ELHALLGATOTT SPIRITISZTÁK 3. – Bálint Aladárné 2.

A második élet

Az első férfi az első férj: Bálint Aladár – a szerelmi kapcsolat

Ha van második élet akkor van első is. Bizony van. Az élet Bálint Aladárral. Edit szerelmes volt a férjébe, szerelemből ment hozzá. Olyannyira hogy halála után nem is akart többet férjhez menni. Annak ellenére sem, hogy rövidesen megtalálta Bodnár Lászlóban azt a szellemi partnert, akire zsigereiből vágyott.

Edit találkozása Bodnár Lászlóval

A véletlenek hatására – Osvát Edit úgy mondja: „a szellemi irányítás által elérhető egybeesés” okán találkozott Bodnár Lászlóval. Lili nevű barátnőjének férje invitálta őket a Szeretet Otthon Jótékonysági Egyesület egyik előadására, amit ezzel a félmondattal közölt:

– „Kedden este elviszem magukat (mármint a feleségét és engemet) valahová, ahol még nem jártak. – így ír erről Edit önéletrajzi könyvében az Emlékeimben (kiadatlan, kézirat) – el is mentünk az Ügyvédi Kör Szalay-utcai helyiségébe, ahol »Hit Remény Szeretet« címen tartott előadást a nemrég elköltözött Vincze János. Ami bennem ott csendben végbement, azt nem tudom érzékeltethetőbben megfogni, mint ahogy akkor kifejeztem: „Most hazaérkeztem.” Anélkül, hogy sejtelmem lett volna róla annyira készen álltam a Szeretet Otthon által képviselt és ott elhangzott gondolatok dajkáló befogadására, hogy azt is megjegyeztem barátaimnak, személyválogatás nélkül hallgatok meg itt minden előadást, bizonyosan lesznek olyanok, amelyek nem fognak ennyire tetszeni, de érzem a lényeget, amire épülnek.
Semmi fellengzősség nem volt megállapításaimban, még kevésbé olyan elképzelés, hogy most valami új fordulat kezdődik életemben. Egy egészen kiegyensúlyozott, valahonnan nagyon mélyről érkező felismerés volt, ami mondatta velem. Lelkes azonban voltam, mert kolléganőimnek is beszéltem az előadás rám gyakorolt hatásáról. A következő keddi napon is ott voltam, Nérey Ödön, a spiritiszta mozgalom nestora volt az előadó, a harmadikon Dr. Domokos László, a negyediken Bodnár László. Amit ez az előadás nyújtott, harminchét év távlatából is felejthetetlen maradt, nemcsak azért, mert az előadóval később baráti és munkatársi kapcsolatba kerültem, sőt évek óta a nevét is viselem, hanem azért mert az egész benső világomat felrázta, áthangolta.
Hogy a folyamat mint tükröződött az arcomon legjobban érzékelteti az, ami utána történt. Az első sorban ültünk Lilivel, s mikor az előadásnak vége volt, az előadó leszállt a pódiumról, egyenesen hozzám lépett, bemutatkozott, ennyit mondott:

– Maga nagyon szépen tud hallgatni. – én zavartan szóltam, – szeretnék még beszélgetni az előadó úrral. Mire ő határozottan, talán kissé visszautasító hangon mondta, amit többé el nem felejtettem, és aminek igazságát azóta számtalanszor tapasztaltam:

– A tiszta vágyak mindig teljesülnek. – És már el is tűnt előlünk. […]

– Soha embert így beszélni még nem hallottam – , lelkendeztem másnap Ernő bátyámnak, és akkor már betegen fekvő leányának, de újabb találkozásom hosszú ideig nem volt Lászlóval. A kedd esti előadások mindegyikére elmentem, és kezdtem úgy irányítani régi barátaimmal, ismerőseimmel váló személyes és telefonbeszélgetéseimet, hogy a kedd délutánok szabadok maradjanak, és nyugodtan, izgalommentesen készülhessek az estére. Új ismeretségeket még nemigen kötöttem, szerettem észrevétlenül, csendben leülni, és noha tudtam, hogy a jelenlevők többsége spirituális körbe jár, magam, bár a reinkarnáció gondolata és a szellemi tanítások lehetősége olyan természetes volt számomra, hogy kétségek meg sem környékeztek, még nem kísérleteztem, hogy szeánszra bejuthassak.”

