Az ÚJSZÖVETSÉG SZELLEMI MAGYARÁZATA 28.

XXVIII.

János evangéliuma 13. rész;1-30. vers

1. A húsvét ünnepe előtt pedig, tudván Jézus, hogy eljött az ő órája, hogy átmenjen e világból az Atyához, mivelhogy szerette az övéit e világon, mindvégig szerette őket.
  2. És vacsora közben, a mikor az ördög belesugallta már Iskáriótes Júdásnak, a Simon fiának szívébe, hogy árulja el őt,
  3. Tudván Jézus, hogy az Atya mindent hatalmába adott néki, és hogy ő az Istentől jött és az Istenhez megy,
  4. Felkele a vacsorától, leveté a felső ruháját; és egy kendőt vévén, körülköté magát.
  5. Azután vizet tölte a medenczébe, és kezdé mosni a tanítványok lábait, és megtörleni a kendővel, a mellyel körül van kötve.
  6. Méne azért Simon Péterhez; és az monda néki: Uram, te mosod-é meg az én lábaimat?
  7. Felele Jézus és monda néki: A mit én cselekszem, te azt most nem érted, de ezután majd megérted.
  8. Monda néki Péter: Az én lábaimat nem mosod meg soha! Felele néki Jézus: Ha meg nem moslak téged, semmi közöd sincs én hozzám.
  9. Monda néki Simon Péter: Uram, ne csak lábaimat, hanem kezeimet és fejemet is!
  10. Monda néki Jézus: A ki megfürödött, nincs másra szüksége, mint a lábait megmosni, különben egészen tiszta; ti is tiszták vagytok, de nem mindnyájan.
  11. Tudta ugyanis, hogy ki árulja el őt; azért mondá: Nem vagytok mindnyájan tiszták!
  12. Mikor azért megmosta azoknak lábait, és a felső ruháját felvette, újra leülvén, monda nékik: Értitek-é, hogy mit cselekedtem veletek?
  13. Ti engem így hívtok: Mester, és Uram. És jól mondjátok, mert az vagyok.
  14. Azért, ha én az Úr és a Mester megmostam a ti lábaitokat, néktek is meg kell mosnotok egymás lábait.
  15. Mert példát adtam néktek, hogy a miképpen én cselekedtem veletek, ti is aképpen cselekedjetek.
  16. Bizony, bizony mondom néktek: A szolga nem nagyobb az ő Uránál; sem a követ nem nagyobb annál, a ki azt küldte.
  17. Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha cselekszitek ezeket.
  18. Nem mindnyájatokról szólok; tudom én kiket választottam el; hanem hogy beteljesedjék az írás: A ki velem ette a kenyeret, a sarkát emelte fel ellenem.
  19. Most megmondom néktek, mielőtt meglenne, hogy mikor meglesz, higyjétek majd, hogy én vagyok.
  20. Bizony, bizony mondom néktek: A ki befogadja, ha valakit elküldök, engem fogad be; a ki pedig engem befogad, azt fogadja be, a ki engem küldött.
  21. Mikor ezeket mondja vala Jézus, igen nyugtalankodék lelkében, s bizonyságot tőn, és monda: Bizony, bizony mondom néktek, hogy egy ti közületek elárul engem.
  22. A tanítványok ekkor egymásra tekintének bizonytalankodva, hogy kiről szól.
  23. Egy pedig az ő tanítványai közül a Jézus kebelén nyugszik vala, a kit szeret vala Jézus.
  24. Int azért ennek Simon Péter, hogy tudakozza meg, ki az, a kiről szól?
  25. Az pedig a Jézus kebelére hajolván, monda néki: Uram, ki az?
  26. Felele Jézus: Az, a kinek én a bemártott falatot adom. És bemártván a falatot, adá Iskáriótes Júdásnak, a Simon fiának.
  27. És a falat után akkor beméne abba a Sátán. Monda azért néki Jézus: A mit cselekszel, hamar cselekedjed.
  28. Ezt pedig senki sem érté a leültek közül, miért mondta néki.
  29. Némelyek ugyanis állíták, mivelhogy az erszény Júdásnál vala, hogy azt mondá néki Jézus: Vedd meg, a mikre szükségünk van az ünnepre; vagy, hogy adjon valamit a szegényeknek.
  30. Az pedig, mihelyt a falatot elvevé, azonnal kiméne: vala pedig éjszaka.

A Bibliai idézetek a Károli Bibliából valók.

Ezen rendkívüli idézetek segítsék figyelmünket rávezetni a teljes Evangélium megismerésére, a Szeretet útjára vezető Krisztusi tanítás fontosságára. Az idézeteket Jóska érzékeny válogatása szerint kapjuk.

