Az ÚJSZÖVETSÉG SZELLEMI MAGYARÁZATA 25.

XXV.

János evangéliuma 11. rész; 1-45. vers

1. Vala pedig egy beteg, Lázár, Bethániából, Máriának és az ő testvérének, Márthának falujából.
  2. Az a Mária volt pedig az, a kinek a testvére Lázár beteg vala, a ki megkente vala az Urat kenettel és a hajával törlé meg annak lábait.
  3. Küldének azért a testvérek ő hozzá, mondván: Uram, ímé, a kit szeretsz, beteg.
  4. Jézus pedig, a mikor ezt hallotta, monda: Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségére való, hogy dicsőíttessék általa az Istennek Fia.
  5. Szereti vala pedig Jézus Márthát és annak nőtestvérét, és Lázárt.
  6. Mikor azért meghallá, hogy beteg, akkor két napig marada azon a helyen, a hol vala.
  7. Ez után aztán monda tanítványainak: Menjünk ismét Júdeába.
  8. Mondának néki a tanítványok: Mester, most akarnak vala téged megkövezni a Júdabeliek, és újra oda mégy?
  9. Felele Jézus: Avagy nem tizenkét órája van-é a napnak? Ha valaki nappal jár, nem botlik meg, mert látja e világnak világosságát.
  10. De a ki éjjel jár, megbotlik, mert nincsen abban világosság.
  11. Ezeket mondá; és ezután monda nékik: Lázár, a mi barátunk, elaludt; de elmegyek, hogy felköltsem őt.
  12. Mondának azért az ő tanítványai: Uram, ha elaludt, meggyógyul.
  13. Pedig Jézus annak haláláról beszélt; de ők azt hitték, hogy álomnak alvásáról szól.
  14. Ekkor azért nyilván monda nékik Jézus: Lázár megholt.
  15. És örülök, hogy nem voltam ott, ti érettetek, hogy higyjetek. De menjünk el ő hozzá!
  16. Monda azért Tamás, a ki Kettősnek mondatik, az ő tanítványtársainak: Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele.
  17. Elmenvén azért Jézus, úgy találá, hogy az már négy napja vala sírban.
  18. Bethánia pedig közel vala Jeruzsálemhez, mintegy tizenöt futamatnyira;
  19. És a zsidók közül sokan mentek vala Márthához és Máriához, hogy vigasztalják őket az ő testvérök felől.
  20. Mártha azért, a mint hallja vala, hogy Jézus jő, elébe méne; Mária pedig otthon ül vala.
  21. Monda azért Mártha Jézusnak: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.
  22. De most is tudom, hogy a mit csak kérsz az Istentől, megadja néked az Isten.
  23. Monda néki Jézus: Feltámad a te testvéred.
  24. Monda néki Mártha: Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor az utolsó napon.
  25. Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él;
  26. És a ki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal. Hiszed-é ezt?
  27. Monda néki: Igen Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Istennek Fia, a ki e világra jövendő vala.
  28. És a mint ezeket mondotta vala, elméne, és titkon szólítá az ő testvérét Máriát, mondván: A Mester itt van és hív téged.
  29. Mihelyt ez hallá, felkele hamar és hozzá méne.
  30. Jézus pedig nem ment vala még be a faluba, hanem azon a helyen vala, a hová Mártha elébe ment vala.
  31. A zsidók azért, a kik ő vele otthon valának és vigasztalák őt, látván, hogy Mária hamar felkél és kimegy vala, utána menének, ezt mondván: A sírhoz megy, hogy ott sírjon.
  32. Mária azért, a mint oda ére, a hol Jézus vala, meglátván őt, az ő lábaihoz esék, mondván néki: Uram, ha itt voltál volna, nem halt volna meg az én testvérem.
  33. Jézus azért, a mint látja vala, hogy az sír és sírnak a vele jött zsidók is, elbúsula lelkében és igen megrendüle.
  34. És monda: Hová helyeztétek őt? Mondának néki: Uram, jer és lásd meg!
  35. Könnyekre fakadt Jézus.
  36. Mondának azért a zsidók: Ímé, mennyire szerette őt!
  37. Némelyek pedig mondának közülök: Nem megtehette volna-é ez, a ki a vaknak szemét felnyitotta, hogy ez ne haljon meg?
  38. Jézus pedig újra felindulva magában, oda megy vala a sírhoz. Az pedig egy üreg vala, és kő feküvék rajta.
  39. Monda Jézus: Vegyétek el a követ. Monda néki a megholtnak nőtestvére, Mártha: Uram, immár szaga van, hiszen negyednapos.
  40. Monda néki Jézus: Nem mondtam-é néked, hogy ha hiszel, meglátod majd az Istennek dicsőségét?
  41. Elvevék azért a követ onnan, a hol a megholt feküszik vala. Jézus pedig felemelé szemeit az égre, és monda: Atyám, hálát adok néked, hogy meghallgattál engem.
  42. Tudtam is én, hogy te mindenkor meghallgatsz engem; csak a körülálló sokaságért mondtam, hogy elhigyjék, hogy te küldtél engem.
  43. És mikor ezeket mondá, fenszóval kiálta: Lázár, jőjj ki!
  44. És kijöve a megholt, lábain és kezein kötelékekkel megkötözve, és az orczája kendővel vala leborítva. Monda nékik Jézus: Oldozzátok meg őt, és hagyjátok menni.
  45. Sokan hivének azért ő benne ama zsidók közül, a kik Máriához mentek vala, és láták, a miket cselekedett vala.
  46. De némelyek azok közül elmenének a farizeusokhoz, és elbeszélék nékik, a miket Jézus cselekedett vala.
  47. Egybegyűjték azért a papifejedelmek és a farizeusok a főtanácsot, és mondának: Mit cselekedjünk? mert ez az ember sok csodát mível.
  48. Ha ekképen hagyjuk őt, mindenki hinni fog ő benne: és eljőnek majd a rómaiak és elveszik tőlünk mind e helyet, mind e népet.
  49. Egy pedig ő közülök, Kajafás, a ki főpap vala abban az esztendőben, monda nékik: Ti semmit sem tudtok.
  50. Meg sem gondoljátok, hogy jobb nékünk, hogy egy ember haljon meg a népért, és az egész nép el ne vesszen.
  51. Ezt pedig nem magától mondta: hanem mivelhogy abban az esztendőben főpap vala, jövendőt monda, hogy Jézus meg fog halni a népért;
  52. És nemcsak a népért, hanem azért is, hogy az Istennek elszéledt gyermekeit egybegyűjtse.
  53. Ama naptól azért azon tanakodának, hogy őt megöljék.
  54. Jézus azért nem jár vala többé nyilvánosan a zsidók között, hanem elméne onnan a vidékre, a pusztához közel, egy Efraim nevű városba; és ott tartózkodék az ő tanítványaival.
  55. Közel vala pedig a zsidók husvétja: és sokan menének fel Jeruzsálembe a vidékről husvét előtt, hogy megtisztuljanak.
  56. Keresék azért Jézust, és szólnak vala egymással a templomban állva: Mit gondoltok, hogy nem jön-é fel az ünnepre?
  57. A papi fejedelmek pedig és a farizeusok is parancsolatot adának, hogy ha valaki megtudja, hogy hol van, jelentse meg, hogy őt megfogják.

