ETIKAI SPIRITIZMUS 3. – Az alázatosságról

AZ ALÁZATOSSÁGRÓL

Talán a legnehezebben teljesíthető követelmény, mely a szellemi tökéletesedésre törekvő, gyarló ember elé kerül, a haladás elengedhetetlen feltétele az alázatosság.

A valódi benső alázatosságnak több rugója van.

HIT

Első a mély igazi hit. Isten mindenhatóságában, kegyelmében és jóságában való hit felkelti bennünk a mi semmiségünknek tudatát, az Ő végtelen szeretetére méltóvá törekvés ébren tartja lelkünk alázatosságát.

FELEBARÁTI SZERETET

Második a megváltó ragyogó példája által élővé vált felebaráti szeretet ápolása. E szeretet követelményei közé tartozik az elnézés embertársaink hibáival szemben, elnézés a minket megalázókkal szemben, mely elnézés magába fojtja a szenvedett sérelmet és azt megbocsátja.
E szeretet következménye embertársaink megbecsülése, jó tulajdonságainak észrevevése az összehasonlítás útján alacsonyabbrendűségünknek érzetét kelti fel bennünk. Ekkor látni fogjuk, hogy minden felebarátunkban felszínre kerülnek oly lelki értékek, amelyek bennünk hiányoznak és akkor leapad az önhittség, a gőg és megszületik a benső megismerés és jön a harmadik eszköz: az önismeret.

ÖNISMERET

Magunkba nézünk s azt a reflektort, melyet előszeretettel irányítottunk felebarátaink hibáira, visszairányítjuk saját bensőnkbe, ahol meglátjuk benne azt a hihetetlen sok gazt és dudvát, mely elárasztja azt a kevés szép virágot, melynek illatában gyönyörködik az Úr.
Tehát írtanunk kell a felburjánzott gazt és dudvát, az önmegtagadás és alázatosság krisztusi fegyvereivel!
Az ember egy szegény, mélyen bukott, tudatlanságban lévő szellem és annál nagyobb sötétségben van, minél többet gondol magáról. Mihelyt az ember ott tart, hogy az ő fölényét mások ismerjék el, máris alatta áll azoknak. Isten kegyelméből élünk, mozgunk és vagyunk és az a parányi világosság, amely hozzánk leszűrődik a magasból, nemhogy elbizakodásra jogosítana bennünket, hanem a legnagyobb alázatosságra és szerénységre kell, hogy intsen, mert ingyen kapjuk, semmi érdemünk nincs benne.

Aki érzi és tudja, hogy rengeteg hibával van telve,

és azoktól szabadulni akar, már óriási előnyben van tévelygő testvéreivel szemben. Azért kell az alázatosság, a belátás, az engedelmesség okvetlenül a haladáshoz, hogy bármilyen a hibáiból adódó vereség, csalódás és fájdalom esetén mindezeket el tudja viselni, és lelkének javára fordítsa még az igazságtalan vádakat is.
Olyan lelkekre van szükség úgy az anyagi, mint a szellemi világnak, akik az igazságért lelkesedve önmagukból a legszebbet, legjobbat adják az ügy szolgálatára, akik nem emberi kicsinyes külsőségeikkel, hanem a szívük, lelkük meleg érzéseivel állnak oda, ahol a szolgálatokat kiosztják. Akik nem a dicsőségért, az elismerésért vagy bármiféle érdekért szolgálnak a testnek vagy léleknek, hanem csak azért, hogy a szép, a jó és az igaz diadalra jusson az életben.

Az ilyen lélek felismerte kötelességét és jóra való törekvésével szaggatja azokat a szálakat, melyek őt a földhöz kötik.

Az alázatosság az öntöző vize a mennyek országát jelképező mustármagból nőtt csemetének, mert alázatosság nélkül úgyszólván tolakodás minden szellemi titkok után való kutatás és a tolakodó elől minden értékesebb dolgot el szoktak zárni; így a mennyek országának titkai is a szegényeké és az alázatosaké . A boldogságnak is csak ezek lesznek részeseivé, bármilyen érdemekkel és erényekkel bővelkedjenek is a tolakodók. Olyan kincs ez, amit csak mélyérzésű lélek bírhat.
A vallás és a tudomány egyformán keresik a kulcsokat, hogy a titkok teljes birtokába jussanak, de míg ők keresik, addig az Úr az egyszerű lelkeket behívja és a legdrágább kincsekkel megajándékozva bocsájtja el magától, hogy időről időre ugyanazon a titkos ajtón Magához hívja ismét. A bölcsek előtt elrejtve marad sok dolog; ők még a menny külsejét szemlélhetik csak, de be nem juthatnak, míg az Úr nem hívja őket is be azon a titkos ajtón, melyet még meg sem láthatnak, mert hiányzik náluk az alázatosság.

