ALLAN KARDEC: AZ EVANGÉLIUM A SPIRITIZMUS MEGVILÁGÍTÁSÁBAN

Itt megint be kell szúrnom egy érdekes és fontos dolgot. Tudniillik ebből a fejezetből kölcsönözték Grünhuték az ÉGI VILÁGOSSÁG jelmondatát, amely évtizedekig villogott az újság fejlécében: Szeretet nélkül nincs üdvösség

XVIII. FEJEZET

Sokan vannak a hivatottak, de kevesen a választottak

A menyegző parabolája. – A szoros kapu. – Akik mondják, hogy Uram! Uram l – nem mind jutnak be a menyeknek országába. – Sokat kívánnak attól, aki sokat kapott. – Szellemnyilatkozatok: Akinek van, adatik annak. – Tetteiből ismerni meg Krisztus követőjét.

A menyegző parabolája

És megszólalván Jézus, ismét példázatokban beszél vala nékik, mondván: Hasonlatos a mennyeknek országa a királyhoz, aki az ő fiának menyegzőt szerze. És elküldé szolgáit, hogy meghívják azokat, akik a menyegzőre hivatalosak valának; de nem akarnak vala eljönni. – Ismét külde más szolgákat, mondván: mondjátok meg a hivatalosaknak: íme, ebédemet elkészítettem, tulkaim és hizlalt állataim levágva vannak, és kész minden. Jertek el a menyegzőre. – De azok nem törődvén vele, elmenének. Az egyik a maga szántóföldjére, a másik a maga kereskedésébe. A többiek pedig megfogván az ő szolgáit, bántalmazák és megölék őket. Meghallván pedig ezt a király, megharaguvék, és elküldvén hadait, azokat a gyilkosokat elveszte és azoknak városait fölégeté. 250 Akkor monda az ő szolgáinak: A menyegző ugyan készen van, de a hivatalosak nem valának méltók. „Menjetek azért a keresztutakra, és akiket csak találtok, hívjátok be a menyegzőbe. És kimenvén azok a szolgák az utakra, begyűjték mind, akiket csak találtak vala, jókat és gonoszakat egyaránt. És megtelék a menyegző vendégekkel.

Bemenvén pedig a király, hogy megtekintse a vendégeket, láta ott egy embert, akinek nem vala menyegzői ruhája. – És monda néki: Barátom, mimódon jöttél ide, holott nincsen menyegzői ruhád? Az pedig hallgata. – Akkor monda a király a szolgáknak: Kötözzétek meg a lábait és kezeit, és vigyétek és vessétek őt a külső sötétségre; ott leszen sírás és fogcsikorgatás. – Mert sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak. (Máté XXII. 1-14.)

A hitetlen mosolyog ezen a parabolán, amely előtte gyermekesen naivnak látszik, mert nem tudja megérteni, hogy annyi nehézséggel járjon vendégeket kapni a lakodalomba és még kevésbé, hogy a visszautasításban odáig menjenek, hogy megöljék a házigazda küldötteit. „A parabolák, – mondják, – kétségkívül csak képek, de mégsem szabad túllépniük a valószínűség határát.”

Ezt el lehetne azonban mondani valamennyi allegóriáról és a legszellemesebb mesékről is, ha nem igyekeznénk bennük a burkoltság alá rejtett valódi értelmet megtalálni. Jézus szóképeit a mindennapi élet legegyszerűbb szokásaiból merítette, s azokat annak a népnek erkölcseihez és jelleméhez alkalmazta, amellyel beszélt. A legtöbbel az volt a célja, hogy a tömegekben életre keltse a szellemi élet eszméjét. Azoknak értelme azonnal megszűnik felfoghatatlan lenni, mihelyt ugyanebből a szempontból tekintjük.

Ebben a parabolában Jézus a mennyeknek országát, amely csupa öröm és boldogság, menyegzővel hasonlítja össze. Az első meghívottakban a zsidókra céloz, akiket Isten elsőkül hívott el az ő törvényének megismerésére. A küldöttek a próféták, akik azért jöttek, hogy buzdítsák őket az igazi boldogság útjának követésére, akiknek szavára kevesen hallgattak, figyelmeztetésüket megvetették, sőt sokat meg is öltek közülük, mint a parabolában előforduló szolgákat. A meghívottak, akiknek a szántóföldjükre, meg a kereskedésükre van gondjuk, azoknak a világi embereknek a típusai, akiket földi gondjaik egészen elfoglalnak, s akik közömbösek a menny dolgaival szemben.