A Bibliai idézetek a Károli Bibliából valók.

Ezen rendkívüli idézetek segítsék figyelmünket rávezetni a teljes Evangélium megismerésére, a Szeretet útjára vezető Krisztusi tanítás fontosságára. Az idézeteket Jóska érzékeny válogatása szerint kapjuk.

XXV.

Szellemi magyarázat a János evangéliuma11 . rész;.  1 – 54. versekhez   

   EZEN fejezet tartalmazza a legnagyobb jelét Krisztusnak, a Fiúnak teremtő erejéről, mely erőt Ő nyerte az Istentől, az Atyától.

   Jézus tudott Lázár haláláról, tudta, hogy neki rendeltetése megadni az embereknek ezt a jelét az Ő isteni erejének és tudományának.

   Látjátok, mily pontosan tartja meg a törvény szavát. Csak akkor ment el Lázárhoz, mikor ez már meghalt s el volt temetve, mert a bizonylatnak nagynak kellett lennie s az utókor részére kellett megmaradnia, szólnia kellett a Messiás erejéről, mely erővel nem bír egyetlen földi szellem sem; mert csak az elsődök, mint az Atyához legközelebb álló szellemek bírnak Istenhez hasonló tulajdonságokkal és erővel, bírják pedig ezt saját munkájuk és nemesbülésük révén.

