ETIKAI SPIRITIZMUS 8.

Az ismeret kötelez. Az igazság harcosai.

      A földi élet a léleknek harca vagy az igazság ellen, vagy az igazságért. Akik az igazság ellen harcolnak, azokat legyőzi maga az igazság ereje önmagukban, mert harcolniuk kell az önmaguk által létrehozott igazságtalansággal, és azoknak minden körülmények között vereséget kell szenvedniük.

Azt el nem kerülhetik, mert nincs semmi és senki, aki megmenthetné a következmények kényszerhatásaitól. Azok, akik az igazság harcosai, azok is szenvednek ugyan, de azoknak szenvedése ideig-óráig tartó, mert azoknak segítséget ad maga az igazság ereje, amely az Úr Jézus Szent lelkéből sugároz alá a küzdő emberiség sorsának megerősítésére, új erőre és új életre való serkentésére.

Ez az új erő új életet jelent, és az új élet új dicsőséget, új világosságot sugároz szét a küszködő világban azokra, akik már mind elernyedtek a legyőzhetetlennek látszó hatalmas erőkkel szemben.

     Mivel a lélek még nincs ezekhez a magasabbrendű igazságokhoz hozzácsiszolódva – elméletileg ugyan magáévá teszi ezeket -, de a gyakorlatban már az „árnyék” erősen átformálja azokat a tulajdon képére és hasonlatosságára, és lesz belőle egy „kicsit” szellemi, és „erősen” emberi cselekedet, melynek megvalósulásához a lélek értéktelen és elvetni való természete adta meg az indíttatást.

Az isteni igazság szolgálata

     Aki az isteni igazságot szolgálja, annak biztosítva van a szolgálat eredménye örök időkre abban az áldásban, amely nem távozik el tőle még akkor sem, ha megbotlik és elesik is, mert fel tud emelkedni és meg tud tisztulni lehúzó terheitől. Az Úr irgalmassága ugyanis nem hagyja elestében, hanem felsegíti és megerősíti a jóban és igazban, és újra munkába állhat, ha belátta és megbánta hibáját. Az ember el ne bizakodjék, el ne csüggedjen, mert az Úrnak minden jóra és igazra törekvő lélekre szüksége van a Földön. Akik az igazságot szolgálják, azok engedelmesek legyenek az Úrnak, egymást szeressék, és egymást segítsék, hogy az Úr együtt megsegíthesse és megerősíthesse őket a jóban és igazban. A belső lényeg, a szent és igaz törekvés és az igazban való cselekvés, az az igazi erőforrás, melyben az isteni Lélek az ő akaratát kinyilvánítja. Ez előtt minden emberlélek meghajol és engedelmesen átadja magát az Őneki való szolgálatra.

      Az ember bármilyen sokat tud is a szellemi igazságokból, azért még mindig csak ember és emberies fogalmai vannak még azokról is, amit megértett, mert amikor itt van a próba ideje, akkor megütközve tapasztalja, hogy nem használt semmit az ismerete, a tudása, mert éppen úgy kell mindent végig csinálnia, mint aki mindezekről nem tudott semmit, sőt, sokszor, aki nem ismerte a dolgok mibenlétét, sokszor jobb eredményt érhet el, mint aki már „tudja” azokat. Ez onnan jön úgy elő, mint kísértés, mert akinek ismerete van, az bizonyos tekintetben többet vár ennek következtében, és sokszor csalódik.

   Mindenki, aki megtalálta a maga lelkének a kielégülését azokban az ismeretekben, melyek a szellemek világából sugárzottak a Földre, az éljen, vagy legalábbis igyekezzék olyan életet élni a Földön, ami azoknak az igazságoknak megfelel, mert az ismeret kötelez!

   Az ember ne akarjon a jövő elé vágni, még a gondolataival, vágyaival sem, mert ahogyan volt gondja, hogy az Ő beszéde és akarata fennmaradjon az idők végéig, úgy arra is van gondja, hogy azok a dolgok, melyeket az Ő nevében jó és igaz szívvel, szent lelkesedéssel az emberek magukban és együttesen az Ő akarata szerint véghez visznek, az is megmarad.

    Csak csendben és a fal mellett meghúzódva kell járni azoknak, akiknek van félteni való értékük. Akiknek nincs semmiféle megbízatásuk felülről, azok csak járjanak magabiztosan, azok dicsekedjenek a maguk üveggyöngyeivel, azok csak szórják széjjel, úgysem szedi fel senki, s ha fel is szedi, nem soká kell neki, csak amíg meg nem ismeri a valódit.

Szolgálni a jót, az igazat, önzetlenül, magáért a jóért, az igazért.

