OLVASSUK EGYÜTT 45.

ALLAN KARDEC: AZ EVANGÉLIUM A SPIRITIZMUS MEGVILÁGÍTÁSÁBAN

A földi javaktól való függetlenség

Jövök, kedves testvéreim, barátaim, hogy elhozzam hozzátok fillérjeimet, hogy azokkal is segítselek benneteket erőteljesen haladni a javulás útján, amelyre ráléptetek. Egymáshoz tartozunk, és pedig őszinte és testvéri egyesülésben szellem és ember közt, ami az újjászületést lehetővé teszi.

Az anyagi javakhoz való ragaszkodás

erkölcsi és szellemi haladástok egyik legerősebb akadálya. Ez a ragaszkodás tönkreteszi minden szeretőképességeteket, mivel azt egészen az anyagi dolgokra fordítjátok. Legyetek őszinték: mikor pénzszekrényeitek telve vannak, nincs e mindig bizonyos üresség a szívetekben? Ennek a virágkosárnak a fenekén nincs e mindig elrejtett hernyó? Megértem azt az embert, aki nehéz és tisztességes munkával vagyont szerezvén, megelégedettséget érez, ami bizonyára jogos is; azonban ettől a nagyon természetes és Isten által jóváhagyott elégedettségtől addig a görcsös ragaszkodásig, amely minden más érzést elnyom, s a szív minden felbuzdulását semlegesíti, a távolság nagy. Oly nagy, mint a piszkos fösvénységtől a féktelen pazarlásig. E két bűn közé helyezte Isten a szeretet szent és boldogító erényét, amely megtanítja a gazdagot, hogy fitogtatás nélkül adjon, hogy a szegény megalázás nélkül fogadhassa el.

Akár családi örökség legyen a vagyonotok, akár saját munkátokkal szereztétek, egyet sohasem szabad elfelejtenetek, hogy minden Istentől jön és Istenhez tér vissza. Semmi sem a tiétek a földön, még szegény testetek sem. A halál ettől is megfoszt benneteket, mint az összes anyagi javaktól. Csak sáfárok vagytok és nem tulajdonosok, ebben ne tévedjetek. Isten kölcsön adta s nektek vissza kell adnotok, és Ő azzal a feltétellel adta kölcsön, hogy legalább a fölösleg azokhoz kerüljön, akiknek a szükséges sincs meg.

Egyik barátotoktól kölcsön kaptok egy összeget;

ha csak kevéssé is becsületesek vagytok, szorgos gondot fog nektek okozni, hogy visszaadjátok neki és még hálát is fogtok érezni iránta. Nos, ugyanez a helyzete minden gazdag embernek: Isten az a mennyei barát, aki kölcsönadta a gazdagságot, és nem kíván magának érte szeretetnél és hálánál egyebet, de megköveteli, hogy alkalomadtán a gazdag adjon a szegénynek, aki éppolyan gyermeke, mint ő.

A földi vagyon, amit Isten reátok bízott, nagy és esztelen irigységet fakaszt szíveitekben. Vajon eszetekbe jut e, mikor oly féktelenül ragaszkodtok ahhoz a vagyonhoz, amely éppoly romlandó és mulandó, mint ti magatok, hogy eljön az idő, amikor számot kell adnotok az Úrnak, hogy mit tettetek vele? Nem felejtetitek e el, hogy a gazdagság által a szeretet szolgáinak szent jellemét öltsétek fel, s hogy amikor a rátok bízott vagyont csupán a saját hasznotokra fordítjátok, nem vagytok e hűtlen sáfároknál egyebek? A kikerülhetetlen, könyörtelen halál letépi rólatok a leplet, amely alá rejtőzködtök, és kényszerít benneteket, hogy számot adjatok még annak a felebarátotoknak is, aki szívességet tett nektek, és aki akkor veletek szemben a bíró talárját ölti magára.