Azonban ne ugorjunk ekkorát, mert van egy fontos közölni valóm még Edit és Bálint Aladár viszonyát példálózandó. Aladár betegsége halálos volt, 1923 decemberére kihozták a Péterfy Sándor utcai kórházból, hogy otthon lehessen szeretteivel, a túlvilágra való átlépése idejére. Összegyűlt a család, Edit testvére Klári beköltözött a lakásba, segítségül.

„Utolsó előtti héten jött meg Aladár nagybátyja, és fejére téve két kezét, megáldotta a távozót. Most már sűrűn adódtak jelenségek, melyek a lelkemet nyitogatták és alázatosabbá hajlították. Első ilyen eszmélésemet egy olaszországi szűk sikátort ábrázoló festmény nyújtotta, amelyik zongoránk fölött lógott, s a szögről láthatatlan érintésre leválva, félberepedt az üvege. Ezt már megértettem, el is hallgattuk Aladár előtt, de a többiek az utolsó héten úgy sorakoztak fel egymás után, hogy ő is tudott felőlük.
Nagyhét első napjaiban, kedden vagy szerdán történt, arra kértem lányunkat, hozza már be a gyerekek uzsonnáját. Zsuzsi riadtan szaladt be az ebédlőbe és mondja: „Hozzá se nyúltam az új cukortartóhoz és megrepedt!” A hálószoba mindkét szárnya nyitva volt, és én, hogy Aladár előtt elmossam a súlyát, de meggyőződésem szerint is azt feleltem, hogy minden üveganyagnak ez a sorsa. Visszament a konyhára az uzsonnáért, de még feldúltabban jött vissza jelenteni, hogy az asztalon már előkészített új vajtartó is megrepedt. Az üveg törékenységéről szóló elméletemet el sem mondhattam, mikor Aladár már kiszólt az ágyból: „A harmadik darab én leszek.” Szavának mélyről jövő hangzása úgy markolt belénk, hogy felelni egyikünk sem tudott. […]

A Népszava szinte óránként küldte hozzánk altisztjét, mert a szerkesztőség nem akart addig lapzárást csinálni, míg nem tudták bizonyosan, leadhatják-e már nyomdára a már kész nekrológot, hogy Húsvét vasárnap reggelén hírül adja a lap az ő feltámadását is a szellemi életre. (Bálint Aladár a Népszava képzőművészeti rovatát vezette.)
Éjfél után tíz perccel lélegzett utolsót, engem közvetlenül előtte elnyomott a fáradtság, és soha jóvá nem tehetően percekre elaludtam, de az utolsó lélegzetvétel előtt egy-két perccel Flóra felrázott. Érdekes változás ment ekkor bennem végbe. Még hallani sem tudtam nemhogy kimondani azt a szót, hogy meghalt.”