Alázatosság és szeretet:

ez legyen a fő cél, mert ez ellen vétkezik elsősorban a legtöbb ember. Ha valakit előzőleg gyűlöltek és átkoztak, most arra törekedjék, hogy szeressék és áldják. De ezt nem szavakban, hanem tettekben és érzésekben kell a lélekben életre kelteni. Legyetek alázatosak! A hatni vágyás helyett, hatások elfogadására rendezni be lelkünket, mert ez a gőg első fokozatának megtörése. Isten hathat csak, mert Ő tökéletes, és mi mindannyian csak hatások elfogadói vagyunk; s ha mi hatni kívánunk, csakis az ő hatását adhatjuk tovább.

Még a szeretet sem, a hit sem és a reménység sem az, ami felemeli az ember lelkét az Atyához, hanem csakis az a belső erő, melyet az őszinteség és igazság érzése, az abban való élet, a kegyelembe vetett hit és az alázatosság és szeretet érzése hoz létre. Ez az az angyalszárny, melyet az Ige növeszt.

Az emberek hivatalosnak érzik magukat az életre, de nem tudják, hogy az örök életre csak az igazság, a szeretet, a hűség s az alázatosság útja visz. Ezen az úton az örök isteni gondolatok békességet, boldogságot nyújtanak, ami erő és hatalom. Ezen a nehéz, göröngyös úton minden léleknek keresztül kell mennie, mert más útja a szabadulásnak nincs. Ezt a szenvedésekkel teljes utat világította meg és járta végig a mi Urunk is, ki önként áldozta fel fényhazáját, hogy testbe öltözve az isteni igazságnak törvényét megismertesse velünk, mélyre hullott szellemekkel. Ezt az utat járta és ezen az úton várja is azokat, akik a világosságot meglátták, akik felismerték a világosságban szerető Atyjukat.
A szeretetben és alázatosságban van az a csodatevő erő, mely az ember lelkében a nagy harcot a földdel megharcolja.
Krisztus útja az alázatosság és engedelmesség, a szelídség, az elnézés, a megbocsátás és türelem útja. Az áldozatkész szeretet szelleme: mindent odaadni és semmit el nem venni; önmagát föláldozni: ezek azok a bűvös erők, amelyek előtt a természettörvény szigorú és megvívhatatlannak látszó bástyái leomlanak.

Azért a megtérés első feltétele az alázatosság,

hogy belássuk saját hibáinkat és a másokkal szemben elmulasztott kötelezettségeinket: a szeretet kötelezettségét, hogy a szeretetet ne folyton a másiktól várjuk, hanem magunk nyújtsuk azt felebarátainknak.
Az alázatosság a lélek legszebb öltözete. Ez a sugár a benne megnyilatkozó igazság erejével leolvasztja lelkekről a bűn kérgét, és megnyilatkozott lelki szemeinkkel megláthatjuk égi hazánkat azokon az Ígéreteken és bíztatásokon keresztül, melyekkel ő bátorítja, vigasztalja és erősíti az övéit.
Mindent egyformán hálával kell fogadni Isten kezéből, legyen az jó vagy rossz, mert minden, ami az embert éri, a jót szolgálja.
Sokszor mást akar az ember, és mást akar a lélek; tehát a leghelyesebb, ha az ember engedelmes, azaz életében az Isten akaratát hagyja érvényesülni. Mert ha így él és így imádkozik, akkor azt akarja, azt óhajtja, amit Isten az ő élete felől elrendelt.
Mivel az első főbűn az Isten akaratával szemben az engedetlenség volt, azaz nem pontosan és hűen töltötte azt be az ő cselekvéseiben, tehát az alázatosság első vonása az Isten akarata iránt való engedelmesség.
Tehát a szerénység olyan feltétlen kelléke az alázatosságnak, hogy ha a lélek e nélkül
szűkölködik, semmiképpen sem mondható alázatosnak. Azután szükséges kellék az elnézés.
Az igazi elnézés a lélekben való elnézés, amely a hibákat nem akarja észrevenni. Azonban ne tévesszük össze a hibákat a bűnökkel. A hibák: mulasztások, az ember tökéletlenségéből,
fejletlenségéből előálló olyan hézagok, amelyeket a lélek nem úgy tölt ki, ahogy azt az élet a maga teljességével megkívánná. Ezzel szemben a bűnök nem csupán mulasztások, hanem sok ilyen hibából összerakott ellentétes cselekedetek, félrefejlett érzések, amelyek az ellentét törvényét és az ellentét világát erősítik, és harcba állítják az Isten törvényével.
Tehát az elnézés csak a hibákkal szemben érvényesíthető, de a bűnök, amelyek kifejezetten szemben állnak az Isten törvényével, az Isten akaratával, ezek már nem számíthatnak elnézésre. Hiszen a bűnnek elnézése, sőt palástolása, ami ezeket még jobban megnöveli, már maga is a hibákhoz tartozik.

