OLVASSUK EGYÜTT 52.

ALLAN KARDEC: AZ EVANGÉLIUM A SPIRITIZMUS MEGVILÁGÍTÁSÁBAN

XXII. FEJEZET

Ne válasszátok el, amit Isten egyesített

A házasság feloldhatatlansága.

Akkor hozzámenének a farizeusok, kik kísértvén őt, ezt kérdék tőle: Szabad-e az embernek elbocsátania a feleségét akármi okért? Ő pedig felelvén, monda nékik: Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdettől fogva férfiúvá és nővé tette őket? – És ezt mondotta: Annakokáért elhagyja az ember atyját és anyját, és ragaszkodik a feleségéhez, és ketten lesznek egy testté. – Azért ők többé immár nem kettő, hanem egy test. Amit tehát az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza.

Mondának néki: Miért parancsolta tehát Mózes a váló levél adását, és a nő elbocsátását? Felel nékik: Mózes a ti szíveteknek keménységéért engedte volt meg néktek, hogy elbocsássátok a ti feleségeteket. Kezdettől fogva azonban nem úgy volt. – Mondom pedig néktek, hogy aki elbocsátandja a feleségét, hanemha paráznaság miatt, és mást veend: házasságtörő. És aki elbocsátottat vesz el: az is házasságtörő. (Máté XIX. 3-9.)

Semmi sem változhatatlan, csupán ami Istentől ered; minden emberi alkotás alá van vetve a változandóságnak. A természet törvényei ugyanazok, mindenkor és mindenütt. Az emberi törvények pedig az idők, a hely és az értelmiség haladása szerint változnak. A házasság isteni törvény, amelyben a nemek egyesülnek, hogy a kihaló egyedek megújulását szolgálják; azok a föltételek azonban, amelyek a társadalomban ezt az egyesülést szabályozzák, annyira emberi jellegűek, hogy nincs az egész földön, még a keresztény országok közül sem kettő, amelyekben teljesen azonosak volnának és nincs egyetlenegy sem, amelyben az idők folyamán ne lettek, volna változásnak alávetve. Amiből következik, hogy a polgári törvények szempontjából az, ami törvényes az egyik vidéken és az egyik korban, házasságtörés a másik vidéken és másik korban. És mivel a polgári törvény célja a családi érdekek szabályozása, ezek az érdekek pedig az erkölcsök és helyi szükségletek szerint módosulnak, így amíg az egyik államban csupán az, egyházi házasságkötés törvényes, addig a másikban a polgári házasságnak van nagyobb súlya, ismét másutt pedig a polgári házasságkötés magában is elegendő.

A nemek egyesülésében azonban az Istentől eredő és minden élőre egyaránt vonatkozó természeti törvény mellett a kizárólag morális isteni törvény is érvényesül: a szeretet törvénye. Isten azt akarta, hogy az egyéneket egymással ne csupán vérségi, hanem szellemi kötelék is összefűzze, hogy a házastársak kölcsönös vonzalma átmenjen gyermekeikre, s egy helyett ketten legyenek, akik őket szeressék, róluk gondoskodjanak, s előha289 ladásukon munkálkodjanak. Vajon a mindennapi házassági föltételek között szerepel-e a szeretetnek ez az isteni törvénye? Egyáltalában nem. Az emberek korántsem törekednek arra, hogy a két szívet a kölcsönös vonzalom egyesítse, hiszen ezt a vonzalmat a legtöbb esetben kiirtani törekszenek. Nem azt nézik, hogy a szív vágyai teljesüljenek, hanem hogy a gőg, a hiúság, a kapzsiság s mindenféle anyagi érdekek nyerjenek kielégítést. S mikor ezek szerint az érdekek szerint mindent a legjobban sikerült megoldani, akkor azt mondják, hogy a házasság megfelelő, és mikor az erszények egyformák, azt mondják, hogy a házasulandók összeillenek, és bizonyára boldogoknak kell lenniük.

