Az ÚJSZÖVETSÉG SZELLEMI MAGYARÁZATA 39.

XXXIX.

János evangéliuma 20. rész; 1- 22. vers

1. A hétnek első napján pedig jó reggel, a mikor még sötétes vala, odaméne Mária Magdaléna a sírhoz, és látá, hogy elvétetett a kő a sírról.
  2. Futa azért és méne Simon Péterhez és ama másik tanítványhoz, a kit Jézus szeret vala, és monda nékik: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették őt.
  3. Kiméne azért Péter és a másik tanítvány, és menének a sírhoz.
  4. Együtt futnak vala pedig mindketten: de ama másik tanítvány hamar megelőzé Pétert, és előbb juta a sírhoz;
  5. És lehajolván, látá, hogy ott vannak a lepedők; mindazáltal nem megy vala be.
  6. Megjöve azután Simon Péter is nyomban utána, és beméne a sírba: és látá, hogy a lepedők ott vannak.
  7. És a keszkenő, a mely az ő fején volt, nem együtt van a lepedőkkel, hanem külön összegöngyölítve egy helyen.
  8. Akkor aztán beméne a másik tanítvány is, a ki először jutott a sírhoz, és lát és hisz vala.
  9. Mert nem tudják vala még az írást, hogy fel kell támadnia a halálból.
  10. Visszamenének azért a tanítványok az övéikhez.
  11. Mária pedig künn áll vala a sírnál sírva. A míg azonban siránkozék, behajol vala a sírba;
  12. És láta két angyalt fehér ruhában ülni, egyiket fejtől, másikat lábtól, a hol a Jézus teste feküdt vala.
  13. És mondának azok néki: Asszony mit sírsz? Monda nékik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették őt.
  14. És mikor ezeket mondotta, hátra fordula, és látá Jézust ott állani, és nem tudja vala, hogy Jézus az.
  15. Monda néki Jézus: Asszony, mit sírsz? kit keressz? Az pedig azt gondolván, hogy a kertész az, monda néki: Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nékem, hová tetted őt, és én elviszem őt.
  16. Monda néki Jézus: Mária! Az megfordulván, monda néki: Rabbóni! a mi azt teszi: Mester!
  17. Monda néki Jézus: Ne illess engem; mert nem mentem még fel az én Atyámhoz; hanem menj az én atyámfiaihoz és mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.
  18. Elméne Mária Magdaléna, hirdetvén a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és hogy ezeket mondotta néki.
  19. Mikor azért estve vala, azon a napon, a hétnek első napján, és mikor az ajtók zárva valának, a hol egybegyűltek vala a tanítványok, a zsidóktól való félelem miatt, eljöve Jézus és megálla a középen, és monda nékik: Békesség néktek!
  20. És ezt mondván, megmutatá nékik a kezeit és az oldalát. Örvendezének azért a tanítványok, hogy látják vala az Urat.
  21. Ismét monda azért nékik Jézus: Békesség néktek! A miként engem küldött vala az Atya, én is akképen küldelek titeket.
  22. És mikor ezt mondta, rájuk lehelle, és monda nékik: Vegyetek Szent Lelket:

Ezen rendkívüli idézetek segítsék figyelmünket rávezetni a teljes Evangélium megismerésére, a Szeretet útjára vezető Krisztusi tanítás fontosságára. Az idézeteket Jóska érzékeny válogatása szerint kapjuk.

Szellemi magyarázat a János evangéliuma 20. rész; 1 -22. versekhez

XXXIX.

   Bánat és fájdalom töltötték el valamennyiünk keblét Jézusnak sírba fektetése után! Az Ő szavai, feltámadásának ígérete lebegtek előttünk. De nem mindnyájan fogták fel helyesen ezt az ígéretet. Sokan azt hitték, hogy az Úr, miként ezt gyakran tette, csak képletileg beszélt. Bánatteljesen vártuk tehát a legközelebbi napokat. Midőn a jámbor asszonyok a sírhoz mentek, akkor üresen találták azt és két pompás alak állott mellette, akik jelentették nekik Krisztus feltámadását. Igen, az Úr maga nyilatkozott meg Mária Magdolnának.

   Első pillanatra nem ismerte meg Őt, nem tudta felfogni, hogy Ő legyen az. De midőn feléje hangzott az Ő édes, szelíd hangja, akkor megértette, hogy a halottakból feltámadott Mester szólt hozzá. Most visszajöttek az asszonyok hozzánk, jelentve nekünk a Mester megdicsőülését és mi sietve odaszaladtunk a sírhoz és csak a lepedőket láttuk ott fekve. Háládatossággal eltelve fogadtuk a Mester szavait, melyeket Mária Magdolna velünk közölt s melyekkel Ő bennünket (17. vers) saját testvéreinek és Istent az Ő és a mi Atyánknak nevez. Lássátok meg ebben a legszentebb közösséget és eggyé levést Krisztussal s általa az Atya- Istennel.

   Ugyanazon napon az esti órában megjelent a Mester nekünk is, midőn együtt voltunk, és pedig ugyanazon személyiségében, ahogyan járt a földön. Felénk hangzott az Ő kedvelt üdvözlése: „Békesség nektek!” És hogy mindnyájan, még azok is, akik gyengébb hitűek voltak, megismerjék, hogy megtudják valamennyien, hogy Ő keresztre feszített, azért megmutatta nekünk, perisprit-testén a sebek ismertető jeleit. Midőn Jézus a keresztfán testét elhagyta, – úgy mondom – megtartotta azt még, úgy, hogy kívülről hatott reá; midőn pedig ez a test a sírban el volt helyezve, akkor Jézus annak a buroknak összes fluidjait és erőit magához vonzotta, szétosztva és átszellemesítve azokat testének korábbi képéhez hasonlóan. Tette ezt ugyanazon törvények segélyével, amelyek szerint azt a testet létrehozta; az emberi alakot átszellemülten magára öltötte, szétosztva az előbbi anyagot – és tette ezt nem valami csoda által, hanem a törvények erejénél fogva.

   Fölvenni az előbbihez hasonló testet, azt átszellemesíteni: törvény, mely a fluidok természetén, a szellemi vegytan törvényein alapul. Erre minden szellem képes, ez az ő lényegiségéhez tartozik; csakhogy nem minden szellem képes erre egyformán jól és könnyen. Láthatjátok ebből, hogy Jézus e tekintetben sem lépett ki a törvényből, most is teljesen törvényes igazságosság szerint járt el, mely magában foglalja a tökéletességet. „Jézus reánk lehelt”.

   Ezzel ellátott bennünket a legkitűnőbb szellemi delejjel.

A felolvasás Bibliai részét Tóth Gézától (Patmos), a Szellemi magyarázatot pedig Noémitől halljuk. Köszönet érte.