Nem földi előnyökért, nem azért, hogy személye kiemelkedjék az átlagból, hogy feltűnjön és dicsőítsék tetteiért, hanem azért, hogy az igazságot szolgálhassa, és ezzel a Földön előbbre vihesse a jót, az igazat, mert amíg a Földön a gonosznak tág érvényesülési tere van, addig mindig nagyobb akadályt gördít az igazság elé, és a jó mindig nehezebben jut előbbre, és nehezebben valósulhat meg az isteni akarat.

     Csak lemondva minden kiváltságos felülemelkedésről, csak szolgálva az igazságnak és a jónak – még akkor is, ha abból hátrányai származnak – így szabadul meg a lélek szenvedésteljes földi testöltésektől, és látja a tulajdon maga tűrésének, lemondásainak és szolgálatainak viruló édenkertjét, amelyet a sivárnak tetsző földi életében plántált az isteni kegyelem. Mindenkinek hordozni kell önmagában, mint isteni ígéret megvalósulását. A földi élet minden szenvedések mellett is nagy érték, mert az isteni kijelentésekkel irányt mutat az elhagyott paradicsomi élet felé. Megtanítja az embert a jóra és igazra, a szenvedésekkel pedig megtanítja, hogyan nem szabad cselekednie.

   E késői kor gyermekeinek megmutatja, hogy a hit a valóságok előrevetített sugárzása, mert a lélek halhatatlan. Tehát, érdemes megtanulni az örök élet törvényeinek betűit, hogy abból olvashasson és tanulhasson a lélek az ő mulandó életében, hogy hasznát vehesse az örökéletben. Boldog az, aki végig járja a tövises utat, friss reménykedéssel várja az út végén feltáruló örökélet kapuját, mert az nem csalódik meg hitében. A hit valósággá válik, mert az isteni ígéret valóság. Aki megáll az igazságban, az romjaiból is felépíti a várost, és gazdagságának messze terjedő híre bejárja a világot, és összegyűjti azokat, akik az építkezésnél segítségére sietnek.

Hinni az örök igazság győzelmében

    Egy szükséges dolog van a Földön, hinni az örök igazság győzelmében, hogy tiszta, önzéstől mentes munkálkodással tudjuk: ez az isteni örök igazság az Úr Jézus Krisztus által lehozott igazság, mely a sátán gonoszságától megfertőzött világban hatalmat és uralkodást teremtett azokban a lelkekben, akik már elfáradtak a szenvedések és csalódások hordozásában. Megfáradtak, de új erőt, új életet öntött ezekbe a lelkekbe a mennyei igazság megismerése és elfogadása.

Akik már megismerték a mennyei igazságot, és vállalják az élet terhét, azokból kevés van, mert a sok sebesüléstől elvéreznek és kidőlnek, majd új erőre kapva, új vállalkozásba fognak és a harcokból új sebeket kapva mégis dicsőséges pályát befutva hazaérkeznek a diadalmas élet befejezése után.

    Vannak időszakok, amikor minden úgy látszik, mintha meghalt volna, ami a jó és az igaz felé vezeti a Földön vándorló lelkek csoportjait, mintha minden a gonosz győzelmét szolgálná. Ezek az éjszakák sötétek és zordak, de mégis szolgálni kell az őrt állóknak, mert felülről való meghagyásuk van erre, hogy el ne aludjanak és meg ne szökjenek őrhelyükről, mert eljön a reggel, és azok, akik alusznak, új megbízatással ébrednek, és elfelejtik a tegnap gondját baját és rettegését.

    Azok, akik őrhelyükről nem távoztak el, tudják azt, hogy melyik út hová vezet, azok látják és hallják a körülöttük zajló harcok dübörgését, ha nem is vettek részt abban, mert hivatásuk máshová állította őket, mégis fontos szerepet töltenek be a harcok kimenetelében, mert a folytonosságot ők tudják az egymással való találkozásban pontosan összekapcsolni.

    Az éjszaka és a nappal két különböző élet, két különböző világ. Ezt a két különböző világot és különböző életet a virrasztó őr hordozza magában, mert ő látja mind a kettőt, ő éli át mind a kettőnek az élményeit, és megőrzi mind a kettőnek emlékeit, hogy beszámoljon hűségesen és pontosan azokról, amik történtek, melyeket az örökkévalóság ugyan megőriz a maga igaz valóságában, de hogy az emberi lélek szemszögéből nézve milyen hatást, milyen eredményt hozott létre mindaz, ami megtörtént, és ha megtörtént, miért történt meg.

Rendkívül fontos az igazsághoz való ragaszkodás, az alázatosság, mert ebből a kettőből alakul ki a hit és a bizalom, amelyből kihajt a reménység biztató örökzöldje a lélekben.