Az akkori zsidóknak az volt a hitük, hogy az ő nemzetüknek a többi összes népek fölött való uralmat el kell érnie. Nem ígérte e meg Isten csakugyan Ábrahámnak, hogy az ő ivadéka fogja lakni az egész földet? Azonban a külső alakot mindig a lényeg helyett vévén, tényleges és anyagi uralomban hittek.

Krisztus eljövetele előtt a zsidók kivételével valamennyi nép bálványimádó, vagy több istenimádó volt. Ha a köznépnél magasabban álló egyes egyének hittek is az isteni egység eszméjében, ez az eszme csak egyéni felfogásként elszigetelve maradt, és mint alapigazság nem talált hitelre másoknál. Legfeljebb néhányan fogadták el, akik megismerésüket a tömeg számára hozzáférhetetlen titokzatosságba burkolták. A zsidók voltak az elsők, akik kifejezetten egyisten imádók voltak, ezért küldte meg Isten törvényét nekik előbb Mózes, majd Jézus által. Ez volt az a kicsiny tűzhely, amely arra volt hivatva, hogy fénye elárassza az egész földet, diadalmaskodjék a pogányság felett, s oly szellemi ivadékot teremtsen Ábrahámnak, amely „megszámlálhatatlan, mint a mennybolt csillagai. De a zsidók, akik teljesen elvetették a bálványimádást, elhanyagolták az erkölcsi törvényt, hogy ahhoz ragaszkodjanak, ami sokkal könnyebb volt: a külső formák gyakorlásához. A baj tetőpontját érte el: a leigázott nép pártokra szakadt, szektákra oszlott; a hitetlenség immár a szentélyig hatolt. Ekkor jelent meg Jézus azzal a küldetéssel, hogy a törvény betöltésére intse őket, s a jövő élet új távlatát nyissa meg előttük, mint akik elsőkü1 hivattak meg az egyetemes törvény lakomájára, ők azonban visszautasították a mennyei Messiás figyelmeztetését, s veszendőbe hagyták azt menni. Így veszítették el azt a gyümölcsöt a saját akaratukból, melyet leszakíthattak volna.

Igazságtalanság lenne azonban az egész népet okolni a dolgok ilyetén bekövetkezéséért. A felelősség főképp a farizeusokat és szadduceusokat terheli: ezek veszítették el a nemzetet. Az előbbiek gőgjükkel és fanatizmusukkal, az utóbbiak hitetlenségükkel. Főképp ezek azok, akiket Jézus azokhoz a meghívottakhoz hasonlít, akik visszautasították a lakomában való részvételt. Azután hozzáteszi: „Az Úr látván ezt, mindazokat behivatta, akiket a keresztutakon találtak, jókat és rosszakat” – ami alatt azt érti, hogy az ő igéjét prédikálták minden népnek, és még, ha pogányok és bálványimádók voltak is azok, akik azt elfogadták, odaülhettek a lakodalomba az első meghívottak helyére.

Nem elegendő azonban csak meghívottnak lenni, nem elég csak viselni a keresztény jelzőt. S nem elég csak odaülni az asztalhoz, részt venni a mennyei lakomán, hanem mindenekelőtt kifejezett föltétel a lakodalmi öltözet. Azaz a szív tisztasága, s a törvénynek lélekben való betöltése, amely törvény teljessége ezekben a szavakban van kifejezve: Szeretet nélkül nincs üdvösség. De azok között, akik hallják az Isten igéjét, mily kevesen vannak, akik meg is tartják, és hasznukra fordítják azt! Mily kevesen teszik magukat méltókká arra, hogy beléphessenek a mennyek országába! Ezért mondja Jézus: Sokan vannak a hivatottak, de kevesen a választottak.

A szoros kapu

Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt. (Máté VII. 13. 14.)

