A BŰN
Ahogy az Írás mondja: „a bűn zsoldja a halál…” A bűn – rettenetet és félelmet kelt mindazokban, akik az isteni törvényekhez hűségesek maradtak és betöltötték azokat. Mert e betűk mögött fekete, sötét, rothadó, halált hozó, sűrű, elanyagiasodott erők működnek. Az igazságnak tiszta a hangja, mint a hangvilláé, míg a bűn hangjai hamisak, hihetetlenül hamisak, nincs köztük összhang. Mindegyik bűn külön-külön akar érvényesülni, mindegyik a maga hamis hangjával akar hozzájárulni ahhoz, hogy az embert megtévessze.
A bűn Isten akaratával való szembe helyezkedés.
A bűn az isteni tulajdonságok ellentéte. A lelkiismereten keresztül érezni kell, hogy tartózkodni kell, mert kárhozatba visz, betegséget szül, de oka a halálnak, ezért félni kell tőle. Minden, ami nem a tökéletesedést, nem az igazságot, nem a jót szolgálja. Ami sötétedést, fájdalmat, szenvedést szül, aminek következményei súlyosak, ami bűnhődés.
A bűnben élők nem tudják, hogy valójában milyen rombolást végez bennük is és az egész világmindenségben is a bűn. Lehet, hogy egyeseknél kis tévedésekből indult ki, de minden teremtmény részére megmondatott, hogy mi a követendő, mi az, ami üdvösségre visz, mi az, ami tökéletessé teheti, illetve teszi őket.
Mint tudjuk, mindennek következménye van, és a bűnnek nem lehet élvezhető gyümölcse. Sokan úgy gondolják, hogy a bűn édes, és az igazság törvénye és az erkölcsi törvény az, ami őket korlátozza, azaz nem tehetik azt, amit akarnak. De a törvény az, ami megszabja a teremtménynek, hogy mit tegyen és úgy tegyen, hogy neki egyre nagyobb örömet, boldogságot és szabadságot biztosítson, és ne a tévelygés útján járjon, ami végsősorban a halálba, a kárhozatba vezet.
A teremtményeknek az életlehetőségét a bűn időterminusokra bontja fel.
Tehát a bűnnel együtt lép a teremtmények életébe az idő, ami szakaszokra bontja az életüket, a megsűrűsödött páncéllá vált erőik körül veszik őket. Ezek az erők a teremtményeket mindennemű mozgásukban, gondolkodásukban akadályozzák, az érzésvilágukban döbbenetes és rossz változásokat hoznak létre.
Így tehát az embernek -aki igen mélyre süllyedt szellem – teste lesz, ami nem más, mint a megsűrűsödött erők halmaza. Tehát nemcsak fizikai és lelki teste lesz, hanem maga a fizikai test is, kezdve a bőr rétegétől befelé, különböző rétegekre bomlik, és a különböző rétegek különböző szerveket hoznak létre a különböző funkciók végzésére. De ha nincs meg az erőrétegek közötti harmónia, ezeknek a szerveknek a működése egy-egy életszakasz alatt bizonyos fokig meggyengül, vagy a működésük leáll és beáll a halál.
A bűnöknek három kategóriáját különböztethetjük meg,
az Isten ellen elkövetett bűnöket, az embernek az önmaga ellen elkövetett bűneit és a felebarát, vagyis a többi teremtmény ellen elkövetett bűneit. De ezek között is összefüggés van, mert tulajdonképpen minden, amivel Isten akarata, vagyis törvényei ellen vét valaki, az Isten elleni bűnt is elköveti. Tehát az ember önmagának az ellensége, bár ő úgy hiszi, hogy nem az.
De ugyanakkor mindazt, amit az ember önzésből cselekszik, azzal árt a felebarátjának is. Az embernek az önszeretetét, az önzését és nagyot akarását kellene visszaszorítania. Vissza kellene szorítania minden bűnét, csakhogy legtöbbször az ember a bűnös gondolatát, érzését, cselekedetét nem tartja bűnnek, sok esetben másokkal el akarja hitetni, hogy benne a jó szándék munkálkodik, és ő nem ellensége a másiknak, hanem felebarátja. Tehát nem ismeri el önmagában a bűnt bűnnek, nem tudja, hogy milyen erények megszerzésére lenne szüksége, és nem tudja, hogy mit kellene tennie ahhoz, hogy ezek a bűnös tendenciák és ellentétes, erőszakos erők gyengüljenek benne.
Amikor az ember meg akarja ismerni önmagát, akkor nem szabad kendőznie, akkor nem szabad szépítenie cselekedeteit, gondolatait, érzéseit, vágyait, hanem mezítelenre kell vetkőztetnie magát az igazság tükre előtt, hogy magát annak lássa, mint aki. Az embernek meg vannak a szavai minden érzésére, de hogy azok milyen mértékben rosszak, abban már bizonytalan. Úgy gondolja, hogy az a rossz, ha nem teljesedik a kívánsága, ha nem teheti azt, amit ő szeretne megvalósítani. Az ember többnyire nem mutatja magát annak, ami ő maga, de ezáltal önmagát csapja be, azaz hazudik önmagának.