Szolgái vagyunk a nagy egésznek, és egyben részesei is,

aszerint, amilyen fokban szolgáltuk az Ő akaratát. Körülöttünk dübörög a harc. Sóhajok, jajok, diadalordítások, kárörvendők, hamis dicsőségek, hazugságok, hatalmi őrjöngések, megtévesztések, félrevezetések kavargó egyvelege rohan, zúgva, tombolva lefelé a lejtőn, és sodorja magával azokat a lelkeket, akik közösséget vállaltak ezekkel a bűnökkel, ezekkel szennyezték be lelküket.

      Meg kellene keresnie az embernek az igaz Istent és az Ő törvényét, hogy abban élve megismerje egymást a lélek, abban a jóra törekvésben, ami az ember lelkét egymáshoz fűzi és eggyé teszi, mert amíg az emberi szívek ez előtt a boldogító isteni üzenet előtt el vannak zárva és zárva maradnak, addig folyton tart a harc, addig az őrállókra szükség van, akik az éjszakában és a reggelben is jelt adnak a világnak. A csillagok felkelésével az éjszaka kezdődik, de a Nap felkelésével a csillagok eltűnnek. Az őrök pedig tudják, hogy már reggel lesz, és hírt adnak, üzenetet küldenek azoknak, akik tájékozódni akarnak. A reggel közeledik, mert a csillagok már eltűntek, azért az őrök álljanak a helyükön, amíg leváltja őket az ő Uruk, mert most jön még a nagy beszámolásuk. Az őrök beszámolása után indul el a kor nagy osztályozása.

   Most az utolsó időben, az utolsó óra munkásai sokat tehetnek az isteni jó és igaz hirdetésével és annak cselekvésével, mert az idő erősen közeledik, és jaj azoknak, akik nem készültek és nem készülnek, mert a jó és igaz felé egyre szűkebb lesz az út és a lehetőség, hogy azt elérje a földi ember, mert a vágyak és törekvések máris nagyon túl vannak szítva az emberi lélekben, ezzel pedig a hit ellen harcolnak. Az utolsó idők a hit felbomlását és hiábavalóságát fogják, mint tudományt hirdetni, és – az emberi lélek egyre gyengül a jó és igaz felismerésére. Az utolsó idők nagyon közelednek, és az emberi lelkek nagyon gyengülnek.

Azoknak nevei fel vannak írva a mennyben, akik…

      Aki a nehéz időkben kitartott és nem hagyta a gyülekezetet magára, nem terhelte meg azokat szenvedéssel és nem nehezítette meg azoknak terhét, akik vállaikon hordozták a gyülekezet nehéz sorsát, hanem készségesen segítettek a terhek hordozásában, azoknak nevei fel vannak írva a mennyek felé vezető utakon, kapukon és ösvényeken. Azoknak nevei fel vannak írva a mennyben, és felőlük tanítanak a testetöltéshez készülők iskoláiban. Így lesznek a kicsinyekből nagyok, a szellemi ismeretlenekből, a senkikből olyan valakik, akikre az Úr nagy munkát bíz azután, de – bánják meg bűneiket, hagyják el tévelygéseiket, hogy azokat az Úr elengedhesse és megbocsáthassa nekik.

     Aki hisz, és hitével belekapaszkodik az isteni kegyelem segítő és felemelő, lenyújtott hálójába, az dicsőségesen tér meg ebből a sötét és zord korszellemmel átitatott jelenből. Ez pedig már nem messze van, de kell, hogy a lelkek megtérjenek a világi élet szeretéséből és imádásából, hogy a Szentlélek felemelhesse és megtisztíthassa a salakos rétegektől mindnyájunk lelkét, hogy ne kelljen egymástól annyit elszenvedni. Mert a lélek kész a jóra, de a test beleszól.

A Föld már a felszámolás előtt áll

     Azért most, amikor a Föld már a felszámolás előtt áll a maga érett és éretlen gyermekeivel – most az utolsó időkben – aki még munkát vállal az Úr szőlőjében, nem földi előnyökért, nem dicsőségért, megkülönböztetett tiszteletért, hanem magáért a jó és igazért, hogy azt meggyökeresíthesse az igazságot kereső emberlelkekben, az nem téved el a sátán útvesztőjében, mert ha pillanatra meg is torpan a túlerő felismerésében, de nem csügged el, és nem hódol be a gonosz megtévesztő áligazságának. Az ilyen emberlélek, ha nem is áldozza fel az életét, csak csendben tűri a gonosz háborgatásait, és nem felel a gonosznak gonosszal, csak védekezik a kihívások ellen, az minden csendes feleletével kemény tanulságot ír bele a történések könyvébe.