Aladár halála után többször jelentkezett Editnél. „…a következő napokban még egyszer álomban fogta meg Aladár úgy a kezemet és vezetett észrevétlenül a megismerés felé, mint eltávozása után egy héttel a temetőben. Azt álmodtam, hogy közelünkben lakó barátaimnál vagyok vacsora után, ami a valóságban is mindig úgy történt, hogy vagy ők nálam, vagy én őnáluk voltam a gyermekek lefektetése után, mikor egyszerre izgatottan beront háztartási alkalmazottunk, és izzó arccal mondja: „Nagyságos asszony kérem, tessék hazasietni, kedves vendége érkezett!” Hangomban szinte reménytelenséggel kérdeztem, ki lehet az? Kicsit haboztam, majd megkérdeztem, csak nem a nővérem jött vissza Erdélyből? „Nem szabad megmondanom, de tessék sietni.” Erre már felkeltem, és valóban sietve indultam közeli otthonunk felé. Belépve az ebédlőbe, az ebédlő asztalnál állt Aladár, ismét az utolsó kockás ruhájában ködszerűen, mint a temetőben. Mellette bőröndje, az, amelyet elutazásunknál mindig használt. Én szinte extázisban rohantam hozzá és kérdem: „Aladár, hát maga nem halt meg, Aladár, hát maga itt van? Hát maga él?” És akkor már letérdeltem előtte, és térdeit átölelve, hajtottam rá a fejemet. Ő középen választott hajamat két kezével megsimítva, már nem a szerelmes férfi hangján, hanem benső komoly szeretettel mondta: „Nem, szívem, én nem haltam még, csak elutaztam.” Ezzel fogta a bőröndjét, az ablak felé indult, és a lezárt ablakon keresztül eltűnt, örökre bevésve lelkembe, hogy valóban csak eltávozott, de él.”

Második élet: Bodnár László – a szellemi kapcsolat

Éveken keresztül elképzelésem nem volt arról, hogy Edit miért Bálint Aladárné névvel él a köztudatban, miért ezen a néven írta könyveit. Amikor pedig évtizedes komoly lelki-szellemi kapcsolata volt Bodnár Lászlóval. Miért? Mert ebben a mai világban mi már jószerivel el sem tudjuk képzelni, hogy egy férfi és nő között lehet más kapcsolat is, mint testi/szerelmi viszony.

Végül Edit felfedte a nagy rejtélyt.

Bálint Aladárné, született Róth később (Osvát) Edit férje halála után találkozik Bodnár Lászlóval. (Osvát (Roth) Edit 1912. május 5-én Budapesten, a VII. kerületben kötött házasságot Bálint (Blum) Aladárral (1881-1924) Blum Móric és Deutsch Regina fiával.  Az egyik tanú Osvát Ernő volt Edit testvére.)

„Kettőnk szellemi kapcsolatának teljes bizonysága és irántam érzett barátságának mélységes megpecsételéseként ajánlotta, ami két évtizedes összetartozásunk idején soha fel nem merült -, hogy hivatalos házasságlevéllel tegyük lehetetlenné, hogy egymástól különválasztva kerüljünk kitelepítésre. Ami mindenesetre az én számomra jelentette volna fizikailag is, lelkileg is a nagyobb megterhelést, vagy ha együtt kell mennünk, akkor is falun a két néven élés, mind a tanács, mind az emberek előtt sok fonák helyzetet és magyarázkodást igényelt volna. és ez is az én számomra jelentette volna a kínosabb részt.

A házasságlevél megment a megbotránkozásoktól és a kínosan szubjektív magyarázkodásoktól. Belül azonban átszenvedtem a névváltozással járó küzdelmeimet, mind az Ég felé, mind a gyermekeimmel szemben, és az emberek között, sőt az anyakönyvvezető előtt való megjelenés visszásnak érzett helyzetét is az én koromban. Csak egy szempont maradt távol tőlem, ennek ma is örülök az anyagiaktól való félelem, mert le kellett mondani Aladár nyugdíjáról.”