Az ember nem akarja a bűnt bűnnek látni és szabadulni tőle, hanem testet öltésről testet öltésre dédelgeti, szépítgeti, javítgatja -de nem önmagát – hanem azt a képet, amit magáról akar kelteni akár a társadalomban, akár más emberek előtt.
Ezért az ember a Földnek a legnehezebben érő gyümölcse, ahogy a Névtelen Szellem mondja. Az ember érlelhetné önmagát, mint gyümölcsöt azokkal az igazságokkal, amelyek Istentől származnak, mert a legmélyebbre bukottak világában is, mihelyt valaki valaminek a megértésére megérik, mármint az igazság törvényeinek a megértésére, akkor megkapja azt az ismeretet, aminek a révén tisztába jöhet önmagával, vagy legalábbis a lelkének azon oldalával, ami arra a testet öltésre kifelé van fordítva. Az ember akármilyen magas pozíciót foglal is el a világban, mindenképpen többet képzel magáról, mint ami. Többnyire azt hiszi, hogy neki van igaza, hogy ő látja helyesen a dolgokat. Amit pedig nem ért, vagy amit az öt érzékszervével nem tud érzékelni, azt letagadja, vagy azt mondja, hogy nincs.
Az emberek többségének ” nincs füle a hallásra, és nincs szeme a látásra ”
vagyis néz, de nem lát; hall, de nem érti meg azt, amit hallania kellene.
Tehát a bűn: maga az a vágy, az indulat, az érzés, az a törekvés, amely arra indítja az egyént, hogy ezt vagy azt cselekedje. Nem az a bűn, amit a cselekedetben megvalósulva látunk; az már maga az ítélet, mert azzal a lélek az ítéletet pecsételte meg a maga számára. A lélek tévelygésre való hajlama a bűn; a hajlamok, a törekvések, a vágyak azok, amelyek meg vannak fertőztetve, és ezeken keresztül az értelem.
A bűn nem Isten akarata, mert nincs az Isten lényegében.
A TÉVEDŐ SZELLEM A SÖTÉTSÉGBŐL, VAGYIS A NINCSENBŐL VESZ MAGÁHOZ,
és azt akarja továbbfejleszteni a Vanban.
Erre azonban soha nem képes, és amíg a tévedéséhez, a Nincshez – ami az Isten lényegéből hiányzik — ragaszkodik, addig semmi sem nyújthatja neki azt a természetének megfelelő, tökéletes boldogságot, ami az ő lényegét kielégítheti. Nem lehet boldog mindaddig, ameddig vissza nem tér az Abszolúthoz, a Vanhoz, vagyis az igazhoz, és mivel még mindig kifelé, a semmi felé van fordulva: tévelygésében azt hiszi, hogy a hazugság létrehozásával, a lehetetlenségnek a lehetővé tenni akarásával új alkalmakat és új lehetőségeket teremthet, amelyek biztosítani fogják számára mindazokat az előnyöket, amelyeket az ő teremtett világában nélkülözni kénytelen.
Ahol a hit napja ragyog, ahol a szeretet melegít és a remény¬ség munkálkodik, ott nincs bűn. A bűnnek
legnagyobb és legerősebb, legellenállhatatlanabb ellensége ez a három, és mert ha forrására visszamegyünk, minden szerencsétlenség a bűnből fakad, következményeiben mind szenvedést, romlást okoz.
Minden nyomorúságnak oka a bűn, és a bűnhöz való ragaszkodás annyi, mint oka a szenvedésekhez való kötözöttségnek. Amíg a bűn tart, a szenvedések is tartanak, mégpedig minél nagyobb és minél erősebb a bűnhöz és tévedésekhez való ragaszkodás, annál nagyobb és erősebb a következmény. Végül halált nemz és megsemmisülést, mert a bűn maga a halál maga és csirája. Így ez az Isten kezében nem lehet a büntető eszköz, mert Isten a szeretet. A szeretetnek kegyelemmé kell átalakulnia, ha a bűnökben és annak következményeiben gyötrődő és vergődő szellemi teremtményei felé fordul, hogy azokon segíthessen. Ez a kegyelem már megszűri a szeretet sugárzását, és rétegekké alakítja át, hogy a bűn betegeinek hozzáférhetővé tegye a gyógyulás lehetőségeit.
Az apró bűnök
által az ember átszolgáltatja a világ fejedelmének azokat az erőket, amiket kapott, és koldussá teszi magát, mert nem lesz ereje a helyes dolgokkal, az isteni dolgokkal való foglalkozásra, azoknak a megértésére, betöltésére, vagy ha marad is még ereje, azokat is elpocsékolja.
Az ember hiába küzd, hiába fárad, hogy ezeket a titkokat Isten nélkül megoldja, mert a természet ereje és sokoldalúsága egyre jobban zsákutcába szorítja őt, mert alighogy az egyiknek hatalmát megvilágítva látja, az egyik hatalmat jármába hajtotta, már ott áll előtte a másik hatalom.