  Az igaz ember tudja és érzi lelkében azt a nagy és súlyos felelősséget, ami az igazság megcsorbításával reá nehezedik. Minden csak azon múlik, hogy az emberi lélek kinek és minek a szolgálatába adja életét. Ha az isteni igazság szolgálatába szegődött, akkor szakítani kell a sátáni természetével, mert két úrnak szolgálni nem lehet. Ha az isteni igazságot szolgálja, harcolni kell a gonosszal, mert az támad.

     Jobb, ha az ember messze előre tekint a fejlődés egyre tökéletesebb eredményeit szemlélve, és ezekhez hasonlítva magát, bizony nagyon elmaradottnak és nagyon kicsinynek és büntetésre méltónak találja magát a tökéletességben már jóval előbbre haladottakkal szemben. Ilyenkor a szellem megkettőzött szorgalommal és világosabb ítélőképességgel igyekszik megszabadulni hibáitól és vétkeitől, hogy olyanná lehessen, mint eszményképe, melyet helyes meglátásával felismert, mint célt, melyet el akar és el is fog érni.

     Az embernek le kell vetkőznie minden önalkotta képzelgést önmaga értékei felől, mert nincs semmi értéke önmagában, csak az isteni kegyelem, amivel felruházza, amivel az megajándékozza, amivel napról-napra ellátja lelki és testi életét; csak az az érték, ami maradandó, ami megtisztítja és felemeli a magasabb, tisztább légkörbe. Az embernek egyetlen kicsiny kis értéke van, az, hogy elég alázatos legyen és elfogadja, elrejtse szívében, lelkében, mint a legnagyobb kincset, és hordozza boldog örömmel azt a bizonyosságot, hogy az Isten a kegyelembe lehajolt a megtérő, gyenge, bűnös gyermekeihez.

    Aki már világosságban van, az már tudatosított szellemi erők felett rendelkezik. Ezek a szellemi erők hatalmas lendülettel felemelhetik a magasba a hit által, mely nem a lerögzített dogmák béklyójaként nehezedő formában található fel, hanem az eleven életben, mely telítve van igaz szeretettel Isten iránt, a legfőbb jó forrása iránt, azután azok iránt, akik hozzánk hasonlóan éreznek és gondolkoznak, akiknek érzéseivel összecsendül a lelkünk.

Mi a boldogság?

   Boldog lélek az, aki nagyon tudott szeretni, boldog, aki áldozatot tudott hozni, aki le tudott mondani a maga múló boldogságáról, hogy másokat boldoggá tegyen.

   Szükséges, hogy ebben a girbe-gurba, célt még alig ismerő emberi életben ilyen utat mutató áldozati bárányok jöjjenek, akiknek élete titokzatos célok szolgálatába álljon, hogy fennakadjanak bennük, mert nem érthetik, hogy az ő romlásuk megakadályozására kell a mennyei só, ami értelmet ad a földi életnek. Az egyéniesült tömeglelkek megtalálhassák az utat, az igaz, tiszta és romolhatatlan élet felé.

A még mélyebbről feltolakodottabb emberlelkek üldözőbe veszik azokat is, akik az élet nemkívánatos részében feltalálták azokat a lelki értékeket, melyekért nem hajolt le senki. Üldözik és ösztönszerűleg gyűlölik, mert ha nem is hisznek azokban az értékekben, és nem is kívánják azokat, de irigylik azt a békességet és azt a megnyugvást, amit ők nem érezhetnek.

Üldöztetés és szenvedés

Azért jó előre megmondja az Úr, hogy akik az Istenéi, azok e világon üldöztetést és megvetést szenvednek, de ezzel a szenvedéssel elszakadnak a Földtől, a megpróbáltatások helyétől.

    A sebhelyek beforrnak, a boldog eredmények elfeledtetik a fájdalmakat, bántalmakat, és az örömök új erőforrásokat nyitnak meg, hogy még azokat is szeretettel fogadják szívükbe, akik a nagy és fájdalmas sebeket ütötték, mert akkorra már meglátja, hogy csak a bennük lakozó sátáni hatalom rabszolgái voltak, és azt kellett cselekedniük, amit uruk parancsolt.

    Minden elmúlik: ami rossz, ami téves, ami igaztalan, mert mindennek meg kell tisztulni, mindennek az isteni törvény hatalma alá kell tartozni, hogy az Isten legyen mindenben minden, örökkön örökké. Akik ebben a harcban sebeket kapnak a földi életben, azok elöljárókká, vezetőkké, lelkek és birodalmak felett uralkodókká válnak, mert az isteni igazságok felemelkedéséért kapták a sebeket, nem pedig azért, mert rosszat cselekedtek.

Szemlézve a következőkből: Úton hazafelé I, Az út végén I-II, Íme előre megmondtam néktek I-II-III, Ha a só

Az Etikai Spiritizmus írásait és képeit Lillától kapjuk. Ő írja és szerkeszti ezt a rovatot