Egy igazi főúri kastély Erdélyben. Adelma szerette ezt a helyet és nagyapját Teleki Ferencet. Gyakran is levelezett vele.
Sáromberkéről a legjobb leírást Odelscalchi Eugéntől kapjuk, aki gyermekkora legszebb nyarait töltötte a Teleki nagypapánál – Teleki Samunál.
Teleki Samu erdélyi főúr a híres Afrika utazó aki valóságos belső titkos tanácsos, honvédhuszár tiszt – Adelma unokaöccse volt.
Teleki többnyire Höhnel Lajossal utazott Afrikába, aki utazásaiban társa volt és később róla nevezte el, Zanzibár (a mai Kenya) egyik vulkánját Teleki-vulkánnak. Teleki pedig a vulkán mellett felfedezett két tavat Rudolf, és Viktória tónak, a Habsburg császári család házaspárjáról akikkel nagyon jóban volt. Rudolfék egyébként számtalanszor vendégeskedtek Sáromberkén, Teleki Samu híres vadászatain. (a pozsonyi születésű Höhnel Lajos pedig Ferenc József szárnysegédje, később admirálisa volt).
A kastély nagyon közel épült az országúthoz.
„Mind a két szárny utolsó ablaka már az országútra nyílt. Az udvarba való behajtás négyes fogattal, jókora ügyességet igényelt. Gyermekkoromban ugyanis még divat volt négyes fogattal közlekedni. Az udvar 600 holdas parkban folytatódott, amelynek legfőbb díszét, egy szép tavat, hegyi források tápláltak, lefolyását pedig széles patak biztosította. Tiszta vizében sok volt a hal, így gyermekkorunkban kedvünkre halászhattunk, horgászhattunk. Nem hiányzott a teniszpálya sem, a messzenyúló rétek pedig kiváló lehetőséget kínáltak a lovaglásra, amit fivérem, Károly különösen élvezett. A parkot minden irányban kocsiutak szelték át. Szomszédságában terült el a fácános, egy bekerített kis tölgyfaerdő. Ott voltak a fácánvadászatok, és ősszel – nekem felejthetetlen – szalonkahúzások.
Waldeck Frigyes bácsit – Samu bácsi unokahúgának, Matild néni fivérét – sokszor elkísértem az őszi „Schnepfenstrichre” ahogyan ezt vadásznyelven nevezik. Ilyenkor nagy csend honol az erdőben. Lasson leáldozni készül a nap, és ha izzó korongja eléri a legmagasabb tölgyfák koronáját, elindulnak a hajtók. Botokkal ütik a fatörzseket, rönköket, irdatlan lármát csapva riasztják a vadat. Erősödik a zaj. Egyszerre sok torokból elhangzik a „tirol” kiáltás, jelezve, hogy felszállt a szalonka. Jó lövőnek kell lenni, hogy ezt a sebes madarat eltalálják. Frigyes bácsi híres lövő volt, élvezet volt vele a vadászat. Nemigen hibázott. – Mózes Ferenc emlékei
Teleki Samu sáromberki kastélyának egyszerű külseje nem volt arányban vagyonával, de falai közt felbecsülhetetlen értékeket halmoztak fel tulajdonosai.
Az egyik szárnya teljes egészében Samu bácsi és Vay Matild néni, meg a férje privát lakosztályául szolgált. Vay Matild néni, Samu bácsi unokahúga felügyelt a háztartásra, Samu bácsi ugyanis soha nem nősült meg.
Samu bácsi épületszárnya mögött még egy másik állt,
amelyben a konyha, hideg-meleg vizes mosogatóhelyiség, vasalószoba és több személyzeti ebédlő volt. Abban az időben nagyon rátarti volt a már néha harminc-negyven évet leszolgált személyzet, Ők is megkövetelték a megbecsülést, amit kényesebb, magasabb rendű munkájuk révén megérdemeltek. A főszakács, a „Küchenschef” – a híres Robert például a világért le nem ült volna egy asztalhoz a szobalánnyal vagy a konyhalánnyal. Mivel sokféle rendű és rangú személyzet szolgált a sáromberki kastélyban, három ebédlő állt rendelkezésükre. Még az inasok szórakozásáról is. Nagy, jól felszerelt kuglipálya állt rendelkezésükre a hátsó udvarban.