De sem a polgári törvény, sem az ennek alapján kötött megállapodások nem helyettesíthetik a szeretet törvényét, ha nem ez elnököl a menyegzőn. És igen gyakran megtörténik, hogy amit az erőszak egyesített, az magától szétválik, s az eskü, mely mint banális forma hangzott el az oltár zsámolyán, hitszegéssé válik. Innen erednek a boldogtalan házasságok, amelyek bűnügyekben végződnek. Ezt a kettős szerencsétlenséget ki lehetne kerülni, ha a házasságkötés feltételei közül nem hiányoznék az egyetlen, amely azt Isten szemében megszenteli: a szeretet törvénye. Mikor Isten azt mondta: „Nem két test többé, hanem egy” – és Jézus azt, hogy: „Ne válasszátok el, amit Isten egyesített”: ezt az Isten változhatatlan törvénye szerint kötött házasságra kell érteni.

Fölösleges-e tehát az emberi törvény és vissza kell-e térni a természet szerint való egybekeléshez? Bizonyára nem. A polgári törvénynek megvan a maga célja a társadalmi viszonyok és családi érdekek szabályozása körül a civilizáció kívánalmainak megfelelően. Ennél fogva hasznos és szükséges, de változékony; azonban előrelátónak is kell lennie, mivel a civilizált ember nem élhet úgy, mint a vad. Egyáltalában semmi sem áll azonban útjában annak, hogy az emberi törvény az isteninek természetes folyománya legyen. Azok az akadályok, melyek az 290 isteni törvény betöltését gátolják, nem az emberi törvényből, hanem az előítéletekből származnak. Ezek a balítéletek – jóllehet, ma is megvannak még – mindazonáltal már elvesztették uralmukat a felvilágosult népek fölött, és teljesen el fognak tűnni az erkölcsi fejlődés során. Amely megmutatja végre az embernek azt a számtalan sok bajt, vétket, sőt bűnt, amelyet a kizárólag anyagi érdekek szempontjából kötött házasságok szülnek, s egykor azt fogják kérdezni maguktól az emberek, vajon emberibb, szeretetteljesebb és erkölcsösebb eljárás-e összekovácsolni azokat, akik nem tudnak együtt élni, mint visszaadni a szabadságukat. S hogy vajon az a kilátás, hogy az egyszer megkötött házasságból nincs szabadulás, nem növeli-e a törvénytelen viszonyok számát?

XXIII. FEJEZET

Különös morál

Aki meg nem gyűlöli atyját és anyját. – Hagyd el atyádat, anyádat és gyermekeidet. – Had temessék el a halottak az ő halottaikat. – Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem meghasonlást.