Fantasztikus gondolkodás! Húsz éve vannak együtt Bodnárral, és a névházasság, – csakhogy a kitelepítéssel nehogy külön kerüljenek – okán úgy érzi, hogy megcsalja a férjét (húsz éve halott) és nem áll meg a gyerekei előtt… Egyetlen dolog amit tisztességgel el tudna vállalni ebben a helyzetben hogy a mindezekért járó büntetés – az Aladár utáni nyugdíj elvesztése…

„Két három napon belül megtörtént a házasságkötés, és bevallom, hogy nagyon sajnáltam Lászlót úgy véltem az értem hozott áldozatért, ami kettőnk számára csak formai volt, mégis lényeges tanulsággal járt. Két évtizedes baráti kapcsolatunk egy rövid időre mintha egyensúlyában megrendült volna, ameddig bennem is felderengett helyzetünknek szellemi megértése. László kapcsolata a gyermekeimmel mindig olyan volt, amilyennek azt csak kívánni lehetett, az sem hűvösebbé sem melegebbé nem lett, mert szeretet és igazság formálta addig is. Bennem azonban a név azonossága vagy a lelkiismeretem ok nélküli megnevezhetetlen nyugtalansága indokolatlan igényességet támasztott, és ezzel benső elégedetlenséget, feszültséget teremtett. Az első megrázkódások után, minthogy mindig a szellem győz az anyag felett, és a nagyobb világosság a beszűkülést akaró homállyal szemben, én is megtaláltam új helyzetemben a régi egyensúlyt, és azt az egységet, ami szellemi kapcsolatunknak az eredménye. Hivatalos házasságkötésünk napjáról, melyen nevünk egységessé vált, megemlékezünk, de házasságunk időpontjául még véletlenül sem ezt a dátumot mondjuk, hanem találkozásunknak és a szellemi munkába való bekapcsolódásomnak időpontját, aminek ma már negyvenedik, sőt pontosan negyvenegyedik fordulóját éljük.”

Szerettem volna érzékeltetni Bálint Aladárné, született Roth Edit később Osvát Edit lelki alkatát, viszonyát a világgal. Élete a nagy átmenetek időszaka. Gazdag kereskedőcsaládba születik, Szülei Nagyváradon hatalmas házat visznek, van szakácsnő, szobalány, francia nevelőnő-nyelvtanár, szolgahad. Apját azonban fivére pazarlása (egy irodát visznek közösen) tönkreteszi. Költözniük kell…

„Ötéves koromban következett be az édesanyámat súlyosan megrázó élmény, hogy váradi házunkat el kellett adni, és apám virágzó irodáját bezárva, Pestre költözni. Tönkremenetelének eszköze a vele társas viszonyban dolgozó fivére volt, aki nem csak olyan nagy lábon élt, hogy egy törökországi útjáról száz üveg dulcsászát, cukrozott déligyümölcsöt hozott anyám végtelen keserűségére ajándékba, de kártyázott is. Apám teljesen tehetetlen volt szenvedélyeivel és igényeivel szemben. A „nyomorúság”, amibe akkor kerültünk, egy Kossuth Lajos utcai négyszobás lakás volt, még mindig szakácsnővel és szobalánnyal, de már francia házikisasszony nélkül. Fivéreim gondolom örültek a fővárosnak, én az egész költözködési, csomagolási processzusra nem emlékszem, de ahogy később gyermekéveimre visszagondolok, bizonnyal kiélveztem a felfordulás és változás izgalmas újat ígérő állapotait. Annál jobban emlékezem az első pesti hetek hangulatára, mert akkor ébredt bennem először tiltakozás az én drága anyám magatartása ellen. Igazság érzetem első lázadása volt ez anyám szüntelen omló könnyeivel szemben, aki nem tudta megnyugodva elhordozni, hogy termek helyett szobákba kényszerültünk, és ezzel együtt az egyéb megszorításokat. Nem értettem azt, ami történik, de belül tiltakoztam és éreztem, hogy apámat is bántja a könnyek néma vádja. Korán jelentkező vonásom volt, hogy a jogos vagy jogtalan, igazságos vagy igazságtalan bántás mindig a megbántott felé fordítja vonzódásomat.”