A sáromberki Teleki-kastély gazdagságát aszerint is érezhetjük, mérhetjük, hogy micsoda kivételes építmények, helyiségek tartoztak a kastélyhoz. A lóistállóknak fontos szerepük volt. Három hosszú épületben, szépen gondozott boxokban álltak a lovak. A majdnem térdig érő szalma mindig friss volt, és a zabot is bőségesen adagolták nekik.
A hatalmas fedett lovardát, „Rácsúj”-nak hívták. Nem sok főnemes büszkélkedhetett hasonlóval. Például az alcsúti főhercegi kastélynak és a galgóci Erdődy kastélynak volt még ilyen fedett lovardája.
Eugénia: „Samu bácsi a napját istállólátogatással kezdte. Erre a reggeli – mondhatni kis ceremóniára – én is hivatalos voltam néha. Elindultunk Samu bácsival és Matild nénivel az istállók felé, kezünkben egy kockacukorral teli kis kosár. Ahogy beléptünk az istállóba, a boxokból hangos nyerítés fogadott; mindenünnen szép, nemes lófejek kandikáltak elő, várták a már megszokott csemegét.
Mindennap más istálló került sorra. Gyönyörű tisztán voltak tartva, ragyogott minden, de volt is bőven lovász. Ha megjelentünk, a lovászmesterrel az élükön, szép, feszes rendben álltak, csíkos, barna bársonyöltözetükben, várva Samu bácsi utasításait.
Már a Ló-kert helynév is utal arra, hogy itt intenzív lótenyésztés és lóidomítás volt, lovászmesterrel az élen, ménespásztorral, lovászlegényekkel és kitűnő igás és csézás kocsisokkal. A csézás és a tenyész állomány részére két nagy, külön, jól felszerelt istálló szolgált. Az igás lovak szintén külön voltak. A Maros partján terült el a Csikós kert.
Sáromberkén négy parádéskocsis volt.
A koronázatlan „kocsikirály” , Frici Pista, Samu bácsi privát kocsisa uralkodott fölöttük. Ő csak Samu bácsinak és a nővéreinek fogott be, tehát nagyanyánknak, annak leányainak és azok gyermekeinek. Soha nem hozott el vendéget az állomásról, kivétel csak Vay Matild néni és férje volt, meg a legjobb barát, Herr von Höhnel és a felesége, valamint, amíg élt, Rudolf trónörökös. Egyszer még egy kiváltságos vendéget hozott cl az állomásról, az ezüstveretes lószerszámmal felszerszámozott négyes fogaton: Görgeyt, a szabadsághőst, Samu bácsi közeli barátját. Nekünk, gyermekeknek nem volt szabad Frici Pistát csak úgy egyszerűen Pistának szólítani. Csak a teljes nevén hívhattuk: Frici Pista.
Telei Samu Sokat adott a lótenyésztésre. Fajlovait a Marosvásárhelyt székelő 9. honvéd huszárezred számára adja el. A lóvásár áldomása nagy bállal van mindig összekötve, hol a katonatisztek ott vannak. Samu is honvéd-huszár alezredes volt.
A park kiterjedése katasztrális hold volt, forrásokkal, halastavakkal, pavilonokkal, pompásan gondozott utakkal, sétányokkal, melyek egészen a Maros
hatalmas gátjáig vezettek a Tanórakon, Borsi berken keresztűl, a csikóskertbe, a Fácánosba, s le egészen a Malmokig.
Teleki Sámuel a görgényi uradalmon és a Görgényi Havasokban évenként megrendezett híres udvari medvevadászatok bőkezű, büszke házigazdája volt.
Messzi országok uralkodói jöttek hozzá látogatóba hetekre, s egyben részt vettek a híres görgényi medvevadászatokon is. Az 1800-as években itt jártak: Rudolf trónörökös s felesége Stefánia hercegnő, a welsi herceg, a későbbi VII. Eduárd angol király, Ferdinánd bolgár cár, Ferenc Ferdinánd stb.