Monda pedig néki valaki: Uram, avagy kevesen vannak e, akik üdvözülnek? Ő pedig monda nékik: Igyekezzetek bemenni a szoros kapun, mert mondom néktek, sokan igyekeznek bemenni, és nem mehetnek. Mikor már a gazda felkél és bezárja az ajtót, és kezdetek kívül állani és zörgetni mondván: Uram! Uram! Nyisd meg nékünk; és ő felelvén ezt mondja néktek: Nem tudom, honnét valók vagytok ti. Akkor kezditek mondani: Te előtted ettünk és ittunk, és a mi utcáinkon tanítottál. De ezt mondja: Mondom néktek, nem tudom, honnét valók vagytok ti; távozzatok tőlem mindnyájan, akik álnokságot cselekedtek!

Ott lesz sírás és fogak csikorgatása, mikor látjátok Ábrahámot, Izsákot és Jákobot és a prófétákat mind az Isten országában, magatokat pedig kirekesztve. És jőnek napkeletről és napnyugatról és északról és délről, és az Isten országában letelepednek. És íme vannak utolsók, akik elsők lesznek és vannak elsők, akik utolsók lesznek. (Lukács XIII. 23-30.)

A kárhozat útja széles, mert a rossz szenvedélyek bőven vannak, és a legtöbben a rossznak az útját járják. Az üdvösség útja azonban keskeny, mert annak az embernek, aki ezt akarja követni, nagy erőfeszítést kell kifejtenie, hogy legyőzze rossz hajlamait, erre pedig kevesen határozzák el magukat. Ezt jelentik ezek a szavak: Sokan vannak a hivatottak, de kevesen a választottak.

Ezt a föld jelen állapota hozza magával, mivel a föld a bűnhődés világa lévén, a rossz uralkodik fölötte; átalakulása után azonban a jónak az útja lesz a látogatottabb. E szavakat nem abszolút, hanem relatív értelmükben kell venni, mert hiszen ha ez volna az emberiség normális állapota, akkor Isten önkényesen ítélte volna teremtményeinek óriási többségét kárhozatra, ami lehetetlen föltevés, mihelyt fölismertük, hogy Isten lénye tiszta jóság és igazságosság.

De milyen gonoszsággal tehette magát ez az emberiség jelenében és jövőjében ily szomorú sorsra méltóvá, ha mindörökre a földre van kárhoztatva, és ha lelke nem élt át régebbi életeket? Mért van útjában annyi akadály? Mire való ez a szoros kapu, amelyen csak oly kevesen juthatnak keresztül, ha a lélek sorsa örökre meg van határozva a halál után? Világos, hogy az egyetlen élet elve súlyos ellentmondásban áll önmagával és Isten igazságosságával. A lélek régebbi létezésének és a világok többségének elve kiszélesíti a látóhatárt, fényes sugárkéve esik a hit homályos pontjaira. A jelen és a jövő szoros összefüggésbe jut a múlttal, s egyszerre felfoghatóvá válik Krisztus mondásainak teljes mélysége, teljes igazsága és teljes bölcsessége.

Akik mondják: Uram! Uram!

Nem minden, aki ezt mondja nékem: „Uram! Uram!” megyén be a mennyek országába, hanem aki cselekszi az éti mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram! Uram! Nem a te nevedben prófétáltunké, és nem a te nevedben űztünk e ördögöket, és nem cselekedtünk e sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor vallást teszek majd nekik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem ti gonosztevők. (Máté VII. 21. 22. 23.)

Valaki azért hallja éntőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, aki kősziklára építette az ő házát. És ömlött az eső és eljött az árvíz, és fújtak a szelek és beleütköztek abba a házba, de nem dőlt össze, mert kősziklára építtetett. És valaki hallja éntőlem e beszédeket, és nem cselekszi meg azokat, hasonlatos lesz a bolond emberhez, aki fövényre építette a házát. És ömlött az eső és eljött az árvíz, és fújtak a szelek és beleütköztek abba a házba és összeomlott, és nagy lett annak romlása. (Máté VII. 24-27. – Lukács VI. 46-49.)

Valaki azért csak egyet is megront e legkisebb parancsolatok közül, és úgy tanítja az embereket, a mennyeknek országában legkisebb lészen. Valaki pedig cselekszi és úgy tanít, az a mennyeknek országában nagy lészen. (Máté V. 19.)