Aki meg nem gyűlöli atyját és anyját

Újabb kinyilatkoztatások ezt a kérdést tökéletesen tisztázták. Ezek szerint az Úrnak a házasság feloldhatatlanságára nézve adott parancsa anynyira abszolút, hogy, a szellemnyilatkozatok még a „paráznaság okán kívül” kitételt is apokrifnak, s a szentírásba utólag becsempészettnek jelentik ki. Különben az Úrnak a farizeusok kérdéseire adott felelete is kétséget kizáró módon megmondja, hogy a válás minden körülmények közt törvénytelen, mikor ezeket a súlyos kifejezéseket használja: „Aki elbocsátja a feleségét: házasságtörő, és aki elbocsátottat vesz el, az is házasságtörő”. De a karmatikus jóvátétel törvényéből is nyilvánvaló, hogy aki boldogtalan házasságban él, annak ilyen irányú jóvátételi tartozásai vannak, amelyeket ekként egyenlít ki, és a reárótt büntetés alól magát kivonnia éppúgy nem szabad, mint ahogy a súlyos vezekléssel terhelt életet is addig kell viselni, amíg az Isten jónak látja. Aki egy pillanattal sem enged bennünket tovább szenvedni, mint ameddig tartozásunkat kiegyenlítettük, s a feloldhatatlan köteléket is elszakíthatja, ha a bűnhődés ideje letelt. (Kiadók) 291 Megyen vala pedig ővele nagy sokaság, és hátra fordulván, monda azoknak: Ha valaki énhozzám jő, és meg nem gyűlöli az ő atyját, anyját, feleségét, magzatit, férfi és nőtestvéreit, sőt a maga lelkét is: nem lehet az én tanítványom. – És aki nem hordozza az ő keresztjét és nem követ engemet: nem lehet az én tanítványom. – Ekképpen azért, valaki közületek le nem tesz mindarról, amije van, nem lehet az én tanítványom. (Luk. XIV, 25., 26., 27., 33.)
Aki inkább szereti atyját vagy anyját, mint engemet, nem méltó énhozzám, és aki inkább szereti fiát vagy leányát, mint engemet, nem méltó énhozzám. (Máté X. 37.)
Némely, egyébként nagyon ritka kifejezés annyira különösen hangzik Krisztus szájából, s oly éles ellentétben látszik állani tanának magasztosságával, hogy annak betűszerinti értelmezését ösztönszerűleg visszautasítjuk. Hihető, hogy miután mindegyik evangéliumot Krisztus halála után írták le, ez esetekben a leíró nem tudta pontosan visszaadni a gondolat szellemét, vagy ami szintúgy lehetséges, talán a gondolat eredeti értelme az egyik nyelvből a másikba való átültetésnél szenvedett bizonyos változást. Elég az hozzá, hogy az először elkövetett hiba megismétlődött a reprodukciókban, mint ahogy ez oly gyakran megesik a történeti tényeknél is
Áll ez Lukács evangéliumának erre a kitételére: „ Ha valaki énhozzám jő, és meg nem gyűlöli az ő atyját és anyját..” – a „gyűlöli” szó tekintetében is, nincs senki, aki ezt Jézusnak tulajdonította volna. E fölött vitatkozni is felesleges, annál kevésbé lehet azt bizonyítani. Először tudni kellene, hogy vajon mondta-e s ha igen, vajon abban a nyelvben, amelyen magát kifejezte, ugyanaz az értelme van-e ennek a szónak, mint a mi nyelvünkben? János apostolnak ebben a kitételében: „Aki gyűlöli a maga életét ezen a világon, az örök életre megtartja azt” – nyilvánvaló, hogy a „gyűlöli” szó nem ugyanazt a fogalmat jelenti, mint a mi nyelvünkben.

A héber nyelv nem volt gazdag kifejezésekben, és sok szónak több jelentése volt. Ilyen p. o. az a kifejezés, amely a Genezisben a teremtés fázisait jelöli, s amely egyaránt jelent bizonyos időszakot és az égitestek naponkénti pályáját; ahonnan későbbi fordítások a „nap” szót használták, s ebből eredt az a hit, hogy a világteremtés hatszor huszonnégy óra alatt ment végbe. Ilyen szó továbbá az, amely tevét és kötelet jelent, (mert a kötelet teveszőrből készítették), s amely szavak közül a fordítások a tű fokáról szóló allegóriában a teve szót használják a kötél helyett.

Egyébként tekintetbe kell venni a népek jellemét és szokásait is, mint amelyek nagy befolyással vannak nyelvük szellemére. E nélkül az ismeret nélkül bizonyos szavak igazi értelme eltűnik. Ugyanaz a szó egyik nyelvben több, másikban kevesebb energiát tartalmaz. Sértési vagy káromlást jelenthet az egyikben, míg a másikban teljesen jelentéktelen szó lehet a szerint az eszme szerint, amellyel összekapcsolni megszoktuk. Pár század leforgása alatt egyes szavak ugyanabban a nyelvben is megváltoztatják jelentésüket, miért is a szigorúan szószerinti fordítás nem adja mindig vissza tökéletesen a gondolatot, és a szabatosság kedvéért a megfelelő szavak helyett nem egyszer inkább egyenlő értékű szavakat vagy körülírásokat kell alkalmazni.

Mindez különös fontossággal bír a Szentírás és az evangéliumok magyarázásánál. Ha nem számolunk azzal a környezettel, amelyben Jézus élt, ki vagyunk téve annak, hogy félreértünk bizonyos kifejezéseket és cselekedeteket, mivel másokat magunkhoz szoktunk viszonyítani A „gyűlölni” szónak modern értelmét tehát, mint Jézus szellemével és tanításával ellenkezőt minden esetre ki kell küszöbölni.

Hagyd el atyádat, anyádat és gyermekeidet

Valaki elhagyja házát, férfi vagy nőtestvéreit, atyját, anyját, feleségét, gyermekeit vagy jószágát az én nevemért, százannyit vészen, és az örök életet örökség szerint bírja. (Máté XIX. 29.)