   Mária és Márta, ámbátor buzgó és ragaszkodó szolgálói voltak Krisztusnak, mégis emberileg gyengék lévén mondták: „Ha te itt lettél volna, ő nem halt volna meg”, ahelyett, hogy hozzá fohászkodtak volna ilyképpen: „Óh Uram, ébreszd fel őt, Te megteheted azt Atyád nevében!” De nekik is hihetetlennek, lehetetlennek látszott az ily ébresztés. Jézust meghatotta a nővérek fájdalma.

   A fordító itt ezt a kifejezést használja: „Megbuzdula lelkében és magában megháborodék!” Ez tulajdonképpen azt jelenti: „Szellemében meg volt indítva” az emberek fájdalmától, akik siratják halottjaikat és jajgatnak és még évezredeken keresztül lesznek kénytelenek sírni és jajgatni, míg csak meg nem nyílnak majd előttük a szellemiben való kutatásuk révén a homályos túlvilág kapui s elő nem tör a sötét éjszakából a tiszta, világos nappal.

   Tehát Jézus itt nem Lázárt siratta, sem Lázár nővéreinek fájdalma miatt nem sírt, melyről tudta, hogy azt nemsokára lecsillapítja; hanem sírt az egész Föld iránti részvét érzetében. Úgy volt, mintha mint megváltó rögtön megérezte volna azoknak fájdalmait, akik még a Földön elveszteni fogják drága hozzátartozóikat a hit vigasza nélkül, s Ő meglátta, miként súlyosbítják ők maguk emberszavuk által a válás fogalmát; Ő meglátta, miképpen fektetik ők maguk maguknak a szellemihez való bejárat elé az elválás súlyos deszkáját, s mennyit szenvednek ők majd emiatt. Reá nézve az elégtételnek és Isten iránti nagy háládatosságnak érzete volt, hogy ez esetben csillapíthatta ezt a fájdalmat; azért mondta: „Atyám, hálákat adok Néked, hogy engem meghallgattál.”

   Ő tudta és érezte, hogy most jelen van az ébresztő erő, és hogy most kell kiejtenie a nagy szót. S Ő kimondta azt, az élet szavát! És Lázár kibontakozott a síri takarókból és lett egy egészséges emberré! Friss életerő hatotta át csontjait, új életmelegség árasztotta el érzékeit s elevenítette meg idegeit. Már sok nappal előbb kísérte és figyelte Krisztus a távolból szellemével Lázárt, tudva volt előtte annak betegsége és halála, azaz bizonyos fluidikus kötelékek felbomlása, melyeket Ő most ismét újból összekapcsolni és megkötni tudott.

   Lázár meghalt; a betegség elérte tetőpontját, az összes emberi érzékek engedtek, az idegek eltompultak, a szellem ki lett a testéből lökve, az egyesülés fluidikus kötelékei felbontva. Ezek a felbomlott fluidikus kötelékek most Krisztus ereje által újból össze lettek kapcsolva, újból életre keltve, miáltal a szellem ismét belemehetett a testbe. Krisztus a törvényekre és a dolgokra vonatkozó magas tudománya segélyével önmaga képezte és teremtette saját embertestét Máriának fluidjából, ugyanezen hatalmával és erejével keltette életre Lázárt.

  Ez a jel a farizeusoknál a legnagyobb irigységet keltette; most tudták ők, hogy sokan fognak benne hinni; azért e naptól fogva komolyan törtek élete ellen és felállítottak mindenfelé poroszlókat, akik Őt elfognák és kiszolgáltatnák.

   Jézus mindezt tudta; és csak csodálni lehet az emberek rövidlátóságát, hogy ők nem tudták, mennyire ismert dolog Jézus előtt minden, holott pedig naponkint kaptak bizonyítékokat az Ő előre tudásáról.

   Az 54. versben mondatik, hogy Jézus Efraimban lakott mivelünk, azaz a mi szemeink láttára gyakrabban átszellemült, beszélt angyalokkal és magas szellemekkel és részesített bennünket az Ő gyógyerejéből. Kioktatott minket a szellemtanból és megmutatta nekünk a jóhoz, az Istenhez vezető utat.

A felolvasás Bibliai részét Tóth Gézától (Patmos), a Szellemi magyarázatot pedig Noémitől halljuk. Köszönet érte.