Blog
Blog

SZELLEMI BULVÁRLAT 7. –

MÁTKARABLÁS – avagy Hogyan raboltatta el Mária Terézia Teleki Sámuel menyasszonyát? A Szellemi Buvárok Pesti Egyletével kapcsolatban Eszter az előzőleg említett 2018-as megnyilatkozásában is felhozza, hogy akik tagjai lettek az Egyesületnek azok kikeresztelkedtek. (Persze, …

PÜNKÖSD – PENTECOSTE

Pünkösd a keresztény egyház születése Utolsó vacsoráján Jézus a legenda szerint utasította 12 tanítványát, hogy menjenek ki a világba, hogy szolgáljanak és gyógyítsanak betegeket. Ekkor lettek „apostolok”. Ötven nappal Jézus halála után a Szentlélek …

JÉZUS MENNYBE-MENETELE

ÁLDOZÓCSÜTÖRTÖK – JÉZUS MENNYBEMENETELE Tegnap május 9-én volt ennek az ünnepe. Áldozócsütörtök neve a középkori római katolikus egyházban terjedt el, mint a húsvéti szentáldozás határnapja. Ebből ered az egyedülálló magyar név, más nyelvek inkább …

ÖRVÉNYFOLYOSÓ

Poór Edit hozzászólása az Adelma a Facebook-on c. poszthoz. Miután fontosnak tartom a halállal kapcsolatos félelem, szomorúság, bánat átértékelhetőségét, ezért kiemelem az írását külön posztba, mert szerintem nagyobb nyilvánosságot igényel. Szükséges a halál fogalmát, …

ADELMA a FACEBOOK-on

Konkrétumok a szellemekről – Vay Adelma posztjai Vay Adelma 1900-ban feltalálta a Facebook-ot… A hatalmas két kötetes Adelma-memoár (közel ezer oldal) tulajdonképpen a mai Facebook elődje. (még nem jelent meg magyarul, ez év Karácsonyára …

ADELMA ESKÜVŐJE

EGY IGAZI DUÁLESKÜVŐ! Mostanában sokat filozofálgattunk, azt gondoltam engedjük el magunkat, itt az ideje egy kis lazításnak. És miután az Életemből c. könyvben pont ennél a résznél tartok, megosztom veletek Adelma örömét.Ugye emlékszünk arra, …

Álom a jelenben 2

Álom a zombikról – 2024. április Voltatok már úgy hogy álomból csatakosan ébredtetek? És még csak nem is emlékeztetek rá mit álmodtatok? Vagy szenvedve kiáltozva esetleg légszomjjal küzdve?Nem elriasztásképpen, de bemutatunk Kecskés István gyűjtéséből …