A bűn uralkodik az emberek felett. A bűn az, ami minden gonoszságnak, minden rossznak, minden hiánynak, minden tévelygésnek a kiindulópontja. A kezdetek kezdetén a tévedésekből lettek a tévelygések, de ezután a hazugság és a szándékosan elkövetett bűnök még nagyobb tévelygéseket és tévedéseket eredményeztek. Ma, az utolsó időkben a hazugság nagyon elterjedt, nem csak a hitetlen és az ateista világban, hanem az úgynevezett keresztény világban is, mert az ember hazudik önmagának és másoknak is, amikor jobbnak, különbnek, tökéletesebbnek, magasabb rangúnak képzeli magát.
A hazugság, a bűn mindig az igazság látszatát próbálja megőrizni,
megtartani, hogy az elfogadható legyen azok számára, akiket megtéveszteni kíván. Míg nem volt bűn, addig erény sem létezett, de mihelyt a bűn a bukottak által a világba jött, azután – mivel a bűn a valóságnak, az igazságnak az árnyképe – már egyre nőtt az árnyék. Aki az igazság és a szeretet törvényére támaszkodik, azt fény, világosság, megvilágosodás, tisztánlátás jellemzi, mert nem takarják el az árnyékok. Az ilyen lélek tudja, hogy hol a cél, ahova szeretne elérkezni.
Minden nyomorúság, szenvedés, betegség, csalódás, halál eredete maga a bűn. Ez mindig így volt és így is lesz, amíg az ember nem kíván megszabadulni bűneitől, ehhez viszont meg kellene ismernie önmagát, mert amíg rá nem jön bűnös voltára, amíg meg nem undorodik a bűntől, addig újra elköveti azt. Magát a bűnt kellene megszüntetnie! Ne másoktól várjam, hanem esősorban én legyek az, aki megszabadulni akar a bűntől.
A bűn bünteti önmagát. Így a bűnnek következménye a bűnhődés, mert a bűn a természettörvénnyel ütközik és tartja rezgésbe, ami nem egyszer nagyon erős rázkódásig fokozódhat, aminek eredményeként a földi világban földrengés is keletkezhet.
A bűn nem az Isten akarata, és a bűnt elkövető ember nem eszköz a jobb úton haladók megpróbáltatására, csak eshetőségek ezek, mert bűn van és bűnösök is vannak, de amíg a bűnnek akár csak árnyéka van is, addig szenvedések is vannak. De az isteni kegyelem minden bűnöst hív a megtérésre, a javulásra, a tisztulásra és a megigazulásra. Aki megtér, azt kegyelmébe fogadja, de megpróbáltatások alá adja, hogy a kegyelemben hogyan állja meg helyét.
A legnagyobb áldozatot a mi Urunk, Jézus Krisztus, a szeretet messiása hozta, mert minden bukott érdekében végezte a megváltás munkáját, minden bukott részére megadta a lehetőséget a megtérésre, hogy a bűnös zsoldja ne halál legyen, hanem „megtérjen és éljen…”. Az Úr azért jött, hogy utat mutasson: „én vagyok az út, az igazság és az élet… aki bennem hisz és követ engem…”, az érheti el azt a csodálatos szellemi eredményt, hogy a Földről visszakerüljön a magasba.
Tehát van elég tennivalója az embernek,
mert nem elég a világ ügyes-bajos dolgait intézni, hanem elsősorban önmagával, másodsorban a családjával, harmadsorban a környezetével, negyedsorban a nemzetével, ötöd sorban az egész földi világgal kell törődnie. Minden ember testvére egymásnak, mert egy Isten teremtményei, de ehhez át kell alakulni, meg kell változni, s majd akkor beszélhetünk egyenlőségről, amikor a régmúltról, a bűnről többé szó nem lészen, amikor mindenki az Istentől rendelt helyét tölti be. Akkor beszélhetünk a szó nemes értelmében testvériségről és szabadságról.
Minden lélek érzése, gondolata, vágyvilága belefolyik a világlélekbe, és ez mindenkiről kiállítja a bizonyítványt, hogy mi az, amit az egyén belead, mint ahogy megszennyezi a tengerek és a folyók vizét a festék, amit beleeresztenek, amiért az felelős, aki beleeresztette, annak kell azt feltisztítania.
Boldog az, akit az Úr megpróbál és igaznak ítél abban a küldetésben, amit reá bízott.
Boldog az, aki „bizonyságot tesz a világ előtt” és a természettörvény előtt arról, hogy ő nem e világé, hanem a mennyei Úré, a Hatalmasé, Aki erős kézzel kiemeli e világ bűnei és bűnösei közül, hogy megjutalmazza.
Aki meg akar szabadulni bűnei következményeitől, az idejében térjen meg az Igazsághoz, hogy megérthesse a Szeretetet.
Szemlézve a következő könyvekből: Zita közlései, A maradékhoz, Titkos tanítások I., Égi világosság
Az Etikai Spiritizmus írásait és képeit Lillától kapjuk. Ő írja és szerkeszti ezt a rovatot