Hiábavaló minden igyekezetetek a földön,

hogy az erény nevével ruházzatok fel olyan illúziókat, amelyek gyakran nem egyebek önzésnél, s hogy takarékosságnak és előrelátásnak nevezitek a kapzsiságot és a fösvénységet vagy bőkezűségnek a saját hasznotokra űzött pazarlást. Valamely családatya például tartózkodik a jótékonykodástól, takarékoskodik, élére rakja a pénzt, azt mondván, hogy minél többet akar a gyermekeire hagyni, hogy nyomorba ne jussanak. Megengedem, hogy ez az eljárás nagyon helyes és atyai, nem is lehet őt kárhoztatni érte.
De vajon mindig ez e az egyedüli indítóok, amely őt vezeti?
Nem lelkiismeretével való megalkuvás e ez gyakran, hogy igazolja a világ és a saját szemei előtt a földi javakhoz való ragaszkodását? Továbbá föltéve, hogy az atyai szeretet az egyedüli indítóoka, vajon ok e ez arra, hogy megfeledkezzék Istenben való testvéreiről? Amikor már fölösleggel rendelkezik, nyomorban hagyja e gyermekeit, ha valamivel kevesebb fölösleg jut nekik? Nem az önzésből és keményszívűségből ad e leckét nekik ezáltal? Nem fojtja e el ezzel bennük a felebaráti szeretetet? Atyák és anyák, nagy tévedésben vagytok, ha azt hiszitek, hogy ezzel növelitek gyermekeiteknek irántatok való szeretetét. Mikor arra tanítjátok őket, hogy önzők legyenek másokkal szemben, arra is megtanítjátok, hogy veletek szemben is azok legyenek.

Mikor valaki derekasan dolgozott

és orcájának verejtékével gyűjtött vagyont magának, nem egyszer halljátok tőle, hogy a pénzért való fáradozás közben ismerni meg annak értékét. És ez így is van. S bizony, aki így ismeri a pénz igazi értékét, s eszközeihez képest gyakorolja a jótékonyságot, több érdemet szerez, mint az, aki bőségben születve nem ismeri a munka nehéz fáradságát. Míg ellenben, ha az az ember, aki emlékezve gondjaira és fáradalmaira, mégis önző és rideg a szegényekkel szemben, sokkal bűnösebb, mint amazok, mert minél inkább ismeri valaki a nyomor rejtett fájdalmait, annál inkább köteles azt másoknál enyhíteni.

Fájdalom, mindig van az emberben egy éppoly erős érzés, mint a vagyonhoz való ragaszkodás, és ez a gőg. Nem ritkán látni, hogy a meggazdagodott, ahelyett, hogy segítené a szerencsétlent, aki támogatásáért könyörög, egészen elkábítja őt végzett munkájának és ügyességének elmesélésével, amit rendszerint e szavakkal végez: cselekedjél úgy, ahogy én cselekedtem. Szerinte Isten jóságának semmi része sincs az ő szerencséjében, minden érdem egyedül az övé. Gőgje hályogot von szemei elé, és bedugja füleit, nem képes megérteni, hogy Isten egyetlen szóval fölboríthatja szerencséjét minden ügyessége és okossága dacára is.

A vagyon eltékozlása azonban nem függetlenít a földi javaktól,

hanem gondatlanság és nemtörődömség. Az ember, aki e javak letéteményese, többé nem jogosult ezeket sem eltékozolni, sem a saját hasznára fordítani. A pazarlás nem nagylelkűség, hanem gyakran az önzés egyik válfaja. Az, aki két kézzel szórja az aranyat, hogy valamely szeszélyét kielégítse, nem adna egy fillért sem a felebaráti szeretet szolgálatára. A földi javaktól való függetlenség abban áll, hogy azokat igazi értékük szerint ítéljétek meg, hogy fel tudjátok használni a mások és ne egyedül a magatok céljaira, hogy ne áldozzátok fel értük a jövendő élet érdekeit, s zúgolódás nélkül tudjatok megválni tőlük, ha Isten jónak látja azokat visszavenni. Ha valamely váratlan fordulat Jób sorsára juttat benneteket, mondjátok mint ő; „Uram, Te adtad, Te vetted el, legyen meg a Te akaratod”.

Ez az igazi függetlenség.

