ő otthonába, és hálás nekem, a gyarlónak, a gyengének, hogy eszközként, emberi mivoltomban a rendelkezésére állottam, hogy emberként a magam öntisztítása révén alkalmas eszközzé válhattam, hogy Az utolsó óra munkásai-nak négy kötete az emberek világában megjelenhetett, és az alapkijelentések közé besorolhatódott.

Ember koromban nem voltam képes felfogni, hogy milyen fontos, milyen lényeges, hogy a Szentlélek alapkijelentései közvetlenül Krisztus eszméjének kijelentései mellett foglaljanak helyet, azokat támasszák alá, a homályosabb részekre azok derítsenek reflektor erősségű világosságot. Ezek megmaradnak a Földdel, a Föld fundamentumával, és ezek alkotják majd a Föld fundamentumát a nagy átalakulás után is. Csodálatos a hely, ahol Laurentius él. Hosszú időt nem bírnék eltölteni azon körülmények között, mert nekem nem megfelelő a légkör, a levegő összetétele. Ahhoz hasonlatos, mint amikor az ember nagyon magas hegyről még magasabb hegycsúcsra megy, és mivel ott még ritkább a levegő, ezért nem tud ott huzamosabb időt eltölteni, mert a tüdeje nem aszerint van alkotva. És ezért onnan egy idő után, ha az felüdülést jelent is neki, vissza kell térnie a hegy csúcsáról az alacsonyabb régiókba, még ha a hegyen lakik is; ha pedig csak a hegy lábánál lakik, akkor különösképpen.

Szeretett testvéreim, jó közöttetek időzni, jó érezni, hogy a földi világban vannak még ilyen kis oázisok és kis szigetek, ahol az emberek képesek az Igazság befogadására. Mert a legtöbb jelenleg élő, és még inkább a jövőben élő ember részére az Igazság nem elfogadható, mert a Harmadik kijelentés nagy Igazsága az ég igazsága, és az Ő igazságuk a Föld igazsága. Az embernek magán kell viselnie valamit az égiekből, valami szellemiséget, mert csak úgy válik az Igazság értékké előtte, csak úgy képes azt befogadni, csak úgy képes azt megérteni. És ami a legfontosabb, csak úgy képes ezzel az Igazsággal az ember az életét megváltoztatni, átalakítani, a nehézségeket elviselni, a megaláztatásokat, arculütéseket eltűrni. A türelem, a lelki békesség megőrzését akkor is, amikor mások részéről bántás, megaláztatás, megkárosítás, rosszindulatú hazugságok és minden egyebek érik. Próbáljatok a kicsiny dolgokban is vizsgázni, mert csak így váltok erőssé, így váltok munkaképessé, így váltok használhatóvá az Úr kezében, Akinek olyan sok-sok munkásra, olyan sok-sok eszközre van szüksége. Krisztus mindannyiunktól elvárja az önzetlen munkát olyan eszközök igénybevételével, mint amilyen eszközökkel Ő harcolta meg az ellentéttel azt a harcot, amelyből az ellentét vereséggel került ki. Az ellentét ezt a vereséget szünet nélkül kénytelen tapasztalni, hiszen minden percben, minden órában Krisztus munkásai az ellentéttől emberlelkeket hódítanak el és szereznek meg a jó, a szép, a nemes részére. Krisztus munkásai nemes eszközökkel küzdenek az ellentét területein, hogy mire a menny kapui bezáródnak, addigra minél nagyobb, fehérebb ruhába öltözött sereg gyűlhessen össze itt, Krisztus országában, az elveszett bárányok birodalmában. Azért küzdenek, hogy megtölthessük a lakodalmas házat mi, a csonka-bonkák, az út széléről felszedettek, hogy bemehessünk a nagy lakomára, és bemehessünk Krisztus nagy dicsőségére, és tanúbizonyságot tegyen rólunk Krisztus, hogy igen, mi az Övéi vagyunk.

Ez adja nekem az erőt ahhoz, hogy újra a Földre térjek, hogy megnöveljem néhánnyal én is azoknak a számát, akik Krisztus örökébe bejöhetnek, akik a nagy lakomán részt vehetnek, akik ruhájukat megmosták, vagy megmossák a Bárány vérében, akiket az utolsó ítélet harsonája felébreszt egy boldog, biztos létállapotra. Ebben a létállapotban egymásnak örülhetünk és adhatunk hálát Istennek, hogy olyan kegyes volt hozzánk, hogy az Ő Szent Fiát elküldte érettünk, és Rajta keresztül mi is megtérhettünk, megtisztulhattunk, megigazulhattunk, Krisztuséi lehettünk. Mindannyiótoktól ezt várjuk, szeretett testvéreim, hogy ti köztünk legyetek, hogy velünk legyetek, hogy az elmúlt évtizedek meghozzák számotokra a várva-várt eredményt, ahol nem a szerint osztályozzák az embert, hogy milyen valláshoz tartozott, vagy spiritiszta volt-e, hanem hogy valóban megmosta-e ruháját a bárány vérében, valóban megigazult-e, valóban Krisztus az Övének fogja-e mondani őt?

Nézlek benneteket, szomjasan iszom be a látványt, így fogok rátok visszaemlékezni, hogy amikor a test lehull rólatok, felismerjelek majd ideát benneteket a munkám elvégzése után abban a megújhodott formátokban, amelynek megújhodásához, a kialakulásához az én kis jelentéktelen munkám ott, abban a kicsi országban, Magyarhonban szintén hozzájárult annyiban, hogy az alapkijelentések lefektetésénél én is annak a nagy és csodálatos szellemnek, Laurentiusnak az eszközévé válhattam. Isten legyen mindannyiótokkal, Isten áldja meg munkátokat, Isten vezérelje életeteket, Istenben bízzatok. És ne felejtsétek el, amit mondottam, hogy Krisztus az Úr égen és földön, Krisztus az Úr az Élet és a halál felett, Krisztus az Úr felettetek is, és ha Benne bíztok, az Ő nyomdokain jártok, akkor mindannyian találkozhatunk az Úrban, a Krisztusban.

Körvezető: Az Úr legyen veled is Pál testvér, kisérjen téged az Ő Szent Lelke ebben a nehéz feladatban, amit vállaltál magadra. Mindig hálával és szeretettel gondolunk rád, és valahányszor azokért imádkozunk majd, akik lelkeket mentenek, eszembe fogsz jutni és rád gondolok…

Médium: Hadd fogjak kezet veled… Áldjon meg Isten mindannyiótokat, testvéreim az Úrban, a Jézus Krisztusban…”

Download this article as an e-book

Follow by Email
Facebook20
fb-share-icon