Monda pedig Péter: íme, mi mindeneket elhagytunk, és követtünk téged. – Ő pedig monda nékik: Bizony mondom néktek: Nincsen senki, aki házát vagy szülőit, vagy testvéreit, vagy feleségét, vagy gyermekeit az Isten országáért elhagyta, – hogy sokszorta többet ne kapjon helyettük ez időben, a jövendő világon pedig örök életet. (Lukács XVIII. 28. 29., 30.) –

Monda pedig más is: Követlek Tégedet Uram, de engedd meg nékem előbb, hogy búcsút vegyek azoktól, akik az én házamhoz tartoznak. Monda pedig néki Jézus: Aki kezét az eke szarvára veti, és azokra néz, amik háta mögött vannak, nem alkalmas az Isten országára. (Luk. IX. 61., 62.)

Anélkül, hogy a szavak felett vitatkoznánk, az azokban rejlő gondolatot kell keresnünk, amely nyilvánvalóan ez: „A jövendő élet érdekei minden néven nevezendő emberi érdekek és meggondolások fölött állnak”. Ez a gondolat az, ami összhangban áll Krisztus tanának szellemével, míg a betű szerint való értelmezés, t. i. a család elhagyása – ellentétben áll vele.
Egyébként nem áll-e szemünk előtt ennek a tételnek érvényesítése abban az áldozatban, amelyet a haza kíván a családi érdekekkel és érzelmekkel szemben? Vajon gáncsoljuk-e a fiút, amiért elhagyja atyját, anyját, testvéreit, feleségét, gyermekeit, hogy elmenjen a haza védelmére? Nem érdeméül tulajdonítjuke inkább, hogy kiszakítja magát a házi tűzhely melegéből és szerettei köréből kötelességének betöltése végett? Hiszen vannak kötelességek, amelyek fontosabbak más kötelezettségeknél. Vajon nem a törvény kötelezi-e a leányt is, hogy elhagyja szüleit, hogy férjét kövesse? Az egész világ telve van olyan kötelezettségekkel, amelyek szükségképp a legfájdalmasabb válásokkal vannak egybekötve, azonban az érzelmek ezzel meg nem szakadnak; a távolság nem csökkenti sem a tiszteletet, sem a ragaszkodást, amellyel szüleinknek tartozunk, sem a gyermekeink iránt való szeretetet. Látjuk tehát, hogy a „gyűlölni” szó kivételével ezek a kifejezések betűszerinti értelmezé294 sükben sem ellenkeznek azzal a parancsolattal, amely azt írja elő, hogy tiszteljük atyánkat és anyánkat, sem a gyermekeink iránti szeretet érzelmével, – annál kevésbé ellenkezik tehát ezekkel e kifejezések szelleme. E hiperbolikus kitételek célja nyilvánvalóan az, hogy megérttessék a jövendő élet kötelességeinek parancsolóan fontos voltát. Különben is e szavak kevésbé lehettek meglepők oly korban és oly népnél, melyben erkölcsi fokozatánál fogva a családi kötelékek kevésbé voltak erősek, mint egy erkölcsileg fejlettebb civilizáció körében. Ezek a kötelékek az erkölcsi és érzelmi fejlődéssel párhuzamosan erősödnek. Sőt szükség is van az elválásokra a haladás érdekében úgy a fajok, mint a családok körében, amelyek elkorcsosulnak, ha nem keverednek és egymással nem kereszteződnek. Ez a természeti törvény éppúgy érvényesül az erkölcsi, mint a fizikai világ haladása során.

Ezeket a kérdéseket eddig pusztán földi szempontból tekintettük; a spiritizmus azonban sokkal magasabb szempontból mutatja meg azokat, megismertetvén bennünket a szeretet igazi kellékeivel, amelyek a szellemeket, nem pedig a testeket kötik össze. Amely kötelékeket sem a válás, sem a testi halál meg nem szakit, s amelyek a szellemi életben a szellem tisztulásával erősödnek. Vigasztaló igazság ez, amely nagy erőt ad az élet szenvedéseinek elviselésére.