Mindazok, akik elismerik Jézus isteni küldetését, így kiáltanak: Uram! Uram! De mit ér őt Mesternek vagy Úrnak szólítani, ha nem követjük az ő parancsait? Keresztények e azok, akik őt csak vallásuk külső formaságaival tisztelik, s ugyanakkor gőgjüknek, önzésüknek, kapzsiságuknak, s többi rossz szenvedélyeiknek áldoznak? Vajon tanítványai e azok, akik napokat 255 töltenek el imádkozásban, s emellett sem jobbakká, sem szeretetreméltóbbakká, sem türelmesebbekké nem válnak felebarátaikkal szemben? Nem, mert mint a farizeusok, ők is csak az ajkukkal, de nem a szívükkel imádkoznak. A formaságokkal pedig az emberekre talán hathatnak, de Istenre nem. Azért hiába mondják Jézusnak: „Uram, a te nevedben prófétáltunk és tanítottunk, a te nevedben űztünk ördögöt. Teveled ettünk és ittunk”.

Ő ezt feleli nekik: „Nem tudom, honnan valók vagytok, távozzatok tőlem, akik álnokságokat cselekedtek, akik megrágalmazzátok testvéreiteket, akik megzsaroljátok az özvegyeket, akik paráznaságukat cselekedtek. Távozzatok tőlem ti, akiknek szíve gyűlölettől csepeg, akik kiontjátok testvéreitek vérét az én nevemben, akik könnyeket fakasztotok, ahelyett, hogy felszárítanátok azokat. Sírás és fokcsikorgatás vár reátok, mert Isten országa azoké, akik szelídek, alázatosak és szeretetteljesek. Ne gondoljátok, hogy az Úr igazságosságát befolyásolhatja a ti szóáradatotok és térdhajtásaitoknak sokasága. Az egyedüli út számotokra az ő kegyelmének elnyerésére: a jótékonyság és szeretet törvényének őszinte gyakorlása.”

Jézus szavai örökkévalók, mert az ő beszéde: igazság. Jézus szavai nemcsak a mennyei élet biztosítékai, de a földi élet dolgaiban való állandóságnak, biztonságnak és békességnek zálogai is. És ezért mindazok az emberi, politikai, társadalmi és vallási intézmények, amelyek rájuk támaszkodnak, oly biztosak lesznek, mint a sziklára épített ház. Az emberek meg fogják azokat őrizni, mert meglelik bennük boldogulásukat. Míg ellenben azok, amelyek velük ellentétben állnak, olyanok lesznek, mint a homokra épített ház: a forradalmak forgószele és a haladás hullámverése összedönti azokat.

Sokat kívánnak attól, aki sokat kapott.

Amely szolga tudta az ő urának akaratát, és nem végezte el, sem annak akarata szerint nem cselekedett, sokkal büntettetik meg. – Aki pedig nem tudta és büntetésre méltó dolgokat csele256 kedett, kevesebbel büntettetik. És valakinek sokat adtak, sokat követelnek tőle, és akire sokat bíztak, többet kívánnak tőle. (Luk. XII. 47. 48.)

És monda Jézus: ítélet végett jöttem én e világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, vakok legyenek. És hallák ezeket némely farizeusok, akik vele valának és mondának neki: Avagy mi is vakok vagyunk? Monda nékik Jézus: Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök, ámde azt mondjátok: látunk; azért a ti bűnötök megmarad. (János IX. 39. 40. 41.)

Jézusnak e szavai kiváló megvilágítást nyernek a szellemek tanításai által. Aki ismeri Krisztus tanítását, és nem követi azt, bizonyára büntetésre méltó. Egyébként az evangélium, amely Krisztus tanítását magában foglalja, csak a keresztény felekezetek között van elterjedve; de ezek között is hányan vannak, akik nem olvassák, s azok közt, akik olvassák, hányan nem értik?! Mindebből pedig az következik, hogy Jézus szavai az emberiség legnagyobb részére el vannak veszve.*

