„Szeretem embertársaimat, szeretem testvéreimet”.

„De vajjon azért szeretem-e, hogy azok nekem szolgáljanak, hogy azok az érzéseimet, gondolataimat valósággá tegyék, vágyaimat elérni segítsék?

Azért szeretem-e őket, hogy keretet képeznek körülöttem?

Mert ha így van, akkor, ha nem tökéletesen tükrözik vissza a gondolataimat, vágyaimat és akaratomat – mint ahogy egészen bizonyos, hogy tévelygéseik folytán félre is értenek és félremagyaráznak – akkor ez az életkeret körülöttem fájdalmas lesz, az én szeretetem megváltozik, mert boldogság utáni törekvésemet már nem segítik elő.

   Azonban vajjon nem kerültem-e így összeütközésbe a saját lényemmel, ha az az Isten képére és hasonlatosságára van teremtve?

Szolgálnom kell tehát felebarátaimat, ha igazán szeretem őket.

Meg kell ugyan látnom a gyengeségeiket, gyarlóságaikat, de találékonynak kell lennem, hogy se önmagukban, se bennem kárt ne tegyenek. Ki kell térnem azok elől a tüskék elől, amelyeket elszórnak, el kell hárítanom magam elől azokat a hálókat, amelyekkel meg akarják fogni a lelkemet a maguk céljai, téves és hibás akaratuk számára, de szolgálnom kell aszerint a jó és igaz szerint, amelyet Isten a lelkembe oltott.

    Nem egyszer szolgálnom kell akkor is, amikor könnyek közt várom a fejleményeket, akkor is, amikor szenvedéseimben hosszúnak tetszik a perc.

Ilyenkor is várakoznom kell arra az örömre, amelyet nem tudom, melyik pillanatban tár elém az Isten, mert talán a következő percben kigyúl embertársam lelkében a mécses, az életparány, mert elfogadta az isteni jót és igazat, amely a beléje hintett jót visszatükrözi számomra, és az a tükörkép elfeledteti velem a boldogtalanságot, a szenvedést, a fájdalmat, s a két lélek szeretete hatalmas üstökössé olvad össze, amely óriási gyorsasággal száguldva emelkedik fel a végtelenségbe és olvad bele Isten szeretetébe.

    Ami pedig így egyszer eggyé lett, amit Isten összeolvasztott az Ő szeretetműhelyében, az sohasem téphető széjjel, az sohasem válhatik az ellentét, a gonosz martalékává, mert az elszabadult az ellentét világából, az ellentét törvényéből.

Ezeket a kicsiny kigyúló pontokat kell várni,

ezekért kell szolgálni, ezekért kell tűrni, ezekért kell az áldozati oltáron a magam lelkének szeretetét, a magam lelkének érdekét, a magam boldogságát folyton-folyvást feláldoznom, hogy az Isten által nyújtott szeretetben összeolvadva, Isten részévé váljék a lelkem minden paránya.

Erre az örömre hívott el minket az Úr.”

Hit, remény, szeretet – III., A szeretet. 1. A szeretet mindenható hatalma

A Pozitív gondolatok oldalainak szöveg- és képszerkesztését Évinek köszönhetjük. Attól ilyen jó.