Rudolfról pedig így ír Eugénia: „Samu bácsit (…) mély baráti kapcsolat fűzte Rudolfhoz. Nemegyszer hallottam tőle később, hogy ha ő akkor itthon van, meg tudta volna akadályozni a tragédiát. Rudolf mindig hallgatott rá és elfogadta a tanácsait. Sok időt, meghitt napokat heteket töltöttek együtt, főképpen Erdélyben, Samu bácsi görgényi vadászkastélyában, ahol medvére, szarvasra vadásztak, vagy pisztrángot fogtak a kristálytiszta hegyi patakokban. Ilyenkor este, a vadászkastély udvarában, lobogó tűznél húzták a görgényi cigányok Rudolf kedvenc magyar nótáit. Itt érezte magát igazán otthon. Nehezen bírta a bécsi Burg komor légkörét”.
A kastélyban több szalon, pipázó és két ebédlő volt;
az egyik a felnőtteké, a másik a gyermekebédlő. Samu bácsi nem szerette, ha korlátozta a gyerekek jelenléte. Ebédnél ugyanis sok minden szóba került, politika, tudomány, társadalmi vagy családi események, amelyek nem mindig voltak gyerekfüleknek valók.
„A kastély középső, összekötő emeletes épülete egészen modern berendezésű: villany-, víz- és csatornahálózattal ellátva. Ezek beszerelését csehországi anyagból, cseh cég készítette.
Hatalmas istállójuk volt a béres ökröknek, béresek gondozása alatt, béres bíróval az élen. Külön volt a tehén és bivalyistálló. Disznóólak. Szekér- és kocsiszínek. Nagy, gazdasági emeletes csűr, csűrbíróval. Hatalmas kukoricakas és magtárak. Konyhák, kamarák, raktárak.
Gazdatiszti, kertész, csűrbíró, lovászmester-lak, és az alkalmazottak számára lakások, akik nem laktak a faluban, vagy az udvar körül a Kút utcában. Ide
számíthatjuk a Malmot, melyek közül az egyikben 6, a másikban 4 kő volt. Az utóbbit hengermalommá építettlék ki az I. világháború után. Volt vízi fűrészépület is. A malommesteri lakban lakott a malommester. A molnárok számára nagyobb épület szolgált, családjukkal együtt lakásul. És volt itt egy magtárépület, meg az őröltetők marháinak oltalmára két szín.
Fácános létesítése, mely a Sárpatak felé vezető út és a Malom árok bal partján, majd a malomig terjedt, az úgynevezett Cserefák előtt. Pirchán, későbbi szakácsnak az édesapja gondozta itt a fácánokat először.” (Mózes András visszaemlékezéseiből)
Ugye emlékszünk még Barabás esetére Teleki Ferenc gróffal, – amikor a festő a méltatlan faluvégi szállás miatt hazaindulna, és Bánffy menti meg a helyzetet.
Bánffy, a későbbi főpohárnok, diplomatikusan karon fogta Barabást:
– Nó, édes drusza, legalább jöjjön, nézze meg a Parkot és a Marost!
A festőművész, bár nagyon eltökélte, hogy tovább utazik, engedett, s amíg megszemlélte a park és a Maros szépségeit, csomagjait a személyzet a kastély
nagy szobájába szállították.
(El nem tudom képzelni mekkorát sétálhattak, hiszen a kastélytól a Maros több, mit 1 kilométerre van, maga a park, pedig 600 hold!!)
„Samu bácsi névnapja, a sáromberki nyarak legkimagaslóbb családi ünnepe volt. Ilyenkor nemcsak a család ünnepelt, hanem az egész megye, a távoli környék, falvak és kastélyok. Aki azon a nyáron még nem látogatott el Sáromberkére, az Sámuel-napra biztosan eljött. Már kora délelőtt nagy számban érkeztek a szebbnél-szebb négyesfogatok. Durrogtak a pezsgőspalackok, és százéves tokaji bort szolgáltak fel az ebédhez. Ebből mi is kaptunk a gyermekebédlőben, de pezsgőt soha. Az ünnepi asztal ékessége a „Habsburgtorta”, Robert főszakács mesteri alkotása volt. Lenyűgöző méretű, toronyszerű építmény, egy csokoládéval bevont piskótaféleség, amiben elszórtan, fagyasztott ananászszeletek rejtőztek. Ez a torta volt gyermekkorunk álma, de csak ritkán, kivételes alkalmakkor sütötték, mert nagyon sok minden kellett az elkészítéséhez, mivel a csokoládébevonatra még vaníliakrém-díszítés is került. A tortának, illetve a bombénak, a nevéhez illően, fekete-sárgának kellett lennie, mert ez volt a Habsburgok színe. Az első ilyen tortát Róbert szakács Rudolf trónörökös tiszteletére készítette.