Türelmes csak az alázatos ember lehet.

A türelem hiánya mindig az alázatosság hiányát árulja el.
Az emberi lélek számára a türelem kifogyhatatlan erőforrás, amellyel úgy az önmaga, mint a más lelkek fejlődését és az egész emberiség fejlődését a legjobban mozdíthatja elő. A türelmes ember nem felületes, nem intéz el semmiféle munkát félig meddig, nem sietteti a dolgokat és mindenre hagy időt. Ameddig a jó, helyes és becsületes munkát elvégzi, a helytelenre, a felületesre, a világ szerint való örömökre nem gondol, s így nem teszi ki magát kísértéseknek. Mert a kísértések általában a felületesen dolgozó emberlelkekhez közelebb vannak, mint a türelmes, mélyenjáró, mélyen kutató emberlelkekhez. A türelem Istentől ajándékozott nagy erénye a léleknek.
Mivel pedig a türelmes ember tud várni, és így nem siettet semmit, ennélfogva az ő lelkében
szükségképen megelégedettség van. Csak az alázatos ember tud megelégedett lenni a kevéssel
is; a gőgös, a türelmetlen, a szerénytelen, az engedetlen sohasem ismeri meg a megelégedettséget. Mivel pedig az ilyen lélek megelégedett, ennélfogva hálás tud lenni az eredményekért, amelyeket elért.
Ezek nélkül az erények nélkül a hit sem végezhet munkát, sem befelé, sem kifelé, mert ezek nélkül az egyén nem képes maradandó hatást kiváltani az emberlelkekben. Ezek nélkül a reménység is tartalmatlan és üres, mert nem teljesedhetik be, mert ezek nélkül az erények nélkül csak csalódás lehet az egyén osztályrésze. És vessen bár szeretetet a lélek, az gyümölcstelen marad, mert ezek nélkül az erények nélkül az a mag nem hull termő talajra, azaz befogadó lélekre.

Valójában az emberi lélek nem képes az önmaga akarata, az önmaga értelmezése útján a szabadulásra, hanem csak az alázatosság útján, csak azon az úton, ahol a lélek felismeri önmagában mindazokat a hiábavaló tudományokat, törekvéseket, és a reménytelenségnek fájdalmas nyomorúságában feleszmél arra, hogy senki és semmi meg nem tudja szerezni az ő életét és haladását, egyedül csak az alázatosság.

Az alázatosság sok mindenre megtanít, amire a földi embernek nagy szüksége van, hogy a megismerés útján előre haladhasson. Ez az út vezet a megtérés átöltöztető nagy és széles csarnokába, ahol tiszta tükörlapok ragyognak és a lélek ezekben a tükörlapokban ébred annak tudatára, hogy mennyi hibás és bűnös megszokásai vannak, mennyi tisztátalan vágya és kívánsága tartja fogva képzeletvilágát, mennyi hiábavaló gondja és fáradtsága akadályozza meg abban, hogy az Isten törvényének helyet szoríthasson. Az alázatosság gyakorlására legalkalmasabb eszköze az önvizsgálódás.

Építeni kell egymásban az alázatosság erejét.

Mert mi, tévelygő, hibázó és feddésre szoruló földi emberek, sohasem ismerjük be egymás előtt a magunk hibáját, tévedését, vétkét, akkor tőlünk az alázatosság lelke messze eltávozik. És ha az alázatosság lelke nincs köztünk, akkor nem tudtunk egybeforrni, a Szentlélek nem tudja rajtunk keresztül azt a munkát elvégezni, amit ránk bízott.
Ne szégyelljük bevallani tévedéseinket, hibáinkat, tökéletlenségeinket, mert amikor megaláznak minket mások előtt, az alázatosságnak lelke építi az együttes erejét és egységét, építi azt az erőt, amellyel majd kifelé, a világra is nyomást tud gyakorolni, és elvégezheti a maga munkáját.

Szemlézve a következő könyvekből: Égi világosság, A maradékhoz, A Névtelen Szellem közleményei