Legyetek mindenekelőtt alázatosak és legyen bizalmatok Abban, aki miután nektek adta és visszavette, ismét visszaadhatja nektek. Álljatok ellene bátran a csüggedésnek és reménytelenségnek, amely aláássa erőtöket, s ne feledjétek soha, hogy Isten, ha sújt, a legnagyobb megpróbáltatások mellé odahelyezi a vigaszt is. De jusson eszetekbe mindenekfelett, hogy végtelenül becsesebb javak vannak a földi javaknál, és majd ez a gondolat könnyebbé teszi számotokra a lemondást ez utóbbiakról. Ha kisebb értékű dolog az, amihez ragaszkodunk, kevésbé érzékenyen érint annak elvesztése. Az az ember, aki a földi javakhoz ragaszkodik, olyan, mint a gyermek, aki csak a jelen pillanatot látja; aki pedig nem ragaszkodik hozzájuk, olyan, mint a felnőtt, aki sokkal fontosabb dolgokra tekint, mert megérti a Megváltó prófétai szavait: „Az én országom nem e világból való”.

Az Úr egyáltalán nem parancsolja azt,

hogy az ember fossza meg magát attól, amije van, hogy önként koldusbotra jusson, mert ezzel a társadalom terhére válnék. Az ilyen cselekedet félreértése lenne a földi javaktól való függetlenülés gondolatának. Ez is önzés lenne, csak más formában, mert annak a felelősségnek lerázását jelentené, amit a vagyon rak a tulajdonos vállaira, s amelyet Isten annak ad, akinek jónak látja, hogy az a többiek hasznára fordítsa azt. Hiszen a gazdagnak is rendeltetése van, amelyet széppé és hasznossá kell tennie önmaga számára. Visszadobni a vagyont, amelyet Isten adott, lemondást jelentene arról az áldásról, amely vagyonából származhatnék reá, ha bölcsen kezelné azt. Nélkülözni tudni, ha nincs, hasznosan felhasználni, ha van, feláldozni tudni, ha szükséges: ez az Úr akarata szerint való cselekvés. Akit – amint az emberek mondani szokták – valami nagy szerencse ér, így kiáltson fel: Istenem, Te új feladatot küldtél nekem, adj hozzá erőt is, hogy a te szent akaratod szerint töltsem be.

Íme, barátaim, ezt kívántam megértetni veletek

a földi javaktól való függetlenséget illetőleg s mindezt összefoglalva mondom nektek: Tanuljatok kevéssel megelégedni. Ha szegények vagytok, ne irigyeljétek a gazdagokat, mert a vagyon nem szükséges a boldogsághoz; ha gazdagok vagytok, ne feledjétek el, hogy a javak csak rátok vannak bízva s azok felhasználásáról számot kell adnotok, mint a gyámoknak az árvák vagyonáról. Ne legyetek hűtlen sáfárok, gőgötök és élvezetetek kielégítésére használva föl azokat. S ne gondoljátok, hogy jogotok van kizárólag magatokra fordítanotok azt, ami csak kölcsön, nem pedig ajándék, amit ha visszaadni nem tudtok, többé nem is kérhetitek. Jusson eszetekbe, hogy aki ad a szegénynek, az azt az adósságot törleszti, amellyel Istennek tartozik. (Lacordair, Constantin. 1863.)

*

(Annál az elvnél fogva, hogy az ember a földi vagyonnak csak gondviselője, amelyet Isten megenged földi életén át élveznie, vajon jogában áll e azt utódaira átszármaztatni ?)

Az ember azt, amit életén keresztül élvezett,

halálakor másra jogosan átszármaztathatja, mert ez mindenkor alá van vetve Isten akaratának, aki meg tudja vonni a vagyon élvezetét az utódoktól, amikor akarja. Így láthattok összeomlani sokszor oly vagyont is, amely látszólag a legbiztosabb alapokon nyugodott. Az embernek az igyekvése tehát, mellyel a vagyont a családban megtartani akarja, teljesen lehetetlen. Azonban jogában áll a kölcsönt, melyet kapott, másra átruházni, mert Isten elvonhatja azt bármikor, amikor azt alkalomszerűnek találja. (Szent Lajos, Paris 1860.)