Ilyenkor elkészítették például a híres Waldeck-májast. Az még az uralkodó Waldeck herceg szakácsától ered. Meg az ún. Arolsenpuncs; ezt itta nagyanyám szilveszter estéjén Arolsenben, a Waldeck-kastélyban, és mi is egész gyermekkorunkban a pozsonyi szilvesztereken. Később, asszonykoromban lovrini háztartásomba is bevezettem, olyan kitűnő volt”. – így emlékezi a Sáromberki nyarakról Odescalchi Eugenia.
Igen gazdag volt a kastély műkincsekben.
„Földszintes volta, kisebb méretei, a 7 vagy 9 szoba tele van értékesebbnél értékesebb tárgyakkal, akár egy múzeum.
A rokokó, kopt, empire bútorok fölött török szőnyegek függenek, korabeli rámájú arcképek, könyvtárában középkori bútorok és fegyvergyűjtemény, páncélokkal, sisakokkal, régi fringiákkal, alabárdokkal. Itt van elhelyezve Teleki Mihálynak ékkövekkel kirakott címere és felirattal ellátott díszkardja is. Az ötvösművek, kupák. Miniatűr arcképek tömege lepi el a drága keleti szőnyegekkel bevont asztalokat.
A régi kastély két szobájának stukkó-mennyezetét, mely gyönyörű kiképzésű, Antoni mester készítette. A kályhák is a XVI. Lajos stílusúak. Teleki kancellár Aranyosmeggyesről hozatta a csempéket.
A „Mária Therézia szoba” velencei tükrei, díszes faragású arany rámájukkal csillognak.
A „Dolgozó szobában” a kancellár hatalmas empire íróasztalát lehetett látni. Ez volt a Teleki család kegyelettel őrzött relikviája Marosvásárhelyen a kancellár által alapított Teleki-téka 40000 kötetet számlált, s köztük egy Corvinát is, a sáromberki kastélyban régi könyv, vagy gyűjtemény alig volt. Inkább az utódok gyűjtése szemlélhető: Waldeck-Pyrmont herceg hagyatéka, Teleki Samu nagy értékű földrajzi forrásmunka-gyűjteménye”
A Teleki kripta
A Sáromberki régi temetőt a kancellár Teleki Sámuel ajándékozta a községnek. Északkeleti végébe kriptát építtetett. Sáromberkén addig a templom köré temetkeztek. A kriptába, mely akkor nyitott volt még, Teleki Sámuel kancellár 1772-ben saját kislányát volt kénytelen eltemettetni elsőnek.
A kripta a család temetkezési helye volt. A temetőkezdő zárt Teleki-kripta 1774-ben készült el.
Az utolsó Teleki Samu 1916-ban halt meg. „Magam is ott voltam a temetési menetben. Emlékszem, a református templom piacán volt
a gyászravatal. Hármas, üveg-, fa- és érckoporsóban feküdt, rajta csákója és kardja. A polyva hordó nagy szekeret alakították gyászkocsivá, azon vitték el a kastély előtt a Köztemetőben lévő családi kriptáig. A koporsó mellett kedvenc „buldog-kutyája” sírt. A kripta körül hallottam, azt mondták az emberek, hogy ez a hely (a sír), ahova most érkezik és beköltöztetik a 100-ik birtoka, éppen a századik.
A temetésre kivezényelt honvéd-huszár szakasz leadta a díszlövést.” – Mózes András visszaemlékezése.
Vay Adelma (1840-1925) és Teleki Sámuel (1845-1916) rokoni kapcsolata
Csak a dolgok tisztázására: három széki Teleki Sámuel élt, mindhármat ‘derék” főúrnak ismerjük.
Teleki Sámuel (1739-1822) – ő volt Adelma dédapja
Teleki Sámuel (1819-1882) – ő volt Adelma nagybátyja
Teleki Sámuel (1845-1916) – ő volt Adelma édesanyja testvérének fia, vagyis unokaöccse
A hitelesség kedvéért legyen meg akkor Odescalchi Eugénia (1898-1985) és Vay Adelma (1840-1925) rokoni kapcsolata is