Szellemi magyarázat a János evangéliuma 13. rész; 1.- 30. versekhez

XXVIII.

MOST közeledett az a ránk nézve fölötte szomorú idő, amidőn a mi Urunk és Mesterünk kimondhatatlanul szenvedni volt kénytelen! Jézus tudott mindent, ami elkövetkezendő. Részint örült annak, hogy visszatérhet az Atyához, részint pedig megremegett az Ő emberi természete az utolsó nagy áldozattól. Kétszeresen szenvedett, mert ismerte az emberek teljes tudatlanságát, minden gonosz szándékát.

Júdás, ez a mélyen bukott szellem, egyike az ellentét leghatalmasabbjainak, ő, a Messiás árulója, annál mindig csak szeretetben részesült. Három éven keresztül tartózkodott Jézus környezetében és volt szemlélője az Ő isteni működésének anélkül, hogy ez fogott volna rajta!

Lássátok meg ebben az ellentét keménységét, gőgjét, aki fellázad Isten ellen, s az Ő követének ellentmond szemtől szembe.

Jézusnak lett volna ereje és hatalma eltűnni mindnyájuk szemei elől, miképpen ezt cselekedte a felfeszíttetés után a sírból való feltámadással. Ő azonban követte szigorúan a törvényt és teljesített mindent úgy, miképpen az Isten akarata szerint teljesítenie kellett.

Az utolsó est, melyen a Mesterrel a vacsoránál ültünk, mélyen megható volt s arra való visszaemlékezésünk örök időkig élő emlék marad bennünk. A Mester, akit ezerféle jelből Isten fiának ismertünk fel, megalázta magát előttünk és megmosta lábainkat, hogy példát adjon nekünk arról, miképp a legmagasabbik szolgálja, ápolja és gondozza a legalacsonyabbikat. Magában ebben az egy cselekményben benne foglaltatik az egyházuralom mindenféle fogalmának elítélése. Ő, a mi szellemi fejünk, itt a mi szolgánkként szerepel.

Jézus mondta: „Ti tiszták vagytok, de nem valamennyien!”, mert Ő ismert minket és Júdást is, amidőn ezt mondta, és neki is a lábait megmosta, hatni akart rája s őt visszatérésre bírni, ami megmentette volna szellemét minden későbbi keserű, mély szellemi kínoktól.

Jézus ugyanoly jósággal bánt Júdással, mint legkedvesebb tanítványával, pedig tudta, hogy el fogja Őt árulni, és ti, ti oly nehezen bocsátotok meg azoknak, akik benneteket megsértettek és rágalmaztak, ti oly sokáig vagytok haragtartók valamely bennetek ért sérelem miatt és nem tudjátok azt felejteni! Óh, csak okulnátok Krisztus fölötte nagy jóságán és szeretetén!

Olvassátok a 16. verset: „A szolga nem nagyobb az ő Uránál, sem a követ nem nagyobb annál, aki azt elküldötte.” Krisztus példát adott nektek az alázatosságról, kövessétek azt és boldogok lesztek, üdvözültök!

Most Jézus még egyszer említi Júdás árulását, ismét meg akarta őt puhítani –, de ennek a lelkiismeretnek kérge túl kemény volt! Midőn ezen megkapó szép beszédeket tartotta, sokszor erősen nézett Júdásra – mindez azonban lepattant az ellentétről! S elszomorította Jézust, hogy a legnagyobb és legbensőbb szeretet sem volt képes megpuhítani annak a szívét, s e szomorúságában mondta: „Egy közületek, akiket tanítottam, akiket szerettem, el fog engem árulni, kell ennek megtörténni, visszatérés nem lehetséges.”

Valamennyien megilletődve néztünk egymásra és nagyon megijedtünk a Mester szavaitól, mindenki érezte, csak Júdásról lehet szó, és borzasztón bánkódtunk!

Óh gyermekek! Azon a napon én az Úr mellénél feküdtem és fohászkodva néztem Őt. Gondoltam magamban: sohasem engedem azt, én védeni fogom Őt, szeretetem teljes erejével mellette leszek és meg fogom az ellenségeket semmisíteni.

Midőn Júdás megérezte, hogy mi őt felismertük, akkor még inkább felbőszült, felkelt és elment, Jézus pedig mindentudásának még egy halk jelét nyújtotta neki, így szólván hozzá: „Amit akarsz cselekedni, hamar cselekedjed.” Lám, én mindezt elkerülhetném, hisz ismered az Én hatalmamat, de nem teszem és cselekszem az Én küldetésem törvénye szerint. Nyomorultnak és kicsinynek érezte magát az áruló a Mester előtt, és gonoszságának felbőszültségében eltávozott s elárulta Jézust!