A szellemek tanításai, amelyek e szavakat különböző formában tárgyalják, taglalják és magyarázzák, hogy mindenki előtt érthetővé tegyék, azt bizonyítják, hogy ezeket a tanításokat semmiféle keretek sem korlátozzák. És hogy mindenki, tanult vagy tanulatlan, hivő vagy hitetlen, keresztény vagy nem keresztény részesülhet azokban, mivel a szellemek mindenütt nyilatkoznak, s aki azokban részesül, akár közvetlenül, akár közvetve, nem hozhatja fel ürügyül e téren való járatlanságát. Nem hivatkozhat sem hiányos képzettségére, sem az allegorikus forma homályosságára. Aki ezekből nem vonja le azt a tanulságot, hogy jobbá kell lennie, aki megcsodálja ugyan e megnyilvánulásokat, mint érdekes és különös dolgot anélkül azonban, hogy azok szívét mélyebben érintenék. Aki ezek után nem válik kevésbé hiúvá, kevésbé gőgössé, kevésbé önzővé, nem ragaszkodik kevésbé a földi javakhoz, nem válik jobbá felebarátaival szemben: az annál bűnösebb, minél több alkalma volt az igazság megismerésére.

Ami pedig a médiumokat illeti, akik jóindulatú közleményeket kapnak, azok még súlyosabban vétkeznek, ha megmaradnak a rosszban, mert gyakran maguk írják saját kritikájukat, amelyről hacsak a gőg egészen el nem vakította őket, fel kell ismerniük, hogy a szellemek éppen hozzájuk intézik azt. Ahelyett azonban, hogy magukra vennék a leckét, amelyet maguk írnak, vagy amelyet mások jelenlétükben írnak, egyedüli gondolatuk az, hogyan alkalmazhatnák azt másokra. Így igazolván jézusnak ezeket a szavait: „Meglátjátok a szálkát a más szemében, s nem látjátok meg a gerendát a magatokéban”.

E másik mondásával: „Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök” Jézus azt fejezte ki, hogy a bűnösség annál nagyobb, minél képzettebb valaki. Így a farizeusok, akik magukat a zsidó nép legértelmesebbjeinek tartották, s akik tényleg azok is voltak, sokkal bűnösebbek voltak Isten szemében, mint a tudatlan nép. Ma is éppen így van ez.

A spiritistáktól sokat kívánnak, mert sokat is kaptak; de azoknak, akik jól használták föl azt, amit kaptak, még többet adnak.

Minden igazi spiritistának az legyen első gondolata a szellemektől kapott tanácsokra vonatkozólag, hogy vajon nincs e azokban valami, ami éppen rá vonatkozik?

A spiritizmus megsokasítja a hivatottak számát, s azáltal a hit által, amelyet nyújt, a választottak számát is meg fogja szaporítani.

• * És ez természetes is. Azt a tiszta mennyei világosságot, amelyet a tiszta Istenfiú hozott magával, a földön élő mélyen bukott szellemcsoportnak csak legelőrehaladottabb, kiváló fejlettségű egyénei tudták mindenkor, fokozatuknak megfelelő mértékben asszimilálni. Akik előtt, miután e mennyei tápláléktól megerősödtek, magasabb rendű világok nyíltak meg De az utánuk jövőknek, s a föld összes szellemeinek, itt tartózkodásuk egész idejére mindig rendelkezésre fog állani a mennyei világosságnak ez a soha el nem múló tűzhelye. Amely tehát kárba veszve nincs, mert azt a világosságot az isteni bölcsesség örök időkre szóló hivatással gyújtotta meg itt a földön. (A kiadók.) 257 nem hozhatja fel ürügyül e téren való járatlanságát. Nem hivatkozhat sem hiányos képzettségére, sem az allegorikus forma homályosságára. Aki ezekből nem vonja le azt a tanulságot, hogy jobbá kell lennie, aki megcsodálja ugyan e megnyilvánulásokat, mint érdekes és különös dolgot anélkül azonban, hogy azok szívét mélyebben érintenék. Aki ezek után nem válik kevésbé hiúvá, kevésbé gőgössé, kevésbé önzővé, nem ragaszkodik kevésbé a földi javakhoz, nem válik jobbá felebarátaival szemben: az annál bűnösebb, minél több alkalma volt az igazság megismerésére.