Bálint Aladárné: Ajánlás (az életrajz végére)

     „Gondolatok és érzések életformáló erőin át követtem a hangot, amelyik a csoportmunka szellemi árarmlását beiktatta az életfejlődés Krisztusi vonalába. Emlékemelés hideg márványa, tanulmány merev formája helyett: egymásból bontakozó, egymás után pergő évek sugározzák kiteljesedő erővel az isteni életközelítés nesztelen lépteit, szívverésünknek a mindenség harmóniájával összedobbanó ritmusát.
     Szeretettel helyezem írásomat Barátaim kezébe, akik évek közös munkájában nyíltak meg számomra, hogy elhangzó gondolatukkal, kifejezett érzéseikkel, vagy csak jelenlétük néma sugárzásával – tanítva – gazdagítsanak. Valamint azoknak a Testvéreimnek, akik ezután indulnak el az önmunka világossága mellett az életegységbe vezető útra. Szerteágazó földi utainkat láthatatlan, de felbonthatatlan erő fogja egybe: a korlátaiból kibontakozó szellemek ezoterikus egysége, a Krisztusi élet misztikus varázsa.”

A FELSZABADÍTÓ ÖNMUNKÁLKODÁSRÓL

A hétéves önmunkálkodási munkaterv tématömbjei és témái
Bálint Aladárné általi tématömb elnevezései:
I. Megalakul a csoport
II. Hibák felismerése
III. A szeretet színképe
IV. Életszemléletünk (áthidaló év, a munkamódszer kérdése)
V. Alakulásunk feltételei
VI. Az isteni akarat
VII. A helyes szolgálat

Jelenleg folyó munka tématömb elnevezések:
I. Kapcsolatok
II. Hibák
III. Erények
IV. Életszemlélet (áthidaló év, a munkamódszer kérdése)
V. Szellemi kapcsolatok
VI. Belső látás
VII. Odaadó szolgálat

Egy vergődő lélek imája – Bálint Aladárné imája

A Krisztus-kapcsolatból származó hiúságot, Az Ő ügyének ismeretében való tetszelgést,
Az Isten dolgainak értése nyomán kelt fölényeskedést, A bölcs alázat igaz tüzében oldd ki belőlem Jó-Uram!
Az épülő világos látás hamis tónusát, Az aránytalan egyeztetés cinkosságát,
A sürgető megváltozást altatgató bátorságot,
A teljes átállás félelmét, a visszafelé vonzódást, A gyakori és hosszas pihenés álnyugalmát,
A bölcs alázat igaz tüzében oldd ki belőlem Jó-Uram!
Az önmagamnak mindent megbocsájtást, Az olcsó üdvösség hiedelmét,
Az egyre ritkuló benső sürgetés halogatását, Az elkerült erőfeszítések sóhajra váltását,
A bölcs alázat igaz tüzében oldd ki belőlem Jó-Uram!
Az élmények válogatását, a vizsgák elhárítását,
A próbák kárhoztatását s az élet szűkös szemléletét, A bölcs alázat igaz tüzében oldd ki belőlem Jó-Uram!
A megfelelő cselekvés elmulasztásának a körülményekre fogását, A kívánságok hínárvilágának fel nem számolását,
A külső elfoglaltság álfedezetét, A meddő belátás dermedtségét,
A meg nem állító felismerés gyengeségét, Az el nem indító ösztönzés bűvöletét,
A sodródás ködös kábulatát,
A bölcs alázat igaz tüzében oldd ki belőlem Jó-Uram!
Az erőt fogyasztó nem tevést, Az elsorvasztó veszteglést,
A jelent mentegető üres reménykedést,
A bölcs alázat igaz tüzében oldd ki belőlem Jó-Uram!
A szent dolgok miatti kötelességmulasztást, A jó szándék mögé rejtett hamisságot,
A vaskos igényekért a benső változtatás feladását, A fáradsággal leplezett restséget,
Az illetlen kiélésből jövő fáradságot,

S az egész élettel helytelen gazdálkodást,
A bölcs alázat igaz tüzében oldd ki belőlem Jó-Uram!